Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-02-09

Pápai Lapok uiintka Propán németnyelvű meghívók leltek Volna kibocsátva | egyenesen a mi buszát .v.r.iclt'.iik parancsnokát, a grótezredest támadja meg. azzal vádolva ót. hogy a magyar meghívók kiknosntteél megtiltotta. Ken akarjak megismételni, hogy ez. a valótlanságot miiven kíméletlen stílusban irta meg a cikk írója, csak konstatáljuk, hogy alkalmas volt minden sor arra. hogy országszerte a legkínosabb feltűnést keltse. Nos vájjon mi indíthatta a cikkírót a valótlanság megírásáraf Ha az illető P. A. pápai ember volna, a legegyszerűbb módon meggyőződhetett volna arról, hogy a mit állitatií akar. az nem áll, ha pedig idegen, ugy inasnak HZ itulormieupt alapján irta meg cikket s ez esetben, miután itt. H legkényesebb természetű dologtól V, b szó, kötelessége lett volna elövigyázóbb lenni a a nyilván rosszhiszemű bengratásnak fel nem ülni. A megtámadott ezredes bizonyára tud is, fog is magának elégtételt szerezni e goromba inzultuséit s nem is azért foglalkozunk mi ezen Cg gyei. hegy a cikkben foglaltak megcáfoíásaval neki elégtételt szolgáltassunk, hanem azért, mert most igen szép alkalom kínálkozik annak az osztatlan nagyrabe< sülesnek, melynek a mi huszárezredülik jelenlegi parancsnoka nemcsak alautosai, hanem az egé>z polgárság körében örvend, kifejezést adni. M.g érteuök, bár akkor se helyeselnők a követett eljárást hisz nem igaz dolgot irt meg P. A.) ha a grófezredes olyan hírben állana, mint aki állandóan, vagy akar egyes alkalmak adtán bármiféle módon jelét adta volna, hogy a magyarokat, vagy a magy.tr nyelvet gyűlöli. Tán egyetlen egy kis árnyalata a gyanúnak iérkö/.hetik osak a nemes grófhoz s ez az, hogy a magyar nyelvet nem birja tökéletesen. Tudni kel] azonban, hogy Lubieiiszki János gróf, ha törve is, de mindig magyarul beszél (itt és akkor, ahol és a mikor kell, sót szívesén használja nyelvünket ott és akkor is, ahol és a imkor nem kell. De nevetséges i* volna egy lengyel főurat magyargyűlölettel vádolni, hisz lengyel és magyar érzesbeu testvér. Egyszóval mindenképen helytelenül cselekedett a cikkíró, mikor olyan úriembert vett tolla hegyére, akir i minden ismerőse csak a legnagyobb tiszteletiéi szol s akiről köztudomású, hogy a magyarnak nem "lleiisége, hanem barátja úgyis mint lengyel .származást: ansztokrara és ugy is ii i.t. magyar katona. 11a nem volna a botrányos ügy annyira hántó, igazán nevetnünk kellene most már nem a cikkírónak, hanem ama fővárosi napilap fele* lo» szerkesztőjének a meggondolatlanságán és felületességén, a mellyel ezt az ügyet kezelte. Majdnem példátlan oly eset, hogy kényes természetű s különösen katonai személyekkel kapcsolatos híreket oly könnyedén, minden elővigyázat nélkül hozzon egy elterjedt napilap. Már pedig csak egy kis utánjárás kellett volna ehhez, egy rövid távirati kérdés bármely helyi laphoz s a botrány elmaradt volna. Meg vagyunk győződve, hogy bárki lett légyen a botráuy okozója, meg lógja kapni méltó büntetését s épp azért csak arra kell szorítkoznunk, hogy a történtek felett legnagyobb sajnálkozásunknak adjunk kifejezást. Azt a visszatetsző érzést pedig, melyet a rágalom keltett a grófban, oszlassa el az az őszinte tisztelet, mely iránta a történtek után csak fokozódott. A kerti hmmw — 1913. február 1 — Két évi pihenés után idén ismét kiállott a nagy nyilvánosság elé a pápai áll. tauitóképzöintézet itjusága, hogy a haugversenyezés terén elért eddigi sikereit ujabbal gyarapítsa. Az idei hangverseny iránt a közönség körében már hetekkel megelőzőleg az eddiginél is nagyobb érdeklődés nyilvánult