Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915
1915-12-25
2. Pápai Unok 1915. december 25. centet fejezzem ki I Ret iezky Társaság iránt, amiért elhatározta, hogy a háboi ti* viszony oki a való tekintettel programját ez estén is ily hangnemben lógja rendezni. Valóban szép és követésre méltó példa. A Jteviczky Társaság fényes tauubizouyságát adja ezzel is hazafias érzületének. Azonban., megvallom, kissé zavarba hozott a határozat. — Mert mit irjoii egy teljes visszavouultságbau élö asszony a — világháborúról?! Hisz mi, nok, nem annyira értjük, mint inkább érezzük M nagy harcnak minden reánk tiehtzedö fázisát és felsóhajtunk ßevioskivcl: .Mikor lesz már rsond a vbágon ? Mikor léci már igazi béke '; MenWg fog barobaa vér BiCIni 1 Meddig fej emtioit ecsbet nini '•" Ks eltűnődik fájó lelkünk: »Ki hozza létre miml a haivot í Kin szárad aaii.vi ember élet ? S ki lógja elmondhatni végre: Pihenjetek meg! Itt a békél" n béke! Az örök, nagy világbéke! Vajba diadalra juthatna ez áldásos eszme, melyért anbyi nemes lélek hevül • amelynek oltárán oly sok anyagi kincs is áldoztatott. Vajha ne imádkoznánk hiába, hogy „jöjjön el a Te országod. u Dehát — éu Istenem! — sok idönök keli még addig elmúlni, sok keserű könnynek kihullni. Meg kell változui a világnak s elsősorban ma ' gunknak. ! El kell hajítani magunktól sok eddig drá-J gán vélt értéktelen holmit, a meg kell ismerni valódi értékét azon kincseknek, melyeket eddig j uem is értékeltünk. Ezek közé tartozik az is, melytől — szerintem •— várható volna a minden népek testvéries egyesülése. Az a varázsige, mely kőszikla alapja lenne annak az országnak, hol nem volna elnyomatás, kiiakadás, nemzeti gyűlölet és ellen-' séyeskedés. Megnevezzem e varázsigét? A jóság az. hölgyeim es uraim. Igen. A jóság. A mindent megértő, mindent megbocsátó, minden f'erdeséget elsimi r ó, világot átölelő, szeretettől áthatott jóság. A kialakult, átreformált, karakterisztikus jóság, mely csupán a „lélek virága," de nélkülözhetetlen eletneiituma az „egész enibei"-nek. Tehát nem az. eddig lesajnált együgyűséggel határos jóság, melyet egy-egy szatirikus költő elnevezett „jámborsag"-nak, hanem az a „jóság 1 " mely a sziv legértékesebb tulajdonsága, az, mely az emberi életet legjobban ékesitö és boldogító össztóga-' lom. Az Istenséguek legkegyelmesebb ajándéka,! melyet csak kiváltságosoknak ad meg. Nem hely-1 telen-e aztán, az ily kiváltságosokat elnevezni 1 „gyengének," „puhának" s ezzel mintegy dekratáhii a jóság isteni fogalmát ? Sajnos, de tény az. hogy eddig nagyon mostohán bántunk az erények C lagnagyobbikával. Mindenképen itt van az idö, hogy változtassunk ezen. Első és legnagyobb hiba, hogy a társadalomban nem a jósága és valódi érdeme szerint tisztelik és becsülik az embert, akár a legfelső vagy legalsó pozícióban, hanem a vagyona és tán protekció révén szerzett állásáért. A gazdagabb és ennek folytán előkelőnek tartott emberek előtt meghajol mindeuki, anélkül, hogy az illetőnek jóságát kutatnák, vagy tőlük szép, jó és hasznos cselekedetet követelnének. Öreg hiba továbbá az, hogy az irodalmi estélyek szereplői, a salouok társasága sohasem veti lei e témát. Csupán a szószékről halljuk dicsöiteni e nagyszerű erényt. Ennek aztán az a uagy hátránya vau, hogy miudig, csupáu vallási azaz egyféle szempoutból látjuk megvilágítva. Innen van aztán, hogy — Uram boosá — sokak elölt még unalmassá is válik. Pedig a jóság fogalma mint as