Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-03-08

zönségét szállítják tova. Szinte bámulatos az a nagy személyforgalom, amelyet a Déli Vasút nyáron hazánkban a Balaton mellett, majd a tiroli hegyekben, télen pedig a Merán, Bozen-Gries, Arco, Riva vidékeire bonyolít le. Látva tehát a szép eredményeket, önkéntelenül merül fel a kérdés, hogy a társaságnak miért is van deficitje? E kérdés tárgyalásánál mindenek előtt vissza kell mennünk a múltba, arra az időre, amikor a Déli Vasút vonalait építették. Bár a Dráva, a Száva, az Isonzó és az Etsch völgyei általában eléggé alkalmas földterületnek is kínálkoztak, mégis azonban, -ugy e vidéken, de főleg Tirolnak egyes hegyóriásai között oly hatalmas természeti akadályokkal kelleti a vasútépítő technikának megbirkózni, amelyek természetesen jelentékeny pónzáldozatokat vontak maguk után. A Déli Vasút pedig ebbeli kötelességének derekasan és becsű letese-u megfelelt. Ha akár a balatonmenti, akár a krajnai, akár a karinthiai, tiroli vonalait nézzük, mindenütt elragadtatással szemlélhetjük nemcsak a vidéket, de magát a pályatestet is, a Brenner pedig egyszerűen ámulatra ragad. Mily óriási tőkét kellett tehát a mult század 50-es, 00-aa éveiben a társaságnak belefektetni, hogy vonalainak ugy az al, miid felépítményei még jelenleg is teljesen kifogástalan állapotban meg-j maradjanak. A Déli Vasút azonban nem •elégedett meg a kultúra terén végzett azon tényeivel, amelyek a vasúti hálózatok kiépítésében nyilvánultak meg. hanem ott ahol lakás kultúra nem volt. azt is megteremtette. A Déli Vasútnak egykori hatalmas szállodái a Senimeringen és Abbáziában példái ennek. A honi és idegen tőke eleinte meg is találta a maga szerencsés jövedelmezőségét, a Déli Vasút részvényei kapósak is lettek, úgyannyira, hogy piacon alig lehetett azt kapni, ami pedig eladásra került, igen kedvező áron kelt el. Ez különben érthető is volt, mert hacsak pld. hazánkat nézzük is, a Déli Vasút vonalai, huzamos időn át, úgyszólván egyedül uralták a dombos Dunántúlnak termékeny vidékeit. Hasonlóképen volt a helyzet Ausztriában is egy jó ideig, vagyis mindaddig, mig az ottani államvasutak is nem terjeszkedtek. Amint azonban a vasútépítési kedv, avagy mondjuk inkább, a pénzbőség is megindult, csakhamar a Lajtán innen is, tul is komoly konkurrensei támadtak a Déli Vasútnak, amelyhez hozzájárultak még, hogy az utazási vágy megélénkülésével ujabb beruházásokról, majd nagj

r

mérvü személyzet szaporításról s ennek nyomán igen jelentékeny dologi és személyi kiadásokról kellett a társaságnak gondoskodni. Tehát nemcsak a nagy üzemi beruházások, hanem a személyzetnek azok a nagy kiadásai is jelentékeny ter-1 bet róttak a Déli 'vasútra/ amelyeket ej vasút iutézősége forgalmi személyzete részére szocialisztikus s egyéb más anyagi téren is kénytelen volt vállalni a többi vasúttársaságokhoz hasonlóau. Mindezek természetesen a jövedelemnek tetemes részét emésztették fel s igy azok t részvényesek, akik részvényeiket a régebbi magas percent arányának megfe-J lelő töke értékkel fizették meg, most az utóbbi időben már kénytelenek voltak csak félannyi jövedelemmel is megelégedni, szóval beállott az a helyzet, hogy a vállalatba fektetett tőke a maga hasznát nem hozta meg. Igy állott be azután ós nyomult mindinkább előtérbe a Déli vasút szanálási kérdése. Nem térünk