Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913
1913-02-16
a meiern városi fejlődésnek s a városok kívánságának. Egyesítse magában a hazai jogfejlődést ós a nyugati válásukban tett és ott bevált tapasztalatokat és azáltal ujabb és nagyobb iejiödési korszakot nyisson a magyar városoknak és az országnak. A r. I. várótok polgármesterei országos egyesületének némi érdeme van abban, hogy a városok szervezkedtek és öntudatra ébredtek s a torvényhozás, kormány és társadalom figyelmét nagyobb mértékben irányították magukra. Hogy pedig a városi törvény megalkotását is elősegítsék, miután ehhez feltétlenül szükséges a vároaok jelenlegi közigazgatási szervezetének és jogviszonyának ismertetése, elhatározta dr. Nagy Ferenc miskolci polgármester r Magyar városi jog" rimü munkájának kiadását i». Kötelességet teljesített ezzel az egyesület, mert ezáltal a rég óhajtott városi törvény helyes elteken alaptüó megalkotásához is e könyvnek a kiadásával hozzája: ult s egyúttal a hazai szakirodalomból eddig nem létező és igy hézagpótló munkának a létrejöttét is elősegítette. Mondanunk sem kell. hogy ez a munka nvincsak a \árosoknak, hanem a városi ügyekkel foglalkozó és az azok iránt érdeklődő egyénaknek is hasznos szolgálatot tesz. Szíves figyelembe! A helybeli újságkiadók folyó hó 12-én tartott értekezletének határozatából kifolyólag tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy a mai naptól kezdve a felülfizetők névjegyzékét csakis díjazás mellett, garmond soronként 10 fillérjével közölhetjük lapunkban. Ugyancsak ez az értekezlet szabályozta a gyász-köszönetnyilvánítások, eljegyzési értesítések s hivatalos jellegű és pénzintézeti hirdetések egységárait is. Ezen - - a közönség érdekeit is szem előtt tartó, méltányos alapon hozott - határozat érvényessége kiterjed a már közlésre leadott, de még az újságba közzé nem tett felliifizetési jegyzékekre is. Kérjük ezeknek szíves tudomásul vételét, a vagyunk Pápa, 1913. február 12-én kiváló tisztelettel a PÁPAI LAPOK kiadóhivatala. VEGYES HÍREK. — Püspöki elismerés. Leközöltük mult számunkban a veszprémi püspök ama elismerő levelének a szövegét, melyet Sült József, k. tanácsos silletve Mészáros Károly, polgármesterhez intézett, hogy a hitközségi ügyek intézésében évtizedeken át. tett fáradozásaikért köszönetét nyilvánítsa. Ezen püspöki leiratokat Kriszt. Jenő esperes mult kedden i.-ujtotta át címzetteknek régi és ujabb iskolaszéki tagokból alakított küldöttségnek az élén. A küldöttségben részt, vettek többek között. Szokoly Ignác dr. Csoknyay János, Rédei József, Czilier Péter. Hakler János. Az esperes a kitüntetettekhez, kiket hivatalos helyiségükben keresett lel. külön-külön szép beszédet intézett, melyre ugy Sült, i volt elnök, mint Mészáros, a volt szellemi gondnok meghatottan válaszolt. — A közkórház telke. A közel jövőben a közkórház ügye lesz a felszínen. Néhány hónap maivá a helyi sajtó érdemlegesen fog foglalkozni az építendő városi közkorház ügyével. Addig is közölhetjük, hogy a pápa—ugodi hitbizományi aradalom igazgatósága a napokban ártesitatta a város polgármesterét, hogy a közkorház céljainak megfelelő telket az uradalom teljesen ingyen engedi át a varosnak. — Személyi hir. Hanauer Árpád. István, a budapesti Szent-Imre-kollegium igazgatója, az újonnan kinovezett vásárlielyi c. apát, az elmúlt beton néhány napon át Pápán tartóztodott. — Jövő szombaton Pápára érkezik Csala János Budapestről. Csala a ióváros s általában az egész ország legkiválóbb háríaraüvésze és jövő vasárnap ugy a nagytemplomban, mint a kath. kör estélyen be fogja