Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-05-25

tett* uzt az illúziót, mint az igaz gut óné. ki a báróul előző előadásban valósággal remekelt. Egyébb feljegyezni valót nem talál'unk. Tatárjárás. Csütörtök e<te a Tatárjárás ment. A cigány­prímás immár neves szerzője ezzel az Operette alapította meg hírnevét. Az előadás, tán a kö­zönség csekély volta miatt, kedvetlenül, vonta­tottan ment, különösen az elején. Marton nem\ volt valami jó diszpozícióban, s Löreutey sze- ( repéuöl nem kovácsolt magának babérokat. Fa­ludy Wallensteinbe se ért semmit. Itt öukénte-1 lenül is Bathori, Szalkayék komikusa jut eszünkbe. .Ugyancsak Kovács Lajost juttatta eszünkbe Tá­-bory, mint altábornagy, bár ö még ugy a hogy meg tudott felelni szerepének. Riza báróné sze-. melyesitöje, Irányi f-z estén szépen énekelt ugyan, de játéka sok kívánni valót hagyott maga után. Sellő Ren* htSS önkéntes volt. Helyes volt B.i­tory Mioi mint Treazka. Bnóthv héresgazdája, is tetszett és jó alak volt még Horvát Ii Gyula, a strázsamester A darab vége felé, a rapport jelenettől kezdve, már élénkebb volt a játék. Vége jó, minden jó. Nagy Cabaré. Penteken este C.ibaré volt. » színházban. A társulat, szine java. névszerint Albeit Böske, Irányi Eila. Sellő K-né, Harsány i Gizella, Csen­gery Stefi, Bathori Mioi, továbbá Fodor Uszkár, Tihanyi. Szalay, Turai, Tábori, Sorr, Marton, Beróthy, Faludy szavalatokkal, énekekkel, tán­cokkal és tréfás jelenetekkel mulattattak a cse­kélyszámu közönséget. ~JE»ÍE„ HÍREK ~ — A törvényszéki elnök. Dr. Juraszek János, az uj veszprémi kir. törvényszéki elnök tiszteletére, ki D mult héten a pápai k. járásbí­róság megvizsgálása végett városunkban tartóz­kodott, mult azerdán este a Kaszinóban fényesen sikerült bankettet rendeztek a hely béli ügyvédek, liiák és bírósági tisztviselők, — A kepezdei biztosok Veszprémvár­megye kir. tanfelügyelője, Dr. Vértessy Ovula betegsége miatt nem jelenhetvén meg a pépei tanítóképzők ossztály- és tanképesitö vizsgala­tain, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a tan­íelügyeiö helyettesítésével miniszteri biztosi mi­nőségben Pápára, az áll. tanítóképzőből Bereok központi szolgálatra b'rendelt tanfelügyelőt, az trgalmasnö vérek r. k. tan.tónőképsőjéhes Papp, ny. tanfelügyelőt és a ref. tanítóképzőhöz Doavay, egyetemi tanárt küldte ki. — Űrnap. Mult csütörtökön nem éppen s legkedvezőbb időjárás mellett tartották meg Pa­pán az urnapi körmenetet. Minden percben attól kellett tartani, hogy az eső megered. Az időjá­rás kedvezőtlen voltánál fogva a szokottnál ke­vesebb hivő vett részt a körmeneten, hiányzottak többek között a fehérruhás lányok is, de nézö­k'.'zönség is kevesebb, akadt, mint máskor. Az istentisztelet, egyébbként 8 órakor ünnepi nagy misével vette kezdetét, 'J és 10 óra között pedig megtártották a körmenetet még pedig ezúttal, miután a Deák Fereuc-utcábau járdát készítenek, a Sz- ch^ijrPToreu át. Délután íj órakor ünnepé­lyes vecsemye volt, melyen az áll. tanítóképző növendékei iuekeltek az antitönákat és pszal­liiusokat. Este <í órakor szentséges litánia volt, mely 8 napon át megismétlődik. Ma, kedvező időjárás esetén a körmenet újra meg lesz tartva, éppúgy, mint loiapján. sőt jövő csütörtökön is lesz körmenet, de csak a templom körül. Az ok­táva alatt a !) órai mise mindig szentséggel lesz. — Elhunyt fiatal plébános. Fülöp Ká­roly, Bomlóvásarhelyi plébános, ki alig néhány honapja nyerte el a som ló vásárhelyi plebáuiaja­vadalmat. Cl napján, a körmenet végeztével hir­telen rosszul lett. összeesett és pénteken meg­hall. Az alig ,'ló éves liatal plébánost, kit hívei <- ismerősei szerettettél és rajongó tisztelettel vetek körül, ma temetik. R. i. p! — A patronássról érdeke* fölolvasást tar­;ott a leány-egyesület helyiségében Űrnapkor dr. IVnczIinger József veszprémi