Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-05-16

1915. május 16, helyőrségi kórházban Schmidt Gábor bakony­jákói születésű 11. vadászezredbeh katona. Ha­lálát Pápán lakó özvegy édes anyja siratja. — Az uzsoki harcokban elesett Kemenes Mór marosvásárhelyi néptanító. A rokouszenves, te­hetséges 24 éves fiatalembert rokoni kötelékek fűztek városunkhoz is Pápán is nagyon sokan ismerték. Két családba is meghozta a gyász bi­zonyosságát a kétségeskedő aggodalom helyébe • mult héten a hivatalos értesítés. Az egyik Ko­vács Sáudor gépmester, a másik Fejes Dénes bogni'irmoster kétségtelen halálát közli. Mindket­tőjük neve már régebben megjelent a hivatalos veszteséglistában, de sem a halál ideje, sem rész­letesebb adatok — a néven és ezreden kivül — a nak idején közölve nem voltak. Most a 11. tá­bori vadászzászlóalj parancsnokságának átirata kétségtelenné tette, hogy a pápai Kovács Sán­dor gépmester halt meg 19H október 23-án. Fe­jes Dénes pedig amely augusztus 31-én halt hősi halált az assovai csatában s ott is temették el. — A helybeli hadikórházakba 2 izben is beláto­gatott a hét folyamán a halál: a kollégiumban f. hó 12-én d. e. fél 11 órakor 32 éves korában meghalt Szeley Géza, 32. honvéd gyalogezred­beli közvitéz; ugyancsak 12-én reggel S órakor a bencés főgimnáziumban elhunyt 35 éves korá­ban Csus József 27. landwehr gyalogezredbeli közvitéz. Mindkettőjük temetése f. hó 14-én d. u. 3 órakor ment végbe az irgalmasok kórházá­ból a megszokott nagy részvét mellett. — A kollégiumi ifjúság katonáinknak. A kollégiumi diákok a pápai m. kir. 7. honvéd­huszárezred harctéren levő legénysége számára 7. kg. szalámit és 100 db. szivart adományozott, továbbá 1250 db. töltényhüvelyt gyűjtött. Az adományokat a kollégiumi igazgató az ezredpa­rancsuokságnak adta át — A tűzoltók es az utcaöntözés. Vá­rosunk utcáinak öntözését évek óta a Tűzoltó­testület fizetéses tűzoltói végzik. A mozgósítás következtében azonban a fizetéses tűzoltóknak — egy kivételével — hadba kellett vonnlniok. így az idén az utcaöntözést a tűzoltók végezni nem tudják. Erre való tekintettel a városi ta­nács a tűzoltótestület 2000 koronás évi utcaön­tözési átalányát beszüntette s felhívta a testüle­tet, hogy az e címen a folyó óv 4 első hónap­jára már felvett 000 korona 04 fillért a városi pénztárba 15 nap alatt fizesse vissza. Egyben Utasította a tanács a városi gazdát, hogy az utca­öntözéshez szükséges napszámosokat fogadja fel a az utcák öntözését azonnal kezdesse meg. Mi «sak annyit konstatálunk, hogy ez az utolsó ren­delkezés ez ideig — bár épen ideje volna — fo­ganatosítva ninos. — Drágább lett a sebesültek kosztja. A nöi kórházban a város költségén ápolt kato nák élelmezését fejenként napi 2 K-ért a kórhás ápolónője vállalta magára. Az élelmezést mosta­náig kifogástalanul el is látta. Legutóbb azonban bejelentette a városi tanácsnak, hogy az eddigi díjazás mellett nem hajlandó tovább a sebesül­teket ellátni. A tanács az ellátási dijat napi 2 korona 50 fillérre tel is emelte, kötelezte azon­ban az ápolónőt, hogy ugyanazon élelmezést adja a sebesülteknek, amilyent a hadikórház vállalko sója szállít, azonkívül köteles uzsonnára fejen­ként fél liter tejet és kenyeret adni. Az élelme aés ellenőrzésére a tanács dr. Kövi József orvost és a Pápai Jótékony Nőegylet vezetőségét kérte fel — Hadbavonult veszprémmegyei ta­nítók. A veszprémi m. kir. tanfelügyelőség nyil­vántartása szerint 147 veszprémmegyei tanító vonult hadba, kik közül — eddigi értesülés sze­rint — négyen haltak hősi halált: Horváth Sán­dor noszlopi, Mundy Lajos várpalotai, Polezer József farkaegyepai és Tárnok Endre csöglei ta­nítók. — Köszönetnyilvánítás. Perutz-gyár al­kalmazottjai a hadbavonaltak családtagjai szá­mára a népkonyha