eljövendő jobb idők biztos alapköve, megérdemelné, hogy elsajatitsuk, felkaroljuk, kultúráljuk. Mert az, a mostani állapotában hasonlít egy mérhetetlen nagysága gyémánthoz, amelynek azért, nincs meg az értéke, mert elfelejtik kicsiszol.ii az emberek. De különös is, hogy manapság, amikor a tudománysak minden agában, a művészetnek minden válfajában oly csodás magasságot értek el nagyjaink, akkor e tiidumányok tudományával, e minden művészetnél nagyobb művészettel nem foglalkoznak az emberek. Szokatlan tán, iiogy művészetnek nevezem a jóságot, annak is j .ártom. Mert ha jóságunk által képesek vagy unk ( •sakulunk körében megteremteni egy boldogító j.->zhaug<>t, azt tartom olyan művészi alkotásnak, uint akar egy \Váguer operát vagy Beethoven izouátat. Es ón azt gondolom, hogy nincs az a liubeiis, vagy Katfaei festmény, melynek alkotá1 iához nagyobb talentum kelleti, mintha a bol-i logság pírját tudjuk festőm kedveseink arcára. | Azonban : térjünk vissza a tárgyhoz. Annak I i nagy mulasztásnak, hogy a jóságot elhauya- 1 toljak, valószínűleg az az oka. hogy csakis er1 wölcsi érteknek tartja azt a legtöbb ember. A mai uaterialis világban aztau bővebb magyarázat, dihez nem is kell. I Pedig de nagy tévedés ez! Hisz a jóság amellett, hogy meghatározatlan értékű lelki kincs, olyan hasznos és szükeges anyag is, melynek értéke igy is kiszámitlataf lau. Akar gazdasági, akar laisadalmi szemlontbol tengernyi pénzt és anyagi értéket jelent. Óriási a politikai értéke es hatalma is. Csak szét kell tekinteni a világban 3 megigyeihetjük, hogy a jóság egy tolytou növekedő rö, melynek látható része van ugy az egy esek létének, mint az emberiség, col országok ésj ílagrészek sorsának kialakulásában. A szocializmus komor felhője mindaddig itt tog lebegni társadalmunk felett mig azt a óság. az általános, uuuden áldozatra Kész, v aJdi jóság el nem üzi ftuuau. Társadalmi szemlontbol óriási fontosságú szerepet játszik a jóag. Bűn. gonoszság, gyűlölet, bosszú, összetéretetleuseg, ezen láthatatlan köztünk jaró dé- ' aouok mind belé lubbatn.nmL a jóság tengeébe, feltéve, ha csakugyan tengernyi volna fölKinkön ** jóság, nem pedig ritka helyekeu cseiély tavacska. E< gazdasági tekiutetbeu! Ugy-e, bár, itt tépvisel kitejthetlen értéket a jóság. A sok elsorolhatlan alapítvány, melynek zamataik teszik lehetővé annyi ezer szegéuysorsu auuló kiképeztetését. Uát a jótékonyság oltárára 'akott fillérek hány talált gyermeket, hány a ;satatéreu elvérzett hős apáktól idehagyott árvát ii! tat naiv nyájas otthonhoz. Hány honfi özvegye ut ez utou újra megélhetéshez. Hány beteg jyógyszerhez, nyomorult, koldus melegruhához, ütött szobához. Ha a felsoroltak finanszírozása mind az illám gondját képezné, vájjon megbirná-e a terieket ? S utoljára emlitem, mit legelőször kellett volna, a szórnom háborús hangulatba oly igen ueleillö képet: a Vöröskereszt áldásosán működő, nagyszerű intézményét, amely hivatva van jelen fájdalmas napjainkban a haza „legkedvesebb fiait" ápolni, gondozni, erőhöz, üdüléshez juttatni. Oh, Istenem! Nagyon sokféle szempontbó világíthatnánk még meg a jóságot mint világi értéket, ha nem kellene arra is gondolni, hogy ki ne merítsük a mélyen tisztelt hallgatóság türelmét. Azért most még csak annyit, hogy ne legyüuk ezután a jóságnak mostohái, de legyünk hivei, harcosai. Hassunk oda, hogy a jóságnak ne csupáu kontárjai, de művészei, tudósai legyenek. Állítsuk fel a jóság emlékét. Állapítsuk