ki arra, hogy a szanálásnak főleg az utóbbi évtizedben minő módjával foglalkoztak az illetékes körök. Ennek oly sok variatiója volt, hogy annak érdemleges tárgyalását már terünk sem engedi meg. Csak röviden annyit említünk, hogy az állam volt az, amely különböző formában több izben szándékozott jótékonyan beleavatkozni ós pedig majd a kamatbiztositással, majd a részvényei* egy részének átvételével, majd a részleges államosítással, mig végre most a teljes államosítás kérdésével készül az ügyet végleg megoldani. Azonban amint tudjuk, ezt sem jószántából teszi, mert a francia tőke az, amely erre az osztrák államot rászorítja. Az osztrák consulokkal szemben a francia pénzpiac feszültsége csak akkor fog megszűnni, ha a Déli Vasút francia részvényeseinek érdekeit, az államosítás révén végre az osztrák kormány is gyökeresen meg fogja védeni. Ez pedig nem állhat be másként, mint a társaság összes vonalainak államosításával, más szóval a részvényeknek a legkedvezőbb árfolyamon történő megvételével, illetve beváltásával. Nézzük már most a magyar szempontból, hogy ezek után a helyzet mikép fog alakulni. Az kétségtelen, hogy I magyarországi vonalakat a magyar kormány fogja megváltani, amint az már egy izben Baross Gábor minisztersége alatt is tervben volt. E kérdésnél azon-hittem, hogy az egyéniségemet vissza tudta volua adni. A szivem és agyam olyan volt a közeiében, mint gyermekkoromban. A Dánieli szállóban laktam ahova harmadnapra jött a nő. Szürke utiruháhan sapkában jáit, a kezében állandóan a Budecker és mint a legtöbb egyedül utazó urluó", nem törődött a környezetével. De éu törődtem vele. A szemében kiáltott szenvedéseket és átélt gyönyöröket födöztem fel. Meg akartam ismerkedni vele, ebédnél melléje ültem és elkértem az uj'ágját: egyetlen megjegyzés nélkül ideadta. A muzemban folyton a sarkában voltam és a képekre, amiket hosszasan nézett, szakszerű megjegyzéseket tettem: egy udvarias, de kelletlen frázissal értésemre adta, hogy fölösleges vagyok. Persze, minél jobban mellőzött, anuál inkább vouzódtiun hoz/á. Éjjelente eksztázisba ejtett ez az állapot és minthogy nem beszélhettem vele, föltettem, hogy másként fogom megismerni. Láttam, hogy a bőröndje feltűnően hasonlít a/, enyémhez és tudtam, hogy a ruhatárban tartogatja. En is oda vitettem a kofferomat es má-nap elutaztam. Persze a titokzatos hölgy bőröndjével. Triesztig nem is gondoltam arra, hogy kinyissam a sárga bőrkoífert. Itt azonban a hotelben ina'r égtem az izgalomtól és vésőt meg kalapácsot hozattam. Közben azonban hallom, hogy belülről valami kapargálja a lopót? bőrönd oldalát. Az első pillanatban arra gondoltam, hogy egy elti kolt csecsemőt hoMain magammal és jobban odalíileltcm a kotier falához. A gyerek kombináció nem volt teljes, inkább egérre, vagy tarantula pókra kellett, gondolnom. Métr haboztam, vájjon kinyissam-e a lopott táskát, de ugy láttam, hogy a no hamvadt szemeive! élesen rám néz és éreztem, hogy az eremen tűz ömlik végig. Izgalomtól reszkető kezekkel illesztettem megint a vésőt a vaspánthoz és rombolom a linóm zárat. Amikor (elpattant, egy fekete folyami rákot pillantottam meg. A csápjai rövidek voltak és az ollója karjait szivalakhan mozgatta. A szemek a nő szemelnek miniatűrjei. A rák mellett egv- lepecsételt levél feküdt a címemre. Itt a levél. Csak az alá húzott részét olvastam