Pápai Lapok. 42. évfolyam, 1915

1915-06-27

Munkácsi Mihály „Miltonja" volt. Láoglelkü festőművészünk, az angol irodalom és minden népek irodalmának ezt a nagy alakját, ki férfikora teljében vesztette el szeme világát, mesteri felfogással ábrázolja családi korében. Az egyszerű szoba közepén állo asztal bal oldalán ül Milton: gondolkodó ajkára szemmel láthatólag kiül a mély gondolkodás munkája; vele szemben figyelő arocal ül legkisebb leánya Éva, tollal kezében várva, hogy mint mondja apja tollba halhatatlan remekműdének az „Elveszett paradicsominak egyes sorait. A háttérben a másik két nővér ugyancsak figyelő arcoal fordul az apa felé s várja annak aJKairól a halhatatlanná tevő igéket. Végtelen trag'kuin és végtelen megnyugvás jut kifejezésre a festményben. Tragikum, mert az egyéui szabadság egyik legnagyobb alakját s harcosát, a gondolkodók és költők egyik óriását megvakultán, előrehajtott fejjel karszékében ülve látjuk, képtelenül arra, hogy lelkéoek gondolatait maga vesse papirra. És végtelen megnyugvás, mert érezzzük, látjuk, hogy a vakság sem akadály

7 abban, hogy egy hatalmas szellem a maga leghatalmasabb megnyilatkozásait, ne közölje embertársaival s ne nyújthassa az örök szép forrását azoknak, akik ahhoz zarándokolni akarnak. Ki tudja, ha te.-tj szemeinek épsége megmarad, látta volna-e Milton oly élénken azokat a dolgokat, melyek földi szemeink elől el vanuuk rejtve, a rossznak évezredes küzdelmét a jónak diadalát a rossz fölött? Ki tudja, hogy Milton, ha figyelmét apró földi dolgok elvonhatták volna a nagy gondolattól, képes lett volna-e arra, hogy remek müvét megalkossa? Ám e vigasztaló gondolat csak részben enyhíti azt a tragikumot, melyet a vak ember sorsa kelt bennünk s melynek maga Milton oly megdöbbentően megragadó kifejezést adott, mikor nagy eposzában a fényt aposztrofálja, sorokban, melyekben a világtalan egész sóvárgása benn lüktet, melyekben ott ég a vágy, hogy a fényt s mindazt, ami abbau s azáltal látható, újra, ha csak egy percre is sikerülne megvakult szemeivel felfogni. Alig tudjuk megérzékiteni magunk előtt azt a rettenetes veszteséget, melyet a szem világának elvesztése okoz. Hiszen legbensőbb énünk, lelkünk, alig találja meg többé a módot, hogy kifejezésre Juttassa azt. ami ott belül forrong, ha a lélek tükre: a szem örökre elhomályosodott. Mert a szem az, mely érzelmünket a legközvetlenebbül juttatja kifejezésre; osak gondoljuk el a kisded szemében megcsillamlő örömet, ha édes anyját látja és kezeivel felé repdes, inig kiesi szivének egész boldogsága megjelenik szemeiben. Gondoljuk el, micsoda öröm a megelégedés sugárzik a játéktől kipirult gyermek azeineiből. Gondoljuk el micsoda mély értelmű tekintet az, mely a felnőtt ifju, vagy hajadon szemeiből, ha egymás pillantásával találkoznak, a világ minden villámánál gyorsabban át repül. Gondoljuk el a nő önzetlen jóságtól sugárzó tekintetét, mikor kisdedét karjára emeli s gondoljuk el a férfi büszke nézetét, ha a világ harcában rendületlenül megáll. Es gondoljuk el az agg jóságos tekintetét, mellyel egy élei miuden küzdelmén keresztül menve, as esti alkon) osöudes nyugalmával tekint azokra, akik arra : küzdelemre még most indulnak ki. Ami azqkban i tekintetekben kifejezésre jut, azt nyelvünkkel ilj mértékben soha kifejezésre juttatni nem tudjuk mert hisz érzelem világunknak szavakkal val( kifejezésre mindig fogyatékos és töredékes s csal tekintetünk utján tudjuk benső érzelmünket meg értetni azzal, kinek lelke annak felfogására képes A háború számos áldozatai között bizonyán a vak katonák a legszánaloinra méltóbbak, amivé koránt sem akarjuk azt mondani, hogy a rokkantak vagy általában azok, akik a háborúból súlyos seb bel vagy betegséggel terhelten térnek haza, nsn igényelhetik