Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914

1914-04-05

utcánál Blau a köziét a Laki utcára ki akarta nyitni, de a mérnök és dr. Lakos Béla ellenezte, mire a közgyűlés se fogadta el a tervet. A Ro­koncy-utcát kinyitják a Somlói-utig. Ellenben a Kiuizsy-utca kinyitását 19 szavazattal 17 ellen elvetették. A Sonilói-ut 19 ni. lesz. A Bocsor István-utca 16 m. széles lesz. Itt dr. Sclieiber felhozta az anomialiát, hogy az építtető (akár egy legyen is') tartozik az utca költséget előre leőzetni a városnak. A Batthyáiiy-utca 19 méter széles lesz, a Sárkány-utca sarkát kiegyenesítik. A Tamás-utca a Jókai-utcáig lesz kinyitva. Dr. Hottuer, dr. Lakos, dr. Lövy hozzászólása utáu áttértek a Sárkány-utca kinyitására, mit szintén •elfogadtak. Úgyszintén a Csóka-utca sarkának a kivitelét és a temető felé levő két háznak a ki­sajátítását és lerombolását fogadták el. Zrinyi­utcát is kinyitják a Csóka-utcáig. Ezt Fischer ós Ei.si.-r ellenezte, de Lakos és Becsey a janit a. A Gyinióti-utnál a Jókai-utca sarka, egy viskó le lesz rombolva. A veszprémi-ut eredeti szélessé­gében megmarad. A Teleki-utca 13 m. széles lesz, a képezde mögötti Weselényi-utca pedig 12" in. Ezzel befejezték az egyes utcák dolgát. Dr. Hotfuer Sáudor bár a kötelességteljesi­tésért nem jár köszönet az építészeti bizottság­nak és előadójának köszönetet javasol mondani. Polgármester ezt kiterjeszti az elnökre dr. Lövy .Lászlóra, dr. Lakos pedig a polgármesterre is. A főmérnök ezután az emeletes házak pót­adóraentességén^k és a bettermentax behozata­lát sürgeti. Végül az áll. vál épit. biz. és a ta­nács nevében ajánlja a birtokon kívül való feleb­bezbetés kimondását. Dr. Scheiber az utolsó pon­tot nem fogadja el, szerinte az áll. vál. jegyzö­könyvében ez nincs is benne. (Keresik a jkvet ) Dr. Lövy ajánlja a kimondást. Győri szerint ez nem tárgyalható. Molnár nem ismeri el a birto­kon kívüli felebbezés szükségét. Dr. Herzog sze­rint törvénybe nem ütközik. Határozati javasla­tot nyújt be, mely szerint a tanács utasítandó a most elfogadott szabályrendelet végrehajtására. Dr. Fehér a bettermentaxot néni tartja sürgős­nek, a birtokon kívüli felebbezést meg nem ajánlja, mert a közgyűlés nem dezavuálhatja ma­gát. Kérdés fontos-e, közérdek-e, citálja a községi törvényt. Dr.'Hotfuer a hivatkozott tör­vény 27. §-át citálja és magyarázza. A belügy­miniszter nem fogja megsérteni autonómiánkat, jóvá fogja hagyni. Nem sürgős a dolog. Dr. i Scheiber szerint az előbbi szabályzatok érvény­ben maradnak, mig uj nincs. Győri kérdi Koreint, szándékozik-e építeni ? Koréin feleli, hogy üzleti érdeke mielébb belekapni az építésbe. Becsey szerint most szegletes föterüuk és görbe főutcánk lesz, Dr. Kőrös szintén a miniszterben bízik, aki műszaki közegeivel biráltatja meg a tervezetet s legfeljebb ujabb megfontolás céljából küldi vissza. Győri emlegeti a Kemeuczky-esetet. A polgár­mester elrendelte a névszerinti szavazást: 25 igennel 20 nein ellen kimondták a birtokon kí­vüli felebbezést. Végül a polgármester a kedélyek megnyug­tatása céljából kijelentette, hogy a tanácsnál oda fog hatni, hogy egyelőre, a kényesebb utea\ona­laknál az építési engedély ne adassék ki addig, mig a szabályzat nem érvényes. A közgyűlés fél fi-kor véget ért. VEGYES HÍREK. HBrOony-Syrup. Sarsaparillaí V Vértleimteter. Üregjei kor. 3.(0 Y Horgony-LinimenL SN m H«I a Horgony -Pain Exppllrr pótléka. nnliloDoitntoi bedSrieBléehilleeeknM. kSetvenynél itb. Üvegje; kor. - 80. 1.40, 2.-. Horgony-kenes-kenöcs rendkívül idre-ralllnpltd eteret éi nedvei kiiitéeoknel etb. Tee; lyet ko r. 1.