mutatni művészetét. Részleteket jövő számban hozhatunk. — Kereskedelmi bál. A mult hét szom hatján tartotta meg a „Fájtai Kereskedelmi Ifjúság önképzőköre" szépen sikerült zártkörű táncestélyót. A Ciriii' szálló nagytermét zsúfolásig megtöltötték a jelenlevők. A rendezőség a bál j sikere érdekében már hetekkel azelőtt minden I lehetőt elkövetett s munkájuk eredményes voltát mutatta az, hogy a négyest 70 J)ái táncolta. Al hölgyeknek nagyon csiuos kivitelű táncrenddel kedveskedtek a melyet bizton reméljük, hogy megőriztek már czak azért is, hogy visszagondoljanak ARRA a kellemes szórakozásra, a miben részük volt. A közönség reggel felé kezdett oszladozni. — TanitÓválnsztás. A pajiai R. k. iskolaszék egy holnaji megállajtitandó napon, valószínűleg febr. l'J-óu fogja megválasztani Egresits Jánosnak, A Sopronba távozott volt pájmi r. k. elemi iskolai tanító utódját. A tegnap lejárt pályázati határidő alatt IS kérvény érkezett az iskolaszéki elnökséghez. Alább közöljük A folyamodók névsorát még J»edig betűrendben, a zárjelben levő név és szám pedig ama képző helyét jelzi, melyben a pályázó végzett s a folyamodó életkorát. Boné Lajos, Sáli (Kolozsvár. 3ui, Böhm János, Süttör (Pápa, 26) , Csonka Ferenc. Gyulaj iPécs, 21), Czeglédy Lajos, Küzéjmyires íCsurgó, 30), Doinbay Sándor, Nagybajom (Csurgó 22), Faragó János, Taksonyfalva Temesvár, 2G), Farkas János, Balaloncsehi (Győr, 37), Kardszag Mihály, Györszeutiván (Győr, 29), Kecskés Lajos. Balatonfüred (Pápa, 28), Klein Károly, Incéd (Pápa. SS), Kocsis Józsof. Muraszentmária (Győr, 26), Kondor Ferenc, Devecser (Győr, 24), Kulcsár IMRE, Vica Sopron. 40). Nagy Lajos, Zalaszobor (Esztergom, 29). Németh Lajos, Zalavár (EJIERJES, 20), Pápay István, Vokány (Kalocsa, 29). Pauer István, Devecser (Pápa, 23) és Zsilavi Antal, Verpelét (Budajiest. 3(i). A mint e névsorból kitűnik, az iskolaszéknek bő alkalma nyílik a választásra. A pályázók tele kiHiuö és jeles oklevéllel rendelkezik s örömmel konstatálhatjuk, hogy azok, kiknek nevét a már erősen megindult korteskedésből legsűrűbben halljuk emlegetni, ezek között vaunak s ez annyiban megnyugtató, hogy ezek után valószínű, miszerint a pápai R. k. tanitóikarba ismét kiváló erő fog kerülni. — Zászlószentelés. A pájiaí kath. legény* egj'esület, mely már évek óta szorgalmasan gyűjtött pénzt e célra, ez évben zászlót csináltat, melyet május folyamán, egy később megállapitandó alkalmas NAJION, fényes egyházi és világi ünnepségek keretében fel fognak szentelni. Ez alkalomból előkelő egyházi és világi notabilltásokat várnak városunkba. A zászlót a budapesti „Jó pásztor" intézetben készítik az ottani ajiácák. — Uj iskolalátogató. Á vallás- és közoktatásügyi ni. k. miniszter A pápai polgári iskolákhoz iskolalátogatóvá Mihálik Sáudur, budafoki polg. isk. igazgatót nevezte ki. A megbízás ideje 1913. február 1-től 1915. június 30-ig tart. Eddig Gyóry Vilmos, pozsonyi j>olg. isk. igazgató volt az iskolalátogató. Az uj iskolalátogató már be is kérte az iskolák órarendjét s igen valószínű, hogy nemsokára megjön Pápára. — Egy kis fiu halála. Bocsor Elemér, adász-éveli jegyzőt és családját igen súlyos csapás érte. E hó 11-én Budapesten, a Stefániagyermekkórházban, hová a gyermekükért aggódó szülök csak a napokban vitték fel 9 éves Lacikájukat, hogy meggyógyuljon, a kis fiu meghalt. A családnak szemefénye volt a kis fiúcska, ki ugy ÓIPS eszevei, mint élénk kedélyével, sőt rendkívül rokonszenves kü'sejével és kedves modorával mindenkivel meg tudta magát, kedveltetui. Most, hogy a szülök boldogsága a sors kíméletlen csapása