Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-04-20

száz forintnak az elküldését maga rí vállalta, azért az ötpercnyi munkájáén 12 forintot számított fel. Mindennapi eset, hogy il.yeu lelketlen alkuszok egy száz forintot érő hazai földdarab átírása ért 30—2Ő forintot szednek. A kivándorló tehát attól a pillanattól kezdve, a mint faluját elhagyja, vagy talán már előbb is, — az titlevél meg' szerzésénél — ki van téve a megzsarol tatásnak, 4"> év óta tart a kivándorlás a nép folyton jár, kel, évente tízezrenként vándorolnak ki magyar honosaink s igy ezen a réven évente millió és millió forint, kallódik el; harminc év alatt ez az összeg száz milliókra rug. Hogyne érezné tehát az igy kiszipolyozott nép magára hagyatottságát, hogy vonzódnék hazájához, a melynek kezére nem számíthat? Az utolsó emlék ami őt hazájához köti. a csendőr szuronyának a csillogása, a mely elől lelve lapul meg a vasúti kocsiban, mely ha a halárt elhagyja, felsóhajt „hála Islen, hogy hazámból kimenekülhettem, várhatnak mig visszatérek!" Így néptelenedt.ek el falvaink, a Felvidék lakatlan, a Dunántúl évek óta néptelenedik, most pedig már mozdul az Alföld is. Brazíliában közönséges rabszolgasors vár a kivándorlókra és visszavándorlásuk utja is el van zárva. Kanadáról is kellene egy pár szót szólanom, hiszena kanadai kormány, kivált az utolsó évtizedben, teljes erővel telepit, AZ elmúlt évben különösen nagy tevékenységet fejtett ki Kanada kormánya. Ezer és ezer számra bocsájtjál* ki a reklátniratokat, gazdagon illusztrált DICH bőrnl, puha ujukkal simogatott volua. Es a uap oly fényessé tett mindent, ugy vakítottak ezek a stürke kövek, hogy le kellett hunynom a szemem *H igent kellett mondanom. A tiu ugy érezte, hogy határozóttuak kel! tennie és azt mondta : — De te tudtad, hogy miért hívlak? — Te tiein mondtad meg. Eu falelte a leány és csodálkozva nézett i fiun. Il.i.,..:. mondta: — Te nem mondtad meg, de #u tudtam. Ki tudtam és mikor jöttem onnét a Városligetből : Duna tele, erősítgettem és elhatároztam és azt mondlant magamban, hogy nem. En nem bántam, hogy tragédiát okozok, en nem bántam, hogy meghalsz én elhatároltam, hogy nemet mondok . . . A fiúnak akaratlanul kiszaladt a száján a ei nikns mondat: — Ks igent mondtál. A leány fájdalmasan nézte a tiut. — Te veted ezt a szememre i Igaz. igein mondtam. Olyan zöldek voltak ezek a lak, olyai pompázó a vár. olyan frissek a hegyek és olyai kedves, izük és kicsi az az utca. amin sétáltunk hogy nekem le kellett hunynom a szemem és hal kan, akaratlanul, hután egy sőhajos örömtuli igen kil.'tt mondanom. A tiu hallgatott. Eszébe jutott, hogy ő ezze n lánnyal többé Pesten nem fog együtt járni, hogj a karja ma melegíti utoljára a karját és nagyoi in'--ze érezte és nagyon messze akarta a leányt Eszébe jutott anuak a másik leánynak a karja aki etélyea, vad s aki a Budát és a csendet és i kibékülést utálja. A keskeny utca fehér házsorát egy fekete vas kerítés szakította meg. Még zöldeltek odabenn i bokrok, egy-egy ág sok bágyadt, szomorú levéllé kinvua a vasrudak között és végigsimogatta a leányt könyveket, a melyek Kanadát valóságos Kánaánnak festik le. ígérnek minden települő családnak ltft) hold dúsan termő jföldöt ingyen, de az az ingyennél is ; kevesebbet ér. miután az ország azon részének, a hová a magyarokat esaloIga^ják, klímája végtelenül zord, a terményeknek kelendősége a közlekedés miatt nincs. Van ott vagy kétszáz magyar család, a kiket most .35 éve csaltak oda lelketlen magyar ágensek, ezeknek túlnyomó része olyan sorsban van, hogy otthagynák Kanadát csak tudnák. A kanadai kormánynak nincs egyéb célja, hogy' benépesítse lakatlan, zord vidékeit, s hogy ez sikerülhessen évenkint rengeteg összeget költ, egyrészt nyomtatványokra, másrészt busás jöve! dehnet ad embertfogdosó ügynökeinek. ' A hazatérni vágyó pénzét tiz eset közül hét esetben hazaküldi, azaz rábízza azokra a kik — ő nem ismervén az elküldés módját — ehhez értenek. Ezeknek a jobbára minden vagyon, minden felelőség nélkül való „bankár" uraknak nagy része, nemcsak hogy horribilis árt számit a csekély munkával járó elí küldésért, hanem igen sok esetben kés|tiek a pénz küldésével a pénzt üzleti jcéljaikra használják, várva egy ujabb pénzküldőre, a kinek pénzével fedezik az előbbi hiányt. Ilyen rendszer mellett a nóta vége rendesen az, hogy az illető „bankár" ur sikkasztóvá válik. Minden évben hallani néhány ilyen esetről, a nép ha okulna is, nem segíthet a bajon, mert a legszilárdabbnak hitt ilyen üzlet is megbukhatik, azaz tulajdonosa leiszedheti a sátorfát, s bucsu nélkül elillanhat. Az ilyen „bankár"-ok elfogadnak A leány leeresztette a kezét é» ujjait végighuzogatta a kerités alsó részén, a kövön. Azután mondotta: — Üljünk le erre a köre. Itt ez a kert térré vágja ki ezt a mi utcánkat. Sok kék ég és aranyos napfény tör bele az eddigi csendbe, itt. kell maradni egy kis ideig. 