Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-03-17

Pnpni Lapok 15)12. március 17. Reméljttk azonban, hogy az uj tisztviselők azok sorából kerülnek ki, kik az illető állásra termettek, s kiknek nemcsak szárai minősítésük, hanem egyébb egyéni qualifikáeiójuk is van, mellyel hivataltársaikat ugy fel- mint lefelé, s külünösen a város lakosságát a feleket rokonszenvre fogják bírni. ügy legyen! Mikor előnyös a társasösszejövetel ? Az iparosoknak, kisgazdáknak is megvannak a maguk egyesületi körei — akárcsak a nagy vállalkozóknak, mér­nököknek, hivatalnokoknak stb. — ahol néha napján összekerülnek. Nálunk Ma­gyarországon legkivált kifejlődött a tár­sas összejövetel (hol van annyi kávé­ház és korcsma mint itt ?» és főleg vi­déken a legtöbb helyütt egyetlen szóra­kozó helynek lehet a kaszinói, korbeli összejövetelt nevezni. Mi most a kis­emberek, kisiparosok, kisgazdák érint­kezéseiről akarunk beszélni, akikre mindenesetre hatással van a társaság. Előnyösen vagy hátrányosan hat-e az ilyen összejövetel a kisegzisztenciákra, arra fogunk térni. Nem kell szépítgetni, nyíltan bevall­hatjuk, hogy a korbeli összejöveteleken sok mindennel foglalkoznak, sok min­denről esik szó, az időtöltés legváltoza­tosabb módjai kerülnek felszínre, de a legtöbbjük minden komolyabb alapot nélkülöz és inkább káros, mint hasznos. Politika — ez a legkedvesebb szórako­zás mulatság, kalandok elmesélése, kártya, ivás stb. napirenden vannak csak éppen a legfontosabb, legszüksége­sebb valamiről hallgatnak és ez a szak­dolgokkal való komoly foglalkozás. A szaktudás, szakismeret fejlesztése, a műveltség, a képzettség bővítése ugyan­csak ráfér a kisiparosságra, a kisgaz­daságra. Igen ritkán, vagy egyáltalán nem fordul elő, ha a kisemberek összekerül­nek kaszinójukban, körükben, hogy szakvitát rendeznének, nem is igen gon­dolnak arra, hogy egy-egy életre való aktuális ötletet vetne lel egyik is, má­sik is, amiből azután nagyszabású polé­miát kezdeményeznének. Mindig akad­na valami ujabb és ujabb téma, mely­hez hozzászólni lehet és az életben hasz­nálni tudnánk. Nem akarjuk mindezzel azt mon­dani, hogy a kis emberek napi munká­juk után ne szórakozzanak. Sőt! a nehéz munka után a test és a szellem megkí­vánja a szórakozást : ártatlan mulatozást időtöltés, egy kis olvasás (jó köny, új­ság) kell. És ha már a szórakozásból is mérsékelten kivették a részüket, akkor következhetik a hasznos és értékes ta­nácskozás, a komoly szakdolgokkal való foglalkozás. Meghányni-vetni lehet — meggyőző érveket csoportosítva — az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság mai helyzetét, mibenlétét: a nctáui ba­jok orvoslásáról mindenki elmondhatja a maga nézetét, jobbnál-jobb és maga­sabb eszmék vetődnek felszínre, a viták folyamán több figyelemreméltó kérdés merül lel, amelyek gondolkozásra és ujabb felszólalásra serkentik a többieket. Igy aztán u komoly szakviták és eszmecserék sok oly kérdést tisztáznak miket azelőtt mély homály fedett, s me­lyeknek tisztázása közelebb vezeti a kis embereket boldogulásuk felé. A szabad időt tehát a kisemberek részint jó, egy­szerűen megírt könyvek (irodalmi és szakkönyvek) és főleg szakújságok (a napi és hely lapon kivül) olvasásával töltsék egyrészét, s ha már összekerül­Inek néha, ne feledkezzenek meir a ma­guk dolgaival való behatóbb toglalkozá­sáról. Komoly gondolkozású, józan életű és öntudatos kisembernek soha se lehet unalmas mesterségéről okosan beszólni, arról beszédet hallgatni, tanulságos szak­vitákon megjelenni és ott az eszme­cserékben részt venni. Ilyenkor, amikor a kisegzisztenciák szórakozás céljából leginkább össze jön­nek, használják fel az együttlétet, osz­szák egymásai mézeteiket életbevágó kérdésekről és igyekezzenek a gyakorlati életben hasznosítani Az életben látjuk, hogy amelyik osztály og3'mást megérti és összetart tisztességes és egymás vezetése mellett értéket tud szerezni munkájának és bol­dogul. A magány is kell, főleg akkor, mi­kor az önképzésről, tanulásról van szó: de az állandó magány rossz tanácsadó és a ki saját otthonába ül és foglalatos­kodik állandóan, egyolgalu képzettségre tudásra tehet szert ; csak a maga üzleti foglalkozási körét ismeri, nem tud a világról, az újdonságokról, semmiről nem értesül. A kisemberek komoly összejövetele csak előnyökkel jár és az ilyen időtöl­tés nem fecsérlés, nem tékozlás, hanem gyümölcsöztető befektetés. Csodadoktorok. Magyarországon a legutóbbi időben egy ujabb járvány grasszál. Csodadoktorok támadnak az ország különböző vidékein és ezek a osoda­ddktorok minden ügyben nyilatkozatokat tesznek, gyógyítanak. Ez a világbolonditás még egyelőre kiszá­mít hatatlan eredményeket érhet, el és meglepő hatást gyakorolhat az inteligencia amúgy is cse­kély mértékével rendelkező magyar és különöseu nemzetiségi naptömegekre. De ha jobban meggondoljuk, talán nem is egészen világbolonditás ez a csodadokt.orkodás. Inkább önámitás. Legalább még ma. Az ilyen Kozák-emberség. Egy öreg Mátyás-huszár elbeszélése a szabadság­harc idejéből. Köré bácsi ötödik esztendeje szorgalmazza a nyugdijat és éppen c!