Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-11-17
— Vonós ötöa. Ifal) rwerdáa megalakult, csütörtökön pedig már munkába is állt a legújabb pápai vonó-ötös társaság. Még emlékezetet, bogy tavaly egy vonó-négyei társaság keletkezett, mely később ötössé fejlődött, sőt juniusban mar annyira megnőtt, hogy /.euekarszámba is mehettek volna. A közbejött szünidő, áthelyezések s inas körülmények * szop.,, indult zenekart mAg csecsemőkorában megfojtották. Szinte félve kötjük a legújabb ötö.társaságbos is a legszebb reményeinket, ,„ert ily dolgokban — sajnos - Papán oly sokszor kellett csalódnunk. Mindazonáltal közöljük a névsort: Gáty Zoltán, zeneiskolai igazgató 11. hegedű;, Kemény Béla! (II. hegedű 1 , Szentgyörgyt Sándor, kath. egvhazi karnagy (Viola.. Udler Konrád, főgimnáziumi beneéstatiár, (Celloj ós Boksay Endre. k. főgimnáziumi rajztanár (Violon). Tervbe vettek néhány U. n. népszerű hangversenyt adni. Erről és másról — legközelebb. — Faisko.aterület. Tar Gyula, igazgató kérelmére a tanács azt fogja javasolni a ki.pviselötestülef n<»k. hogy a városban lévő elemi és polgári iskolák számára létesítendő faiskola céljaira az országos vásártérnek eddig nem használt területéből 3 holdat holdanként 30 K. év bérért engedjen át a föhbnivelésügyi miniszternek. A telek kijelölését a rendőrkapitányra és mérnökre bizta a tanács. — Köszönetnyilvánítás. A „Pápai Izr Nőegylet" javára ujabban adakozni szívesek voltak özv. Kraasa Vilmosné 60 K.. Dr. Hirscl Vilmosné 50 K.. Blau Saniunó (Budapest; 40 K. Kerpel (jits/.távné 20 K., Strasser Saniuné, (Bu dapesti, Lukacs Pálné (Nagy-Beoskerek), Koreii Vilmosné 10—10 K-t, mely adományokért i nemes szívű adakozók fogadják hálás köszöne tünket. Elnökség. — Beszüntették a jeggyártást- A v tanács, miután a beállott hidegebb időjárás foly tán a jégsziikséglet apadt, a városi jéggyurba beszüntette a gyártást és az ott alkalmazott sze mélyzetet nov. lő-étöl elbocsájtolta. — Városi közgyűlés Pápa varos képvi selőtestülete f. évi uovember hó 18-án d. u. órakor rendkívül közgyűlést tart a követkéz tárgysorozattal : 1. Balatoni szövetség kéri, hogy a váru lépjen be alapító tagnak. 2. Jelentés a Kuszek utca elzárása tál gyában. 3. A magyar városok orsz. kongresszusaim megkeresése helyi bizottság megalakítása é kongr. tudósító kijelölése iránt. 4. Kratl József pápai lakos kérelme, bog, a Damjanich-utcabun a város tulajdonát képez átengedett iugatlatinak vételára négyszögölei! ként 30 K-ról 24 K-ra leszállittassék. 5. v. páuztáros, ellenőr, két számtiszt v gazda családi pótlékot kérnek. 0. Paulics János kéri, hogy a Török Bálint és Vásár-utca sarkán fekvő bázáiiak udvarán át futó Ciucaárkot bebohoztassa. 7. A város szervezeti szabályrendeleténe módosítása az 1912. LVilL t.-c. értelmében. 8. A Liget-utca csatornázásáról szóló szs bályrendelet. U. Határozat hozandó, hogy az 1913. évbe a város pénzkészletei, mely pénzintézetekbe helyez uidök el. 10. A fóldmivelósügyi miniszter leirata a: orsz. vásártér egy részének bérbevétele tál gyában. 'Bolgár kertészeknek meghonosítása e az összes elemi iskolák tálalóinak kioktatás céljából, i 11. Becsey Ferenc indítványa a varot husszék és kenyérgyár létesítése érdemében. 12. v. tanács javasolja a város lejtmerezt sót Ő100 K. költség mellett. 