szintén a leguagyohh mértékben rész vételünket. Hisz az ember csak érzékeinek s tag jainak teljes birtokában tudja kifejteni azt a tevé kenységet, melyre lelke ösztönzi s elképzclhetjül azt a kint, melyet éreznek azok, akik előbbi munki körüket a habomban szenvedett sérülés, vag; betegség következtében, nem tudják többé betoleni. Ha az einbor naponként s a nap minden óráábau kénytelen érezni, hogy többé nem az, aki •olt : — ez az érzés a szívnek és léleknek állandó .eresztre feszítése s a legnagyobb gyötrelem, ami ,z ember lelkét el tölthet i. Épen ezért kötelessége a társadalomnak gonloskodni arról, hogy azok, kik életük, testi épsé;iik veszélyeztetésével az itthoumaradottak javáért zálltak sikra, munkikört találjanak, mely ha nem lőtolja is egeszén azt a foglalkozási kört, amelytől elszakadtak, legalább feledtesse részben, hogy aaguk választotta emberi feladatuk teljesítésében ;átolva vannak. Elodázhatatlan erkölcsi kötelessége ez a t.iradalomuak, hisz ezzel csak részbeu rója le háláját zok iránt, akik mindenüket hajlandók voltak áldoatul hozni. S bizonyos meginyugtatő érzés az, ha átjuk, hogy a társadalom ezt a kötelességét ma uajdnem mindenütt elismeri, mert hisz a sebeaülek és rokkantak iránt érzett rokonszenvnek annyi elemelő jelével találkozunk, hogy azt csakugyan | lltaláuosnak vehetjük. A háború a sok iszonyaatosság mellett, az ein ; mi lélek eldurvulásának annyi jele mellett, nemeim hatással is vau. A rokonérzésl a szenvedők ránt, a kötelesség tudatát azok iránt, akik éppen ni érettünk szenvednek, soha nem gondolt inérékben ébresztette fel az emberi lélekben. Midőn Itt gondoltuk, hogy már-már elveszünk az éa imádáában, az önzésben, veßszük észre, hogy vannak téliünknek nemesebb lendületei is, melyeket épen a láboru eseményei szabadítottak fel eddigi lekööttségükből. Ereszük, hogy ha én a maga önös idckeivel háttérbe szorul nagy eszmék és nagy lélok érdekében vívott küzdelemben és embertárunk iránt való kötelezettségünk egyre láthatóbban ép előtérbe. Az emberi lélek két erős érzést foglal magálan ; az egyik az önfenntartás érzése, a másik einherársunk iránt való rokonszenv érzése. Ebből a két rzéaből két kötelesség fakad; egyik önmagunk ránt, a másik embertársunk iránt. Az első könyiven mehet túl az erkölcsileg megengedettnek hatáuin s lehet önzéssé, eg^iizmussá; a másik meg van iva attól, hogy az erkölcsileg megengedett határain túl menjen, mert legerősebb megnyilatkozásájan is csak azokat a kötelességeket valósítja meg, melyek az emberre, mint társaságban élő erkölcsi ényre várnak. Egoizinus és altruizmus nemcsak i/. egyes lelkeknek, hanem a világtörténelemnek is íuozgató erői. Mindazokban a korokban, melyekben IS egoizmiiH uralkodik, vele együtt uralomra jut mindaz, amit dekadens korok jellemző kísérőjéül szoktunk tekinteni: az élvezetvágy, az eszmények kigunyolása, a teljes erkölcsi nihilizmus. Mig mindazokban a korokban, melyekben az altruizmus jut uralomra, vele együtt jönnek mindazok a kisérő jelenségek, melyek az emberi lélekQlegszebb tulajdonságait tükrözik vissza: ragaszkodás az eszményekhez, önfeláldozásig menő felkarolása embertársunk ügyének, odaadó, önzetlen munkásság mindazért, ami a szép, jő és igaz hármas egysége alatt foglalható össze. Ki tudná megmondani, hogy melyik pillanatban jut túlsúlyra az egyik a másik felett? Hogy ezt a nagy világháborút megelőzőleg tényleg az egoizmus foglalta el az emberek lelkét legalább is túlnyomó részbeu, az kétségtelen, hiszen a világháború a maga összes borzalmaival együtt, ebből az egoizmushól született meg. Es ennek az egoizmusnak rettenetes példáit mutatja uz a lelkiismcret let lenség, melyet a posztőcsalások, a papiros bakancsok cimén eléggé ismer közönségünk. Ezek azundoritő megoyilatkocásai az egoizmusnak, mikor egyesek mások életének könnyelmű kockáztatásával s szorult hel.