— . >1 K*|iliet6 • loftóbb eyógyeterUrhea végy kötvet 1' Mii beeíi r. iiu ... Ir. Ilcitt* „li ini| inuiíitiz elinti irttj ' uirurilii, M|l |, fliulliniri.,1 J. — Személyi hir. A dunántúli püspök be­iktatása alkalmából többek közt Pápán voltak: Gróf Tisza István miniszterelnök, Balthazár Dezső, dr., Tüdős István dr. és Geduly Henrik püspö­kök, Degenfeld Józset gróf, Dókus Ernő ós Ko­vács Sándor kerületi főgondnokok, Berzsenyi Jenő dr. főfelügyelő, Beöthy Zsolt, Szász Károly, a képviselőház alelnöke. Kovács Sebestyén Endre és Hunkár Dénes főispánok, Koller Sándor al­ispán, Antal Géza dr.. Gueth Gyula és Jákóy Géza országgyűlési képviselők, Molnár Viktor ny. dlamtitkár, Nagy Károly egyházkerületi fő­jegyző, Kulin Sándor és Zelenka Lajos táblabí­rák, Baksa Lajos konvent i előadó, Benedek Sáu­dor, a közigazgatási bíróság másodelnöke, Czike Lajos, Darányi Gyula, Bilkei Pap István, Petri Elek, Radácsy György, Szabó Sándor, Thury Etele dr. s azonkívül az egyházkerület esperesei és lelkészi kara s számos egyházközség küldött­sége. — Április 11. Miután az 1848 -i törvények szentesitésónek évfordulójára rendelt nemzeti ünnep idén nagyszombatra, vagyis az iskolák húsvéti szünidejébe esik, a kultuszminiszter ren­delete értelmében április 4-ón, tegnap ülték meg az iskolák április 11-et. — Quo usque tandem. Elfogódva hall­gattam a szebbnél szebb üdvözlő beszédet a püspöki beiktatáskor, örömmel telt el lelkem a! sokat emlegetett felekezeti béke, a vallási össze­tartás láttára ós mikor már sorjában üdvözölték az uj püspököt a saját egyháza, a testvér evang. egyház és a római katholikusok küldöttsége, vár­tam — és azt hiszem jogosan, a zsidó hitközség képviselőit is. Vártam — de hiába — és talán nem állok egyedül, aki csalódva várt. Mi ennek az oka? Nem tételezem fel a pápai zsidóságról, hogy tüntetni akart volna távolmaradásával; nem tételezem fel azt sem, hogy ők nem akarnák el­simítani a felekezeti egyenetlenkedések fel-fel­csapó hullámait. Szerintem e mulasztásnak csak egy oka van és ez az elöljáróságban keresendő. Sajnos az odavaló embereket távol tartja a hit­községi politikától az a conservativ szellem, amely ott uralkodik, amely miatt már évek óta vajúdik a rabbikérdés megoldása is. Nem tudom megér­teni, hogy ekkora gyülekezet, hogy lehet el pap nélkül. Nézzünk végig a hasonló városok hitköz­ségein, mindenütt a rabbi az a személy, aki rep­resentálja a vallását, a híveit, hitelveit; az össze­kötő és érintkező tényező, aki a jóbarátságot, a felekezeti békét ápolja a más vallásuakkal. A zsidó rabbi mindenütt a legelső polgárok sorába tartozik és nálunk, ahol oly nagyszámú és olyan intelligens a zsidóság, a nyáj pásztor nélkül ten­gődik. Mikor Balthazár püspök lélekemelő, gyö­nyörű, minden kritikán felüli avató beszédét hall­gattam, akkor jutott eszembe, hogy megkérdez­zem a pápai zsidó hitközség elöljáróságától: — Jól van-e az, hogy nincs emberünk, aki magya­rul hirdetné az Isten igéjét a zsidó templom szószékéről? Meddig várnak még a rabi állás be­töltésével? Vagy talán jól van igy, ahogy vau? — Nem feleletet várok, hanem cselekvést! b. — A pápai Leányegyesület ma vasár­nap este 8 órakor tartja előadó ülését a követ­kező idősorral: 1 Mein herziges Dirudl. Zon­gorán előadja Goldschmied Juci. 2) A magyar nyelv. Irta Ábrányi Emil. Szavalja Szabó Ede. 3) Zenés felolvasás. Tartja Szentgyörgyi Sándor. 4) Hayden No 30. finale. Venós négyes. Előad­ják Sommer János, Hattyán Elek, Zwierina Béla, Szalay Imre. 5) Műkedvelői előadás. Jelenet. Irta Vajtkó Pál. Előadják Ambrus Vilma, Rosenberg Olga, Strausz Rózsi. — Tanitógyülés. A pápa—csóthi esperes­kerület r. k. tanítókor április 1-én. Pápán tartott, ülésében többek között elhatározta, hogy a kör tavaszi közgyűlését Ugodban tartja május 7-én. Az előkészületek megtételével László Gósa, pá­pakovácsi tanító, a kör alelnöke bízatott meg — A kultusztárca tárgyalása alkalmával dr. Antal Géza képviselőnk a középiskolai ok­tatást érintve két fontos kérdésben