Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-05-04

— A madarak dalversenye A helybeli r. k. nőoeVelőintéeietben tartandó évzáró-üniie­pélyer. HZ irgalmas nővérek mintegy (»0 növen­dékéből alakított válogatott énekkar előfogja adni Sztojanovits Jenő, bndapestí karnagy egyik legsikerültebb daljátékát, melynek A madarak dalver«enye a vinie. Az erdei tündér t Vathy Erzsébet IV. éve* tanitónójeiölti szavára ver­senyre kelnek a berkek szárny asai : szarka, rigd, I kakuk. fülemile, pacsirta, bagoly, továbbá aj tűrjek, verebek, vadgalambok stI>. s beleülő kar­énekek kíséretében s megfelelő zongorajáték közben cdy érdekes, mulattató és felette kedves zene csendül fel u verseny nyomán, mely bizo­nyára a legkényesebb hallgatol is kifogja elégi­teni. A daljátékon kivül, melyei Szeutgyorgyi Sándor, karnagy vezényel, más műsorszám is les/. Az érdekesnek Ígérkező előadásra, illetve ünnepélyre már előre felhívjuk a figyelmet. A/. •' évzáró ünnepet június 7-ére tervezik. — Iparigazolváuyok. Baohraofa Géza a szárított borkereskedésre, Politzer Ferenc » rő­fös és divatáru kereskedésre. Sohlosszer István a cipész iparra iparigazolváuyl nyert. Berta, Marton borkereskedés T. Bchlossser latvánué j> -dig oipéaziparát baaaAutette. — Eljegyzés. LIGET: .1. Jeuő, balatonrü-j íedi tanító eljegyzezte Koíiu Matkusz leányát ! Iriniisk.it Kapolosou -Minden külőu értesítés helyett.' — Nagybeteg plébános. A pápaiaknak egy régi kedves ismerőse, Kausli Gyula, Ztla­eaatári plébános, mint sajnálattal értesülünk, április líL'-e óta nagybetegen fekszik. Napok óta állandóan uiagáiikivüi vau é» az orvosok véle­menye szerint a legjobb esetben hónapok telnek ei. mig lljra misézhet és Végezheti teendőit. Számos ismerősei bizonyára részvéttel vesznek tudomást e népszerű, jólelkű pap súlyos beteg­ségéről és velünk együu óhajtva kívánják mi­előbbi felgyógyula>.i'. — A rendőrség fejlesztése. Tudvalevő, b< gyn pápai rendőrséget a miniszter meghagyása t iytáu a nyert államsegély ellenében fejleszteni kell. A rendőrkapitány előterjesztésére a tanács javasolni fogja • képviselőtestületnek, hogv a •servezeti szabályren lei^t megfelelő módosítá­sával rendőralkapitányi, és 2 polgári biztosi ál­la-' szervezzen, a rendőrbiztosi ÁLLAST PERIIG szüntesse be. Egy rendőrtiszt és altiszt tauf'o­lyambeb kiképzésére N.M.) K-t. a reudelkezési alapra pedig 600 K-t utaljon ki a rendőrkapitány kezeihez. — A Balatoui Szövetség igazgatósági Ülése. Ua ATONFüreilen élénk látogatottságú igaz­gató választmányi ülése volt a Balatoni Szövet­séguek. Jelen voltak Óvári Ferenc dr. orsz kép­viselő, s/... V 'etségi ügyvezető alelnök elnöklete mellett Pirlieány «iéza báró földbirtokos, Viriusz \ • • ó.ATOKOS. Mészöly Gy ula ny. járásbiró, M ár Antal igazgató, Horváth Mihály földbir­tokos, LBOS Nándor szőlőbirtokos, Forster Elek, Óvári Kálmán földbirtokosok, Kőeeeghy József Ír., Benku Káról] dr. ügyvédek, Sági János iró, Kárpathy János igazgató, igazgató választmányi tagok és mások. Napirend előtt szóvá tétetett Í»Z a hir, melyaserint a balatonvidéki vasutat a zágrábi üzletvezetoséghez szándékoznak csatol­tátni. A választmány elhatározta, HOGY a bala­toni és magyar érdekekre való hivatkozással felir a mostani állapot fenntartása mellett vagyis, hogy a'balatonvidéki vasiui vonal Mental is a szóm* bathelyi üzlet vezet őség hatásköre alá tar'ozzék. Gi inmel vették tadosnásjsk HOGY legújabban is­in 1 17-EII kívánták uiagnzat a szövetség kötelé­kébe felvétetni, Jelentés tétetett a miniszteri le­iratok kapcsán a fóhdmivelésügvi miniszter meg­1 -,!. : . g/.'