Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-03-22

zönség elmaradásán, sőt a közönség ha­zafiságára nem hivatkozhatnak jogosan azok, akik hazafiság jelszava alatt akar­nak nagyot vágni a zsebeken. Társadalmi mételyek. A legnagyobb a jogtalanság, mondja a la­tin közmondás és ezt átvihetjük más oldalra is. Átvihetjük különösen azokra a visszaélésekre, amelyeket elkövetnek nemes nagydolgok örve alatt. Mindjárt itt vau a tánc amelyet a klassikus népek a legszebb miivészetek egyike gyanánt tiszteltek és fejlesztettek. Itt vau az irodalom rafia szemtelenül magára ölti az irodalom tóga­ját és ki áll a vásárra és pöffeszkedik henceg, büszke reá, hogy keríteni tud. A visszaéléseket a maguk medrébe szorí­tani lehet és arra hivatott egyéneknek muszály. Nem lehet külöraben teljesen kiirtani őket, mert az emberekből kikergetni a rosszat a legfőbb művészetek egyike volna, ha egyáltalában ke­resztül is vihető volna. A szegedi postaigazgatóság is ilyen gyom­lálás felére vállalkozott, amikor kimondotta, hogy a poste restante levélküldeményeket a tizenhat éven aluli fiatalság csak abban az esetben ve­heti át, ha ahhoz szülői, vagy más megbizói en­gedélye vau. Ennek hiány a gyermekek nem ve­hetnek át postán fekvő leveleket. Vannak szülök akiknek nem áll módjukban a gyeimekeiket ellenőrizni, különösen a leány gyermekeiket, nem tudhatják hogy egy adott pillanatban nem-e ismerkedett meg leányuk egy olyan férfival, kiuek semmi egyéb célja nincs a tapasztalatlan leánnyal mint az, hogy elcsábítsa és cserben hagyja. Es hogy-hogy szövődik ez a viszony az kiszámíthatatlan. Az egyiknél az utcai gyermek közvetíti, a másiknál a cseléd leány de legtöbb esetben a posta. A fiatalember postára adja a levelet és a postára címezteti, ahol a kisleány átveszi a ta­lálkát megjelölő levelet. A postatiszt hivatalos esküjénél fogva sem törődhetik: a mások dolgai­val, az ö számára az ilyen levél olyan, mintha semmi sem létezne. Hány család szerencsétlen ségét okozta már a poste restante levelezés Egy más dolog szintén közérdekű és az illetékes körök okos belátása szerint való az a szándék, hogy a mozik selejtes darabjaihoz, szin­tén nem engednek be, oda nem illő fiatalokat. A fővárosi gyermekben felélesztik a kaland­vágyat és a rabló ösztönöket táplálják, de nem kevésbé a vidéki gyermekekben is. Az a fiatal suhanc, a ki a minapában fekete álarcot öltött és esténként lesben állt a szűk sikátorokban, ré­mitette az embereket és rabolta fosztogatta őket, az ép ugy lehetett volna vidéken is. A suhanc, akit a rendőrség elfogott a következőket mon­dotta jegyzőkönyvbe: „Napok óta járok a moziba ahol Fantónis cimü detektív történetet adnak elő. A darabban egy álarcos rabló üzi vakmerő és fantasztikus merényletét és én ezektől szinte megittasultam. Mikor az első alkalom adódott, elloptam atyám s szegény uapszámos ember óráját és láncát. Ezeket zálogba csaptam és a pénzen álarcot és revorvert vásároltam. Teljesen Fantomas mintá­jára csináltam. Álarcot öltöttem és a szembe jövő embereket megtámadtam. Kezeket föl ! Szavakkal megfélemlítettem mindenkit, a nálam­nál erösebbeket is, a kik álarcom miatt meg­ijedtek. Az egyik kezemmel átkotorásztam az illető zsebét, a másik kezemmel pedig a revor­vert szegeztem a mellének." A fiu a világ legtermészetesebb hangján mondotta ezt el, látszott rajta, hogy teljesen megejtette