Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-08-23

XLI. évfolyam. Pápa, 1914. augusztus 23. 34. szám PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának es több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség él kiadóhivatal : Goldberg Ovula papirkerenkeilése, Kfl-tér 'J.'i-ik szám. Telefen. 3.3.2 azáxaa. FelolCs szerkeszti és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. KIAfiietések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára : egész évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre 3. Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Kiryu? szám ára l'J tili. A haza. Vannak fogalmak, amelyeket egykoi nem ismertek, ma pedig szenteknek tar tanak és vannak ismét olyan fogalmak amelyek valamikor szentek voltak, at utóbbi időben azonban hatásuk, fedjük erejük meggyöngült. Ilyen fogalom vol a legutolsó hetekig a haza. Üres sző volt, amely már esak po litikai életben és hazaüas vezércikkekben szerepelt. Azok az idők, amikor :i haza érdekében, a haza szeretetében lángoltak az emberek, örökre elmultaknak látszottak. A gazdasági élet fejlettsége, a nemzetközi összeköttetések és vonatkozások, amelyek az egyes nemzeteket és országokat, szorosan egymáshoz fűzték, szinte elfelejtették mindenkivel a haza fogalmát. A távolságok megszűntek, az országhatárok elmosódtak, egy nagy kozmopolita államnak látszott az egész nagy fegyverkező világ. Magyarok letelepedtek Franciaországban ós extszteneiát teremtettek maguknak. Angol vállalkozók dolgoztak Németországban és mindenkinek az volt a hazája, ahol élt, keresett, dolgozott. Igy volt ez még néhány hét előtt. Es hogy állunk ma. Ma a haza csodaszép ideálja teljes fényben ég újra előttünk. Mint a mesebeli phönixmadár, szebben, ragyogóbban, hatalmasabban kelt ki hamvaiból. Ma mindenki érzi, hogy mi a haza? Ma mindenki érzi, hogy valahova tartozik, hogy van egy föld, amelyet szeretni kell, hogy van egy föld, amely életet ad, van egy állam, amely megvéd. A haza üres fogalomból ismét erős, hatalmas valósággá vált. Vége a kozniopolitizmusnak, vége a nemzetköziségért való rajongásnak, egyszerre mindenki érzi, hogy van hely, ahova tartoznia kell. A nagy világfelfordulásban, amit ez a háború előidézett, érdekes ós megfigyelésre érdemes, tanulságos jelenség volt, mint váltak ki az egyes népatómok az idegen nemzetekből, hogy csatlakozzanak ahhoz a testhez, ahhoz a nemzethez, a hazához, amelyhez tartoztak ós tartoznak. Ha semmi egyéb haszna nem lesz ennek a nagy kataklizmának, mint az, hogy a haza fogalmát ismét méltó piedesztáljára állitotta, már az is nagy eredmény. Különösen örülhetünk enuek mi magyarok, akikel a polilikai viták ésl harcok valóban megbontottak. Politikai szempontok és célok lebegnek a szej műnk előtt mindaddig, és elfelejtettük hogy hazafiaknak kell elsősorban len. attak, s csak azután lehetünk politikusok Ez a helyzet ma megváltozott. Ms minden politika félretétetett. Ma csak egy politika vau: a haza védelme megőrzése, megmentése. A haza nagy és komoly feladatokat ró most mindenkire és nincs ember, aki ezeket a feladatokat ne vállalná teljes szívvel-lélekkel és aki a ráeső bármily súlyos kötelességet ne teljesítené I komolyan. A haza minden előtt! Fz a hatalmas, Imély mondás most uj életre kelt, bejfészkelte magát a szivünkbe és átitatta !a lelkünket. Az uj, fiatal generáció már egyáltalában nem törődött azzal, hogy mi is a haza és most ez a nagy ránkszakadt katasztrófa újra és újra. mélyen belevéste lelkünkbe, hogy A nagyvilágon e kivül Nincsen számodra hely. ! Ferenc Jóska azt izente. Ki