Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-12-14

felejtsük el, hogy Pozsony és Sopronmegyék már ma is Magyarország egyik gyárvidékét képezik, valamint Felsőmagyarország nyugati részének sürübb lakossága is szorgalmas iparüző, ba tehát e vidék ipari termékeit egyenes uton szállíthatjuk Fiúméba, elősegítjük még jobban ezen országrész eliparosodását f* ami ezzel karöltve jár, anyagi és szellemi téren való (dőrehaladását, — ami természetesen leginkább a városokban log koncentrálódni. Nemzeti szempontból pedig beláthatatlan perspektívákat nyit meg szemünk előtt e^kórdós helyes megoldása, mert ezzel egy gazdag magyarságot vetünk rá ismét Fiúméra, ugy hogy ezáltal „a magzai korona gyöngye" még szervesebben kapcsolódik majd hazánkhoz, útját vágva egyszer s mindenkorra ott mindenféle irredentista törekvésnek, legyenek azok bár horvát, avagy olasz eredetűek. Jusson eszünkbe a mostani délszláv ambíciók mellett, hogy Fiúmén át már 1 buvátországot is magunkhoz erősítettük mert hiszen ugyebár egyik a másik nélkül csak nonsens birtoklás lehetne a magyar államra nézve. Zágráb, Fiume, összekötve Szombathely. Sopron Pozsonnyal s onnan fel Zsolnáig, Besztercebányáig az egész vidékkel. Budapesttel s legújabban Kaposvár, Baja. Szeged, Nagyváraddal s ez uton Frdéllyel, gyönyörű tervszerű forgalmi politika, mely messze jövőre biztosíthatja nekünk kikötő városunkat, a tengerpartot, Horvátország birtoklását és alapföltétele lehet nagy, gazdag, virágzó városok kialakulásának. A földgáz, a nagy természetnek ezeu isteni ajándéka egy boldogabb jövőt sejtet velünk, azonban nem szabad spekulánsok kezére játszani azt, hanem a városoknak kell azzal virágzó gyáripart teremteniük maguk körül. Ha végrehajtottuk e feladatokat, ha luven teljesítettük azokat a kötelességeket, melyeket fajunk, népünk, mindannyiunk jövendő anyagi és erkölcsi boldogulása ró reánk, lelkiismeretünk tiszta lehet, önmagunk s a világ előtt, mert a mi részünket elvégeztük, a másik részt, az önálló vámterületet akkor annak az Ausztriának magától kell odaadnia. Budapest ünnepel, a negyven éves Budapest, de a magyar városok megnem ünnepelhetnek, mert jubilálni csak eredmények felmutatásával lehet; a ragyogó, ékes fő- és székváros negyvenedik születésnapján a magyar vároook csak a sivár jelent szemlélhetik szomorúan s nincs mit keresniük a múltban. Eiővel, kitartással és szorgalommal készüljenek azonban arra a boldogabb jövőre, amikor a nagyságukkal, ragyogásukkal, egyszerre egy egész ország nagyságái és virulását is ünnepelhetjük. Népszokások összeírása. Temes vármegye közigazgatási bizottsága, amint arról a lapok napokkal [azelőtt értesítették a közönséget, egy ' érdekes akciót indít meg abban az irányban, hogy a falusi népszokások, babonák, viseletek, hagyományok és jellegzetes ny el vj áráso k várni e^jy érői- v ár megyére összeirassauak. Ennek az össze|Írásnak, amelynek hivatalból, közigazigatási uton kellene megtörténnie, az lenne az intenciója, hogy összeirt lakodalmi, keresztelői, temetési, ünnepi, templomi, bucsui, babonás és egyéb népszokásokra vonatkozólag megállapittatnék az, melyek közöttük közegészség és járványrendészet szempontjából büntetendő kihágások, vagy melyek kapcsolatosak büntetendő kihágások elkövetésével; ezeket a népszokásokat a hatóságok figyelemmel kísérnék és felvilágosítás, 'vagy ha kell üldözés utján köztudatból kiirtani próbálnák, ami közrendészeti szempontból bizonyára kedvező hatást idézne elő. Kétségtelen ezenkívül az is. hogy az összeirt különböző népszokások ethnografiai tekintetben is kiváló értéket képviselnének. A tudomány már régen foglalkozik a népszokásokkal az egyes vidékek dialektusával, a képzőmű vészét már régen felismerte azt az értéket, amit a [népnek naiv és nemes művészete termel a különböző vidékeken. Bs .nem szaktudományos, hanem gyakorlati értéke is lett a nép művészetének, gondoljunk csak a kalotaszegi varrottasra, amely már megtette hódító útját a szalonba is sőt, aki figyelemmel kiséri az angol előkelő, művészi lapokat, az látja, hogy már szinte állandósított rovata minden ilyenfajta folyóiratnak a magyar népművészet. De ennél sokkal magasabb cél az, hogy ezeket a népviseleteket és népszokásokat, amennyire azok nem ellenkeznelc a kultúrával, azokat lehetőleg konzerváljuk, vagy a megfelelő stílusban fejlesszük. A nép lelkének megnyilatkozását tapasztalhatjuk nem csak a beszédben és gondolkozásban, hanem gyakran a külsőségekben is; egy ruha. egy különös taglejtés, egy kézmozdulat teljesen