a mozi dráma, amelyet csak érett agyvelővel szabad végig nézni. Teljesen helyén való tehát ha ezek ellen a kinövések ellen meg indítjuk a legerősebb harcot. Szegedvárosa egyidejűleg a posterestante levelek megrendszabályozásával gondoskodik a mozi megrendszabályozásáról is és kimondotta, hogy a mozgó színház látogatói nem minden esetben lehetnek gyermekek. Mehetnek ugyanis szolidtárgyu darabokhoz, természeti képekhez, de nem mehetnek oda, ahol a fantáziájuk ki van téve a megfertöztetésnek. Szeged városának példáján okulhatnának a többi városok is. megkérném Mr. Cameront, a bírót: nem engedné meg, hogy talán majd fizessek valamit ezért a la­kásért ? — Hiába, barátom, — a törvény nem engedi. Andy vigasztalanul bolyongott az utcákon. Már csak egy napja volt hátra . . . Huszonnégy óra múlva újra szabad ember lesz és ettől a gondolat­tól fázott. Gondokba merülten ment előre, miközben azon imádkozott, hogy halszerencséje valahogy össze ne bozsa Mr. Hewitsonnal. A következő perében megbűvölten állt meg. Mrs. Hewitson alakja feltűnt az utcasarkon. Ford Martin a szabó, aki épen az üzlete ajtaja előtt ál­lott, azt mondta később, hogy Andy arca falfehér lett. Tudte, ha most az özvegy elfogja — akkor vége! De ekkor nagyszerű ötlete támadt. Az özvegy egyre körelebb jött s már látni lehetett arcán a fürkésző pillantást. Andy viszont egyik ablak táblatüköréből észre­vette Ford Martint. Ez inspirálta őt. Egyenest as üzletébe befeléforduló szabónak tartott. — Boosánat, Mr. Ford — mondta udvaria­san — s a következő pereben kihajította az abla­kon . . . Öt peroel később, mikor nagy lármával be­kisérték a rendőrségre, — igy szólt Dávidhoz: — Nagyszerű ötlet volt, mi? Legalább hat hónapot érdemelnék meg érte . . . Szép, szép — felelte Mao Rae nevetve. — csak azt nemtndom, hogy miért utazol mindig erre a szegény Fordra? Existentiák. (F. E.) Különösen nagy városokban figyel­hetjük meg, hogy a férfilakosok majd 00 %-s. igazolható hivatást, foglalkozást, avagy hivatalt nem üz. Ott láthatjuk naphosszat a kávéház, avagy a vendéglő jól fűtött helyiségeiben s ott is inkább a szórakozásoknak él, semmint hogy valami foglalatosságot űzne. Jól öltözöttek, jól tápláltak, az élet nehéz viharzásai semmi nyo­mor rajtuk nem hagytak sőt, legtöbb esetben gondozotabb külsővel jelennek meg, mint azok, akik az élet küzdelmeiben részt véve, megrok­kantak a sok munka alatt. Kik ők s merre a hazájuk?! Ez a kérdés tolul fel önkéntelenül ajkunkra, de bizony alig találnánk olyanra, aki e kérdésünket válasszal honorálhatná. Senki sem ismeri őket, csak épett onnan, ahol megfordulnak. A kávéház kiszolgáló | személysete illő revereutiával adózik neki, hiszen a legjobb vendégek ők. Ezek adják a legtöbb borravalót s a kávéház s vendéglök tulajdono­sainak ők a legjobb fogyasztói. Biztosan megje­lennek, akár a házbér uegyedéveuként, vagy mint télen a fagy. Betegség, gondok nem tartják vissza őket napi szórakozástiktól ott ülnek a törzsasz­talnál s már a személyzet s gazda ugy számit reájuk, mint ahogy mi a kedvelt hírlapunk re­gényfolytatására. S láthatjuk őket ugyanazon a helyen évek hosszú során át. Télen meleg kabátban, nyáron divatos könnyű öltözékben. Mindig stílszerűen s mindig jókedvben. Hogy honnan szeizik a mind­ezekhez nélkülözhetetlen bevételeket, azt csak épen a jó Isten tudná megmondani, viszont a nagy Alkotó nyilván