-'T népies gazdasági ok'.oá* es gai lasági háziipari kiképzés tárgyában, Il-dyes­leg értesültek arról, hogy a »* tseg előter­jesztése alapján Tihany CS Baepesdet a belatoui I rteletou hálózatba még a tavaszon bekapcsol­jak. A belügyminiszter jóváhagyta a szövetség ii. id isitott alapszabályait. A médoeftáe tőként a, tagíági ügyekre vonatkozott, a melyszerint ezu­tán ^00 korona legkisebb összeggel léphetnek be az alapító tagok. A rendes tagok évenkint 8. a pártoló tagok koronát fizetnek és minden tag megkapja a szép kiállításban havonként megje­lenő „Balaton" citnü képes folyóiratot. Egy má­sik belügyminiszteri leirat felhívja a szövetséget, hogy agy, mint a viilamvilágitás kérdését az egész Balatonra nézve megoldotta, igyekezzék köz­egészségügyileg fontos csatornázás es vízvezeték kérdésé: is megvalósítani A Balatoni Szövetség nevén álló somogykiliti-i minta bolgáirendszerű zöldségtermelő telep vízhasználatát a somogyi alispán véglegesen engedélyezte. Mind a három parti vármegye alispánja elhatározta, hogy a ven­déglősök által a hatóságnak bemutatott és a helyi viszonyoknak megfelelő vendéglői árjegyzékeket hatósági hitelesítéssel látja el. Helyesléssel vették tudomásul, hogy Somogy vármegye szabályren­DELETET alkotott a bérkocsi ipai ról és Balatonlelle gyógyfürdőről, továbbá hogy a többi somogyi község is igyekezik a gyógyfürdő jelleget meg­szerezni. A balatoni körút, első szakaszát Siótok és Balatouföldvár között, a kereskedelemügyi mi­niszter még ebben az évben kiépíti. A szövetség HZ egész körút mielőbbi kiépítését KELI. A Mű­emlékek Országos Bizottsága a szövetség előter­jesztésére elkészíti a esobánoi kuiuceiulék tervét és költségvetés t. A szövetség az emlék javára ezideig 4000 koronát gyűjtött és a gyűjtést foly­tatja, mire nézve a belügyminiszter ujabb egv évre fMigeih'dyezte a gyűjtést. Elhatározták, hogy néhai GlalS Henrik, a siótoki úttörő emlékének szoborral való megörökítése ügyében a gyűjtést megindítják Ölömmel értesültek inról, hogy e/.ideiij több mint 00 Iskola burinadíélesernvi ta­unióval jelentette be a szövetségnél a Balaton­hoz vaio jövetelét. A minden magyar orvosunk megküldött balatoni mnertető igen élénk vissz­hangra talált és bizonyos, hogy az idei balatoni lürdöidényben már ennek jelentékeny hatása fog mutatkozni. A szövetség minden társadalmi és gazdasági kérdést telkaroL mellyel a Balaton lej­lödésének ügye előbbre vihető A választmány teljes megelégedései i gj őződött meg arról, hogv a szövetség erőteljes módon növekedő erkölcsi biztonsaga mindinkább tudja megvalósítani azo­kat a nagy feladatokat, melyekkel s Barnten az egész világ egyik legismertebb vidéke, az idege­nek által sűrűn látogatott szép pontja lesz. — Modem tehenészetek a Balatonnal. A Bndspeetí llirlap egyik legutóbbi számában cikket közöl aszal kapcsolatosan, hogy Festetics Tassilo herceg Keszthely Fürdőjének ellátására nagyobb szabású faj tehenészetet rendez be. A cikkíró ezt a jelentós elhatározást úttörőnek jelzi. A Balatoni Szövetség ezzel széniben arról tájé­koztat, hogy már igen is vaunak nagy és modern tehenészetek azért legtóképen. hogy Zfürdőven­dégek céljaira szükséges jóininöségü tej be legyen szerezhető. A souiogykéthelyi, balatonszeinesi, szárszói, jelenleg Hunyady Józset gróf birtokát képező urodalmakban száz éves minta tehenészet van. Elsőrendű tehenészete van Zichy Béla gróf fonyódi, meg a veszprémi káptalan sotnogykiliti-i uradalmának is, Lepsény körül óriási tehenésze­TEK vannak, melyek nyári termelésük egy részét szintén a Balatonnál értékesítik. Nagyfokú tájé­kozatlanságra vall tehát az. a mikor az előkelő ujság cikkírója azt állítja, hogy a Balatonná] egyetlen modern tehenészet sincsen. A felsorol­takon kívül m-g számos kisebb fajteheuészet van, melyek szintén a balatoni fürdők ellátása érde­keit szolgálják. — A közönség figyelmébe. A város ma­g.issagi leimérése megkezdődvén, a városi tanács figyelmezteti a lakosságot, hogy a magassági je­GYEKNEK a házak tálába leendő elhelyezését meg ne akadályozza s a műszaki közegeket munkájuk teljesítésében ue háborgassa. — Elengedett tandíj A v. tanács Grács­Pál köinivestauonenak vagyontalaiiságára és jó magaviseleteié való tekintetből elengedte azipar­iskolai t amlijat és tans/.erköltseget. — A