kórt a mi­nisztertől tájékoztatást: az egyik a középiskolai reform, a másik a nem állami tanárok nyugdíj­intézetének kérdése. A miniszter a válaszában kijelentette, hogy a középiskolai reform előké­szítésén a közoktatási tanács egész télen dolgo­zott. Reméli, hogy a tanács muukálatait legkö­zelebb bevégzi és akkor nem fogja elmulasztani a reformtervezetet a telekezetek hatóságainak megküldeni, sőt óhajtandónak tartja azt is, hogy e tervezethez az összes érdekelt körök hozzá­szóljanak, hogy a törvényjavaslatot az összes vé­lemények meghallgatása után és lehetőleg vala­mennyi érdek figyelembe vételével készíthesse el. A felekezeti tanárok nyugdíjtörvényéről öröm­mel jelentheti, hogy az erről szóló törvényjavas­latot húsvét után a Ház elé terjeszti. — Uj szövetkezeti igazgatók. A pápai keresztény fogyasztási szövetkezet eddigi igaz­gatója Varga Rezső, mint már mult számunkban emiitettük, pécsi dohánygyári aligazgatóvá tör­tónt kineveztetése folytán távozik városunkból. A márc 2ő-én tartott közgyűlésen a szövetkezet részvényesei igazgatónak Grátzer János tanítót választották meg Az uj igazgató a szövetkezet keletkezése óta tevékeny részt vett ezen intéz­mény belügyeinek az intézésében, s előrelátha­tólag meg fog felelni ujabb vezető állásában is. A másik uj igazgató a Szikvizgyárszövetkezet élére került Hindler József távozó elnök helyére itt Driugler N. kantinost választották meg. Az uj elnök szintén nagy tevékenységet fejtett ki eddig is a szövetkezet körül, s a részvényesek további működésében nagy reményeket fűznek. — Uj választókerület. Pápa város eddig egymagában képezett országgyűlési képviselőt választó kerületet. Az ujabb beosztás szerint 14 község szavazói is Pápán fogják választani kép­viselőjüket. E 14 község a dákai, inihályházai s neraesszalóki körjegyzőséghez tartozó falvak és Nyárád, vagyis Dáka, Pápadereske, Pápasalamon, Kétornyulak, Borsosgyőr, Mihályháza, Békás, Mezőlak, Nemesszalók, Pórszalók, Vinár, Ger­gelyi, Külsövath és Nyárád. Sokat lehetue erről beszélni meg irui, de nem változtathatunk a té­nyen semmit. — A tanitói nyugdíj-törvény revíziója. Az állami költségvetés pénzügyi bizottsági tár­gyalása alkalmával a kultusztárcánál dr. Antal Géza, városunk orsz. képviselője kérdést intézett a vallás- és közoktatátügyi miniszterhez a tanitói nyugdíj-törvény revíziója tárgyában, melyet sze­rinte nemcsak a változott körülmények tesznek megokolttá, hanem az a tény is, hogy a tanitói nyugdij-alap évről évre fokozódó deficittel dol­gozik s ezt a rohamos hanyatlást meg kell szün­tetni. Jaukovich lí.'-la vallás- és közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy a tanitói nyugdíjtör­vény revíziójával a kultuszminisztérium is foglal­kozik s rajta lesz, hogy a revízió munkálatai mi­nél előbb befejeztessenek. — Iskolalátogatók. Pápai népiskoláink néhány vezetötanitóját, Mátz Józset, Szutter Dá­niel és Jilek Ferenc igazgatókat a kultuszminisz­ter iskolalátogatókká nevezte ki. Az iskolaláto­gatók a számukra kijelelt kerületek iskoláiban a 6. osztályt végzett növendékeknek adandó népis­kolai végbizonyítvány ellnnörzésére hivatottak, mert az uj választási törvény tudvalevőleg rész­ben ehhez köti a szavazati jogosultságot — Uj iskola. Bakouyszentivánbau uj is­kolát építenek 12.000 K költséggel. Az uj épü­letben 2 tanterem és egy tanitó szoba lesz. A második tanító állást a jövő tanév elejével fog­ják betölteni. Nyugalomba. A pápai m. kir. posta és táv. hivatalnál 36 évi hü és szorgalmas szolgá­lata utáu Tamás Ferenc m. kir. posta és távírda altiszt f. óv április 1-én nyugalomba helyeztettek. Sok évig teljesített a belvárosban levélkézbesi­töi szolgálatot. Kívánjuk hogy a jól megérde­melt nyugalomban még sokáig élvezze fáradsá­gának jutalmát.

Next

/
Thumbnails
Contents