Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-04-13

sák te pótadójukat? Vagy e pótadó kevesbítésnél aoín neve. amelyre a törlés voiiiitkozik. a fődolog ét nem maga i^tudó/ás kiinyitése'r Ha némelyeknek ez szarja a szemét, akkor a villanilelepi jövedelemmel ne a közvilágítási tételt húzzák keresztül, hanem más szükségletet tömjenek he vele, azt majd talán liem fellebbezik meg, mert nincs benne fogódzó, de meg a főbbhatóság sem ad helyet fel folyamodásuknak. K fellebbezés említésére önkénytelenül eszembe jut, bogy ugyanaz a hatóság fogadta el a közvilágítási költség törlése ellen beadott érveléseket, amelynek több tagja döntő szerepet vitt a Veszprém városi villanyvilágításra vonatkozó szerződés nie«;kötésében, amelynek egyik legfőbb pontja köveleli, hogy a város világítása ingyen legyen! Ott lehet ingyen, Pápán nem lehet! Miért? Valószínűleg azért, meri magáncég kezében van az üzlet, nálunk meg a város kezében. Otl a cég nem enged a maga jövedelmével kukoricázni, itt meg a telep jövedelmei mindenki a sajátjának véli és a szerint szeretne vele elbánni. IIa a város üzemei és vállalataival szemben továbbra is e felfogást érvényesítjük, akkor egyáltalában nem lehetünk barátai a városi takarékpénztár felállításának sem. Mert félünk tőle. hogy valamelyes jövedelem mntatkozása esetén egy részt a városbéli betevők követelik betétjeik kamatainak emelését, másrészt a kivevők, az adósok sürgetik a kamatláb leszállítását, mondván és fellebbezvén ismét ekképen: Azt nem lehet kívánni, hogy a város pótadójának csökkentését az a pár száz betevő, illetve kivevő viselje." Ilyen felfogással nem szabad városnak vállalatba belefogni. Mert az esak arra vezet, hogy a vállalat, mint a mi villám lelepünk is a becsületes és gondos vezetés mellett lenntartja ugyan magát, összes beruházásait viseli is, ámde egy fillér tartalékalapja nines és egy fillérrel sem járul a pótadó leszállításához, sőt inkább a közvilágítási pótadó emelését segíti elő a rá vonatkozó városi költsée

1 évenkénti kimutaItásával és követelésével és ezeken felül fél millió korona terhel hagy lógni Datnokles kardjaként a város nyaka felett. Polgárságunknak meg kell szoknia, hogy a mint a magánvállalkozóknál a tisztességes hasznot természetesnek találják és annak boldogulását nem nézik rossz szemmel, hasonlóképpen a város vállalataiból eredő nyereségnek a pótadó korlátozására, illetve csökkentésére fordításában sem lássanak mást, mint a városnak jogos és többszörösen beígért boldogulási szándékát. Hisz csak nem azért tartunk fenn sok százezrekre menő teherrel vállalatokat, hogy néhány tisztviselőnek és alkalmazottnak ottan kenyeret adjunk! Ez még nem üzlet! Végül arra a tervre, amely szerint a városi költségvetésbe évenkint vétessék fel az a teljes összeg, amennyibe tényleg kerül közvilágításunk, az a megjegyzésünk, hogy míg megokolása helytelen és igazságtalan, megvalósítása pedig a város közönségére nézve könnyen sérelmes lehet és mindenesetre oda vezet, hogy szemfényvesztés módjára az igy fizetett pótadóval fogjuk a telep jövedelmét kimutatni. Egyelőre ennyit! r. /. A hazai ipar fejlesztése és a tanoncnevelés. Manapság, midőn a külföld az iparcikkek nagymérvű behozatalával hazánknak ugy közgazdasági, mint szociális l tekintetben óriási kiírókat okoz. égetően szükséges, hogy azon okokat, amelyek ez áldatlan állapotokat előidézték, megszüntessük s igy hazánkat erőssé, népét pedig boldoggá tegyük. Hogy ezt elérhessük, igyekezzünk hazai iparunkat hathatósabban támogatni és iparosaink, különösen pedig az ifjabb nemzedék nevelésével és szakképzésével intenzivebben foglalkozni. — Nehéz Ugyan e munka, de az a tudat, hogy ezzel hazánk és a magunk jólétét mozdítjuk elő. bizonyára minden igaz magyart egy táborba tömörít. A hazai ipart társadalmi uton kell felkarolni, hogy versenyképessé tehessük a hatalmas külföldi iparral szemben, melynek cikkeinél sokszor szebb és jobb árut is állítunk már elő. Harcoljunk mellette. Ne sajnáljunk érte esetleg egy fillérrel többet adni, mert minden fillér, melyet erre áldozunk egy tőrdöfés, mellyel hazánk egy ellenségét semmisítjük meg. Egj

