Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-07-12
2. Pápai Lapok 1914. július 12. szeget kellene űzetnie a kihasított háztelek részért az építtetőnek. Hát ezt 1900-ban nem gondolták meg? Avagy hiszik, hogy kiadások nélkül utcaszabályozás végrehajtható. Ha ekképen gondolkodnak a Főtér legszebb részleténél, akkor mit akarnak az uj utcavonalakkal a Fő-utcában, mit a Kossuth Lajos-utcában, különösen itt a kapu feletti épület eltüntetésével ós a keleti oldal kiszélesítésével? Te«í3'ük sutba az egész tervet, ha véghez vitelére költeni nem akarunk. Ennél az érvnél még sokkal gyöngébb az a hatósági okoskodás, amely szerint az 1900-iki vonal mellett az építtető szobái ferdék lennének, amit el akar kerülni. Micsoda hatósági kaviár? Az építtető szobáira vigyáz, hogy ferdék ne legyenek és annyira vigyáz, hogy érte a törvényesen jogerős és aesthetikailag is kifogástalan utcavonalat feláldozta kész. Erre több szót kár vesztegetni. Különben az egész kérdésről jelenleg elég ennyi. Az ügyet figyelemmel kisérjük mindaddig, amig a legfőbb döntő forum szava benne elhangzott. Érdeklődő. Az etikett. Az egész osztrák-magyar monarchiát alapjaiban megrendítette a serajevoi merénylet és mint ilyen megrendülések mindig, ez a merénylet is felszínre vetett néhány olyan momentumot, amelyekből ennek a szerencsétlen kettős monarchiának sok bajára, e bajok okaira vonhatunk következtetéseket. A legszomorúbb, legelkeserítőbb a merénylet következményei, illetve a merényletet kisérő körülmények közül feltétlenül az udvari spanyol etikett mindeneket legázoló uralkodása és előtérbe tolódása volt. Ez az etikett még sohasem látszott ennyire mindenekfelett állónak, ennyire mindenen, sziveken lelkeken uralkodónak, mint ebben az esetben, mikor azok, akikre alkalmazták, lelkükben, gondolkodásukban, életükben és halálukban egyaránt egész különleges emberek voltak. De ma két héttel a merénylet után már szinte lezárhatnék a tragédia aktáit. Lezárhatnék, igen, ha az etikettnek ez a különös, hihetetlen és mondjuk meg, kissé lelháboritó uralma nem vetne fényt e monarchia népeinek minden bajára. De fényt vet. még pedig nagyon szomorú fényt és e fényben meglátjuk a mi sok bajunk egyik nagyon nagy. nagyon végzetes okát. Az etikett, a fonna, ez uralkodik az egész társadalmon, mindnyájunkon. .Minden ült formákhoz ragaszkodunk, eg'^z eleiünk a formákkal való harcból, küzdelemből és viaskodásból áll. Ezek a formák — a különböző társadalmi osztályok formái, akadályozzák meg. hogy bármilyen terv valóban megvalósulást nyerjen. Minden akció beleakad valami formába; valami szabályba, amely azután húzza le a mélybe, a megvalósulhatatlanság mélyébe. Osztálytagozódásunk sem egyéb, mint a formák következménye, amelyekhez a legtöbb ember oly szigorúan ragaszkodik. A fővárosban a polgárság és a munkásság erősen demokratikus befolyása alatt a formák uralma már hanyatlóban vau, de itt a vidéken még in íloribus vau a formák hatalma. Azt hisszük, nem is kell erről bővebben beszélnünk. Mindenki tudja, hogy eg}"-egy bál vagy bankett megrendezése, egy jótékonycélu előadás vagj* estély beállítása milyen uehéz, mert vagy az egyik főembernek, vagy a másik uriasszonjmak van valami kifogása valami ellen. Fonnák ós etikett, ezen a kettőn alapul a mi egész társadalmi berendezkedésünk, ahelyett, hogy őszinte egyetértésen és benséges érzéseken alapulna társadalmi rendszerünk. Ezért nem vagyunk erősek, ezért nem tudunk egységes, határozott állást foglalni semmiféle kérdésben és — valljuk meg — ezért gyenge a mi egész monarchiánk. Etiketten egy államot felépíteni nem lehet. Az etikett külső váz és nem lehet belső tartalom. Abba a vázba, amellyel a monarchiát az etikettet és a fonnák körülveszik, komoly és igazi belső tartalmat kell tölteni. Az etikettnek az a különös szereplése, amely a trónörököspár bécsi temetésén megnyilvánult, talán gondolkodóba ejti azokat, akiknek mindene az etikett és talán változást fog előidézni a kettős monarchia társadalmi életében. Mens sana in corpore sano. Ezt a közmondást már a rómaiak csinálták és belátták fontos gyakorlati jelentőségét. A mai modern sportok ugyan még nem voltak ismeretesek, de az atlétikai játékok napirenden voltak. Jöttek az uj idők, modern szellem és a baladás a fejlődés mind csak megerősítette a régi közmondás nagy igazságát. A periodikusan megismétlődő nagy olimpiádok, amelyekeu az összes nemzetek képviselői veisenyeznek a bajnokságért, semmiben sem különböznek a rómaiak játékaitól. A legkülönbözőbb foglalkozású körök belátták a test fejlesztésének szükségszerűségét és fontosságát és igy alakultak meg loglalkozási ág, társadalmi állás etc szerint az egyes spurttársaságok. A legtöbb sportegyletben kaszlszellem uralkodik, dicséretre érdemes kivétel a fotball, ahol a rendi és felekezeti külömbségek elsimulnak ós tán épen demokratizáló hatásának köszönheti nagy népszerűségét. Eddig csak az iskola keretében foglalkoztak a tornával, játékkal sporttal. Az itju átlépve az iskola küszöbét. .