3 ott az utcu végéu az ég vau, az éguck kell lennie. Ennek az utcának meredeknek kell leuuie. kellene, hogy vigyen fel a magasba s ott a végén, ott csak az ég van és alul a mélységben a tenger. Ugy kellene lenni. Te mesélted, hogy igy láttad valahol. — Igen, igy láttam valahol, ahol a tenger volt. De ez az utca, cz nem vezet felfelé, ez lapos, ez esik, ennek a végén nem az ég van, hanem egy másik utca. Mert. . . mert egy másik utcának kell ott lennie. Ezeket Jenő ingerült hangon mondotta és a leány nagyon fáradtan, hallgatagon nézett rá. — Jenő. te még ma nem beszéltél velem. Jeuő, miért nem feleltél semmire, amit mondtam? Minden mondatnál izgatottabb lett a leány. — Hallgatsz, amikor kérdezlek, szemed mozdulatlan ha rád nézek, karod érzéstelenül viszi az enyémet. Jenő. miért vau mindez ? Jeuő, miért hoztál Hudára megint? — kiáltotta. Jeuő karjához kapott, megszorította és rászólt: — Ne kiabálj jön valaki. A tálad sarkon egy fiatal fiu és egy leány fordult be. Karonfogva mentek, szótlanul, nyugodtan. A leáuy melle erösebben emelkedett, mint a fiúé és Btemeit alig nyitotta ki. Elmentek Jeuó'ék előtt és a Következő utcakeresztezésnél megállottak. Kezet lógtak, a tiu mosolyogva mondott egynehány szót és elment. A leány arca mozdulatlan maradt, az cgyedülvalóság volt rajta és nézett . . . nézett a fiu után . . . A leány újra megszólalt: takarék betéteket is. némelyikük kamatot is ad, vagy legalább igér, de tudok olyan esetet is, hogy kiváudorlóink fizetnek a „bankár" urnák azért, hogy pénzüket letétbe elfogadni hajlaudó. Szomorú tények és beláthatatlan a láncolatuk. Mindennap uj események festik sötétebbre történetének lapjait. íme egy példa: Felső-Zemplénben a uagymihályi járásban, most volt a fősorozás. Ezerszáznyolcvankilenc állitáskötelesnek kellett jelentkezni. A legények közül azonban csak 350 jelent meg s ezek közül csak 120 ütötte meg a mértéket. A többit elvitte a kivándorlás, mely évről-évre hatalmas rendeket vág a felvidék fé rf i 1 a k osságá bau. És sajnos igy vau ez az ország megannyi részében, hol parlagon heverő földek, elnéptelenedett vidékek mutatják, hogy a kivándorlás egyre nagyobb méreteket ölt. M~T. A papai taoitónoüapzií oi palotája. Mult béten volt a pápai református tanitónökópzö-intézet uj palotájának fölavató-ünnepsége, melyen részt vett, Benedek Sándor közök* tatásügyi államtitkár is. Az államtitkár szerdán, délután Xeméiiyi Imre miniszteri tanácsos kíséretében érkezett Pápára. A pályaudvaron a pápai összes tantestületek tanárainak élén Németh István egyházkerületi töjegyzö, a városnevében pedig Mészáros Károly polgármester üdvözölte, * Este az internálásban hangverseny volt, melyről a következőkben • tárnokuk be : Azok között az ünnepségek között, melyeket a dunántúli reí. egyházkerület pápai nönevelöintózetéuek leiavatása és illusztris főgonduokának jubileuma alkalmából az elmúlt hót közepén városunkban rendeztek igen szép sikerrel folyt le a a szerda esti iskolai ünnepély, mely egyébként beillett hangversenynek. Tán másfelé is ugy van, de Pápán tényleg kiválnak azok az estélyek és ünnepélyek, melye— Jeuő, mi törtéül itt ? — Budán, szük, földszintes uteákou uem leltet haragudni — felelte a fut Ezt mondta a tiu és a leány körülnézett éa mikor látta, hogy az ég tovább is kéklik, a Vár tovább is büszkén áll, akkor azt feledte: — Igen, Budán nem lehet haragudni és Pest messze vau és te idehoztál. — Es az a leány Pest felé néz. — És én eljöttem ide, ahol muskátli niuce az ablakokban és ahol a szürke kövezet egyedül van az utcában. Leejtette kezét ar. ölébe és mindig gyorsabban és gyor.-abban mondta, sürü rövid lélegzetet véve. — En most néztem a kezemet, amelyet annyiszor megszorítottál és azt a helyet a kezuucn, amelyet meg szoktál csókolni és azt mondom, hogy neked Pestre kell menned és hogy én nem tartóztatlak, hanem küldelek. — Hát menj az őszi hervadás között. A tiu az utolsó m indátok IM; nagyon nézte a leányt és aztán kezet nyújtott. — Isten veled. A leány pedig nem mondta isten veled és nem mondta szervusz, hanem azt moudta: — En meg elmegyek abba az utcába, ahol először voltam Budán. Onnan pedig egyenesen Pestre megyek éu is. A fiu megfordult és elment. A leány még ott ült a kerités kőkockáin és sirni akart. Es akkor látta, hogy nem tud sirni, hogy a szive uiuos telva keserűséggel, hanem üres és hogy a I udai utcák nem érdeklik és nem tud emlékeket keresni, mert nyomják azok az öszirózsaszirmok, amiket rákamvaznak a bokrok és a sárga levelek, amik az őszből hullanak és az ősz és a fehér házacskák. Es ott ült még sokáig.