Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912

1912-09-22

lúgokban ki nem aludt volna a lelkese <lés szalniatűze. Nein a karmesterbe! van a hiány, hanem az énekesben. Ujru és újra hangoztatjuk, hogy nem a karmester dolga a tagok verbuválása, hogy aztán ő az élükre állhasson, hanem a tagok dolga üsszeállani, szervezkedni s karmestert keresui. Értsük már meg egymást! Meg aztán, ha már nincs másképp, hát Isten neki, legyen az a dalárda akár feleké

1 zeti alapra és bizonyos kasztrendszerre fektetve, csak már egyszer legyen meg! Végtelen keserűség lepte el egész valónkat, mikor a hét elején a mezőkövesdi dalárdát hallottuk Pápán énekehi i. Mig egyik pillanatban a megilletődés, a bámulat csalt örümkünyeket a szemünkből, a másik pillanatbau a keserűség, a fájdalom tolta ki belőlünk a könycseppeket. Egyik szemünk sirl, a niásiik nevetett. Pedig hát a mezőkövesdi atyaliak nem mondják ám az ő falujokra, hogy az az Alföldnek, vagy nem tudom én .minek az Athénje volna. Aztán meg micsoda szép látvány volt a sok gatyás matyó, között ott találni az állatorvost, a jegyzőt, a tanítót s más intelligens embert. Ezek nem resteluek semmit, de nincs is mit restelniök. Fel hát a lethárgiából ! Álljunk talpra akkor, mikor dalról van szó! Ne érhessen bennünket újból a vád, hogy megint elmúlt egy esztendő s nem történt semmi. Hol vannak most, kiknek meg van a szervező képességük? Álljanak elő a vezetők, lobogtassák a toborzás zászlóját, melynek jelszava: Daloljatok ! Általános drágaság. líégi igazság, hogy nem boldog a magyar. Mikor mindenfelől huzzáknyuzzák, szorítják, nyomják. Hogy tud ilyeténképpen zöld ágra vergődni, hogy tud ilyen viszonyok mellett tiszteségePedig mégis eljött, verje meg nr Isteu ! Háníl'y D.'ne.» c-ak nézte, mint hervad a leányi hogy válik viruló r >zsából teher liliommá'. Es iszonyú indulat vette meg a lelkét. Ki szeretett volna irtaui a föld színéről mind'n görögöt. Maga kérte a kis királyt, hogy hadd menjen ő a Szerémségbe, majd visszaveszi ö a hitehagyottaktól ezt a tartó rnanvt, amit jószáutukhól adtak Bt Iának. Többet ér a földje úgyis, mint Dalmáciáé. Hajlott szavára a király és a haragos nagy ur olyan halmot rakatott Gubrás és l'.ruuus vezérek katonáiból, hogy hegynek i- beillett. DülioDgött a császár, amint hírül vette es bosszúért lángolt. Szőtte a sok terve*, de egvik sem tetszett. Vezérei meg éppen a beket javallottak. Dühösen csapott öklevei a tanács asztalara : — Hát gyáva kutyák vagytok mindnyájan ? ti birodalmam híres bölcsei. Mélységes csend támadt mikor előlépett a legfiatalabbik vezér. Sápadt volt a képe, beesett szeme. Vagy sokat sirt, vagy keveset aludt. — Felséges császárom! Hallgasd meg tanácsom! Cselt az ellenségnek ! Elek vezért iuditsd útnak egyik seregeddel a szeretni határra, a másikkal meg éress/, engem uagy titokban a hegyeken túlra. Amit ott veszítesz százszorosan visszaszerzem itt II • I. Olyan drágakő lesz kincses Erdélyország koronádban, imnő ni nos több benne. Tetszett a császárnak az itju I eszede s nyom-] seu megfelelni kölelezettség'-inek. A jövedelem nem hogy emelkedik, inkább csappan; ennek ellenében óriási mértékben és megállapodás nélkül emelkedik mindennek az ára. A két legfontosabb kelléke a