Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915
1915-04-11
XLII. évfolyam. Pápa, 1915. április 11. 15. szaru PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának es több papai s pápa-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Ooldi.org üyula papirkereskedése, hő-tér '<!3-ik szám. Teleírr. 112 szám. Felelős szerkesztő és lantulajdonos: GOLDBERG GYULA. Klőfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalából küldendők. A lap ára : egész évre Ili kor., félévre 6 k., negyedévre 3. Nyilt-tér soronként 4 1 ) fillér. — lCgyes szám ára 30 UH. Dolgozzunk. A lusta gazdának kényelemszeretett teremtette azt a hitet, hogy a termét csak az Istentől függ. Az igaz, hogy a* időjárást nem kormányozhatjuk, de azér irányíthatjuk az egész termelést, kor Hiányozhatjuk az egész földmivelési iiiiin kát oly ,módon, hogy fokozzuk a föle hozamát a a termelés módjának praktikai megválasztásával és eszközeinek meg teremtésével beállíthatjuk az agrár poli tikát a háboru szolgálatába. A háboru szükségszerüleg átidomította egész állami és társadalmi életünket, tehát átalakító hatással kell, hogy legyen földmívelésünkre is. Ennek is ti háboru céljára kell szolgálnia s elsősorban emberi élelmiszerekről, kenyérmagvakról es emberi táplálkozásra szánt zöldségfélékről kell gondoskodnia. Szükséges tehát, hogy a hagyományos szokásoknak, sőt az egyéni szabadságnak bizonyos korlátozásával kényszerlerinelést rendezzünk be. Kényszert kell alkalmaznunk abban a tekintetben, hogy inegmüveletleti kopár terület ne maradjon az országban, hogy a megmunkálásra szolgáló munkaerő kényszer utján is rendelkezésre álljon s végül, hogy a legszükségesebb gabonanemüek termelésére szorítkozzék minden löldmivelő és igy a löld alkalmas volta mellett nem a gazda tetszése, hanem az országos szükség szabja meg a termolés anyagát. És ha szerte nézünk az országban, egy pár későn kiadott fél-rendszabályon kivül alig látunk valamit, ami az idei termés fokozására kilátást nyújtana. A földmivelési kormány kiadott ugyau nó.hány általunk rég sürgetett rendelkezést, de nem látunk egy céltudatosan megszervezett akciót, mely biztos eredménnyel kecsegtetne. Például nem hiszszük, hogy a hiányzó munkaerőt pótolhatná a katonák egy részének két heti szabadságolása. El az ide-oda utazással együtt oly rövid idő, mely legfölebb a fáradt katoua otthoni kipihenésére lehet elegendő. S nem is tudjuk, hogy hadvezetőségünk nélkülözhet-e most tavaszszal sok küzdő katonát a harcvonalból. Még ha az ország sok részében s főleg a budapesti kávéházakban üdülő katonákat vinnék töldmivelési munkára, többre mennénk s ezeknek sem ártana meg, ha az eke szarva mellett üdülnének. Csak a német példára kell hivatkoznunk, ahol tényleges katonák a hadsereg lovaival végzik a tavaszi szántást, sőt motoros ekéken is láttak már vaskeresztes vitézeket. Abban sem bizunk, hogy földünk minden része megmunkálásra fog kerülni. A kopár területek s ezek között az erdőségek fölhasználható részeinek bevetésére a kormány erőtlen rendeletet adott ki, mert nem parancsolt reá például a holt kéz birtokainak ez idő szerinti uraira, hogy adják át a szegény jnép, vagy a kincstár számára e területrészeket megmunkálásra. A kopár terü1 letek kihasználását nem lehet a birtokosok tetszésére bizni. Amely földrészt nem munkál meg a birtokos, azt ki kell adni a községnek hivat dos használatra. Aztán azt is szigorúan kell ellenőrizni, Í hogy ttz ugarolás régi szokását az idén föl kell adni. Átlag a n agyar föld 10-15 százaléka évenkint ugaron marad. Ezt [mOSt nem szabad enge.lni. S a föld termőképességét műtrágyával kell fokozni, ide ennek behozataláról és szétosztásáról ja kormánynak kell goi doskooni. Mivel pedig a teeidö oly sok, az iidő pedig oly kevés s ,t központi hatóságok oly lassan mozognak, azt kell sürIgetnünk. hogy a kormány rnházzá föl !a korlátlan cselekvés és rendelkezés haitalmával a vármegyék vezetőembereit, akik jobban ismerik a helyi állapotokat, a föld termőképességét, a nép viszonyait, imint a kormány közegei. Az alispán, a I szolgabíró és a jegyző kezébe kell tenni la végrehajtást és az ellenőrzést teljes hatalommal és teljes felelősséggel. A főispánok és kormánybiztosok! nem értenek ezekhez a