Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-02-23

1918. február 28. áuyzik az állami érdek ÍBtápolása, annak meggondolása, bogy amit az állami üstbon főznek, azt állami táplálékul kell majd felhasználni. Meri állami meggondolás az nem lohol, hogy arra ugy som fog kerülni a sor. hogy a gye rmok mint becsületes munkás meghálálja mindazt a jót, amiben ót a köz gyermekkorában részesítette. i-v bánásmód keserűségeihez a falansztert jelenetben olvasottakra emlékeztető intézkedések járulnak. IIa a gyermeknek az asztalos mesterséghez van kedve, egészen biztosan szellemi munkára fogják és viszont. A pályaválasztás szabadságának ilyetén korlátozásáról hű tanúságot lesznek a levelek, amelyekben a gondozottak szüleikhez megmentésért könyörögnek. Az egyéni ambíciók soha. semmi körülmények között nem tesznek eleget az állami növelésben; t. i. mikor a rossz hajlandóságú gyermek a különben sem lenyes bánásmódot megunva - megszökik a telepről. Ilyenkor a nyomozás utána lanyha, sőt gyakran semmi. Három módja van tehát az állami érdek előmozdításának az állami nevelésben és pedig: 1. A telepi élet és bánásmód. 2. A pályaválasztás korlátozása. 3. Haszontalan személyes ambíciók érvényesülésébe való belenyugvás. Mi ennek a következményi'? A •csenevész beteges mesterségért nemcsak hogy nem lekesülő, de azt egyenesen gyűlölő, vagy folytonosan változtató nemzedék keletkezése. Ez pedig nem államgazdasági szempont. Hogyan lehetne ezeken a bajokon segíteni ? Felmerülhetne azon retonn eszméje, mely szerint a meglevő rendszert az összes emiitett szempontokból behaló vizsgálat tárgyává téve — azon ujitásokateszközöluek. Nem valószínű, hogy a fennálló rendszer ellogult híveit ez újításra rá lehessen venni, de még oly sokoldalú volna e relbrmolás, hogy a velejáró nagy rázkódtatás nagy társadalmi felkészültséget kívánna. Lehetne a fennálló rend mellett, főleg közigazgatási tekintetben olyan újításokat eszközölni, melyeknek hatása jó eredményei azonnal mutatkoznának 'í Ilyen a hatósági ellonőrizés szigorítása, illetve az intézmény igénybevételének nagyfokú megnehezítése. Mert kétségkívül sablonossá és céljának meg nem felelővé teszi az intézményt, a nag}' általánosság, a mindenkinek megadott lehetőség arra, hogy az intézményt igénybe vegye. Ez is nagyban hozzájárul ahoz. hogy a gyermektől való megszabadulás kérdése megoldási nyerjen. Természetes, hogy ez a nagy általánosság ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben érezteti hatásait a gyermeken, de mindennekfelett a nagy összeségben, a társadalomban. »S Ián azért is fájt az a csúfondáros szó. melyet múltkor két inas-gyerek veszekedése alkalmával hallani volt alkalmunk ; mikor már a gorombaságok, illetve ellenségek egész özönét zúdították egymásra, az egyik nagy erkölcsi fölénnyel vágta ki az utolsót, a legnagyobb sértést, amivel ember csak illetheti felebarátját: ..lelenc, mondta, a lelencházban nőttél fel." Gyermek-szájból eredt, mégis fájó volt, mert a másik részről a tettlegesség következett rá. Mindent eltűrt, ezt nem. Ks mikor ezt láttuk, feltámadt bennünk a gondolat. hogy hátha mégis valami megszégyenítő dolog lelencnek lenni, talán valami társadalmilag dehonestáló van benne, valami olyan mint a szabadságelvesztésekben. Megnyugtattuk magunkat; van is valami hasonlóság e két élet között, mindkettőnél cél az emberek becsületessé, munkássá való tétele. Mindkettőért köszönet és hála jár ki azoknak, akik alkották. De hogy egy emberbaráti intézmény és egy a büntetői igazságszolgáltatás szolgálatában álló alkotás között e gyerek beszélgetés nyomán megindult associáció rokonvonást állapított meg általunk: az jellemző és pedig szomorúan jellemző. Mindkettő büntetés. Az egyik társadalmi, a másik erkölcsi. Vagy megfordít va. Ezen utóbbi gondolatok már azokban is feltámadtak, akiket együttvéve „laikus nagyközönségének még nevezhetünk el. Azokban épen, akik arra vannak szorulva, hogy a gyermekvédelmi jótéteményt igénybe vegyék. S minthogy nekünk eleget van alkalmunk ezektől az intézmény felől hallani: nem örvendezünk együtt olyanokkal, akik egy önalkotta, csak nagy vonásokban ismert és épen ezért felületesen elbírált valamiről nagy hangon dicsérve szoktak véleményt mondani. Szekeres Róbert. HilelszÉtt MreimMlyozása. Ásókról az információ, irodákról van szó, melyeknél a hitel tudakozód ál kitűnő anyag tisztességtelen visszaélésekre. Az informátor kezében óriási hatalom van ; töle függ. hogy a kereskedő, iparos, vagy az az egyén, akiről kérdezősködnek kap-e hitelt. Nosza gombamódra elszaporodtak a hiteltudakozók, akik nem lelkiismeretes inforfia öngyilkosságára való emlékezést kapcsolta ki az anyja leikéitől. Ilyen esetek előfordulnak néha, idővel elnémulnak, de többnyire teljes elmezavar előjeleként • terepeinek, A