Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-07-26

XLI. évfolyam. Pápa, 1914. július 26. 30. szám PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai 8 pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szarkesztössg és kiadóhivatal : Goldberg Gyula papirkeresketlése, PS-téf iííi-ik szám. Tolcf:r. 112 szám I i ii• l•".s szerkesztő és laptiilajdonos: GOLDBERG GYULA. Klfifizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára : egész évre 12 kor., félévre B k.. negyedévre 3 Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 ni Forgács. A szentek között is akadnak derék, szavatartó emberek ! Szent Medárd megeresztette június nyolcadikán az „Eg

J csatornáit és derekasan állta meg a közbeszédben, a hagyományban való igéretét, azt a bizonyos negyven napot, amit oly komoly képpel jövendöl a tudós atyafi, miközben szorgoskodik — minta, vagy nem mintagazdasága körül. — Szent Medárdnak ám - ugy látszik — kiválóan van kifejlődve igazságérzete, amennyiben már jóval negyvennapon tul önti nedves szavát a ködös szent magasból — a bűnös sártekén sínylődő emberek nyári bosszantására. Érdekes megfigyelni az emberek bosszankodását s még inkább bosszankodásuk különböző okait. Vannak a földmivelő paraszt és nem paraszt emberek, akik nem csekély balsejtelemmel, talán mondhatni lélekzetfojtva várják a következő reggel derűjét s mint a hajdan „bölcs" augúrok jelen képviselői. — találgatják a jegesfagyos esélyekel. — Ezek a nagyon komoly csillagvizsgálók szomorú osztályába tartoznak, mert bizony az Időjárás szeszélye szorosan vett létérdekeiket érinti. — Ezek a szegények, akik a dus termés kecsegtető reményében szántottak, vetettek a kora tavasz kora óráiban s szívszorongva gondoltak az esetleges elemi csapások növekvő sorozatára, míglen letörve állanak a földhözvert fekvő kalászok nyugvó táblái mellett, — könynyezve nézik, hogy a gumó-félék teljesen viz alatt vannak! Vannak a mindig építkezők, akik hangyaszorgalommal raknak követ-kőre, téglát-téglára s ezek közé az összetartó vasgerendákat s egyéb szükséges mellék állványokat. De Szent Medárd esős 40 napja elkergeti őket munkálkodásuk meleg helyéről. Az idő múlik, — a határidő lejár és pert, kárt okozna kénytelen késedelmezés. Az épület tető alatt bár, de még szürkén,*4ruvkolatlanuI meredezik a vállalkozó keserűségére. Azután vaunak, akik csak azért bosszankodnak, mert a folytonos eső zavarja apró szórakozásaikban. Holnap kirándulni készülnek, mint aféle szeszélyes nyaralók, de nem mehetnek, mert Szent Medárd égi szeszélye teljesiti nedves kötelességét, öntvén Ígéretét a berúgott anyaföldre. Es ezek a nyaralók, ezek a kirándulók egy percre sem gondolnak arra, hogy T .-.I'H/4: — nem '.tpró szórakozásképpen nézik a pusztító jégesőt. Vaunak, akik bizonyos kényszerítő körülményeknél fogva, lakásukhoz kötvék, nagyon örülnek, ha kedvük telhetj a gyors zivatarban, — mert ez is egy kis változatosság az unalmas szobaélet- j ben!... „Milyen szép, nézd, milyenj szép, de szép, hogy esik! Milyen lár-1 mát csap a potyogó jég! Bárcsak mindennap esne igy! ..." — mondják s összébb húzzák magukon a felső ruhadarabot, mert ösztönszerűleg érzik, hogy kint hűvös vau s azt hiszik, hogy ők is láznak. Es ezalatt a földhöz ragadt „egy láncos" nép milliói zokognak, mert koplalva kell átvegetálniok a szűk esztendő szűkeit. Vannak, akiknek közömbös az eső, inert fölhúzzák esőköpenyeiket és meg nem áznak — és változatlanul élnek ködben, fagyban, jégben, esőben, mert jövedelmük fix. Okét baj nem érheti és nem jut eszükbe, hogy azok a könnyek amellyék keservesen áztatják az anyaföldet, kanálnyi kevés ahhoz, amennyit Szent Medárd szent akarata csurogtat a ködös-felhős magasból! . . . Az eső esik, a jég csuppan iszonytató erővel alá; nehéz köd öl a közeli s távoli tájakra — és az emberi tülekedés zavartalanul hömpölyög szakadatlan tovavalóján. A munka nem szünetel, ivz iromba gyárak magas kéményei szünetlenül okádják a munka, a bomlás termékeit. A "-yári irodákban pereg az irótrép folytonos ket3