következtében végtelen bánattávált s a takácsi ref. temetőben, hová mult csütürtököu délután óriási részvét mellett eltemettek, egy friss sírhant jelzi, hogy a kis halottal együtt sírba szállt a szülök minden reménysége és öröme, rajtunk a sor, hogy a báuatos szülőket vigasztaljuk. Ámde képesek vagyunk-e ily végtelenül elkeseredett apát és anyát vigasztalni s fájdalmukra enyhülést hozni ? Tán az idő, tán a korán sírba dőlt fiúcska kis testvérkéinek a testi s lelki fejlődése és gyarapodása, tán az az osztatlan részvét, mely nemcsak a kiterjedt rokonság, hanem A széleskörű ismeretség részéről megnyilvánul, segítségükre lesz s elébb-utóbb be fog hegedűi az a mély seb, melyet a könyörtelen sors oly váratlanul ütött A jó szülőkön és elszomorodott testvérkéken. Te pedig, kis halott, az uj környezetben, angyalok között folytasd kisjátékaidat . .. — Ügyvédi iroda megnyitás. Ifj. Rácz Dezső ügyvéd, városunk szülötte, ki hosszabb ideig kAlföldön volt tanulmányúton, Budapesten V. Falk Miksa-utca 3. szám alatt ügyvédi irodát nyitott. — A városi iskolaszék. A városi ijiarostanoneiskola felügyeletével is megbízott városi iskolaszók előterjesztésére a v tanács Turner Nándor és Gergely Ferenc ipariskolai tanítóknak a szünidőben hallgatandó ipariskolai tanfolyamon való részvételének költségeihez 100-100 K-val hozzájárul. Elhatározta továbbá a város, hogy az 1914—1916-t tanév kezdetével az ipariskolánál egy ujabb, igynevezett gyüjtöosztálvl szervez, melynek a költségeit A jövő évi költségvetésbe már felvenni rendelte. Végül, tekintettel ARRA. hogy a város kevés fogattal rendelkezik, kimondotta a tanács, bogy a hitoktatók számára A Bánócymajorban levő községi iskolában teljesítendő hitoktatás alkalmából kocsit nem ad. — A Leányegyesületnek ma d. u. 5 órakor tartandó gyűlésének műsora ; 1. Az ezüst fátyol legendája. Irta Váradi Autai, szavalja Majer Zoltán. 2. Mendelssohu Keiegsmarsch aus athalia. Gordonkán előadja Veisz Frigyes, zongoráu kiséri Nagy Jenő. 3- Felolvasás tartja dr. Somló Samu. 4. Erdős René Sybille. Szavalja Kakas Irén. ö. Majertöl: Komm du schönes Fischermedel. Rubinsteiu Assa. Énekli Veisz Hermanne, zongorán kiséri Klein Viliuosnó. — A vármegyei hivatalos lapból. Akiket érdekel, a városi főjegyző irodájában megtekinthetik a vármegyei hivatalos lap ez évi 6. számát, melyben többek között a Sióhidou gyakorolt vámszedési jogra, továbbá a benzin motorokkal dolgozó kisijiArosok számára szállított benzin árára s végül az Amerikából küldöttjiéuzre vonatkozólag érdekes rendeletek foglaltatnak. — Főpróbák. A Jókai-kör nagy estélyei iránt oly nagymérvű érdeklődés mutatkozott, hogy a kör vezetősége nyilvános főpróbákat rendez, szerdán ós csütörtökön mindig este b' órakor. Jegyek a főpróbákra szintén Kis Tivadarnál kaphatók. — Az útszéli kereszt A pápa —görzsönyi ut szélén, azon a telken, mely most A Hungáriagyár tulajdonába ment át, kegyeletteljes hivők áldozatkészségéből már évtizedek óta áll egy kereszt, mely most, miután az úttest maga is, meg a földterület nemcsak a gyár birtokába került, hanem be lesz épitve, — útban van. A város jiolgármestere megkérte a r. k. plóbániahivatalt, hogy a kereszt áthelyezéséről gondoskodjék s egyben jelezte, hogy a felmerülendő költségeket a keresztnek a városnál kezelt, 101 K-t kitevő alapjából annak idején utalványozui fogja. — A munkásházak. A mezőgazdasági munkásházak ügyében megindult akció már anynyira előrehaladott, hogy a muukásházakra igényt tartó mezőgazdasági munkások a mai naptól fogva e hó végéig mát jelentkezhetnek Csoknyay Károly v. főjegyzőnél.