javára 20 koronát voltak szí­vesek gyűjteni. Az adományért a szegények ne­vében hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Ká­roly polgármester. Pápai Lapok 3. — Gróf Andrássy Gyula a háborúról és békéről. Egy folyóirat meginterjúvolta gróf Andrássy Gyulát a háború tartamára és a békére nézve. A kérdések és Andrássy válaszai a kö­vetkezők voltak: Meddig tart a háború ? — Ameddig az egyiic küzdöfél be nem látja, hogy tcvább küzdenie lehetetlen. Hogy ez vi­szont mikor fog bekövetkezni, azt ki tudhatná előre P Hol kötik a békét P — Remélem, hogy Budapesten. Legalább is megérdemelnők. Milyen lesz a háború után Európa térképe ? — Olyan, aminőnek kardunk, győzedelmes hadseregünk diktálni fogja. Milyen esemény dönti el a háborút? — London bevétele. — • Kinevezés. Bái ó Ghülány Imre föld­művelésügyi miniszter liöröczky Jenő m. kir. állatorvos gyakornokot a X. fizetési osztályba állatorvossá nevezte ki. — A pápai ref. főgimnáziumban az 1914—15. tauóvet bezáró vizsgálatok következő sorrendben lesznek: 1. Május 15-ón, szombatou a VIII. o. vizsgája saját termében ; 2.Május 17-én, 18-án, 19-én, hétfőn, kedden, szerdán írásbeli érettségi vizsgálat a természettani előadó terem­ben; 3. Május 30-án, vásárnap d. e. a tanév be­zárása a ref. templomban ; 4. Május 31-én, hét­főn d. e. a VII. o. vizsgája saját termében; d. u. az I. A) o. vizsgája a III. B) o. termében s az I. B) o. vizsgája a VIII. o. termében ; 5. Jun. 1-ón, kedden d. e. a VI. o. vizsgája a VIII. o. termében, az V. o. vizsgája a VII. o. termében; d u. a II. A) o. vizsgája a VIII. o. termében, a II. B) o. vizsgája a III. B) o. termében; 6. Juuius 2-áu, szerdán d. e. a IV. A) o. vizsgája a VII. o. termében, a IV. B) o. vizsgája a VIII o. termében; d. u. a III. A) o. vizsgája a VIII. o, termében; a III. B) o. vizsgája saját termé­ben; 7. Juuius 4-éu írásbeli magáiivizsga a ter­mészettani előadó teremben; 8. Juuius 5-én szó­beli magánvizsga a VII, VIII. s III. Bj o. ter­mében ; 9- Június 7-én, 8-án szóbeli érettségi vizsga a díszteremben. — A regalebizottság folyó hó 11-ón dél­után a polgármester elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság elhatározta, hogy a fogyasztási adó­hivatal személyzetének a fogyasztási pótadó utáni jutalékát beszünteti s helyette a korpótlókrend­.szert lépteti életbe. A fogyasztási fő ügynök ré­szére megállapítottak 5 évenként 4 izben 300­800 K, az ellenőr, pénzbeszedö és ügynökök ré­szére 4 évenként 4 izbeu 200-200 K korpótlékot. Ily számítás mellett Ballá Miksa föügyuök ré­szére 1200 K, Brenner Fereuc ellenőr részére 000 K, Mayer Gyula ós Gyenese Gyula ügynö­kök részére 460-460 K, végül Gráf Samu pénz­beszedő részére 230 K korpótlékot utalt ki a bi­zottság. Ugyanezen ülésében foglalkozott a bi­zottság dr. Thury Etele főiskolai gazd. bizott­sági elnök ama kérelmével, hogy a főiskolában elhelyezett sebesült katonák részére orvosilag rendelt havonta mintegy 1 hektóliter bor után járó fogyasztási adó engedtessék el, a kérelmet azonban a bizottság elutasította. — Orosz fogságban. Nagy Sándor, ki már hónapok óta nem adott magáról életjelt, egy le­velezőlapon közölte aggódó édes anyjával és testvéreivel, hogy orosz fogoly és jelenleg Samar­kand városban tartózkodik. — Adófizetés iránti hirdetmény. A vá­rosi adóhivatal ezennel felszólítja mindazokat az sdózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi Xl-ik t.