Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-02-28

Választási mozgalmak. Mindinkább közeledik a megyei választások határideje s ezzel kapcsolatban amind inkább fo­kozott tevékenységet fe|tenek ki az egyes jelöl­tek pártjai. Az alispáni széket minden valószínű­ség szerint dr. Végliely Kálmán vármegyei fő­jegyző fogja elnyerni, nagyobb mérvű korteske­dés inkább az etiviugi főszolgabírói állás betöl­tése körül folyik. Az enyingi járási megye bizott­sági tagok Dr. Belak Sándor járás orvos elnök­lete alatt tartott értekezletükön dr. Mihályly Jó­zsef javaslatára egyhangú lelkesedéssel dr. Ke­liessey Pongrác enyingi ja'ási szolgabírót jelöl­ték a főszolgabírói állásra. Az értekezleten meg­jelent, dr. Szász Károly országgyűlési képviselő, a képviselőház alelnöke is, aki dr. Kenessey Pong­rácuak teljes erejével való támogatását helyezte kilátásba. A zirci járási megyebizottsági tagok a vár­megyei tisztviselő állások betöltése tárgyában szintén tartottak értekezletet s ezen elhatározták, hogy az alispáni állásra dr. Végliely Kálmán fő­jegyzőt, a főjegyzői állásra Huszár Gyu'a zirci járási főszolgabírót, az ily formán esetleg meg­üresedő zirci főszolgabírói, valamint a már üre­sedésben levő enyingi főszolgabírói állásra Kör­meudy Belát, a zirci járás tb. főszolgabíróját je­lölik. Jelöltjeik érdekében körlevelet is küldtek! a megyebizottsági tagokhoz, amelyet többek kö­zött dr. Biíketi R-inig zirci apát és dr. llolitsher Károly a zirci kerület országgyűlési képviselője is aláirt. A Pápa városi megyebizottsági tagok külö-' nősen Körmendy Béla érdekében agitálnak, aki-j liek megválasztását az enyingi főszolgabírói ál-, lásra, tekintettel az ö kiváló képességeire és hosszú, érdemes közigazgatási működésére, biz­tosra vesszük. Az érdekében kibocsátott körle­velet egész terjedelmében itt közöljük : Igen tisztelt Megyebizottsági Tag Ur! Vármegyénk legközelebbi rendes közgyűlé­sén betöltés alá kerül a nyugalomba vonujás után megüresedett enyingi főszolgabírói állás is. Ez állasra teljes tisztelettel ajánljuk Könnaudy Bel a járási szolgabiró, tb. föszolgabiró urat S kérjük Igen tisztelt Megyebizottsági Tag Urat, hogy megválasztását szavazatával támogatni ke­gy eskedjék. Körmendy Béla, zirci szolgabiró, tb. föszolga­biró Ur 20 eszteudös közigazgatási múltra te­kinthet vissza. Ez idő alatt két nagy járásnak ügyeit intézte mint szolgabíró s több időn át a zirci főszolgabírót is helyettesítette, ugy a járás közönségének, mint telebbvalóinak is teljes meg­elégedésére. Sérelmesnek találnék, ha egyébként érde­mes, de ily hosszú szolgálati idővel nem rendel­kező fiatalabb pályázó kedvéért elüttetnék az előléptetéstől az, aki hivatali működésével a leg­teljesebb mértékben rászolgált az előléptetésre s akit vármegyénkben, éppeu a főszolgabírói ál­lásók terén uralkodott viszonyok, eddig akadá­lyoztak abban, hogy a megérdemlett előléptetés­ben részesüljön. A vármegye közönségének feladata addig is, inig a közigazgatás államosításával ez a kérdés minden nehézség nélkül megoldódik, a jegosság és méltányosság elveit érvényesíteni az egyes ál­lások betöltésénél, s kétségtelen, hogy a tisztvi­selői munka megbecsülése csak abban nyilvánul­hat meg, ha a vármegye közönsége az arra min­den tekintetben érdemes korosabb tisztviselőt részesíti előléptetésben akkor, amikor arra al­kalma nyílik. Tekintettel Körmendy Béla zirczi járási szolgabiró, tb. főszolgabíró közismert kiváló mű­ködésére, tekintettel arra, hogy a jelzett viszo­nyok következtében eddig is sokkal mostohább előléptetésben részesült, mint azt érdemeinél