r

egése-kattogása. A vonatok tova száguldanak szünetlen dübörgéssel. Az autók tülkölnek a városok flaszter utcáin. Munka, mindenütt lázas munka!.. Ks a jégeső hull szakadatlanul a földmivelő milliók aggodalmaira. Szent Medárd derekasan állta helyét, állja helyét. A nehéz felhők esti sötétbe fátyolozzák a nappali tájat. Sejtelmes meghatottság mindenütt . . . Es a meghitt otthon meghitt zugában összebújik a férfi s a nő ... és suttog a szerelem, az egyetemes, nagy emberi tülekedés erkölcsi rugója! — y —e. TÄRCÄ, DEDIKÁCIÓ. Kis Íróasztalom előtt ülök . . . Kedves jószág és mi több — nem él. Mozdulatlan, mint a holt márványtömb, Néma, mint a sir — s mégis beszél. . . Milyen jó itt ülni s leszögezni Tovasuhanó gondolatokat! Melyek mindegyike olyan békés, De megnyugvást soha egyik sem ad . . . írok, bár nem keltek érdeklődést. Szeretek irni s mindig irok . . . Nem csábitnak világothóditó Tolstoj-ok, Strinberg-ek, O orkij-ok. Nem azoknak nyomán jár a Muz ám ! Inkább szelid tűnődök csapásán . . . S a fiókom? Mi mindent rejteget! Vannak benne szines meglátások, Szintanulmányok a természetről, Ötletek és lelki lázadások . . . Ks ezeken kívül van benne még Sok drága, kedves, tnosolyos emlék . . . Itt őrzöm mindazon leveleket, Amelyeket Néked irtam csupán. Melyekbe a lelkem sirtam bele Kinos gyötrő elválásunk után. Néked irtam s csupán azért irtam, Hogy felém vonzzam fehér lelkedet. Hogy szerelmed fölébresszem végre .. . Ezért irtam, csupán ezért — Neked! Azután meg azért is, ha majdan Erzö szivem idővel elfásul : Vénségemre, ezüst hajjal legyen Mit olvasnom békés megnyugvásul . . . I—I J-s, III. A kapunál elvált a lánytól. A kezét már nem szorította meg melegen, a tekintetét már nem felejtette a tekintetében, mert már a lelkében volt az Este a fájdalom szövő lány, aki nékünk miudenünk, feleségünk, szeretőnk és anyánk. Az Este, a sápadt arcú lány, akinek tekintete titkos és szenvedő. Es a titkai mindig ujak s szenvedései mindig frissek és a szépsége mindig diadalmas és mindig uj szépségeket szülő. Oh, az este ! Ugy jön ránk, ugy suhan belénk lassan, halkan, amint mennek a nappali emberek az utcáról, mig csak mi maradunk az estsbe kóbor, szenvedő és kiválasztott szent lovagok, akiknek a szive nagyszerű és szent melódiákkal telik meg ilyenkor és a Város mintha megérezné, hogy most egeszén inas, elcsendesedik es néha-néha ineg-megreszket: az . lelkébe is belfcmászott az Este és eltakarja őt is és mikor az emberek alusznak és azt hiszik, hogy a Város is alszik, akkor uj és gyönyörű Mangok kehiek az éjszakában, idegeit hangok, gyönyörűek, fájdalmasak és a Város ilyenkor pihegve várja azt a nagy és szent kinyilatkoztatást, aminek el kell jönnie és ami el is jön, am• kor az a sok, sok boldogan vajúdó ragyogó és diadalmas szép melódia felzokog a telkekből és összeolvad egy boldogan hangzó harmóniában és akkor annak a melegszívű és nagy Valakinek, aki vau, meg fog reszketni a lelke a gyönyörűségtől és akkor meg fogja mindegyikünk kezét melegen es puhán es egvuvé vezet min. ket, kóbor lovagjait az éjszakának, a szent kiválasztottakat és akkor leszünk majd igazáu boldogok, mert akkor árazni fogjuk, hogy mi mindnyájan egyek vagyunk, a Város testveiéi, az este szerelmes fiai . . . Es az emberek erről semmit sem fognak tudni. Zokogó leiekkel rohant Ság Mihály az utcán és a fejében, a szivében végigszaladt újra ennek a