Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-11-10
— A Kath. körből. A Kath. kör. pápai választmánya mult héttőn Dr. Teli Anasztáz elnöklete alatt ülést tartott, melyen uj tagolni felvétetett : Gyurasits Gáspár, Varga Sándor, Alasz Miklós. Wüest Ferenc, Kalmár Károly, Lipka Pal, Toinor Árkád, Ekamp Raymond. Mátrai Guido, Szitányi Ferenc és Nagy Ferenc. Eltávozás és elhalálozás következtében töröltettek tt tagok sorából l.'l-au. Elhatározta a választmány, bógy januárig felolvasóestélyt nem rendez (.Erről külön hirben szólunk. — A szerk,) hogy zongorát nem vesz, hanem a fögimnáziuui által beszerzendőt veszi igénybe estélyeinél, hogy január 11-én nagy hangversenyt rendez, megbízván Varga Rezső társelnököt a rendezéssel, végiii köszönetet szavazott Kiss Vilma és Peutz Eli/, úrhölgyeknek, kik a kör könyvtárát 41 diszes kötet adományozásával gyarapították. Háznagy kijelentette, hogy nov. lb-áu meglesz a szokásos disznótoros vacsora a körben. — Utcaterület. A Főutcában levő Központi szálló építése alkalmából, s a Celli-uton levő Herz Béla-féle kertből bizonyos területrész 88 utcarészhez csat oltatván, a tanács a szóban levő volt telektulajdonosokat kártalanította. Igy Singer Sámuel (Kü négyzetölért fölét 200 K-val .számítva) 62 Kt. Leiner Ignác pedig líí'ö négyzetölért (ölét 20 K-val számítva) 270 K-t kap. — Tanító választás Beben. A bébi r. k. iskolaszék mult vasárnap Nag)" Gáspárt megválasztotta kántortanítónak. Nagy eddig baranyamegyében működött. — Köszönetnyilvánítás. Pap Amely {nagysága egyesületünk szegényei javára 10 K-át volt szíves adományozni. Az áldott szivü urnö fogadja hálás köszönetemet. Sült Józsefné elnök. — Értekezlet a felsőkereskedelmi iskola Ügyeben. A helybeli összes középfokú tanintézetek igazgatói, polgármesterünk elnöklete alatt f. hó 0-án a városházán értekezleteit tartottak a felsőkereskedelmi iskola ügyében. Ezen az értekezleten az igazgatók megtették észrevételeiket A Ráoz Lajos aisókubiiii tanár által benyújtott tervezetre és ezen észrevételek megszövegezésével Dr. Kapossy Lucián főgimnáziumi tanárt bizttik meg. Végeredményben feltétlenül szükségesnek mondatott ki egy felsőkereskedelmi iskola felállítása, azonban az értekezleten jelenvoltaic ajánlják, hogy minden tanári, sőt még az igazgatói állás is helyettesi minőségben töltessék be. Alig hisszük, hogy ezen teltételek elfogadva, a kormány a nyilvánossági jogot az intézetnek megadja és igy ezen határozat, csak arra lesz jó, hogy a szervezés munkáját — bárki lesz is az uj igazgató, — csak megnehezítse. Elvégre is ahoz nem férhet kétség, hogy az iskola mindjárt az első évben is elég nagy látogatatottságnak fog örvendeni, tehát a túlságos pesszimizmus csak art az ügynek és tehetetlenué teszi azt. hogy a közoktatásügyi kormány a nyilváuossági jogot, azon intézetnek, mely annyira eltér a rendes alakulási forrástól, megadhassa. Ezzel pedig ismét, kútba esik az egész terv! — A Munkásotthon műkedvelő társasága ma este 8 órakor a volt Jókai-körben estélyt rendez. Ezen estélyen kezdi meg az összmunkas dalárda 40 tagja is a működését, mely élvezetesen ad elő szebbnél-szebb énekeket. A músor számait a jól szervezett műkedvelői tagok fogják előadni, igyekezvén a közönségnek jó szórakoztatást nyújtani. — Villanyos daráló. Horváth István sertéshizlaló kijelentette a városi tanácsnak, hogy az Urdombon fekvő hizlaldájában villanyeröre berendezett darálót állit fel s vett Üzembe. A tanács erről értesítette a veszprémi k. iparfelUgyelóséget., — Bucsuk a vidéken Ma városuuk vidékén több községben is van templombucsu. igy