hitte volna még csak pár hónap előtt is. hogy a Kossuth nóta udvar| képes lesz Magyarországon s a Kossuth Lajos toborzójának dallamára a mi jó üreg királyunk hivja hadba magyarjait! Ki hitte volna akkor, hogy aiig pár hét múlva hirtelen, mint varázsütésre felenged a pártos magyar közélet rettenetes gyűlölködése s kormány és ellenzék megértő testvérek módjára kéz-kézben vonulnak íel a királygyilkosok és támogatóik ellen! A csoda megtörtónt s az elmúlt hét eseményei bebizonyították, hogy ez az engesztelődés és egybeforradás nemcsak fönn, az ország szivében történt meg, hanem lenn, a magyar nép legszélesebb rétegeiben, is. Ma már csak egy pártja van ez országnak: Ferenc József pártja és a főúrtól az utolsó pórig mindenki mámoros lelkesedéssel siet sorakozni Ferenc József zászlaja alá. Az utcákon tábornokok s tisztek járnak a tüntető polgárság élén s a királya hivó szavára fegyverbe állott tartalékos-népfelkelő sereg évtizedek terhes lidércétől felszabadult lelkesedéssel énekli a Kossuthnótát, de ezzel a variációval: „Ferenc József azt izente ..." inog igy: „Ferenc Jóska édös apám ..." A katonai körök is habozás nélkül elismerik, hogy a magyar nép nem is remélt kötelesség szeretettel lett eleget a behivó-parancsnak. Aki ép kéz-láb |ember vau ez országban negyvenkét éves korig, egy se kérette magát kétszer s a mozgósítási parancs kihirdetése után a negyvennyolc órát se várva be, 'sietett jelentkezni az illetékes hatóságoknál. Pedig a legtöbbje nagy családot I hagyott otthon szívfacsaró bizonytalanj ságban. Kissé nehéz szívvel búcsúztak az asszonytól, meg s gyerekektől, de mire testükön volt a mondur, a barakkok, meg az iskolák rögtönzött szalmaágyain már meghiggadt, bizó lélekkel mondogatták: „A magyar Isten majd csak visszasegít élve a cselédeimhez, Ha meg otthagyom a fogam a rácnál, vagy a muszkánál, majd gondol csalá' donira az öreg király." A szomszédja I hozzáteszi: „No, de ha meg is kell halni, [ingyen nem adjuk az életünket. Tiz 'besta szerb minden magyar életér"!" A mozgósítási hirdetmények eltiltották a siró-rivó asszony népet, hogy ne tegyék a bevonulóknak nehezebbé a válást. De aki a közelben lakott, azért csal; felszedelőzködött, némelyik az ölbeli csecsemőjével jött be a varosba, hogy még egyszer megcsókolja és megsimogassa szerelő tekintetével a „kedves enibörit". Itt már ők voltak az erÓsebbek. Visszafojtották fájdalmukat, elnyomták a felcsukló sirást s még ők biztatták, vigasztalták a férfiakat. Igaz, hogy azok se kérették magukat: szidták a szerbet, mint a bokrot, s amikor megtudták, hogy az orosz is mozgósított, nemes haragtól kipirult arccal erősködtek, hogy „Hát akkó* majd leszámolunk a muszkával is, ugy is ott van a bögyünkbe, negyvennyóc úta!" Még nem estek át az első tűzkeresztségen, de a rettenthetetlen harckészség tüzrózsái már ott égnek az arcokon. Az utolsó évek tapasztalásai megedzették népünket erre a háborúra. Fvek óta szinte megszakítás nélkül állandóan fegyverben kellett állnunk a nyughatatlan vérű Szerbia miatt. A katonáink nem kaphatták meg a becsülettel leszolgált három esztendejük után a szabadságos levelüket s a tartalékosokat kétszer is elszólították tűzhelyük mellől, hogy a messze határokon őrködjenek, nehogy hozzánk is átdobják a balkáni tüzcsóvát. Családjaikat két izbeu is itthon kellett hagyuiok rettenetes kétségben és nélkülözésben, ami kis megtakarított pénzük volt, fel kellett élni, akinek földecskéje is volt, alig birták megmunkálni az erős férfikéz hiányában. Petigoteg keserűség gyülemlett össze bennük a szerb k.ilaudorok ellen, amely