13. Illetőségi ügyek. — A pápai i«r. filléregylet boldogu Erzsébet királyné emlékére, f. hó 19-én, 8 szegé.tysorsu tanulót lábbeli és más rubanemt; •vei lát el. — A női kereskedelmi tanfolyamra való beiratkozást közbejött akadályok miatt kiterjesztjük e hó 23-ig, többen hozzátartozóikkal megbeszélni is óhajtják a belépés módozatát; a kellő számú beiratkozás alapján a tanfolyamot 25-éu megkezdjük, felszólítjuk tehát mindazokat, a kik e gyakorlati s hasznot biztató kiképzést elsajátítani akarják, olvasák el a helyi lapok nov. 10-iki számát s jelentkezhetnek Szt. László utca 12. sz. a. A bizottság. — Megnyílt a népkonyha. Miután a népkonyha nov. 1-étöl ismét megkezdette működését, a tanács utasitotta Szeleczky Ferencet, mint a ki a városi szegények nyilvántartója, hogy a heti segély egy részét ezentúl népkonyhajegyekben ossza ki. — Illetőségi Ügy. A v. tanács Tóth József, Imre pápai illetőségét, megtagadta. — Mulasztás. Néhány héttel ezelőtt e cím alatt irt vezércikkünkben megemlékeztünk a Graf-kávéház elmulasztott kisajátításáról. Mintha válasz volna ezen cikkre, arról értesülünk, hogy a v. tanács megbízta a v. főjegyzőt, hogy ugy Graf Ödöntől és Németh Istvántól házuk átengedésére vonatkozólag kötelező nyilatkozatokat szerezzen be. (Graf Ödöné már beérkezett. — A szerk ) — Tanitóválasztás. Miután a községi iskola a Bánócy majorban végleges elhelyezést nyert, a tanács az ideiglenes tanítói állást is véglegessé óhajtotta tenni, mely célból az államtól segélyt kért. A miniszter évi 1000 K. hozzájárulást ajánlván meg, a v. iskolaszék a tanítói állasra pályázatot hirdetett, kikötvéu 1200 K. javadalmat, melyhez a város 200 K-val járul. Kidig (csütörtök) 20 pályázati kérvény érkezett be, sav. iskolaszék Dr. Vértessy Gyula, Veszprém vármegye nj tanfelügyelő közbenjöttével, kinek ez lesz Pápáu a legelső hivatalos luukciója, holnap megejti a tanitó választást. Kétséget sem szenved, hogy a v. iskolaszék az eddig ideiglenesen alkalmazott s mindenek megelégedésére működő Dezső Jolánt fogja megválasztani, s igy kár volt a pályázat kiírásával sok pályázóban reményeket táplálni. Ja, de ha a törvény ezt igy kívánja ! — Nagy müvészestély. Mint az előző években ugy az idén is lesz alkalma városunk közönségének a müvészestben gyönyörködhetni A mult évben Manén és Szántó voltak hangversenyeink fénypontjai, az idén pedig hazai miivészeitik legjelesebbjei jöuuek városunkba, hogy művészetükkel egy felejthetetlen estét szerezzenek nekünk. November 30-án, mint halljuk Kegéczy Ilona, az ismert hegedűművész Hózs< S. Lajos, a m. kir. Operaház nagy baritonim'i vésze és Kurucz János az ünnepelt dalénekes ét zeneszerző tartják a Griff-szálloda nagytermébe! hangversenyüket. Felemlitésre érdemes, hogy i művészeket csupán erre az egyetlen napra sikerült csak nagyuehezen megnyerni, amennyibe! Budapesten és vidékén az idei szezon valameuuy hangverseny-napjára le vannak már kötve. A hangverseny részletes programját, lapunk jöví számába hozzuk. Jegyek Hajuóczki Árpád könyv kereskedésében már most elöjegyezhetök. — Részleges csatornázás. Dr. Györki Sándornak a tauács megengedte, hogy Deál Fereuc-utcai sarokházától a Tapolcába sajá költségén csatornát építtethessen a ház szeny vizének levezetésére. Kötelezte azonban Dr Györkét, hogy a város általános csatornázási esetén tartozik e külön csatornát a városibi ugyancsak saját költségén beköttetni. — A pápai közkórbúz. A belügymiuisz tértől a napokban leirat érkezett a pápai köz kórház tervbe vett létesítése ügyében. Tudju! ugyanis, hogy a v. tanács az urodalomtól