kir. törvényszéki jegyző a veszprémmegye! pattonázs egyesület elkes titkára. A fölolvasást, bar csak egy nappal slöbb jelezte dr. Fürst Sándorué a leáuyegyesü­et elnöke, — mégis szép számú előkelő és dí­szes hallgatóság jött össze, - a mely közt Jura­izek János törvényszéki elnököt is láttuk. Ez az • jrdeklödés bizonyíték arra. hogy Pápa város tár­ladalma mennyire fogékonysággal bír a patronázs igy iránt. A fölolvasónak szép, színes fölolvasása égig lekötötte a hallgatóság figyelmét és szűnni lem akaró tapssal jutalmazta azt meg. Bízunk ihban, hogy dr. Tenczliuger lelkes előadása nagy­tan elö fogja mozdii.ini a helybeli patronázs­'gyesület megalakulását. — Dalverseny. Vármegyénk székhelyén I jövő hó végén nagyobbszabásu dalversenyt, endez a Dunántúli Dalos Szövetség. Ez alka­omból lapunk más helyén figyelemreméltó cikket tótunk — Szép siker. Kaiaeraaenetaweeágnuk it tagja, mint már ismeretes, e hó 17-éu Sár­árott hangversenyzett Ez alkalomból is sze­eplésiikkel ig*u szép, moudh itui óriád sikert Hetek el cs városunkra ujabb dicsőséget hoztak, •".ismerés illeti azonban a sárváriakat is, kik a lápaiakat iGáty. Nagy, Szentgyörgyi, Hoher és lokmy) igazán kitüntető udvariassággal togad­ák ég vették körül ott tartózkodásuk egész ideje ilatt. --Az iillatvedelem erdekében. Azállat­rédő egyesül.-tek intencióit, hathatósan támogat­ák ama miniszteri rendelkezések, melyeknek alap­au a hatóság >k tel ra ik jogosítva, sőt köte­ezve az állatkínzókkal szemben a legerősebb büu­etések kimérésére. A pápai rendőrkapitány nem­ég több egyént igen érzékenyen büntetett a szó­tan levő kihágásokért s csak örvendeni tudunk, iogy a felettes hatóság, az alispán a beadott elebbezesek mellőzésével a büntetéseket helyben lagyta, mert az ilyen érzékeny büntetések ki­izabása szerintünk sokkal radikálisabb eljárás, nint az állatvédő egyesületek minden röpirata, elolvasása vagy jóságos intelme. Okulás szem­lontjából leközöljük a feunemlitett kihágásokban retkeseknek talált egyének névsorát és a biiute­es nagyságát. Állati iiuzásért PtéitlerManó ö K-ra, i l'óth [átvinné egy uapi elzárásra és ö K-ra, Pal­tay .József (Nórap; 30 K-ra lett büntetve; éuek­öuiadarak logásáért pedig Tokai Károlyt és Büki Is t vaut egyenkint ö0 K-ra büntették az Ítéletek ogerosek. — Kinevezések. A m. k. pénzügy minisz­ler Magdics István adóhivatali gyakornokot a pápai kir. adóhivatalnál, a XI. fizetési osztályba ideiglenes minőségű adóhivatali tisztté a sátor­aljaújhelyi k. adóhivatalhoz, továbbá Kéger Lajos, városi dijnokot ideiglenes minőségű segitö­bjas adóhivatali gyakornokká a pápai k. adó­invatalhoz nevezte ki. — HoÜinaiin János adó­tiszt a dévai kir. adóhivatalhoz helyeztetett át, lielyébe Balló Aladár ottani adótiszt jöu. — Méhészet köréből. Mintán a löldmi­velésügyi miniszter a „Dunántúli Méhész-Egy e­sület k alapszabályait jóváhagyta, az egyesület június hó 8 án Pápán, a városháza tanácstermé­ben tisztválasztó közgyűlést tart. — Az áprilisi „méhész hangverseny. 1 * mint ismeretes nem igen sikerült. A kiadás 297 K. volt, ezzel szemben isak 200 K. folyt be. A deficit tehát 88 koroua, melyet Pataki Bela és Szemethy Ovula viselnek, hacsak a meghívott, de távolmaradt méhésztár­saktól még nem érkezik be némi pénzösszeg. — Az „Országos Magyar Méhészeti Egyesület" július (',-áli és 7-éu Székes ehervárott kongresa­szitu tart. mely alkalomból a B itatonmelléki Mé­hé*zegyesület méhészei i kiállítást és mézvásárt is rendez, - A fÖldmivelésOgyi miniszter az okszerű méhészet ismertetése és terjesztése cél­jából töldmivesgazdák részére 20—20 hallgató­val tj tanfolyamot rendez: Kalo sán, a Kalocsa­vidéki Földmivelök és Iparosok egyesületének kalocsai méhészeti telepén, ós Sárospatakon az áll. tanítóképzőben raijiu 23-tól június D-ig, Kaposvárott, a Oseridombon levő városi gazda­ságban május 