Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-06-14

24. szára PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-videki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Qoldherg Gyula papirkereskedése, Kő-tér 'j;i-ik szám. Telefsn 2.3.2 szám A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Klőfizetések ég hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. i lap ára: egész évre ti kor., félévre <> k., negyedévre 8. íyilt-tér toronként 40 fillér. — Kgves szám ára 80 üli Csendélet. Korunk a mozgalmak, az evolúciók kora. Annyi irány, annyi elv vezérli korunk komplikált társadalmának merészen tagolt osztályait, annyi eszme, amennyi érdek uralkodik a feltolakodott felszínen. A szélrózsa minden irányából, a modern kultúrával kitartóan haladó nagy városokból éppen ugy, mint képzelt Mucsák elmaradt fészkeiből följajdul a panaszkodók zokszava: társadalmi és gazdasági jobblétet követelvén, mint tarthatatlan helyzetük egyetlen kivezető expediensét. A gyors évtizedek egymást érik a végtelen idő örökké pergő orsóján, a kort mozgató eszmék vajúdnak, mint a mesebeli hegyek: de ama bizonyos kis egér csak nem akar megszületni: nem tudjuk a szociális krizis halotti torát megülni, hog3

r egy szebb, egy boldogabb s mindenek lelett egy emberségesebb jövő — rózsaszínű, napsugaras hajnalára ébredhessünk. Valamennyien érezzük, hogy sok mindennek másképpen kellene lennie: de csak érezzük és semmit sem teszünk ! Azok a kevesen, akik az általános boldogulásért cselekednek, annyi az, mintha egy égő, lángban álló palotából, avagy bérkaszárnyatömbből megmentenek egy ablakrámát, AZ egész épületkolosszus jporig ég; de én boldog vagyok, mert egy ablakrámát mentettem meg az emésztő tűz piros lángnyelveitől. En azt hiszem, hogy ha meg akarjuk menteni a példabeli palotát, a tüzet kellene eloltani: vagyis megszüntetni annak az okát, amely a palotapusztulás szomorú okozatát eredményezi. Igen, ha fel akarunk szabadulni valamely társadalmi baj, vagy gazdasági nyomás áldatlansága al 1, nem elég csak méltatlankodnunk s szép szavakkal keresni a felmerült tarthatatlanságok személyi vagy tárgyi okozóit, - hanem azok tüneteire sorozatosan rámutatva, — az orvoslást viribus uuitis meglelni. Hazánkban nagy állagban, vegyük Erdélyt, avagy Dunántúlt akár a nagy magyar Pusztát, vagy a Felvidéket, — a városokra letargikus álom nehezült. Azt a benyomást teszi az emberre, mint mikor egy hatalmas vásznat szemlélünk, amely — csendéletet ábrázol. Az álmatag neuibánoinság. a „beletörődés kétségbeejtő hangulata nehezül a magyar társadalomra. . . . Nem egy szomorú tapasztalattal lettem gazdagabb, mikor egy-egy hosszabb-rövidebb tanulmányútról hazatértem. Mindenütt az osztályszerinti elkülönítés és az egyénenkénti széthúzás szomorú tüneteit láttam, amelyeknek melegágya, boszorkánykonyhája a pletykabaciltissal megfertőzött s talán ezért nagyon kedves casino. Szép. nagyon szép a casinoi élet! Nekem az a véleményein, hogy — kegyelem a kevés és dicséretes kivételnek — fel kellene robbantani s helyébe modern kulturegyesületeket alapítani, amelyek nemcsak apró szórakozásokról gondoskodnak, hanem, amelyek a nagy kulturtevékenysóg egyetemes keretében s vele párhuzamosan a szociális és gazdasági | nyomások lokális bajait orvosolják! Ha mi a városok egyre nagyobb mérvben jelentkező mozgalmai keretében lelvetnők a kulturegyesületek létesítésének egységes és üdvös eszméjét, bizonyára nagyon hamar tapasztalhatnék, hogy a kultúregyesület a maga sokféle, ugy társadalmi, mint gazdasági érdekeket szakszerű kézzel ápolt alosztályaival sokat érhetne el minden téren s az erő, melyet még küzdelembe állit a magyar nemzet, - nem veszne el a politika meddő csatáiban, hanem életet, életkedvet, hangulatot, derűt ébresztene imindenfelé s fölszineu tartaná a veszni indult magysr önérzetet. Legvégül pétiig: a ma uralkodó centralizációt, amely az irodalmat és a művészeteket a maga zsarnoki igájába hajtja, megszüntetnők, mert a kulturegyesületek oly nivós