ég jókor jutott eszébe, mert u hetvennyolcadik évet taposna. Megadják-e, el­huzzák-e még öl esztendeig, ki tudná azt előre megmondani. Mátyás huszár volt az öreg székely, ott láttam a héjasfalvi Zeyk-emlék leleplezésekor, könvje hullá­sát is láttam, szeme lobbanását is — egykor pedig vére is folyt, nagyon sok vére. Az ilyen vérről énekelte akkortájban Petőfi: (' ak nem fajult el iné;, a székely vér. — Hat édes uramöcsém — mesélte az öreg — az én esetem igy volt. Negyvenkilenc'június 29-én, pénteki napon, a k.ipMány azt mondja: „Fiam, Kóré, eriggy ki a begytetőre, keresztül aserdőn, vigyázd s muszkát, mert Brassó felöl muszáj jönnie." Magam­hoz vessem Kapea András udvarhelyi tiut. Egész éjjel jáioiu az erdőt, hajnalban meglátunk két pikás kozákot. Harminc lépésre voltunk tőlük. Ok is néz­nek, mink is nézzük, asztán ők is megfordultak, mink is. Másnap .">."> Mátyás-huszár — éu is köz­tük voltam, urainoeséiii —- megtámadjuk a kozáko­kat. A fiatal hadnagy, (iencsy lelövi az egyik kozák főtisztet — azt hallottam később, hogy a muszka Császár atyjafia volt — nohát minden oldalról körül­vesznek a muszkák, (ieuesyt levágják, a lova fel­földül. Többet sohasem láttam. Erősen vagdalkoz­tam, a lovain ágaskodott, a muszka kard a fejem körül járt. Meleg izzadság csorgott az orcámra. Nem is tudtam, hogy vér volt. Az orron egy hőrfonosi­kám lógott. Lábamat is megszúrták, kapott a dőlés­ből a lovam is, de csak győzte a karom, mig a gerincem tájékán belé nem nyilvánult egy pogány — fájdalom. Nem is egy, három volt. jutott a gébem­nek is — aztán a lovam kidűlt, a por ellepett mind a kettőnket. En látom, hogy fut a néhány huszár, tiltottam én is gyalogszerrel. Mire a vledéuyi erdőbe érteni már kicsi erőm volt. Majd megolt a szomjúság. Egy pataklioz értem, le akarok hajolni, uem tudok. Arccal belefeküdtem a hideg visbe, nagyot húztam belőle. No, e' jó volt. Hanem fölkelni se­hogy sem tudtam. A kezemben volt a kardom, azt egv minutáig sem eresztettem ki u kezemből, nemén! Folyt-e a vérein, nem tudtam, fájt-e valamim, azt sem tudtam. Aztán a jóságos Isten keze eljőve az én segít­ségemre. Süni záporcsőt boosáta rám. I yjy boroga­tott engem reggelig. Vasárnap reggel volt. Felálltain és az erdő széléig mentein. Itt ha­ladt el az ors/.águt. Rátámaszkodtam a kardomra. Odajött egy oláh pakulár, elvitt az eszterájábu. Kínált hideg puliszkával, ez nem kellett. Adott egy csupor kecsketejet, no az jólesett. Vissza akart as erdőbe vinni, de utközken egy lovaskozákkal találkoztunk. Nagy legény volt nem is nézett reám mérgesen. Intett, hogy fogjam meg a kengyelét és menjek vele. Az Uristeu adott erőt, hogy vele menjek. Valami oláh falun vitt keresztül az utunk Fogaras és Brassó között. Eppeg buzaszeutelés volt. A pópa biztatta a kozákot, hogy szúrjon le engem, tlgyia dögrováson vagyok már, majd beledobnak egy gö­dörbe és vége. Hanem a kozák rázta a fejét, meg­forgatta kezében a dzsidát s elvitt a kvártélyra. Hivatott telesért, az megmosott, az ingemet lehúzták rólam. Fajin uj ing volt, hazulról hoztam volt. E helyett rámadtak egy foltos oláh inget. A csizmát is lehúzták, hogy a lábam szárát megmos­sák. Szép kordováubőrhöl volt a csizmám. Az oláh gazda szemet vetett rá. No. ezt nem hagyom — gondoltam magamban. — Nem is aludtam el e miatt, hanem mikor egyedül maradtam a házban, felkeltem a szegletből, előkerestem a csizmámat és újra felhustam. Bekötötték a fejemet, a gégémet, a hátamat, a lábainat. Csupa kötés voltain, talán emberi for­mám sem volt. A kozákok szalmái hintettek egy ökörszekérbe és arra fektettek engemet. Négy vagy öt falun keresztüldöeögtettek. Ke­resztül a muszka seregen, amely készült Erdélyorszá­got elfoglalni. Brassó már a kezükben volt. Egyik sem bán­tott, de erősen mutogattak rám. Szólottak is, de nem értettem szavukat. Reggel nyole órára beérkeztünk Brassóba. En­gem levettek a szekérről s leültettek egy nagy sárga ház előtt egy kőre az utcára. Mellettem állott egy kozák, őrizett.

Next

/
Thumbnails
Contents