Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-05-31

A szellemi önképzésnek sok mindenféle eszköze van. Lehet válogatni bennük tetszés szerint, de kellő elővigyázattal, nehogy a dőre haladásra a bénulás álljon be. Az eszközök nyújtásában persze fordulni kell azokhoz a testületekhez, amelyeknek szabályaiban és törvényeiben gyökeredző feladatuk felkarolni mindazon mozgalmakat, amelyek a helyes irányban haladnak. Ne menjünk messze. Itt vannak a hatalmas kultur egyesületek, melyek oly sok nemes célt valósítanak meg. De annál dicsőbb eredményt fognak tudni felmutatni, ha a kisiparosok háláját is kiérdemlik, mi jele volna annak, hogy a kisiparosok szellemi élete tellendittetett. Addig tehát, mig ezen remények teljesítései nem helyeztetnek kilátásba H nem lépnek a valóság stádiumába, építeni kell azt a bástyát, mely a fel-fel törő akadályokat visszaverni lesz hivatva, s ez a bástya legyen a kisiparosok menhelye, hol biztonságban fogják érezni magukat. Akkor lesz csak igazán örüin a kisiparos ügyeivel foglalkozni, ha látni fogjuk, hogy az ige testet öltött. Minden kisiparos ragadja meg tehát az alkalmat, hogy egy-egy kővel hozzájáruljon ama épülethez, melyből a kisiparosok szellemi műveltségeinek temploma lesz majd ós abban a hazafias érzület az oltár. Hiszen a kellőleg kiképzett kisiparos osztály HZ ország legerősebb és legmegbízhatóbb támasza és talpköve. A gazdák és az iparosok. A mindenkit boldogítani akaró sajtóorgánumok nagyon felzúdultak azon, hogyazOMGE a Magyar Gazdaszövetség, vagyis a gazdatársadalmi testületek legtekintélyesebbjei vissza akarják adni az Országos Központi Hitelszövetkezetet eredeti rendeltetésének. Micsoda rut, önzés az, irja egynémelyik lap, hogy a mezőgazdaság nem akar részt kérni az iparral járó kockázatból? A kérdésnek ily módon való föl vetésével mintegy kifejezést akarnak adni annak, hogy a különböző közgazdasági ágaknak nemcsak testvéri egyetértésben kell egymással élniük, hanem egyúttal hogy kissé talán nem parlamentáris kifejezéssel éljünk azt a békát amit az egyik kihalászott, a másiknak kell okvetlenül lenyelnie. Kürülbelül ilyen a helyzet, ha a mezőgazdasági és ipari szövetkezetek egymáshoz való viszonyát tekintjük. Csakis az, aki nem ismeri sem a mezőgazdaság sem pedig az ipari hiteligények kielégítésének egymástól elütő módjait, mondhatja azt, hogy a mezöközönség ün/.ü, amikor nem akar tovább részt kérni az ipari szövetkezetekkel járó kockázatból. A mezögazgasági hitel soha sem kockáztatós. Akár töldkölcsönt vesz föl a gazda, akár személyikölcsönt, annak mindég meg van a fedezete. Emitt a löldbirtok, amott a kezesek garantálják azt, hogy a ki liitelezettösszeg a pénzintézeteknek meg fog térülni. Az ipari kölcsön egészen más természetű, az ellen senkinek sincs kifogása, hogy az iparosok is igénybe vehessenek a gazdák pénzintézeteinél kellő biztosíték mellett személyihitelt, de az igenis jogosan lehet kifogásolni, hogy mezőgazdasági jellegű pénzintézetek tökéit fordítsák ipari üzemek pénzazükségleteinek ellátására. Khhez elsősorban is rendkívül nagy tőkeerő szükséges. Ez sajnos ma különösen a szövetkezeti alapon működő pénzintézeteknél legkevésbé van meg. De ha meg volna is okvetlenül figyelembe kell vennünk, hogy az a kölcsön, amelynek ellenértéke valamilyen ipari termékben fekszik, mindig nélkülözi a reális