Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915
1915-05-09
gróf vezette. A szövetség jelentéseit a közgyűlés tudom isu. vette és elismeréssel volt az eredményekért. A jelentés foglalkozott a balatoni katonai üdülök ügyében megindított tevékenységgel. Ismertette az aszóföi villamos központ kezelésére vonatkozó teendőket, a különböző fontos vármegyei határozatokat, a folytatott gyűjtéseket és az egyéb munkálatokat. A számvizsgálóbizottság jelentése szerint a inult évi összes bevétel 80819*10 koronát, az összes kiadás pedig 71575*41 koronát tett ki. A szövetség tiszta vagyona 42255 korona. A csobánei kurucemlék javára bizottságilag kezel a szövetség 4026*24 koronát, a balatonfüredi szívbeteg otthon alapja javára 2529*81 koronát. Gyűjtött a siófoki Glatz emlékére "2095 koronát. A t. évi költségvetést 107043 korona bevétellel és kiadással elfogadták. A közgyűlés az elnökséget Kvassay Jenő korelnök, tiszteletbeli tag javaslatára egyhangúlag újból megválasztotta. És pedig elnökké Bathyány Lajos gróf titkos tanácsost, zalai alelnökké Hertelendy Ferenc főrendet, somogyi alelnökké •Széchényi Aladár gróf nagybirtokost és veszprémi és ügyvezető alelnökké Óvári Ferenc dr. orsz. képviselőt. — A népfölkelésnek fegyveres szolgálatra való eddigi behivása. A következőkben a népfölkelésnek fegyveres szolgálatra való eddigi behívásának sorrendjét állitottuk össze: A július 31-iki általános mozgósítással behívták az egész kiszolgált népfölkelést. Szeptemberben kezdődött a nem szolgált népfölkelés behivása. 1914. szemtember 17-én az 1894-, 1893.es 1892-es •évfolyamoké, vagyis a most 81, 22 és 23 éveseké, 1914 október 24-ón az 1878-tól 1890-ig terjedő -évfolyamokat hívták be, vagyis azokat, akik 1914ben 24-től 36 évesek voltak, illetőleg most 25töl 37 évesek. 1915 január fß áll az 1895. ós 1890-os évfolyamok következtek, a 19, illetőleg 20 évesek. Egyidejűleg behívták az 1891-es évfolyamot, az 1914-ben 23, most 24 éveseket, akik a békeidőben a három sorozáson alkalmatlanoknak találtattak. Március 4-én végül behívták az 1873-tól 1877-ig terjedő évfolyamokat, a 38-tól -42 éveseket is. —- A t. közönség szíves figyelmébe! A papírgyárak folyó óvi május hó 1-töl kezdve az összes papiruemüek árait 25#-al emelvén, abba a kellemetlen helyzetbe jutottunk, hogy kénytelenek vagyunk mi is a papirnemüek, valamint a nyomtatványok árait 25?o-al felemelni. Amidőn ezt a n. é. közönség becses tudomására hozzuk, annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a jelenlegi nyomasztó üzleti viszonyok jobbra fordultával, mielőbb visszaállíthatjuk régi árainkat. Addig is kérjük a t. közönséget, hogy szíveskedjék régi bizalmával és pártfogásával megtisztelni bennünket. Pápa, 1915. évi május hó 5' fa. Kiváló tisztelettel: Goldberg Gyula, Hajnóczky Árpád, Kis Tivadar, Özv. Nobel Árminná, Wajdits Károly könyv- és papirkereskedök, illetőleg könyvuyomdatulajdouosok. — Az irgalmas nővérek államsegélyeA vallás- és közoktatásügyi miniszter az irgalmas nővérek pápai polgári leányiskolájában működő 5 szerzetes tanítónőnek 4500 korona államsegélyt utalt ki. — Duci bácsi meghalt- Még ezt az alapjában szomorú hírt is lehetetleu, hogy ne mosolyogva olvassák azok, akiket annyiszor derített mosolyia szegény Duci bácsiuak a mozi vászonou oly gyakran megjelenő termetes alakja, széles ábrázata. De az első mosoly után bizonyára mégis szomorúan veszik tndomásul a Duci bácsi gyászhirét a mozinak mind nagyobb számú hívei. A Mackó úrra annyira emlékeztető alakú Duci bácsi becsületes polgári neve Bunny John volt éa 52 éves korában halt meg cukorbetegségben New-yorkban. — Attak. Jönnek a vörös ördögök a cime annak a szenzációs háborús kiuema-izkeccsnek, mely f. hó 11-én, kedden a városi színházban bemutatásra kerUl a bpesti Omnia-sziuház szkeocstársulatának