el. „Téved, ha azt hiszi, hogy mellettem megtalálta volna a legfőbb boldogságot. Nem lehettem volna egyébb az ön számára útmutatónál. De mások tanácsa kész katasztrófa a művészetre. Önnek bátorításra és muukakedvre van szüksége. Azért küldöm ezt a különös visszajáró állatot szivformáju osápjaival, hogy legalább súlyos tévedésektől megóvjam." Vastag hegyes és határozott betűkkel volt megírva a levél, egyes szavai inkább egy ezredparancsnok kemény aláírásához hasonlítottak. János tovább beszélt : A rákot elhelyeztem egy üvegszekrénybe, amelynek fenekére iszapot raktam. Az íróasztalom fiókjába tettein és magam gondoskodtam az ellátásáról. Állíthatóin, hogy azóta munkakedvem is fokozódott és témáimban közelebb jutottam enmagamhoz. Emléks/el-e arra a novelládra, amelyben egy temetőrői hazafelé igyekvő családról beszélsz, akinek tagjai az utou összevesztek az örökség fölött. A trupp közé hirtelen a közeli erdőből beugrik egy faun, aki mókáival és gúnyos igazmondásaival a legbájosabb tragikumot szerzi. K/.i szintén megrajzoltam és a miiiieheui tárlaton első dijat nyertem vele. Ilt kezdődött a művészi hírnevein és azt hittem, hogy a szereiéin is. Akkoriban fölkeresett egy lipótvárosi asszony, hogv lefestesse magát, de ez mellékes volt neki, engem a nagy művészt akait megismerni. Kién volt a konvencióból mondta — vissza akar menni a művészethez, szakit a környezetével és otthagyja a gazdag férjét. Eléggé" átlátszó célzásokat tett arra, hogy a feleségem akar lenni, érdekelt az asszony, mert hittem neki és izgatott a faji és társadalmi ellentét, ami közöttünk volt. Bizalmas lettem, hozzá és ezzel vége lett a komédiának. Az asszony nem tudta kiűzni magából a fajtája természetét és amikor megtudta, hogy adósságaim vannak, egészen más nótát kezdett fújni: megszűntem számára jő partié lenni. Megnéztem a fekete rákot. Szív-csápjaival erősen vágta a vizet és a felületen groteszk arcok jelentek meg. Pojácák, udvari bolondok röhögtek feléin, szégyeukezuem kellett. Nem lehettem el szerelem nélkül. Egy fiatal patyolat tiszta nő került mütermeiube. Azt mondta, hogy az embert és uem a művészt tiszteli beiméin. Azt is állította, hogy szeret. Óvatosságból előre kértein ki a fekete rak tanácsát. A felületem egy hervadt, aszott bokor jelent meg, rajta egy elhagyott madár csiripelt. Nem volt lelkem hozzá, hogy a leányt asszoiuiyá tegyem. Vigyáztam rá, mint egy becses pláutára és egy éjjel léha öregek társaságában láttam az orfeumban. Erre az időre esik a „Bimbótörés" című kepém. Egy fiatal nő térdel és imádkozik völegéuyu sírján, míg a kerítés mellett várja a kísérője, egy kicsinosított dandy, a muukakerülés unottsitgával az arcán. Kz. .-. kép is tetszett. Egy chikagői szivargyáros vette meg olyan ö.--/.cgen, hogy kifizettem az adósságaimat és két esztendeig gond nélkül dolgozhattam. Talán, gondoltam, ha egy elveszett nőt magamhoz emelek és boldoggá teszek, talán ez rendbe hozza a szivemet és a művészi életemet. Valamikor egy jó családból származott inodeliem volt, aki korán elvesztette anyját és ukit iszákos apja világgá ózott. Ezt kiiivoiuo/.tani. Lesirt róla a bűn és nyomor, a jó bánásmód és rendes koszt azonban hamarosan rendbe hozták. A fekete rák élénken dolgozott csápjaival és a kis hullámokból egy barátságos otthon rajzolódott a víz felületére. Gondolhatod, hogy a kis ső