r vérnélküli háború legyen tehát működésünk, melyben azoké lesz a babér, kik ügyünk diadalát a hazai ipar pártolásával legjobban elősegítették. Az ifjú nemzedék nevelésénél pedig ügyeljünk arra, hogy munkaszerető, művelt és szakképzet! iparosságot nyerjünk, kikre küzdelmünkben mindenkor bizton számithatunk. Mert sajnos, oly iparosokkal is találkozunk, kik írni ós olvasni nem tudnak rendszeresen s a ! számtan négy alapműveletével nincsejnek tisztában, ami esak az ipar fejlődésére hathat károsan s az iparosság • műveltségi szinvonalat szállítja alá. — I Vigyázzunk tehát arra, hogy oly gyerjinckek. kik csak a népiskola alsóbb osztályaiból kerültek ki, tanoncok ne lehessenek s oda csak azok jussanak, kik legalább ezen iskola V. vagy VI. osztályát sikerrel elvégezték s igy náluk az általános művellség alapja megvan. ban vult. Asszonyok az ilyesmibe 11 valóságos lángelmék. A levelek nem mondtak semmit, gyámi, gyanú, semai más, ilyeneket ő máskor is elfogott mar, de nem jelentősek, . . . azaz, hogy ... az egyik levél 23 éves. akkor míg nem is ismerte, a insísik a/, ű idejéből való, már annak idején csinált miatta patáliát. A harmadik — tegnapi keletű, de inkább koldulni iátszik valamit. Ámbár az az ember olyan könnvelmu. hogy «zép szóval is el lehet szedni az Utolsó garasát ... és az ilyen kolduló nők rendes"ii csinoaabbak a kelleténél és nem hogy ők koldulnának, hanem ők ai adakozók . . . Az asztaltiókot is szépen rendbe hozta, beeaukta éa knloaát felakasztotta a szegre. K/t a >'.••• get még ő verte be a kulcs számára, de most a Stegen egyéb lógott, egy tavalyi falinaptár é.- egy selyem nyakkendő. \ nyakkendőt is helyére kell tenm. i i uiia-zekréiiybe. A rtilias/.ekréiiy a hálószobábán. Bement hit a hálószobába. Ott is minden ugy volt, ahogy hat évvel ezelőtt — esak a por s a poi-u.iY. üHepedetl hat év óta, Még az 6 araképe 11 ott a tálon . . . Szépen rendbe hozta a szekrényt é- e közben egyneháo} fehérnemű darab került a kezébe No de milyen állapotban' Hisz ennek a rendbehozásához kél-három nap kell. Milyen gyámoltalan ia a férfi-ember asszony m-ikul é> hogv kell neki süllénie, Meri nem iflllés-e már an is, ha az embernek a nyakiavalója a szenén lóg. e'lenben a/, ncelmetF/et a fehérnemű kő/ölt fekszik, mert Itlwrötl a horga, 'gy nein leintett le!aka-/lani. N.nivolt kinek mepigazittatni, liát ide került a fehérnemű közé . . • Szánalom fogta el Magdát, ez ember iránt, aki vele olyan . . . Azaz, hogy nem is bánt vele ép oly rosszul Mi is volt közvetlen oka szakításuknak'.' Már nem emlékszik, de az mindegy is, hisz az igazi oka az volt, hogy össze uem illettek. Az az ember igen önző. sohase gondolt mással, mint magával. Azaz magával se gondolt — de mással sem. Hogy szerette Magda, hogy tudta volna magát feláldozni érte, hogy lett volna neki a cselédje, sőt volt is, esak egy-két becéző szót kapott volna tőle, csak ne lett volna mindig eltelve egyébbel, csupán vele és csak hallgatott volna a szavára. Igen, azt akarta, hogy a férje lelkét ő egészen cltöltse, azt akarta, hogy térje törődjék vele s hogy ha valami tanácsot ad neki a félesége, vagy valamit óhajt, azt a térje kövesse. Ks az az ember erre mondta, hogy ö zsarnok, hogy ő uralkodni akar fölötte, ö, aki az irasait lende/te. a fehérneműit göndört:!, aki az életéi is feláldozta volna érte. Igen, sőt még most is. Hisz szereti. Egészséges, jőizlésü, jellemes aszs/.oiiy mindig azt az egyet szereti akit szeretett . . . Szereli még most is . . . és az a félti is szereli.' A/i bizonyosan tudta, hogy szerelte, sőt gyengéd, figyelmes iránta még most is . . . de hisz o ilyen minden irányában. Végre olyan igazi oka még sem volt soha a gyanúra ... de hát miért nem volt engedékenyebb iránta, hisz végre ők mégis egymáséi. Magda ebben a perében az elhagyottság egész kestrii gyötrelmei átérezte. ... A lánya is férjhez megy. Egyedül, elhagyottan marad, üresen, csak a por- és a pókháló lepi el a lelkét is, miut ezt a szobát. Gyermek! Az legfeljebb pici korában tölti be a lelket, igy (".sz felé, mikor azok kiröppennek, csak az öregek maradnak egymásnak . . . Es ö neki uem maradt senkije és annak a szegény embernek nincs senkije. Újra valami nagy szánalom fogta el iránta. Egyszerre mintha valami villám világitolt volna bele a lelkébe, megértette: ha valakit szeretünk, ugy kt'.l szeretnünk, ahogy annak jól esik s nem ahogy nekünk. Az ő módja szerint való szeretet fenséges, önfeláldozó, meleg — a magunk módja szerint való csak önzés, ri.legitö . . . Hogy ezt csak most látja be . . . Annyira megijedt, mikor ajtónyitást, hallott. Ez ő . . . Es itt fogja érni, a rtihaszekrénye előtt — a hálószobában. Annyira megijedt ettől, hogy elrejtette az ismét rendbe szedett fehérneműt és sirva fakad, ha el nem fojtja a lélegzetét. He aztán összeszedte magát, felemelte az elrejtett fehérneműt, újra a szekrény elé allt, hogy alaposan rendbe hozza végre a szekrényt. Az ura ép akkor lépett be, mikor gondosan mintha becézné, elsiiuogatott egy nvári inget s berakta a többihez, azután egy ott fekvő kék szalaggal csinosan, kaoériil egy csomóba kötözte . . .