biztosítékot, hiszen e termékek áringadozása szinte kiszámitltatlan. Egy ma elkészített bútordarab, tuba nemű vagy más egyéb ipari készítmény, ha csak egy esztendeig is fekszik raktáron jelentékenyen vészit értékéből. A belső értéke talán megmarad, de nem a forgalmi érteke. Már magában véve az is veszteség, hogy a beléteketetett pénz kamatozatlanul maradt. Tessék mármost két-három évi kamat veszteséget és a konjunktúrák valami véletlen változását venni előáll olyan kockázat, amit csakis a hitelt nyújtó pénzintézet sirat meg. ha máskép nem hát ugy, hogy leköti minden tökéjét s ezáltal a későbbi hiteligényeket nem tudja kielégíteni. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy az iparűzés, az iparüzemek fuiancirozása már a dolog természetéből kifolyólag is kockázatos lenne. Ha van elég pénz és van mindég pénz ipari befektetésre, akkor annak bőségesen megtérül a kamata. De ha a pénz kevés, vagy bizonyos idő múlva elfogy-, vagy meggyérül, akkor ellehetünk rá készülve, hogy még a korábbi tőkebefektetések hasznát sem igen fogjuk látni. Ugy van ez, mind mikor felépítünk egy gyárat, azt mintaszerűen berendezzük, beszerzünk elég nyers anyagot is, vannak szakértő munkásaink is, egyszóval megvan minden kellék, csak épen a munkások keresetére szükséges pénz hiányzik, vagy a gépek fűtéséhez való kőszénre nincsen pénz. Mit ér ilyenkor a nagy tőkebefektetés? Maga az Országos Központi Hitelszövetkezet vezetősége, köztük elsősorban is Korányi Frigyes báró vezérigazgató teljes mértékben együtt érez az iparosokkal és az iparivallalatok, íipartszei vezetek i pénzzel való kellő ellátását elsőrendű gazdasági szükségnek tartja, sőt mi tübb nemzeti érdeknek, ámde lehetetlen be nem látni azt, hogy a hitelszövetkezetek központja a mai szervezetében képtelen ezzel a feladattal megbirkózni. Szövetkezeteknél utóvégre is mindég | a tagok összessége a döotö, minden tagnak joga van az intézmény előnyeiből részesülni, szinte természetes tehát, ha hatszázezer mezőgazda jövőben tübb jogot kivan s több előnyt mint amennyiben a mostani körülmények között öthat ezer iparos részesül. Tessék tehát az ipariszövetkezetek részére külön es olyan központot felállítani, amelyik egyrészt töke erejénél fogva, másrészt kellő szakismeretek birtokában megtud birkózni azzal a feladattal, ami az ipari hitel nyújtással együtt jár. Pesti levél. Testbe gy ásató, álmosító meleg volt a villamoskocsiban. A tüzelő napsugár a félrehúzott barna függönyükön át hosszp sávokat rajzolt a kocsi padlójára. l'iinott arccal, szunyókálva, lomhán néztek a sápadt pesti arcok, a kalauz is csak ímmelámmal osztogatott jegyet s ólomnehéz léptei közben szemei le-lecsukódtak. Fülledt csönd és levegőtlenség töltötte meg a kocsit. Egyik utca saroknál egy alig 7 éves utasa akadt a villamosnak. Egy kis proletár-gyerek volt, táguló nagy, ártatlan kék szemekkel, mert kékséget egyformán oszt az Ur szegénynek és nagyúrnak; de ruhája viseltes ós szakadásonvarrott volt, mert ezt már a társadalom adja. A cipője talpa már elkopott, hát a saját talpán járt szegényke. Látszott rajta, hogy szégyenli rongyosságát. Ucska kis kabátja be volt gombolva, bár egymástól elütő szinü és nagyságú gombokkal. Tiszta volt az arca, mint szemében a kékség. Illedelmesen a kalauzhoz ment felemelte liozzá tágranyilt szemeit és kért valamit alázató-an, csendesen. En