szerencsétlen anyánál ez utóbbi eset állott be. Testileg elaggott egészen és gondolatai, amennyiben a fiával foglalkoztak, teljesen megzavarodtak. — Pedig folyton esak reá gondolt ! Csöndesen, szótlanul dolgozgatott csodaszép hímzésein. Időnkint azonban egészen külöuös izgalom fogta el a szerény, szebdlelkü asszonyt. Levelet kivant a fiától, szivettepö zokogással, vagy kiáltozva, toppantva mint egy dühösködő gyerek, követelte a tia levelét. Természetesen távol tartottak tőle mindent, ami emlékeztethette volna fiának tragikus halálára \agv megzavarhatta volna boldog tudatlanságát. A jó emberek, most is kies'eltek valamit. A becsületeik irodaszolga leült és amilyen jól csak értett hozzá, megszerkesztett egy levelet, kigondolt lehetőleg hihető dolgokat, a tini szeretet gyöngéd megnyilatkozásaival és sok szívélyes üdvözlettel elkésziti-tte él .aláirta zs elhunyt hadnagynak nevét. Azutáu lehetőleg megfelelő borítékba tette es átuyujtotta a hvclet a szerencsétlen anyának. A szegény ember egész testében remegve leste a sikert. A kísérlet beütött, a szegény asszony nem vette észre a jámbor csalást, boldogan újságolta a levél tartalmát és egy ideig sokkal vigaszt dtabb és nyugodtabb voit. Csak az volt különös, hogy nem kivaut válaszolni a levélre. Ettől léitek legjobban és már elhaláloztak, hogy a postán elfogják az ilyen válaszlevelet. Valósággal furfangosak lettek a jó emberek, l>e a szegény anya tökéletesen Spatikus volt, nem Válaszolt a levélie, noha nagyon gyakran elolvasta. Egy napon azzal lepte meg környezetét, hogy biztos benne, miszerint tia főhadnagy lett és napról-napra várja az uj levelet, amely e h.rt tartalmazza. Miután az izgatottsága újból] tettemeten növekedett, az irodaszolga megírta a levelet és föhadnagvi minőségben irta alá. Ami ezután következett, az valósággal groteszknek nevezhető. Egész rövid időközökben magasabb rangfokozatba léptette elő szegény elmebajos nő, a fiát és az irodaszolga, aki akarattal felre irta a levelet, már ezredesi minőségben szerepeltette a Poldit. Ekkor érte az asszonyt a fentemiitett baleset es engemet hoztak hozzája. Türelmesen beteg volt és hallgatag, élénkebb esak akkor lett, amikor az ezredes fiáról mesélt nekem. Már ismertem az agyrémét, az iroihtszolga első látogatásom alkalmával moudotta el az asszony szerencsétlenségét, A többit megtudtam később. Mélységes részvétet éreztem a szerencsétlen iránt és többször felkerestem, mert mar akkor mutatkoztak nála az aggkori gyengeség jelei. Az étkezts tekintetében is szeszélyes lett, ugy hogy egészen elgyengült és nagy fáradtságomba került feltartóztatni a véget, ami ellen éveken át sikerei küzdöttem. Gyengesége *<* betegeskedése dacára most folyton nyugodt és szdid volt szegény asszony, szorgalmasan végezte gyönyörű kézimunkáját. Futólagos ismeretségnél n-nki sem vette volna észre ágybéli defektusát. Különös volt ar. is, hogy balesete óta, amely hosszabb időn at ae ágyhoz kötötte, nem léptette elő a fiit uágasabb rangra és a leveleit sem kivánta már. Valamennyi levelet, — a jó irodas/.olga hamisítványait — egy kis csomagban mindig magánál tartotta és időközönként elolvasta valamennyit Élénken mcíélgetett a fiáról, az ezredesről és meglepő fautáziival színezte ki, hogy az egész időn át miért nem látogathat el az anyjához. Ielesége vau es gyermekei és aztán ilyen nagy ezrednek a parancsnoksága sok dologgal és gonddal jár és a legmagasabb ur, a császár, nem nélkülözheti öt most a garnizonból a határszéli garnizouból mert háborús hírek keriugeuek . . . Megrendítően borzalmas és egyben nevetséges volt ez n szegény öreg hibbant eszű aszzony, akinek elmebaja az örökíts anyai szeretetnek szülöttje volt, a már igen elporladt gyermeket istenítő, meghatóan gyöngéd anyai szeretete. Es azután, két hónappal ezelőtt, komolyan eljött a vég, a pislogó életláugocska kialudt. Ágyba dőlt és naponta meglátogat tani. Minden élénkebb, szinte mohósággal mesélte el nekem ezer fautáziáit; valamennyi a Poldiről szólt; mintha megérezte volua a mindinkább kezdődő véget. Amikor beszélt, folyton ismételgette, kékülő keskeny ajkai körül számtalanszor rebegte el: „EUTIN, az ezredes !

J Mindig megborzadtam ilyenkor. Éjszaka halt meg. Nem volt nála más, csak a szolga felesége, egy ápolónő és én. Már órák óta eszméletlenül feküdt, a lélegzett! gyors volt és hörgött. Váratlanul felnyíltak a szemei és oly kifejezéssel néztek reánk, amelyet nem télejtek cl soha. Azután tisztán és érthetően mondta: — Poldiiu, egyetlenem, miért tetted er.t velem ? Szegény véres fejed! Poldi, gyermekem, eljövök boaaádI ... A többi szavai érthetetleu suttogásba vesztek és néhány pere utáu mar nem volt élet a szegény szerencsétlen anya testében . . . A hadnagy — amint később megtudtam, nem szivén, de föbe'áítte magát . . .