Kéttornyulakon, Gecsén és Homokbödögén. Két előbbi helyre Pápáról is szoktak sokan kirándulni. — Koronákért. Tudvalevő, hogy a Koronavendéglöt a város legutóbb kert nélkül adta bérbe, s a kertet a szomszédos területhez kívánja csatolni. De a kert igen mélyen fekszik, s mielőtt, a Kistérhez kapcsolják, lel fogják tölteni kb. '/a méter magasságba. E célból, miután erre mintegy 1000 kocsi föld kell (lévén a kert 821 négyzetül nagy), a tanács utasította a gazdát, hogy a Korona-utca ós Celli-ut sarát, melytől nevezett uttestek úgyis megszabaditandók, gyűjtesse össze s elszikkadás után hordassa a Koronakertre. — Iparigazolv.-ínyok Hermann Tivadar a kávéházi iparra igazolványt nyert. Ferber Mór is kapott igazolványt a földön áruláshoz, ellenben Bürgner Rezsőt, ki hentes iparra kért igazolványt, de már a mult alkalommal elutasították kérvénye hiányos felszerelése miatt, ezúttal a tanács újra elutasította kérelmével, mert a csatolt munkakönyvéből nem tiiut ki legalább két évi gyakorlata. — Epitesi engedélyek. A késő ősz dacára még mindig nem hanyatlott az építési kedv városunkban, mely ilyenformán örvendetesen fejlődik és szépül. Legutóbb a tanács a következő engedélyeket adta ki : Császár Sándor íLiget-utca), Kelluer Dávid | Eötvös-utca) és Torma Lajos i Korona utca) egy-egy uj földszintes lakóházat. Dr. Domonkos Géza (Győri*ut) mosókonyhát építhet. — Szivattyú. A Liget-utca csatornázásánál szükség van egy szivattyúra, melyet a tanács kb. 1700 K. költséggel megreudelt kijelentvén egy véghatározatban, hogy ezt az összeget ugyancsak az illető telek- és háztulajdonosok tartósnak megtéríteni, kiknek a számlájára történik az egész csatornázási munkálat. — Szemléltető táblák. A v. főorvos ajánlatára a tanács a Dr. Fischer Ármin-féle, a ragadós gyermekbetegségeket ábrázoló színes falitáblákból két darabot rendelt, egyet a városi óvoda, a másikat a községi elemi iskola számára. Szerintünk jobb helyük volna e tábláknak pl. a városháza kapualjában és más forgalmas helyen, mert hisz' nem a kis gyermekek, hanem a felnőttek tájékoztatását célozzák a táblák. — Reform. A főispáni titkán állások körül érdekes tervvel toglalkoznak mostanában a minisztériumban. Azt tervezik, hogy a főispáni titkároknt, kik nagy munkaképességgel bírnak, behívják a minisztériumba, hol alkalmasabban érvényesülhetnek, s helyettök idősebb miniszteri titkárokat küldenek ki a föispáuok mellé. Ez uj titkárok hatásköre kibővülne, mert nemcsak bizalmi állás lenue. hanem reprezentálásra is hivatott és elsősorban helyettese a főispánnak. Az újítás megkönnyítené a föispáuok dolgát és érdekes változást hoz a törvényhatóságok életébe. Arra nézve pedig, egészen nyugodtak vagyunk, ha a reform késik is arra bizonyosra meglesz, mire nekünk is lesz külön főispánunk és föispáui titkárunk, szóval mire Pápa önálló törvényhatósági joggal lészen felruházva. — A mi vagóh dunk. Minél inkább közeledik a vágóhíd építése befejezéséhez, annál bonyolultabb helyzetek állanak elő az egyes vállalkozók mulasztásai révén. Gtiringernek már okt. 1.kellett volna elkészülnie az építési munkalatokkal, hogy a Schlick-Nicholson cég a berendezési munkálatokat idejében megkezdhesse és befejezhesse. Hónapokkal ezelőtt Schlickék halasztást kértek, ezt a tanács megtagadta : most dolgozni akarnak, de az elkésett építkezés miatt nem tehetik ezt. Geiringernek társa. Fligauf Ignác kijelentette, hogy dec. 12-e előtt szó se lehet az építkezés befejezéséről, maga Geiriuger viszont állítja, bogy a niarhavágóhidnál nov. 15-én, a sertésvágóhidnál pedig november 21-én a vasmUnkák Schlickók