egyéb elfoglaltságok miatt sem tudna erről azonban felvilágosítással szol­gálni. Nem görnyednek ök semmiféle hivatalban, nem űznek kereskedést, még kevésbé ipart, csak élnek, mint az Isten madarai s vígan csiripelnek, mint a gondtalan, vidám verebek. S nagyrészt családosak is. Otthon jól fűtött, szépen berendezett lakás várja a ház urát, aki mindennap annyival jön haza, hogy a másnapi kosztpénzt hiány nélkül kiutalhatja a ház asz­szonyáuak. Sőt. tellik egyéb szórakozásokra is, mert hiszen őket láthatjuk legtöbbször azokon a szórakozó helyeken, melyek látogatását mi vékonypónzü munkás emberek oly ritkán enged­hetjük meg magunknak. S mégis, mind e szép példányai az embe­riségnek egy gyűjtőfogalom alá tartoznak: kétes existentiák. Igen: Mert lételük, fennmaradásuk, nincsen semmi bizonyos támponthoz fűzve. Kinek egyik­napról a másikra I lesik a sült galambot, mely néha-néha ugy látszik mégis berepül a szájukba, különben honnan telnék minden kedvtel lésükre. Ha természetünkben volna, talán még iri­gyelnök is őket, akik egy hosszú életen keresz­tül, az életnek csapén napsugaras oldalát isme­rik. Akiknek tenyere sohasem kérgesedett|fel a munkában s kiknek hajaszála nem őszül meg a gondokban. Akik mindig fiatalok maradnak, mert hiszen nincsen idejük megöregedni s akiknek egyetlen egy gondjuk van csupán, vájjon a dél­utáni kártyaparti együtt lesz-e a megszokott kávéházban, vagy el-elmarad közülök valamelyik, az élet sérültjei közül. Az uj csavargó törvény, mely az uri fog­lalkozásuélkülieket szemelte ki áldozatul kissé kellemetlenül érintette talán ezeket az ex istentiá­kat, de, s ugylátszik a régi közmondásnak igaza van, -- minden csoda csak három napig tart. — s a negyedik napon csapot-papot felejtve, épen ugy űzik továbbra is munkátlanságot, mint azelőtt, amikor még a törvény nem gondoskodott róluk megemlékezvén egy szép alkotással ezekről az exsistbiitiákról, a csavargótörvény keretében. Kárhoztassuk őket, avagy szánjuk ? ! Avagy irigyeljük az élet e semmitevöit, akik miként a szorgalmas méhkasban a herék, csak az élet mézét élvezik, mit mások gyűjtenek számukra ?! Egyiket sem tehetjük. Az élet maga igen indi­viduális. Kinek a pap, kinek a papné tetszik jobban s minő joggal arrogálhassunk mi ma­gunknak olyan előjogot, hogy kritikát gyako­roljunk a magyar társadalom ily nagy százaléka fölött?! Végeredményben talán még rólunk is ki­sütik, hogy improduktiv életet éltünk, mert hi­szen sem földet nem miveltünk, sem ruhát nem fabrikáltunk életünkben, de sőt még maradandó emléket sem állítottunk lételünknek. Ez egyszer tehát uem gyakorolunk kritikát. Csak leszögezzük azt a szomorú tényt, hogy társadalmi életünkben nagy réteget töltenek be azok, akik egész életüket a kellemes semmit­tevésnek szentelve, akár csak az olasz lazzaro­nik, ugy hunyhatják le örök álomra még min­dig csillogó szemeiket, hogy seukinek sem vé­tettek talán egész életükben, de még keveseb­beknek használtak is ittlétükkel. Horgony-thymol-kenöcs. KBaayaek •érüUMknft i . ^ Horgon j-Liniment. • Hsrisay-fala • Brsaftaf pótlék* Fajd alaamon tat b.rt 6n.il*. »Mesesasfcsawilsll., Ovasjai koT. -Ja, 1.<0. t-> Htfrgony-vas-albuminat-festvény. V*rtiu*ny»*cn41 *• aápkAnU. Üv«cj»: kor. 1.40. k.pb.tó a UftSbb «voavM.rtttib.n l.uül beai*r«th«tO Ir. IlctUr Ja vui t uvUrtlél. MII I, Ellulttttirmi I

Next

/
Thumbnails
Contents