-c. 26 §-s értelmében ese­dékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizet­ték, hogy azt járulékaival együtt — a jelen hir­detmény közhírré tételétől számított 8 napon belül — vagyis e hó 24-ig, a városi adóhivatal­nál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. Pápa, 1914. évi májas hó 15-én. A városi hatóság. — Köszönetnyilvánítás. Kiss Vilma és Keiner Gizella, külsövathi urleáuyok szívesek voltak Marczalgergelyiben gyűjtött 330 tojást jó­tékonycélra leendő kiosztásra átadni. A gyűjte­ményt egyenlő réxzben osztottam ki az országos gyermekvédő liga által a várkastélyban gondo­zott hadi-árvák-, a vöröskereszt egyleti- és a vá­rosi kórház között. Fogadják a nemesszivü ada­kozók, u. m. a gyűjtő, lelkes urleáuyok a sebe­sültek és hadi-árvák nevében hazafias köszöne­temet. Dr. Kövi József kórházi főorvos. — Ujabb bevonulások. Tegnap 15-ón vonultak be a 20 és 24 éves népfelkelő újoncok, akiket a márciusi népfelkelői szemléken találtak alkalmasoknak. Az önkénteseknek 1 nappal előbb kellett bevouuluiok. — „Lengyel mezőkön, tábortűz mel­lett." Az Országos Hadsegélyzö Bizottság kiadá­sában megjelent Gyóni (Achim) Géza „Leugyel mezőkön, tábortűz mellett 1 " cimü verseskötete. A Bizottság célja az volt, hogy a' 'Prsemyslben missziót teljesítő kötet itthon is elterjedhessen, lelkesítő s jótékony munkát végezhessem A kö­tet tiszta jövödelmének egy része a hadsegélye­zés célját fogja szolgálni. A versekhez Rákosi Jenő irt előszót s közli az eredeti przemysli kiadásba még fel nem vett s különféle hazai la­pokban mogjeleut verseket is. A kötet ára 1 ko­roua. — Adományok a Szentilonay-szegény­háznak. Néger Ágoston apostoli protonotárius 1000 koronát, Rada István dr. prelátuskanonok pedig 10000 koronás korouajáradókkötvényt ado­mányozott a pápai Szentilouay-szegényháznak. — Jótékonysági házi-perselyek. A Had­segélyzö Hivatal házi családi-perselyeket hozott forgalomba, hogy módot nyújtson mindenkinek hazafias kötelessége teljesítésére. E kis perselyek tartalmát a háborúban elesett hősök özvegyeinek és árváinak, valamint a rokkanttá lett katonáink támogatására fordítják. Ha mindenki bedobja fö­lösleges filléreit e családi perselyekbe, hozzájárul a hadsegélyezés nagy és magasztos feladatáuak megvalósításához. Minden fillérre szükség van! A családi gyüjtöperselyeket a Hadsegélyzö Hi­vatalnak Budapesten a Kossuth Lajos-utca 20 szám alatt levő „Persely-osztály u-ába lehet be­szerezni 40 fillérért a vidéki megrendeléseket, ugyanott posta utján intézik el. Hangoztatnunk kell, hogy e perselyeket csak a családi ottho­nokban szabad gyűjtésre használni ezekkel a nyil­vánosság körében való gyűjtés a legszigorúbban tilos. A megtelt perselyeket Budapesten a Kos­suth Lajos-utcai persely-osztályban, vagy a hiva­tal gyűjtő-osztályában (Képviselőház épülete) ve­szik át ideiglenes elismervény ellenében ; később egy bizottság bontja föl a beszolgáltatott per­selyeket. A befolyt összegek a gyűjtőknek hi­vatalosan fognak nyugtáztatni. A megtelt per­sely helyébe kívánatra díjmentesen uj perselyt küldenek. A családi gyüjtöperselyek iránt már ' eddig is megnyilvánult széleskörű érdeklődésből ítélve, nem fog akadni magyar család, amely ne szerezné be a legszebb jótékonysági célt szol­gáló perselyeket. Különösen az ifjúság, a lelkes magyar gyermeksereg munkálkodik azért, hogy minden persely színültig megteljen. — • — M. kir. anyakönyvi hivatal. StilUltek : Varga György és neje Tóth Rozália leánya: Maria r. k. — Nagy István ós neje Tóth Róza fia: István r. k. — Aehács Arnold és neje Fülöp Éra fia: Jenó r k. — Nagy József és neje Papp Lina leánya: Jolán ág. h. ev. — Oláh Jáaos éi neje V. Horváth Terézia leánya: Margit ref. — Szaub Te­rézia cseléd leánya: Mária r. k. — Földi Zoltán és neje Ssabó Lidia leánya: Lidia ref. Mr.tfhnl.tnii : özv. Bóröci Istvánná r. k. 83 éves, végel­gyengülés. — Löchingor Vilmosné rof. 72 éves, végelgyengülés. — Oyömörei Mária ág. h. ev. 3 éves, tüdolol.. Hdttuttigot kötöttek: Petanro z János görögkeleti és Folter Terézia r. k. — gattoa Lajos r. k. és Pap Rozália r. k.

Next

/
Thumbnails
Contents