ízetiik kizsarolásával igyekeznek maguknak minél több hasznot szerezni, a maguk utálatosságában az egyetemes társadalom közmegvetését s közös gyűlöletét hívják ki. Mivel kihatásaikban minden egyesre kiterjednek, minden egyes természetszerűleg reagál ellenük s kitörölhetetlenül bevésődik a lélekbe az öuzés tulhajtásainak •.-/•>nyatoBsága s a társadalomra romboló volta. Ec ai érzés lesz — biztosan reméljük — az altruizmustak diadalra juttatója. Az évezredes bölcseség szeint „Post tenebra lux", „Post nubila Pkoebiis", .ború után derű", „felhőből süt ki a ragyogó napenv". Az éjt fölváltja a hajnal, nemcsak a tertnezeti világban, hanem az erkölcsi világban is s lemosak az egyesek, hauem a nemzetek, az egész imberi társadalom életébeu is. Miért ne remél héttők, hogy azok a nemes érzések, melyek u most rtiiuk küzdők szenvedésének láttára szivünkben elélednek, egyre hátrább szorítják az önzést s gyre tisztábban felragyog a felebaráti szeretet táradalinat éltető s annak létet adó alapja? Igen! Iliért ne lennénk optimisták, miért kellene a visszataszító jelenségek, az ember kellene a viaszatazitö jelenségek, az ember erkölcsi életének e romai mellett megállanunk. tiursum oorda! Fel a szivei I Mondja a latin; fel a szívvel, egy jobb jövő eményébeu, bármily sivár is a jelen, mint halhatan költőnk Tompa mondja: Mért időznél, mért mulatnál Oh én lelkem e romoknál 1 Felfelé, csak felfelé ! VEGYES IIIREL - - • ' . — Lemberg ismét a mienk I A gorlioei győzelmet követő diadalma* előíyomulásnak. melynek Galiczia első Yiállomása Przemysl visszavétele volt, licső megkoronázásához jutott el mult léten hős hadseregünk, midőn élén a cassai háziezreddel bevonult Galicia 'óvárosába: Lembergbe. Az egész országon végigzúgott az öröm vihara. Városunk lakossága sem bírta magába fojlani örömteli lelkesedését és szerdán isto néhány lelkes iíju vezetésével fáklyás menetben juttatta azt kifejezésre. A. menet hazafias dalok éneklése mellett bejárta a város főbb utcáit, mig végül dr. Antal Géza orsz. képviselő lakása előtt állapodott meg, ahol a képviselő néhány lelkes szóval méltatta a lembergi nagy diadal kiváló jeleutőségét. A tömeg még végigvonult a Kossuth Lajos-utcán és végül 10 óra tájban csendben szétoszlott. — A maximális gabonaárak. Kejtelmes titkolódzás után végre megjelent a kormány rendelete az uj maximális árakról. Az uj árak valamivel alacsonyabbak az eddigi maximális áraknál, mindamellett a normális gabonaárakhoz képest oly magasak, hogy ez az agráriusok részére a Magyarországon forgalomba és íogyaststásra kerülő kb. 50 millió métermázsa kenyérgabonánál kerek 300 millió korona indokolatlan és jogosulatlan haszontöbbletet jelent. Ha még visszaemlékezünk arra, hogy Magyarországon as évi összes földadó alig több 70 millió koronánál, világossá válik előttünk, mily nagy áldozatot hoztak az agráriusok a haza oltárára az 1914/16 évi világ háború idején. Az uj maximális árak egyébként a következők: Buza: július 10-21-ifl" 4050 K; július 22-31-ig 3950 K; augusztus 1-10-ig 38-50 K; augusztus 11-21-ig 37.50 K; és augusztus 21 után 36*50 K. tiozs: július 10-21-ig 32 K; július 22-31-ig 31 K ; augusztus 1. után 30 K. A-rpa: július 10 tői 29 K. Zab: jul. 10-töl 28 K. A rendeletben foglaltak ellen vétők 2 hónapig terjedhető elzárással és 000 K-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetnek. — Városi tisztviselőink nyugdijszabályzata. Ebben a régóta húzódó ügyben végre megérkezett a miniszternek — a tisztviselők javára szóló — döntése. Az ügy rövid története a következő: Az 1912. LVIII. t. c. kötelezte a r. t. városokat, hogy az uj állami nyugdíjtörvény alap elveinek megfelelő nyugdíj iutézetet