vendégjátékával, Deésy Alfréd a magyar Psilauder felléptével. Jegyek már válthatók Goldberg Gyula papirkereskedéaében. — Nincsenek hamis kótkoronások. A közönség körébeu az a hír terjedt el, hogv hamis kétkoronás bankjegyek vannak forgalomban, amelyek a valódi bankjegyektől a sorozat és szám megjelölésénél alkalmazott A, B és C betűk elrendezésóbeu különbözik. Az Usztrák Magyar Bank eddig három izbeu bocsátott ki kétkoronás bankjegyeket különböző sorozat és számmegjelölések: és pedig az első kibocsátás alkalmával a bankjegy hátsó oldalán balra A betűvel és négytagú számjeggyel, jobbra egy hattagú számjegy. A második kibocsátású számjegyek hátsó részén baloldal egy B betű vau egy négyjegyű számmal és jobbra egy hattagú számmal. A harmadik kibocsátásnál balra csak egy négytagú számjegy és jobbra C betű és egy hattagú számjegy. — Olcsóbb lesz a hus. A kormány felfüggesztette a legfontosabb élelmiszerek behozatali vámját, hogy ezzel a husiuségen és drágaságon segítsen. Érdeklődtünk aziránt, hogy ez az intézkedés miképen fog érvényesülni a húsellátásban s erre vonatkozóan beavatott helyről a következő információt kaptuk: A vám felfüggesztésének Budapesten már volt hatása. A borjúhús ára — a háború tartama alatt elsöizben — leszállt. Természetesen még nincs külföldi behozatal, de már tartózkodóbbak a vásárlók ós ennek révén előzékenyebbek az eladók. A sertéshús ára is csökkenui fog. A zsiré azonban nem, inert nehéz sertéseket már eddig is vámmentesen lehetett behozui. Kisebb sulyu, nyolcvan kilón aluli hússertés és süldő azonban bőven kerül majd a magyar fogyasztók elé. Ha a közvetítő kereskedelem nem lesz túlságosan szemérmetlen, ha a hatóság erős kézen féken tartják a spekulánsokat, akik máris azon vannak, hogy a vámfelfüggesztés hasznát maguknak biztosítsák, ugy nyolc-tiz napon belül a húsfélék husz-huszonöt százalékos árcsökkenését remélhetjük. — A tábori posta forgalma. Most készült, el a hivatalos statisztika a tábori posta forgalmáról. Egyetlen nap 1.044.849 darab levelezőlapot és 396,945 levelet, 60,792 újságot és 324,532 mintaküldeméuyt adtak tel a háborúban levő magyar katonáknak. A péuzeslevelek száma 8617 darab volt, mint megható jelei a szeretetnek és gondoskodásnak, melylyel az othonmaradottak a táborban levők iránt viseltetnek. A tábori postai utalványozást a mozgó csapattestek tábori postái közvetítik. Decemberben 19.658 pénzesutalványt 2,742.611 korona értékben adtak fel. Januárban az utalványok száma 82469 volt 10722256 korona értékben. Februárban ez 99.618-ra 11,022 854 korona értékre, márciusban 135.917 utalványra 13.643,932 korona értékre emelkedett. A csomagszállitásról egészen pontos statisztikai adatok nincsenek. Októberben 700.000 csomag, a karácsonyi ünnepek alkalmával 2,500.000 darab csomagot adtak fel a katonák címére. A legutóbbi hónapok forgalma átlag félmillió csomagra tehető. — Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottyautca 10- és 12. A „Közgazdaság" rovatában közöljük a Triesti általános biztosító társulat (Assicurazioni Generali), e legnagyobb leggazdagabb és legrégibb biztositó inté/.etUuk mérlegének főbb adatait. Teljes mérleggel a társulat mindenkinek, aki e célból hozzáfordul a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg- és betörés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és viszontbiztosító r. t., baleset- és szavatossági biztosításokat az Első o. általános baleset ellen biztositó társaság, valamint kezességi és óvadékbiztositásokat. eltulajdonítás, lopás, hűtlen kezelés és sikkasztás elleni biztositájokat és versenylovak, telivórek és egyéb értékesebb tenyészállatok biztosítását a „Minerva" általános biztositó részvénytársaság, valamint áru- és utipodgyászbiztositásokat az Európai áru és podgyászbiztositó részvénytársaság