meg. mert már reg híre járt, hogy Lengyel Gyulában az intézet oly zenetanait bir, ki nunesak méitéj utóda neves elődeinek, hanem valóságos mestere a hangverseuyrendezesuek. Ks csakugyan, az uj zenetanár ugy az előadandó zenemüvek megválasztásában, de különösen a szereplök kijelölésében az intézet fennállása Óta lezajlott hangversenyek rendezői között a legszerencsésebb kezűnek bizonyult. Ment minden mint a karikacsapás. De tarttank sort. Ugy félkilencre szépen megtelt a Grifft erem előkelő, díszes közönséggel. A tanár egy néma intésére a Jókai kör felöl felvonulnak a pódiumra a kipítail arcú Ujak. Mindnyájan kifogástalan feketében, legtöbbje szerény rendezői szalaggal a kabátján, szinte katonai fegyelmezettséggel, gyorsan, nesztelenül csoportosulnak a széles dobogón. Egy-kettőre elfoglalja mindenki a helyét, s kézbe veszi hangszerét. A két szárnyon előtérben a hegedűsök, középen a fafúvósok, hátul oldalt a rezesek és dobosok, hátul középütt a két nagy bogos. A rézhangszerek ujak, merész csillogásuk előre engedi sejteni, hogy ma szokatlanul pazar hangszínt fogunk élvezni. Pillanatnyi csönd. Majd az ifjúsági zenekarvezető jelt ad a hangolásra. Megszólal diszkréten az oboa, utána a klarinét á-ja, mire a többi 30—40 hangszer m'il elárulta volna eltitkolt szerelmét, annak tahiti lett vo.ua inas mondanivalóin is. Talán. De öu nem az az asszony. Ont sem az érzés, «cm a szeuvedély nem hozta 'de — hanem valami más. — Valami unis'.' Es litván micsoda

4

.' — l'ontos meghatároz sat ennek a micsodának in in tudom megadni — mondotta a fiatalember néliiiov pillanat múlva. — Nevezhetném öumagunkkal való színjátszásnak vagy saját magunk előtt való po.aiak i-. Annyi biionyos, hogy ma este már két embert kaptam rajta. Az egyik ön volt. — Es a másik? — A niámk pedig én magam. Ig«'i>, igen, én magam. Es most egész őszintén el fogom mondani, hogyan jöttem rá erre. Az asszony kezébe vette a kcz.tyiijét és idegesen csapkodni kezdte a karosszék támláját. — Maga gúnyolódik velem, — A világért sem. Figyeljen ram. Négy óra tájban jöttem hass, elképzelheti, mily lelkiállapotból. Később felhozták sí esti lapokat. Látta, a tudósítások nem kimének. A!»:lny ellenséget tíz esztendő* óta össcegyüjtöttein, az musl mind kivette réscél a nyilvános kivégzés örömeiből. Igazuk van. Mire végigolvastam okét, a szobámban teljes sötét* •ég voll és in nem gyújtottam fel a villanyt. Gondolkoztam. Azután végig simítottam a homlokomat és felkeltem. Es akkut éreztem, hogy itt valami nincs rendheu. Bizonyos pózokat tartok be, amelyeket hasoulő esetekben a színpadon láttam. A szerzői utasítás futamomra igy hangzanék: „A szoba mindig sötétebb lesz. Még egyszer végigolvassa a lapokat, egy pillanatra lehajtja a fejét. Most végigsimít a homlokán, arcán kemeuy, elhatározott kifejezés ül. Emelt fővel lép az ablakhoz és a nézőnek érezni kell, hogy fel fogja venni a harcot. A függöny lassan le." Ert e-igeui'.' — Azt bissem, igen. — Ezek a pózok bosszantottak és elhatároztam, hogy kiküszöbölöm őket. Ebben a pillanatban érkezett meg ön. Bevallom, ez a váratlan meglepetés egészen kihozott « sodromból. Olyasvalamit képzeltem, hogy a csoda megtörtént. Százszor könyörögtem önnek ezért és ön százszor nevetett ki és most mégis eljött. — Eljöttem, hogy az. oldala mellett legyek és maga igy bánik velem — szólt közbe panaszosan az. asszony. — Téved — felelt határozottan a másik. — Téved. I In nem az én kedvemért jött. Ha az én kedvemért Jön, karjaimba esett volna és magához szorított volna. Es ezzel nagy jót tett volna velem. Erről azonban nem akart tudni. Amikor közeledni akartam, visszautasított. Mert önnek estik egy színpadi jelenet járt a fejében, amelyben a drámai | h Mio megjelenik a bukott férfi lakásán és néhány 1918. febr