legideálisabb fürdőhely Magyar­országon kétségen kivül Trenosóuteplicz. Kéues hőforrásai és iszapfürdői súlyos betegeket gyó­gyítanak. Emellett tiszta, pormentes levegője, gyönyörű parkja, erdökoszoruzt i hegyei, vadre­gényes kiránduló helyei arra praedestinálják, bogy nemcsak gyógyhelye legyen a betegeknek, hanem i legkellemesebb nyaralóhelye az egészségesek­iek. Nagyszerű, a szó szoros értelmében inter­nicioualis társasélete van, mert a szomszédos Vemet-, Lengyel- és Oroszországból rengeteg iirdövendég keresi lel. A vezetőség TI szerényebb viszonyok közt élő hivatalnokokról sem feledke­zik mea, amikor részükre csekély 8 koronáért teljes uri pensiót és fürdőt vagy iszapkezelést iá a tavaszi és őszi hónapokra, tehát, a zsúfolt föidény 10 hetét kivéve az egész évben. — Az Érdekes Ujság sikere. Most je­lent meg Az Érdekes Ujság hatodik száma 9 mint az előző számokat, a közönség ezt is pá­ratlan érdeklődéssel kapkodta szét. A Pesti Hír­lap e fiatal t.estvérvállalko/.ása képeinek szépsé­gével, gazdagságával és aktualitásával az első pillanattól kezdve meghódította a közönséget. Jött, látták és győzött. Nem kellett a fiatal ujság­vállalkozások lassú emelkedésének létráján lépés­ről-lépésre haladnia, mert. éretten, készen és dia­dalmas erőben jelentkezett, mindjárt s a közön­ség ugy fogadta, mint valami régen várt, régen diajtott ós éppen azért tárt karokkal tógadott. családtagot. Es ma. a hatodik szám megjelenése napján, már nyugodtan meg lehet állapítani, hogy »z egymásután következő hetek keddi napjának ?gyik legkedvesebb szenzációja Az Érdekes Uj­•iág megjelenése, amikor is a budapesti utca ké­pének színeihez tartozik, hogy minden második sétáló ember kezében ott látható Az Érdekes l'jság legfrissebb száma. Az utcán, a korzón, a villanyos kocsikban a közönség Az Érdekes Uj­ság gyönyörű, mélynyomásu képeiben, változatos illusztrációban, tréfás és tanulságos tartalmában gyönyörködik. A hatodik számban ismét próbá­ját állta Az Érdekes Ujság az újságírói lürgesé­gének, mert benne vau képekben mindaz az ér­dekes esemény, amely az országban s az egész világon egy héten át történt. Szenzáció számba mennek képei az áprilisi hóviharról, amelynek érdekességeit és szomorú pusztításait számtalan felvételben mutatja be. Megtalálható benne a hót történetének minden aktuális eseménye, kiinagas­lóbb embere, gyönyörű címlapján pedig a leg­népszerűbb magyar iró, Molnár Ferenc, a jubi­láló „Testőr" irój«nak arcképét kö/.li. Beuden melléklete A Gyeiiuekek Érdekes Újságja az ifjú­ságnak jopajtása lett. Az Asszonyok Erdd.es Új­ságja pedig az asszonyok divat, tanácsadója és szórakoztató olvasmánya. Ezért nagyon érthető, hogy a közönség Budapesten szét kapkodja, a vi­déken pedig alig várja Az Érdekes Ujság meg­jelenését. Nem is volt egyhamar képes újságnak olyan gyors, határozott és nagyarányú sikere mint Az Érdekes Újságnak. — Illetőségi Ügyek. A tanács Veszele .János illetőségét elismerte és Beck Ábrahám ki­honositásába beleegyezett, ellenben Némethy Kálmán pápai illetőségét megtagadta. — Államsegély.'A kereskedelmi minisz­ter a pápai városi tanonciskolának a folyó tan­évre 4000 K. államsegélyt utalványozott. — Az „Unió elet- és gyermekbiztositő intézet mint szövetkezet április hó pj-ón tar­totta ö()-ik rendes közgyűlését dr. Wiltmaiiu Mór elnöklése és a számosan megjelent biztosítottak elénk részvétele mellett. Az evi jelentésből kitű­nik, hogy az elmúlt esztendő rossz közgazdasági viszonyai ezen intézet működésére is hatást gva­koroltak, amennyiben a nagy értékpapír állomány mellett kénytelen volt .V_'0..,40.— koronát mint árfolyamveszteséget, leírni. Mindennek dacára az intézet a rendes üzletmenet minden ágában az elmúlt esztendőben is csak eredményeket mutat­hat fel, amint ez az egyes mérlegtételekből ki­tűnik. A díjbevétel «,38348146 koronáén, a ka­mat- és házbérjövedelem pedig 8 l'J.., 46.61 koro-

Next

/
Thumbnails
Contents