meg dogmáit. Mert, hogy a világbékének ez a biztos módja megváltson bennünket a háborúk okozta őrületes kínoktól, kifejezhetetlen szenvedésektől, tengernyi gyásztól, ahhoz kell, hogy a jóságot megtegyük mielőbb uralkodó eszmévé. Kezdjük ott, ahogy azt egy előkelő írói. tekintély mondta: vegyük fel a jóságot rendes tantárgynak már az iskolában, oly tormán, hogy az elemiben már legyen „jóságéra," a középiskolákban „jóságtan,* az egyetemeken pedig mar a „jóság művészeiéről" tartsanak előadásokat, nagynevű, lángeszű professzorok, kik saját életükkel példát is mutassanak. Hozzuk helyre mulasztásainkat. Műveljük, szeressük e jobb világot igérö magasztos tudományt. Tömörítsük hatalmas, nagy erővé, hogy elhallgattathassa örökie az ágyuk bömbölését, hogy megakadályozhassa millió szerencsétlen anya, feleség és gyermek örök gyászát, hogy megtarthassa édes magyar hazánk dicsőséges, jövő nemzedékét. „Úgy legyen!" Hirdetmény. Pápa város polgármestere közhírré teszi, íogy a képviselőtestület f. évi dec. hó líS-án uegtartott rendkívüli közgyűlésében 114. sz. véghatározatával jóváhagyta a gyánoltak ós gondnokoltak PJ14. óvi számadását. 115. sz. véghatározatával kimondotta, hogy i város kezelése alatt álló alapok, alapítványok, iözpénztári felesleg, továbbit a gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek áiu teleslegét mely a város által jelzálogi kölesönre ki nem adhatók, '/io részben a pápai takarékpénzlárba, :i / 10 részben i Pápa városi és vidéki takarékpénztárba, 2 / 1Q részben a pápai közgazdasági bankba, l /io resztjei, pedig az országos központi hitelszövetkezet jtidapesti pénzintézeténél helyezi el az 191(1 ik ívben gyütnölcsözöleg. 117. sz. véghatározatával néhai Fodor István rendörbiztos nejének a 450 K. nyugdiját ISO K. kegydijjal felemelte. IIS. sz. véghatározatával a városnál rendszeresített 0 dijnoki állásra a V. tanács által beerjesztett nyugdijszabályzatban foglalt, rendelkezéseknek megfelelő nyugdíjjogosultságot kiterI esztette. 119. sz. véghatározatával Horváth József kisk. gyermeke, 120. sz. véghatározatával Kechler József, Iii l. sz. véghatározatával kisk. Varga Erzsébet és János illetőségét megtagadta, 121. sz. véghatározatával özv. Bujtir Józsefné illetőségét elismerte. Ezen határozatok azzal tétetnek közzé, hogy ellenük a felebbezés a kihirdetéstől számított lő nap alatt a törvényhatósághoz czimezve a polgármesteri hivatalba adható be. Pápa, 1915. december hó 26. Mészáros Károly, polgármester. VEGYES HIRElT" — Tisztviselői nyugdíj tőrzaj árulók. Evekig tartó huza-vona után végre életbe lépett városi tisztviselőink modem nyugdijszabályzata. Az uj nyugdijszabályzat egyebek között abban is külöubözik a régitől, hogy ez utóbbi szerint a tisztviselők hivatalba lépésük évében 20, lizetésemelkedés alkalmával a többlet 10%-át voltak kötelesek a nyugdíjalapra befizetni; ezzel szemben az uj nyugdijszabályzat törzsjárulék cimén minden esetbeu 30 és Vo%Oí * hozzájárulást ir elő. Ennek folytán most a városi tanács kötelezte az érdekelt tisztviselőket, kik az 1914 éa 1915 év folyamán léptek hivatalba, vagy ezekben az években léptek elő, hogy a törzsjárulék, ban mutatkozó különbözetet pótlólag a nyugdijalapra fizessék be. — Felebbezés a Szvoboda-alapitvány Ügyében. Dr. Hotfuer Sándor városi t. ügyész panasszal fordult a város nevében a közigazgatási bírósághoz néhai Szvoboda Vencel alapítványa ügyében a városra kirótt illeték kivetése ellen.