számára. Füstelen Nap Pápán pünkösd napjain. M. kir. anyakönyvi hivatal. StüUtttk : Uarkai .luliánaa lia: Jenő r. k. — lióröcki Károly és neje Marúti Julianna leánya: Itozália r. k. — Breuer Lipót és neje. Kopstein Terézia fia: József izr. — Kis József és neje Ondra Mária fia: Károly r. k. — Németh lturbála fia: Gyula r. k. — Kovács József és nejo Horváth Anna leánya: Emma r. k. — Németh János éa nejo Tóth Mária leánya: Ilona ref. — Barta Józaef és neje Somogyi Terézia leánya halvaszületett. — Iniru KrnC és nejo Nardai Erzsébet fia: Ern5 r. k. — Singer Sámuel és neje Weis/. Karolina leánya: Mária izr. Mtgkmittmk • Somogyi Istvánné r. k. 48 éves, gyomorrák. — Özv. Wallenstein Sándornó izr. 97 éves, végelgyengülés. - - Zsitva Béla r. k. 8 hónapos tüdőlob. — Kádi Mihályuó r. k. 77 éves, végelgyengülés. — Csóka Aranka ref 17 éves, tüdóvész. — Fodor Unzália rof. 18 hónapos, bélhurut. lLíziinsihjtit kötöttek : Karkas István r. k. és Marton Rozália r. k. — Darabos István ág. h. ev. és Szálai Juliánná r. k. Közgazdaság. A Triesti Általános Biztositó Társulat (Assicurazioni (ieneralij f. évi április hó 14-éu tartott 83-ik rendes közgyűlésén terjesztettek be az 1914. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1914- december 31-én érvényben volt életbiztosítási tökeösszegek I, 295.816,563.— koronát tettek ki és az óv folyamán bevett dijak 57 686,190 korona és 74 fillérre rúgtak. Az életbiztosítási osztály díjtartaléka 201(17,413 korona és 91 fillérrel 419.031,610 korona 88 fillérre emelkedett. Az eletbiztositottak osztalék alapja 8 041,461 korona 38 fillért tesz ki. A tűzbiztosítást ágban, beleértve a tükörüveg biztosítást, a díjbevétel 19,394.853,656.— korona biztosítási összeg után 32.885,788 korona 77 fillér volt, miből II. 563,659 korona ól fillér viszontbiztosításra fordíttatott, ugy, hogy a tiszta díjbevétel 21.322,129 korona 46 üllérre rúgott és ez összegből 15.485,810 korona 20 üllér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvéuyek összege 150652.322 korona 43 üllér. A betörésbiztositasi ágban a díjbevétel 1.873,080 korona 84 fillérre rúgott, miből levonván a viszontbiztosítást, a tiszta díjbevétel 1.032,082 korona 74 fillért tett ki. A szállítmány biztosítási ágban a díjbevétel kitett, 7566,223 korona 43 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 3-.514,676 korona 21 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1914-ben 48.992.434 K 88 f. és alapítása óta 1,212.012,598 K 55 f. fizetett ki. E kártérítési összegből hazánkra 244.624,706 K 27 f esik. A nyereségtartalékok közül melyek, összesen 13.978,966 K 09 f-re rúgnak, különösen kiemeleudök: a% alapszabályszerinti nyereség-tartalék, mely 8-604,388 K 84 fillért tesz ki, az értékpapírok árfolyamingadozására alakított tartalék, mely az idei átutalással együtt 2.575,771 K 48 f-re rug, továbbá felemlítendő a 160,000 K-ra rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, mely az idei átutalással 2.638,805 K 77 fillért tesz ki. Részvényenként 500 arany frank osztalék kerül kifizetésre. A társaság összes tartalékjai és alapjai, melyek az idei átutalások folytán 456.949,184 K 97 f-röl 480984 656 K 23 f-re emelkedtek, a következő elsőrangú értékekben vannak elhelyezve : 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 108.383,641 K 09 t. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsö* nők 59.112.928 K 90 í 3. Letétbe helyezett értékpapírokra adott kölcsönök 8.214,629 K 07 t. 4. Értékpapírok 257.435,899 K 59 f. 5* Követelések államoknál és tartományoknál 42.255,393 K 72 t. 6. Tárca váltók 421,637 K 44 f. 7. Készpénz és az intézet követelései a hitelezők követeléseinek levonásával 5-160,526 K 42 t. Összesen 480.984,656 K 23 f. Ezen értékekből 90 millió korona magyar értékekre esik. Pápai fóüqynökség: Langráf és Nay.