uár 9. halkan, de elég hallhatóan hangolni kezd s keletkezik az a kedves zenei zsivaj, azaz elmaradhatatlan össze-visszaság. melyről vau egy adoma is, t. i., hogy ez tetszett az egyszeri perzsa sahuak, mikor Wieuben a mi uralkodónkkal együtt végighallgatott egy operát, a legjobban I a kedvéért előadás után meg kellett ismételniük — a hangolást. Most féllép a dirigensállvány elé a zenetanár. Lengyel Gyula. Futólagosan meggyőződik, tiszta-e a hangolás, aztán jelt ad s ke-zdödik a hangverseny első száma: Boldieu nyitánya „A bagdadi kalifá"-ból. Először a vonóshangszerek jönnek működésbe, később a fafúvósok is beleszólnak, majd a harsogó trombiták és a recsegő puzon, a berregő dob, a csengő tiszta és Isten tudja még mi minden is nemes versenyre kelnek s gyönyörű dinamikai árnyalatokban érvényesítik az overtüra kiváló szépségeit. A közönség, melynek kíváncsisága úgyis a legmagasabb tokra volt csigázva, lélegzetet visszafojtva, áhítatos csendben élvezte végig a nyitányt, melynek utolsó akkordja után azonban egetverő tapsorkánba tört ki. Lelkes őszinte éljenzés és tapsolás jelezte, hogy a kögönség felcsigázott várakozásait is felülmúlta ez a remek zeneszám. A megmegujuló tapsolásra Vajda Péter IV. é. t. j., ifj. zenekar ezetö dirigálása mellett ráadássul eljátszottak még a „Tatárjárás" csókdalát. A siker itt is nagy volt. Hamarosan félre rakták az álványokat és hangszereket és az üre.s dobogó közepén megjelent Szabó Ede, 111. é. t. j., az intézet egyik legkiválóbb szavalója. Coppeó Ferencnek „A kovácsok sztrájkja" c. költeményét szavalta el Kadó Antal fordításában. A hosszú költemény tele van a legváltoz ltosabb érzelmi fordulatokkal és drámai kitörésekkel, de a szavaló megtudta adni minden gondolatnak, mondatnak, sőt minden szónak a kellő kifejezést. Óriási hatást keltett. Most a nagy énekkar lierepe következeti. Lányi Ernő ..Uégi nóta" c. remek szerzeményét mutatta be Ekhardt Mátyás IV. é. t. j. ifjúsági énekkarvezetö dirigálása mellett a mintegy 70 tagu kar. Hatalmas hangáradat csapta meg fülünket. A jól fegyelmezett kar tenoristái széditö magasságban, a basszisták feneketlen mélységben jártak s a középszól mok által szépen kiegészítve pompás összhangban, a szükséghez képest a leheletszerű pianisszitól a hatalmasabb tortisszimóig megbirkóztak az eröskála minden egyes árnyalatával. Elragadóan szép volt a közbecsü baritonszóló („be szép is volt...*), melyet Horn József IV. é. t. j.-re biztak. Természetesen itt is óriási tapsvihar zúgott tel az utolsó akkord elhangzása után, itt is ráadást kellett adni. Elénekelték vigasztaló szót intéz hozzá. Ez. a szerep annyira tetszett magának, hogy érte a jó hírnevét is kockáztatta. Bekezdés: Hogy vau szegény barátom, végül egy anyai csók és megfelelő kézmozdulat a magasba: küzdj és bizva-bizzál. Igy képzelte el, nemde ? Jolán majdnem sírt a dühtől. — Hal csakugyan ilyen léhának képzel. A fiatalember megrázta a tejét. — Ez nem léhaság. Sőt rendes körülmény között sok szint adnak az élctünkuck. De ma kivételesen olyan napom vun, hogy nem tudom hasznukat venni. Sem magamnál, vem másoknál. Ee ezért ne haragudjék nagyságos asszonyom, de a Kencgál eimii színmű ezen felvonásábau önnek niuos több jelenese. Egy pillanatig még gondolkozott az asszony, aztán hirtelen sarkon fordult és kifelé indult. As ajtónál visszanézett. Tusnád)' nem mozdult a helyéről, szeme olt pihent a kiterített hi lapokon, amelyek az ö bukásáról számoltak be.