2íi-tól június 12-ig. továbbá Ka­locsán és Sárospatakon június 12-től 29-ig, és Kaposvárott juuius DJ-tól július .'t-ig Az utóbbi liárom tanfolyamra június l-ig lehet folyamodni. A tanfolyam hallgatói vagy ingyen ellátást, yiigy napdijat kapnak, továbbá III. o. téláru izsutijegyet is. sőt a vasúti költség másik fele is a taufolyam sikeres befejeztével meg lesz téritve. — A karnagy nyugdija. H-sszuéveken üt folytatott meddő tárgyalások után e hó 17-éu i pajtái r. k. hitközség iskolaszéke végre meg­szavazta a egyházkarnagy nyugdiját, illetve el­Határozta, hogy Szentgyörgyi Sándor karnagyot Iteiratja a Magántisztviselők Országos Nyugdíj egyesületébe és a biztosított 2000 K. évi nyug­iij után fizetendő tagdíjnak, vagyis az évi 275 K. lijtótelnek a kétharmudrészét a hitközség pénz­tárából fedezi, mig a feiiiiiarad'i egy harmadrészt ii karnagy tartozik fizetni. Ezzel a szép elhatá­rozással uz iskolaszék tanújelét, adta annak, hogy i haladó kar mai színvonalára is tud emelkedni i tagjainak többségében megvan az érzék a min­ien téren nyilvánuló helyes szociális reformok iránt. — Ollózás. Dunántúli cserepéldányokból vesszük át rövidítve a követkö, minket is érdeklő ipró kireket: 1. (Kemenesalja.) Dr. Petek Béla színtársulatának kiválóbb tagjai, Albert Böske, Irányi Ella, Daka Annuska, Tihanyi Béla, Szalay Gyula és Pados ltezső hétfőn a Celldömölki Koronaszállodábaii iniivészestélyt rendeztek. — Z. (Sümeg és Vidéke.) Uj vasutat terveznek Za­lában Zalaegerszeg és Keszthely között. Útirány : Borzsok. Felsönemesapáti, Orbányorta, Nagyka­poruok, Miseta, Nemesrádó, Zalaigrice, Pacsa, Szentpéterur, Gétye, Zalahoss'.ufalu, Zalaapáti, Szentgyörgyvár, Páhok. Hév iz. —• 3. (Sümeg és Vidéke.) Az ápr. EJ-i fagy után a szöllök szinte várakozáson felül összeszedik magukat; szépen hajtanak, fürthozam is látszik, ugy, hogy olyan termés Ígérkezik, a melyre a nagy lágy és hó után gondolni sem lehetett. — 4. (Győri Híradó.) A hírek szerint szó sincs ágy ugy árról, mert Győrben ágyút gyártani uem fognak, hanem itt, ssak olyan műhely féle lesz, ahol a máshonnan lioz.ott. agy ualkatrészeket összeállítják. A csöve­ket egyik magyar hámorban öntik, a farészeket vagongyáiak készítik, az acélalkatrészeket, a bécsi arzenál szállítja. Megtörténhetik, hogy Győrben csak az agyulyukakat készítik. — ő. iSomlóvidéki Hírlap. D IVECSER.) NEM kev esebb mint öt lova­gias ügy nyert e héten elintézést. Kondor Ferenc, tanító magyarázatot kért Szulacsik Imre és Betty04 László adótisetéktől, Horváth Lajos szolgabírói hivatalnoktól, Pauer István és Gőgös István tanitóktól. — tj- (Népakarat Veszprém.) A hala toii vidéki szőlők elfagyásáról szóló hirek nagyon túlzottak A szőlők bámulato.sau fejlőd­nek ugy, hogy a lagykárok t alig fognak kitenni 10 százalékot. — 7. I Mosón vármegy e. Mosouuj­falu község képviselőtestülete elhatározta, hogy a községet villanyvilágítással látja el. Mosón és Magyaróvár után a megye első községe, melynek villauyközvilágitása lesz. Az áramot az ottani mezőgazdasági szeszgyár szállítja. — Az ugodi tanitogyülos. Mint már jeleztük, a papa--csöti espereskerület r. k." tar.itó­köre holnap, május hó 2ti-án Ugodon tavaszi rendes közgyűlését tartja a következő tárgyso­rozattal. Heggel Ü órakor szentmise. Utá a az iskolában: elnöki megnyitó, előterjesztések es jelentések ; jegyzökönyvek felolvasása ; számadás, költségvetés: pályatételek megvitatása (előadok : Szemetüy Oyula, bakouytamási, Nagy Pál, va­nyolai. Kövér Dénes, marcaltöi és Orbán Sándor, takácsi kántortanítók); Tőrök István, homokbö­• lögei kántor tanitó gyakorlati tauitása ; uj tagok felvétele, távozottak törlése; indítványok; tag­díjbefizetések : elnöki záró beszéd. A gyűlés után Erdős Lajos, szövetkezeti vendéglősnél társas­ebéd lesz, egy teríték ára [l koroua.

Next

/
Thumbnails
Contents