részéről megkezdhetők. A maga mentségére azt is felhozza, hogy a tanács akasztotta meg a munkáját, mert a vasbetonuiiinkát néhány hétre beszüntette. Igazán bajos volna hamarosan megállapitni, hogy kit terhel a mulasztás. Egy a bizoyos, hogy a munka kellő időre nem készül el, s legfeljebb pönállé fizetéssel kártalanittathatja magát a város. Különös dolog, de ugy van, bogy nem emlékszünk, mintha valamely középület idejére elkészült volna. Hol van itt a hiba P — Tanszerek az ipariskola számára. As ipariskola igazgatója 100 K-t kért a várostól tanszerekre. A tanács részletes kimutatást kért az igazgatótól azokról a tárgyakról, melyeket e 100 koronán beszerezni óhajt. A kimutatásból a tanács egy másológépet törölt azzal, hogy a mikor szükség vau rá • városházáról elvihetik, ellenben a többi tanszer megrendelését engedélyezte s e célból 68 K. Ö0 f-t az igazgató kezeihez kiutalt. — A Raszelc-utca ügye. Egy hét évvel ezelőtt megindult utcaügy aktái záródtak le a legutóbbi tanácsülésen — sajnos, tán örökre. A tanács ugyanis elhatározta, hogy a Ruszek-utc.a elzárását nem fogja javasolni a képviselőtestületnek, mert az érdekelt háztulajdonosok és bérlök magánjogaik megsértését látnák az elzárásban. Nem azouosithatjuk magunkat a tanács eljárásával. Szerény véleményünk az, hogy a koesilorgaloui a Mihályi-villa felöl pompásan lebonyolítható, ebhez a Kuszek-utca uem szükséges. De a legrosszabb esetben legfeljebb az urodalom, mind a Főtér 12. sz. ház tulajdonosa lehetne magánjogaiban sértve, ellenben a többi háztulajdonos szépen el lehet a Ruszek-utca nélkül. Lám a Szentbenedektór milyen szépen el van zárva a kocsiközlekedés elöl, s esze ágába siucs senkinek a környékbeli háztulajdonosok közül, hogy valami jogsértést lásson ebben. Az az érvelés, hogy a mai fejlett kereskedelmi forgalmi szempont azt kívánja, hogy minél több utcát uyissuuk s ne meglevőket zárjunk el, igen hangzatos ós nagyon alkalmas arra, hogy az iutézö köröket félreveaesse. Ne itt nyissunk, vagy hagyjunk nyitva utcákat, hol más megoldás lehetősége kézenfekvő, hanem ott, hol másmódou nem lehet a forgalom megkönnyítését elérni. Itt a Kossuth-utca főtéri része, az u. n. szélkapu, ott a Graf kávéház, a Lajos-utca, Tüzoltó-utca. Van szélesbiteni való, meg megnyitni való annyi a mi városunkban, hogy sok, csak győzzük pénzzel. A leghatározottabban állítjuk, hogy az egy Eisleren kivül senkit sem érint az utcaelzárás, mert a Mibályi-villa, irányában mindenkinek kényelmesebb közlekedése van, mint a közién át. De ha igazán nem tudnak megleni a Ruszek-utca nélkül, s oly fontos forgali vonal ez, ugy hát tessék kiaszfaltozn i mert nagy és fontos forgalmi vonalaknak ez a modern kiépítése. Igy könnyebb lesz tisztán tartaui ni az utcát. — Kitüntetés. Bálint János csendőr-őrmester. Línek vezetése alatt volt még: Gyarasits András és Gyalog Boldizsár csendőrök. A székesfehérvári csendörkerületi parancsnokság által i IIIIIKI a három i Kistima pusztán f. évi június hó 2d-án kiütött nagyobb mérvű tűzesetnél a vagyonmentés és a tüz továbbterjedésének meggátlása körül kifejtett buzgó tevékenységükért és hasznos intézkedésükért teljes elismerés kifejezése mellett „dicsérő okirattal látta el." \. FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK MEGFELELŐ RUHÁZATOT csakis Fö-utca 19 sz. alatt 1 Pápán 'közvetlen a megyeháza mellett; r ausz Arthur ás Társa ===== Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- es egyenruha-szabóknál lehet megrendelni &iólérh.oh?ilön szabásforma is kidolgozás ! Nag? válaszok valódi angol ás skoíországi h,«lm4k;b«n. »