fel ajánlott, az Esterházy-ut villái mögött elterül telken szándékozik kórházat épitteteni. Egyelő:' az egész Ugy nincs olyan stádiumban, hogy éi dekesebb részletekkel szolgálhatnánk, de nie«: írhatjuk, hogy a kórházügy a legjobb uton va a megvalósulás felé. -- A toronyórákról. Hogy milyen közszükségletet képeznek a toronyórák, azt jóformán csak akkor vesszük észre, ha nem járnak. Most, hogy a nagytemplom tornyaiban javítási munkálatok folynak pl. a keleti toronynak az óráját ki kellett kapcsolni. Azok tehát, kik az idők járását eddig e toronyról állapították meg, heteken, vagy tán hónapokon keresztül erről a kényelemről kénytelen leniondani s vagy átfáradni a túlsó oldalra, vagy a saját órájukat igénybe venni, ha van, avagy gondolomforináu megsejteni, hogy hány az óra. A véletlen hozta magával, hogy éppen erre az időre esett az irgalmasrendi toronyórának a megbomlása is, és bar különösnek hangzik, de factum, hogy a városi tanács legutóbbi tanüléséböl kifolyólag felkérte az irgalmasok perjelét, hogy a toronyórát — miután az közszükségletet képez — hozassa jókarba. — Itt alkalomszerüuek tartjuk újra szóvá tenni, hogy éjjel világító toronyóránk még mindég nincs. Hát ennek az ügye hol akadt meg ? — Mozgó. Ma vasárnap a pápai mozgószinliázbaii nagy szenzáció „A Nyomorultak" c. Hugó Viktor drámai szinmüve után lesz bemutatva ; továbbá e heti műsorra felhívjuk t. olvasóink figyelmét, színre kerül: Tata mint dada humoros, ós Blinken hadnagy, dráma, stb. érdekesnél érdekesebb darabok. — A „Színházi Hét* Budapest legnépszerűbb hetilapja, mert a főváros legkiválóbb irói nagyon gyakran keresik fel rendkívül érdekes és színházi intimitásokat eláruló cikkeivel. A „Színházi hót" állandóan hozza a színházak ujdouságaiuak a legjobb felvételeit. Dacára pazar kiállításának és gazdag tartalmának mégis a „Színházi Hét" a főváros legolcsóbb hetilapja, előfizetési ára félévre 5 korona. Kiadja: Heltai Béla, Budapest, II. Zsigmond-utca 20. szám. M. kir. anyakönyvi hivatal. SttlmHtk : I.ázíir Miksa és neje Wurmer Teréz fia: Imre izr* — Kolman Ferenc és neje Káló Zsófia tia: Koronc r. R., — Nagy Lajos és neje Tóth liozátia fia: Zoltán ág. h. ev. — Pénzes tíéza és nejo Leisztiugcr Julianna leánya Julianna r. k. — Tóth Lajos és neje liiró Erzsébet fis s leánya ref. ikrek. Meyhulttik: Özv. Schmoll Iguácné r. k. 72 éves, elaggnia*. — Takt- Istvánué r. k. i»7 éves, szívbaj. — Szálai Gusztáv ref. 70 ŐVÜS, olaggulás. — Üzv. Tóth Fcroiicuö 70 éves, érelmeszesedés. Jliizusiiiijot kötöttek: Kerpies János csizmadia r. k. és Molnár Emília r. k. — Scherman Józaef cipész r. k. és Simon Mária gyári munkás r. k. — Szabó László postatiszt ref. és Szukop Emília r. k. KIVONAT Pápa Tarosának gabniiaár-jegyr.ököiij \ehol. 1912 november 15-én. Hnzii Kozt Árpa Zab . Kukorica Burgonya fliána . Ztnpp . Jó 1 Közép \ AUó K. 20 60 K. 19 40 K. 17-S0 1780 - 16-60 n 15-30 •• 18-60 s 1720 n 16— 19-s 18-10 16-70 17-20 , 16-40 15-20 4-80 * 3-60 • 3-20 7-80 , 640 9) 6 •1 4 — „ 360 1 71 2-80 Sok pénzt takaríthat meg az, akinek bármiféle könyvnyomdái munkákra szüksége van, legyen az a legegyszerűbb névjegy, vagy a legkomplikáltabb könyvnyomdái munka, ha Goldberg Gyula nyomdatulajdonoshoz fordul nyomdai munkáival, mert könyvnyomdája a legmodernebb villanyerőre berendezett uj gépekkel ós modern betűkkel lett felszerelve, mi által a legkényesebb munkák gyorsan ós olcsón felszámítva készíttetnek el.