elegendő ahhoz, hogy megismerjük az ama ügyeknek, melyeket sohase derítenek fel. Harmadnapra az eredményről számoltam be ügyfelemnek a/, ő kívánságára hasonló' titokzatosság mellett. — Tehát az a vélemévye, hogy egyáltalában semmi nyom, amelyen a tettest fel lehet fedezni? Kérdé aggodalmasan. — bu azt hiszem, hogy erre semmi kilátás. A rokonság üOoO korona dijat tűzött ki annak, ki bármely nyomra vezet, önkéntesek, hivatásos detektívek, amatőrök, riporterek rávetették magukat a dologra és valamennyi a legcsekélyebb eredmény híján. De mennyiben érdekli önt az a dolog? — Mert azt az embert én öltem meg. Őszintén megvallva, hisztérikának tartottam. Hogy valaki vall a ránehezedő gyanú súlya alatt, az gyakori, de hogy valaki ilyen súlyos dolgot magára valljon, minden kényszerítő ok nélkül, főleg mikor a felfedeztetése s igy büntethetősége szinte teljesen kizárva, az józan eszünek uem tételezhető lel. Kérdeztem, kételkedtem, de lassanként meg kellett győződnöm, hogy igatat mondott. Történetét igy adta elő: — Menyasszonya voltam Portöreönek, de atyám, ki ősei nevére rendkívül büszke volt, nem egyezett bele házasságunkba. Régóta politikai ellenfelek is voltak s régi gyűlölség választotta el őket. l.n azoubau n- m akartain eltűrni az apai zsarnokságot s kijelentettem Portöreönek, hogy a kedvese leszek, hogy ekkép kéuyszeritseui atyámat, hogy házasságunkhoz iiiölag beleegyezését adja. Megbeszéltük a dolgot előre. () cselédségét elküldötte hazulról és én hét óra körül besurrantain lakásába. A kedvese leltem. Inkább dac vitt rá, uiiut szerelem. A pásztoróra után megakartam beszélni az ezután valókat, miképp eszközöljük ki atyám beleegyetését házasságunkhoz. De l'ortöreő a szemem kö/.é nevetett. — Drágáin, szólott hozzám, maga a szeretőm lett, nekem az elég. — En sohase vennék nőül olyan leányt, aki már a szeretőm volt. í.- újra gúnyosan kacagott. En könnyekre faKadtaui, könyörögtem, szemrehányást tettem, elégtételt követeltem. Elégtételt? szólott s egy benkjegyet nyújtott át. Ekkor az asztalon heverő browningját felkapva, belelőttem. Néhány perc múlva kiszenvedett. En visszanyertein teljes lélekjelenlétemet, mindent reudbehoztaui a szobában és észrevétleuül. amint jöttem, likerült távoznom is. Mondhatom, uram, sem akkor, sem most a legosekélyebb lelkifurdalás uem bántott. A vizsgalat során reám, mint meggyőződhetett, a legcsekélyebb gyanú sem háramlóit. Megértettem a dolgot, azaz, hogy teljesen megértetlem, hogy uiikép s mily okok folytán állt be a tragédia, de egyet nem értettem. — Un mindent elmondott, — de most már azt szeretuém tudni, bogy miért mondta el iniudezeket nekem ? Félt a felfedezéstől ? — Nem. A vizsgálat már évek óta befejezve 8 ha nem is leuue befejezve, nem látom bc, bogy mit segíthetett volna rajtam, hu önnek, vagy bárkinek elmondom a/, igazat. — A lelkiiimeretlnrdalás bántolta ? — kérdem. — Nem. Ma még egyszer elkövetném. Egyáltalában nem is tehettem volna egyebet, — felelt hidegen. — De hát akkor mi oka s célja volt at igazság felderítésével ? — Nem biitaiu tovább a titkot őrizni. Valami iszonyatos kint okozott ennek a titoknak az érzése. Nem butám magammal. Ne higyje, hogy lelkiismeretem háborgása volt, vagy tán erkölcsi érzés, hogy a büntetés elszenvedése után vágytam volna. Nem Csak a titkot nem bírtam elviselni. Ez a titok valósággal kínzott, még pedig főleg amaz idő óta, hogy a hírlapok értesítése szerint a vizsgálatot végleg beszüntették. Nem bírtam magammal. Atyámnak nem mertein felfedni, bizalmas barátnőm nem volt. Már-már a komornámnak akartain almondani,dl mégsem tettem, nagyon is osacska személy . . . Végre estembe jutott, hogy rá bízom titkomat egy ügyvédre, kit a tiszte és a törvény titoktartásra kötelez. Hosszas keresgélés után végre önt választottam. Megelőzőleg érdeklődtem jelleme iránt s mindenütt meghízható embernek festették s igy végre elmondhattam. — Fel akarja magát jblenteni s rám akarja bizni a védelmét? — kérdeztem. — A világért sem. — De hát mi célból beszélte el.' — Hogy ne kelljen egyedül hordoznom a titkot. Nem birtam tovább. Nem bírtam. Végre elmondtam s most nyugodt leszek. Önnek esküje a hivatása titoktartást parancsol, tehát árulástól nem tarthatok. — És ha én sem bírnám a tilkot tartani ? Es ha elárulnám ? — Azt nem teszi. S letagadnám s önnek nincs bizonyítéka ellenem . . . ... A miuap olvastam a hirlapokbau, hogy rejtélyes ügyfelem — utolsó látogatásakor a nevét is megmondta — meghalt. Beszélgetésünk után férjhez ment. Gyermekágyi láz ölte meg.