fogva elvárhatta volna, legyen szabad remény­lenünk, hogy a törvényhatóság túlnyomó több­sége a legközelebbi közgyűlésen elismerésének és megbecsülésének azzal ad kifejezést, hogy a megüresedett enyingi főszolgabírói állás betölté­sénél Körmendy Béla úrra adja szavazatát. Pápa, 1915. évi február hó 18-án. Legnagyobb tiszte­lettel : Dr. Antal Géza, Barthalos István. Beck Zsigmond, Bülitz Ferenc, Böhm Samu, Börcczky Lajos, dr. Osoknyay Jauos, itj. Eisler Mór. ifj Fa Mihály, Fischer Gyula, Gaál János, dr. Grósz Lajos, Győri Gyula, Gyurátz Ferenc, Halász Mihály, dr. Hirsch V.lmos, dr. Hofi'uer Sándor, Jilek Ferenc, dr. Kende Adam, Kis József, Klein József, Koritschoner Adolf, Kovács Antal, Ko­vács Sándor, Krausz József N., dr. Lakos Béla, Lippert Sándor, dr. Lövy László, Nagy Vilmos, Saáry Lajos, dr. Scheiber Jenő, Steinberger Li­pót, Sült József. Szakács Dániel, dr. Thury Etele, Wüest Ferenc. . VEGYES HÍREK. — Pápaiak előléptetése. A hivatalos lap a mult héten több harctéren küzdő földink elő­léptetését közli. A király ugyanis Strausz Kornél, dr. Körös Endre, dr. Molnár Imre és Havas Ernő 20- honvódgyalogezredbeli hadnagyokat, kedves ismerőseiuket főhadnagyokká nevezte ki. — A Leányegylet hazafias estélye. A Leányegylet, amely a háború kitörése óta min­den tevékenységét a háborúval kapcsolatos tár­sadalmi feladatok végzésére koncentrálja és e tekintetben, mondhatnánk, összes egyesületeink közt a legnagyobb agil't.ást fejti ki, elhatározta, hogy a márciusi u ? gy eseményeket idén is meg­ünnepeli s az ünnepély tiszta jövedelmét hadse­gélyezési célokra fordítja. A hazafias ünnepély március hó 13-án lesz. Közremükiklésüket meg­ígérte a helybeli műkedvelői gárda színe-java. Az ünnepi beszédet Tomor Árkád fogja tartani, háborús aktualitásokról dr. Fadgyas fog felolvasni. Bizton reméljük, hogy a pápai közönség teljes mértékben méltányolni fogja a Leányegylet ne­mes intencióját • nagyszámú megjelenésével nem csupán nemes szórakozást fog magának szerezni, hanem hazafias cselekedetet is teljesít,. — Az izr. nőegylet közgyűlése. Vasár­nap, i. hó 2l-én tartotta az izr. nőegylet rendes évi közgyűlését. A közgyűlésen, amelyen özv. Krausz Vilmosné elnökölt, a tagok szép számban jelentek meg. A hadbavonult dr. Lukács Vilmos titkár helyébe Török Mihályt választották meg, akinek titkári jelentését a tagok élénk helyesléssel fogadták. A titkári jelentés keretében került be­mutatásra az egyesüíet mult évi záró számadása, amely szerint, az egyesület az elmúlt évben 4.'599 K 40 t-t fordított jótékony célra, amelyből ltjOO korona a hadba vonultak családtagjainak segélye­zésére, 1000 korona pedig a helybeli hadikórház céljaira fordíttatott. A közgyűlés a választmány mindazon tagjait, kiknek mandátuma lejárt, új­ból megválasztotta. — Tábori lelkész Komáromban A hadügyminisztérium Németh István püspük kó­relmére Komáromban egy református tábori lel­készi állást szervezett, amelyre Benedek József komáromi püspöki káplánt, a pápai közönségnek is kedves ismerősét nevezte ki. nyújtott közül amely megvéd és elvezet biztosan bennünket a sirig . . . Nagymama arcán könnyek peregteg végig, — En Istenein! ha mégegyszer újra, ha mégegyszer elörül kezdhetném . . . S az a halvány arc ugy elborult. Az a fe­hér glóriás tej oly busau, támaszkodott fakó vánkosára s azok a fénytelen szemek oly nagy szomorúsággal néztek belé az esti szürkületbe. Es akkor . . . szép csendesen felfutott, a szoba fala. mint valami színházi kárpit. Ott pedig verőfényes, virágos tavasz volt. Csupa napsütés, csupa illat. Es a harmatos, üde háttérből