-ifoglalták az élet gondjai és nem törődött a teste iejlesztésével. Az utolsó 10 évben ez a helytelen irányzat megszűnt és hivatalnokok, kereskedi k, munkások napi munkájukat betejezvén a sport változatosságában keresnek szórakozást. Természetesen először a lö városban kezdődött a sportok divatja és költséget nem kiméivé részint részvénytársasági alapon, de mindenesetre városi támogatással létesültek a nagy sporttelepek. Már a nagyobb vidéki városoknak is vannak versenypályái, amelyek az ideális céltól eltekintve jelentékeny haszonnal is járnak. Városunkban bámulatos módon, uem hódított a sport és eddig az egyedüli sportesemény a ref. főgimnázium évzáró tornavizsgája volt. Szó volt már párszor arról, hogy a kerületi középiskolai tornaversenyt nálunk tartsák meg, ami azonban megfelelő hely hiányában kivihetetlen. A legújabban is egy fiatal erőkből, agilis, ambiciózus fiatalemberekből álló sport egylet alakult meg, amely bár mérsékelt anyagi, — de teljes erkölcsi sikerrel tölti be nemes hivatását és hétről-hétre reudez fotball metscheket. Az anyagi siker elmaradását ugyanazzal magyarázhatom meg, mint a középiskolai tornaverseny elmaradását: kellő hely hiányával. Nézetem szerint egész jó üzleti befektetés volna a várostól, megtelelő helyen egy versenypálya létesítése és amellett az iskolákkal szemben tán erkölcsi kötelessége is. Az iskolák teszik ki a város idegenforgalmát, növelik a kereskedelmi forgalmat, adnak sokaknak jövdelmet és megélhetést; — csekély ellenszolgáltatás volna csak mindezekkel szemben, ha a város elősegítené az itjak testi nevelését. Mint mondám amellett jövödelmezö is volna a befektetés, mert mint a fővárosi és a vidéki példák mutatják, a közönség zsúfolásig megtölti a versenyek tribüujeit és igy a belépti dijakból bőven futja a pálya használati dijának fizetésére. Városunkban, hol annyi a modern tanintézet, nézetem szerint semi különös nehézségbe nem ütközne egy alkalmas versenypálya létesítése, és azt hiszem az iskolák vezetősége sem idegenkednék attól, hogy a várost ez üdvös intézmény megvalósításában anyagilag támogassa. Annál ia inkább a város kötelessége ez intézmény létrehozása, mert a szükséges földterület a városnak áll legjobban rendelkezésére és az alkalmas területnek kevés költséggel való átalakítása legjobban általa lehetséges. Érdemes kérem ez ideával komolyan foglalkozni és azt hiszem nem szükséges hosszabb indokolás a megvalósitás szükségességének bizonyítására. Dr. Ipari pályák. Ilyentájt nagy gondot okoz a szülőknek, hogy gyerekeiket milyen pályára adják, mit neveljenek belőlük, hogy évek multán szemrehányás ne érhesse őket, mert a gyermekeiket olyan pályára adták, vagy szánták, ami természetükkel hajlamaikkal ellenkezett. Nehéz és felelősségteljes feladat már anynyiból is, mert sokszor maga a gyerek se tudja teljes határozottsággal, hogy minő pálya iránt vau kedve és annál kevésbbé tudhatja ezt a szülő, aki többnyire a gyermeke hajlandósága utan indul, de náluuk igen gyakori eset az is, hogy a gyengébben tanuló, vagy rosszabb osztályzatokat hozott gyermekre a szülő rögtön kimondja a szentenciát, hogy iparos lesz a gyerek. Ezt, pedig nem oly formán mondja, mintha egy rendes, jó és megélhetést, biztosító pályára szánná, hanem inkább mumus gyanánt állítja oda ezt a pályát, melyre azért keh a gyereknek mennie, inert nem tanult. Így nem csoda, hogy maga a gyerek már előre is undort érez a pályája iránt és elképzelheti"*, hogy nem fog az elsők közé tartozni szakmája terén. Es elég szomorú és kárhoztatható tény, hogy a jobb tanulókat direkte nem az ipari pályákra nevelik egyes szülök, mely téren okos és értelmes liunak kétségtelen sikerei volnának. A legnagyobb hiba abbau áll tehát, hogy Magvat országon csakis a tanulásra hajlammal nem biró fiukat adják ipari pályára, amikor ott is kellene tanulni és lauitaui. l>e amikor még az amúgy is fennálló hiányok mellett a tanitó iparosok zöme a tanoncokat uem a műhelyben hanem a szakmán kivül, igen nagy ideig mással foglalkoztatják a tanonc idő rövidre szabott tartania alatt.