dolgokhoz. Térjen vissza a kormány az önkormányzat! erőihez, akik helyi ismerettel, szakértelemmel s kérlelhetetlen szigorral fogják berendezni a kényszer-termelés egész, munka-szervezetét. A központi kormány, irtsa ki a visszaéléseket, a közvetítőket,' vigyázzon a kasszára, de az éléskamrát majd az ország tölli meg. A francia erődökben. Norbert Jai|ues, a ,. Krankfurter Zuitung" egyik IsgUlítlM számában u Parist ví'du francia erődökről számol bo: Paris és Uelfort között állandó ós rendszeres vonatösszeköttetés van, de amikor a (Jare de Lyon pénztáránál jegyet, akartam váltani, megkérdezték tőlem, van-e engedélyem a katonai hatóságtól ehhez az utazáshoz. Meg kellett mondanom az igazat, hogy nincs engedélyem és minthogy sohasem voltam lielfortban, nincs ott se ismerősöm, se rokonom és igy seminitéle magyarázatát sem tudtam adni, miért akarok odautazni, le kellett mondanom érdekes tervemről. Ezzel s>.emben minden nehézség nélkül kaptam jegyet Dijonig, minthogy ez az erődítés a svájci határ közéletien van. Mindeddig még nagyon keveset beszéltem a francia katonákról. Immár több, mint ezerötszáz kilométert utaztam keresztül-kasul Franciaország területén, de katonát, sebesülteken, üdülőkön és újonnan bevonult negyvenöt évnél idöstbb és busz évesnél fiatalabb egyenruhába még nem öltöztetett katonajelöltekeu kivül nem láttam. A franciák ugyau azt állítják, hogy van elég katonájuk, tele van velük az ország, én azonban ezt nem vettem észre. Különös véletlen, hogy ép«n akkor nem voltak sohasem láthatók, amikor egy német hirlapiró látni szerette volna öketi Utazásom két utolsó napja \ égre bőségesenkárpótolt. Dijon az a város, amely tele van Parissal való egykori vetélkedésének emlékeivel, ma tisztára katonaváros. Miut eröditésuek alig van valami különös jelentősége, de tele van az 187()/71-iki idők bus visszaemlékezéseivel és az emberek most nagy előszeretettel beszélnek a mai német katonák apáinak „rémtett"-jeiröl, „fosztogatásaidról röviden a német barbarizmusról. Nagyon szomorú ez a hisztérikus tünet Franciaországban. Dijon ma egy nagy gyűjtőhely: idekerül ma minden harcképes katona, amely Franciaországnak még rendelkezésére áll. Olyan közel viszik őket a fronthoz, amennyire ez c*ak lehetséges. A csapat összevonások és elhelyezkedések módjáról és mértékéről azonban teljes lehetetlenség értesüléseket szerezni, nemcsak azért, mert az embeit mindenütt, nagy bizalmatlansággal és titkolódzással fogadják, hanem, mert maguk a katonák sem tudják, mi történik velük és ugy látszik, annyira kiveszett belőlük taji öntudatok, hogy eziránt, nem is érdeklődnek. Végigmentem Dijon üres utcáin. A szállóban H bejelentő-lapon minden személyi adatot, ki kellett tölteni, még az igazoló okmányok szamát és szövegét, is. A kávéházban, ahol reggeliztem, két katona irt levelet a falujába, azt.an kölcsönösen felolvasták egymásnak az iratokat. Egyszerre elözönlötte az utcákat a katonaság. Azt hiszem, több tiszt volt, mint közlegény. Sokan hordják már az uj egyenruhát, amely azonban nem egységes és a legkülönfélébb változatokban látható. Láttam szürkéskék, szürke és fekete kabátokat. Egyeseken hatalmas, széles gallér volt, másokon egészen keskeny, másokon megint semmiféle. Ugyanilyen ellentétek vannak zsebek dolgában: láttam olyanokat, amelyek akkorák, mint a hátizsák, viszont vannak kabátok, amelyeken egyáltalában nincs zseb. Furcsa ez az összevisszaság. Az egyik katona alul a régi egyenruhában feszit, fönt az uj típusúban, mellet te haladt egy másik az 1870-iki idők egyenruhájában, a harmadikon csak a telsökabát volt. uj, inig a negyedik teljesen az uj egyenruhába volt öltözve. A vörös és a kék nadrág folyton váltakozik. Az ember jóformán már nem is ismeri ki magát köÄÖttük. Szóvá tették ezt már a lapok is és a _('ii le Paris" felelevenítette az egykori nápolyi király mondását: — Ám öltöztessék i'iket, sárga, zöld. piros, vagy kék egyenruhába, — mégis csak meg fognak mindig tuttii. A történeti mondást azonban hazafias szellenieskedéssel megváltoztatta, mondván: „Öltöztessék őket ahogyan akarjak — hősök maradnak mindig." Franciaország tuest rendkívül vallásos. Az »gész országban, amerre csak jártam, a templomok közelében mindig találtam katonákat. Az a