művészeti tevékenységet is kifejtenének, hogy csakhamar üdvös decentralizációt eredményeznének e téren is! TÄRCÄ, Válasz egy levélre. — A „Pápai Lapok" oredeti tárcája. — Irta: Qineverne Qyöry Ilona. Töhb más jelenség közt az Un levele is világossá tette előttem, hogy van tehát ez a típus is. Es mivel ön, aki levéllel keresett tol, maga is fiatal leány, a levél bizonysága sulyosahh, mintha valaki más állítaná, hogy vau „tnég nem értett fiatal leány is" ugy, mint ahogy a néhány évtizeddel ezelőtti irodalomban szinte mindenütt jelenvaló volt a ..leninié iucompris a meg uem értett assrony. Ez utóbbi mellett már elhaladt az idő és ma már jobban érdekel beunüuket az az asszony, akiben az érték és a jeleutőtég eléggé nagy arra, hogy azt ne lehessen télre érteni. Mert ne feledjük e!: az egyéniségekkel is ugy vagyunk, mint a költökkel: az igazán nagyok és klasszikusok, mindig érthetők és világosak; homályos csak a közepesség szokott lenni. Mivel axonbau ma a leány oly sok mindenben szinte egyenlő szabadságot élvez az asszonnyal, csoda-e, ha versenyez vele abban is, amire az utánzás rendesen vinni szokta: a tévedésekben is. Szerettem a levelét olvasni, mert látom, hogyha ;i lelke ma zűrzavaros forrongás an van is, legalább van benne minek forronganiii : van benne tartalom. Megbecsüli azzal, hogy őszinte volt, engedje, hadd becsüljem meg én is azzal, hogy szinten az legyek. Mi is a baj .' Két éve maradt ki a felső leányiskolából; most tizenkilenc éves és az a két év arra tanúsította meg, hogy az élet igen keveset ad meg abból, amivel önnek tartozik. Azt hiszi ugy-e, hogy ez valami nagyon egyéni benyomás és azért oly érdekes, hogy büszkének kell reá lennie? Az igazság azonban az, hogy ez a gondolat a leányok között olyan elcsépelten mindennapi, hogy inkább egy kicsikét szégyeuleni lesz jó. Mert nézze, a haj gyökere ez: az iskolával együtt elmaradt az időbeosztás éa a rendszeres munka, amely az ön kétségtelen energiéjét egészségesen fölhasználta, most itt áll öu arra a régi igazságra emlékeztetően: „akkor vigyázz legjobban, init teszel, mikor azt teheted, amit akarsz". Mert ime ön ahelyett, hogy tele volna az élethajnal örömével, rettentően sajnálja magát. Ez a legkönnyebb és a leggyöngébb dolog ininddahól, amit az ember csak tehet. Minden életben könnyít olyant találni, ami talán jobb is lehetne, a közepes ember abban látja a maga kiválóságát, hogy ezeket a hiányokat fbifedezze, az előkelő lélek pedig abban, hogy ezeket elfeledje. On aláhúzva is ismétli ezt a mondást : amivel ez élet nekem tartozik. Nem hiába vádolnak bennünket, nőket, azzal, hogy a kettős könyvvitelhez nem értünk: gondolt-e arra is, hogy hát ön mivel tartozik az életnek? Nem volna ön fiatal, ha nem volna tele aránytalanul nagy ambíciókkal, de még sem rossz, ha meghallja azt a goromba szót, amit in. r-.k idézni, mert nem illik önre és igy nem vonatkozik önre. A mondás az angol sajtóban kelt szárnyra: ..Az átlagos leány kimarad az iskolából egy Néró hiúságával," egy Napóleon nagyravágyásával és egy csirke eszével. Aránylag nem miudig ilyen rosBZ, de azért még miudig elég kevés az egyensúly e két kérdés közt: mit vár ő a világtól és mit várhat a világ ő tőle. Hogy ezt a két kérdést a mai leányra nézve mégjobban összezagyválják, kikaptak néhány kisebbnagyobb Íróból és odadobták a közhasználat piacára néhány olyan olcsó, tehát kapós mondáit, hogy ,,az egyénnek joga" van követelni mindazt, amit az élet nyújthat stb. A baj csak az, hogy amit sok leányra ez jeleut az : több bál, több ruha, több tenis, több szalonbeli szabadság. A másik divatos bölcs mondás: „az egyéniség érvényre juttatása." Miért van az, hogy akinek az egyénisége érvényre jutásából a világnak legtöbb haszua volt, az beszélt erről legkevesebbet. Átolvasom újra a levelét és azt látom, hogy a lelki keserűséggel is ugy vagyunk, mint a testi betegséggel : ha bennünket ér, mindjárt azt hisszük, ilyen még nem volt senkinek. Ön azt írja: „szeirctuém élni az életet és szeretnék valami nagyobb