tüneményszerüen bontakozott ki egy káprázatos szépségű tündér-lány eszményi alakja. A tündér jött, jött . . . Egyre közelebb .. . Ott. állt meg a merengő Nagymama előtt. Rá mosolygott napnál melegebben és liliomszerü, Unom ujjaival végig simította borús homlokát... — Jer velem! hivta. — Elvezetlek oda, hol még halandó nem járt s látni fogsz dolgokat, melyeket nézhetni emberi szemeknek nem adatott, meg. Átkarolta Nagymamát és vitte, vitte érthe­tetlen csodás könnyűséggel. Ismerős falvak, vi­dékek messze elmaradoztak lábaik » Zsibongó városok zaja, emberek moraja csak tompán hal­latszott fel hozzájuk a magasba. Végre egy szédületes hegy ormon megál­lapodtak. Leheveredtek a bársonyos pázsitra. Fe­lettük verőién)', alattuk a nyüzsgő világ, körü­löttük káprázatos pompája az östermészetnek, vagy tán Olimpusuak. Nagymama várakozás teljesen nézett a tün­dérre. Mi fog történni? A tündér pedig finom, fehér-bőrbe kötött könyvet vont elő, amiből nefelejtskék selyem lapjelzö kandikált ki. Nagymama megismerte. A leánykori nap­lója volt az. Azaz . . . valami napló-kivonat féle, amibe külön, egy évben csak egyszer, a szüle­tése napján szokta bejegyezni az év nevezete­sebb eseményeit. Abba volt bevezetve szép sor­jába a kérőinek száma s pontosan a dátum, melyre a megkérések „felejthetetlen napjai" es­tek. — Lássuk csak — szólt a tündér. Tehát, ugy-e, az urad volt a huszonhatodik kérőd? — Huszonhét kérőm volt, (az utolsó eskü­vöm előtti napokban próbált szerencsét,) sietett megjegyezni Nagymama. Mert elfeledhetjük, hogy mikor volt a mo­hácsi vész, melyik évre esett a Milleneuni, mely esztendőben születtünk, mennyi az unokáink száma, de azt, hogy hány szerelmes iljti kért bennünket feleségül, nem, azt a legkomolyabb nagymama sem togja eltelejteni soha, soha. — Valóban . . . szólt a tündér, figyelmesen szemlélve a következő lapokat . . . Józsi ... A szorgalmas, munkás, derék .lózsi. aki azóta több­szörös háztulajdonos s aki miattad lett kopasz, rosszgyómru agg• Iegéuy. Nagymamának ugy tetszett, mintha a tün­dér hangjában némi szemrehányás is volna, ami­kor finom, leheletszerű ujacskájával tnegböködte nevét a Jánosoknak, Miskáknak. — Ez sem tetszett . . . Ez sem. Hanem vá­lasztottad azt, akivel a legpazarabb és legrövi­debb boldogság jutott osztályrészedül. Nagymama szemében megcsillant a régi láng, de csakhamar kioltotta azt egy nehéz, mélységes sóhaj: Mit ér a legnagyobb boldogság is, ha egy egész élet keserűsége következik utána. A tündér elgondolkozott. — Gyakran hallom elszállani e sóhajt a halandók ajkáról. Majd hirtelen hozzátette : — De te légy kivétel. Megmutatom neked, hogy mily sors várna rad egyik és másik kérőd oldalán. Aztán varázshataimam erejével megitjit­lak téged s te — uj életet választhatsz. Lemutatott, az alattuk tátongó űrbe. — Nézd . . . Figyelj . . . Ott, azon a sima aszfalt burkolaton elegáns gépkocsi szalad. A sotlör mellett egyenruhás inas . . , Nagymama csudálkozott, hogy szemüveg nélkül is mily tisztán látja a megjelölt képet. — Igen . . . mondta Előkelő gavallér ül benne. Nini . . hisz az Ernő, aki az anyja után százezreket örökölt . . . azzal ijesztett, hogy főbe lövi magát, ha felesége nem leszek. — Igen . . . Tehát az ö oldalán pénz, ké­nyelem ós jólét vár hitvesre. — S most nézz erre . . . Ide, ahol annyi ember tolong ... — Látom. Fellobogózott házak, virágos emelvény. A sokaság éljenez. Valami ünnepély ? — Képviselő választás. Nézd meg a szóno­kot. Ismered? Nagymama kellemes sóhajtást hallatott. — Tivadar Leo! . . . a szerény, kisvárosi

Next

/
Thumbnails
Contents