azt hittem, ingyen akar utazni egy-két Állomást, vagy valamit a kocsiban árusítani szeretne és ehhez kéri a kalauz engedélyét. Mikor M utóbbira gondoltam, összeráncolódott a homokom. Ne haragudj, kedves olvasó, de én szivelen ember vagyok, aki nem szereti, ha ilyen iis gyerekek üzleti tevékenységet fejtenek ki, nert ez rendszerint a koldulás leplezett módja. Dívik nálunk Pesten, hogy minden elképlelhotö dologgal, igy cipöíüzö, gyufa, öngyújtó \akas Márton. Mátyás Piák 5 éves számaival le leginkább Fidibussal it kezükben az. ilyen apóságok a villamosra kapaszkodunk és rád akar nak sózni valamit, átujok kiválóságát hangosan dicsérve. Az én nevelési elvemmel ellenkezik gyerek kezébe pénzt adui, mert a pénz még felnőtt kezében is bajt okoz Nos hát, kedves olvasó, képzelheted, milyen ellenszenves arccal néztem az én nyomorékomra, amint a perronról a kocsiba lépett. Újból fella» zadtam magamban, hogy minek is tür meg ilyet a rendőrség. Az utasok félrefordultak s még alvóbbaknak tetették magukat. Es a kékszemű kis nyomorult megállt a kocsi közepén, meghajolt derékban mint azt az iskolában tanulta é* sapkáját kezében tartva elkezdte- daloló, cérnahangon a csöndes, álmos kocsiban : Talpra magyar! Ili a hasa .. . Láttad volna kedves olvasó, amit. én láttam és amit sohasem hittem volna, ha nem én látom. Hogyan megelevenedtek az alvó arcok, hogy kisimultak a redős homlokok, hogyan futott pirosság a sápadt képekbe, hogy kinyíltak a szemek, hogyan megváltoztak az előbb boszankodó, kifejezéstelen tekintetek, hogyan megrándult egy csomó elfásuit pesti szív! Ha te láttad volna! Es a padokig alig érő kis 7 éves csak mondta egykedvűen: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk!" Lassan megindult egy kéz az erszény után, kivett egy fehérpénzt s a tiunak adta. Az még mindig verselve elvette. Megmozdultak a többi kezek. Kinyíltak sorban a többi erszények s a kis verselő keze nemsokára tele lett. Lassan megindult a kocsiban. Hozzámért. Nem tudom mért, k. olvasó, valahogyan nagyon szégyelteni magamat, valahogyan uedvesség jutott a szemembe és én pirulva igyekeztem elrejteni, hogy észre ne vegyék. Magamhoz vontain a fiút, megsimogattam puha, barna haját és egy pillanatig szótlanul n jztem szempillámon rezgő könnyemen át. Honnan jött a könny? Hiszen én nem vagyok a declainaló. kupaüritö, mindig tüzesszavu hazafiak közül való. hiszen láttam már én március Idusát az ország szivében, mikor a főutakon alig lehetett lobogót látni és vállvonitva mentem tovább, hiszen én mindig azt hittem, hogy nincs is bennünk magyarokban semmi, ami megdobogtatja szivünket, hiszen én a hazafias nagy tüzekröl csak legendákat hallottam, de magam még sohasem láttam kigyúlni . . . Es egy rongyos kis 7 éves öklömnyi elemistának kellett jönnie, aki gyerekuyi ártatlan szent hitével, vékonyka daloló hangjával belekapaszkodott az én kozmopolita, hazafiságból kigyógyult eluevelt pesti szivembe s könnyemen áttörő tekintetemmel látnom kellett, mint, olvadnak fel a szivek, hogyan tágulnak a keblek, hogyan nedvesednek meg a szemek csak azért, mert egyszer egy kis ember molekula azt mondta egy villamoskocsiban: Talpra magyar! Ks mikor a kis hu boldogan leszállott és csönd lett megint, ugy láttam az arcokon, A csillogó gyermeken, hogy nemzeti ünnep volt az elébb a villamoskoi-sibau. Gábor deák.