társadalmi életnek : az élelmiszer és a lakás, szemérmetlen módon megdrágult. A hus szinte megfizethetetlen, a lakás ára szintén oly nagy, hogy a szűkes viszonyok között élő ember mindig kisebb lakásban húzza meg magát, csakhogy valahogy lakhassék. Ha nálunk valami megdrágul az okát nem kell nagyon kutatni s csak a szomszédba kell mennünk és láthatjuk a vidáman dörzsölő kezeket, a megelégedéstől duzzadt arcokat. A mi jó osztrák szomszédjaink mindig gondoskodnak arról, hogy nekünk egy kis mulatságot szerezzenek. Összeállauak a nagyiparosok, a vállalkozók és egyszeriben elhatározzák, hogy ennek vagy annak ti nélkülözhetetlen cikknek árát lelenielik. Akinek nem tetszik, ne vásároljon belőle; ha meg vásárol, ugrálhat mellette, de fizetnie kell akár szabad, akár nem. Így vagyunk kiszolgáltatva Ausztria kénye-kedvének kapzsiságának, nyerészkedési vágyának. Igy gondoskodtak arról, hogy a szerb határzár révén a marhahús ára tetemesen felszálljon, igy gondoskodnak arról, hogy mindent drágán megfizessünk. Ebben nyilvánult meg a köxös vámterület áldásos volta. Azért kapálóTTznak ugy odaát az önálló vámterület ellen, amikor emelhetnek .majd árakat az osztrákok, de saját testvéreik számára. Hogy azután oly nagy arányokat öltenek a kiváneorl.ísok. azon nem kell csodálkoznunk. Elvégre az a munkaszerető, dolgos, izmoskaru földniives munkás nem várhatja a sült galambokat mert a csaliul jól nem lakhatik reménykedésből. Vagy nem kap munkát egyáltalán a szegény ember, vagy munkáját oly gyatrán fizetik, hogy legszeré MM indult mind a két sereg. Á SzerémBégből nagy Indareeal futva tért meg az egyik, de a másik Erdélyből csakugyan ezernyi foglyokkal, ilus zsákmánnyal télt meg. Androiiik volt a vezér. Nem .•olt már sápadt a képe, beesett a szeme, tüz égett ultidén tagjában. Nem hazudott mégsem a csavargó szász kézműves, aki elárulta neki, hogy hol ir/.ik Ráull'y Dénes fonnyadd virágját, világszép, laosaora Katáját. Ott volt csaKugvan, ahol a szász mondotta. Ugy őrizték, mint a mesebeli királykisasszonyt a hétfejű sárkányok. Azért ö mégis eliiozta. Nem maradt ott élő ember az egész határon. Kemény ember volt Mántlv Dénes, de erre a hitre íyerek lett belőle I l'gv sut, hegy "^megszakadt iielé a szive. Aztán átkozódott mint a pogány és isszetört mindent, ami a kezeügyebe került, embert, illatot. Maga a pokol leszegette a mellét. Nem uoudta neki senki, de azért tudta, ki volt a rabló, vi lopta cl gyáván, lator módra szemefényét, üdvöslégét. Hej ! ba egyszer s/.eiiitől-s/.'mbe kerül azzal i latorral! A király és tanácsa szinte megijedtek kiséreties abi'a/.atjától, mikor nap-nap után ott kért, rimánkodott, követelt, fenyegetődzött előttük, bogy .-ak niégegyszer bízzák rá a sereget, irmagul sem mgy több görögöt. Kipusztítja, kiöli az egész fajt lapnyugattöl-iiapkeletig. Nem sokáig kellett kérni. Alig telt bele egy nyebb életmódja mellett sem telik mindenre, mire szüksége volna. E két ok készteti tt kivándorlásra főleg azokat, akiknek még van valamelyes vagyonuk s ennek roncsait megmentendő, kihagyják szülőhazájukat, holott szivesebben dolgoznának idehaza, ha lenne mit, örömest maradnának itthon, ha munkájukat csak annyira megfizetnék, hog3

r családjukkal eltengődhessenek. A világ egyik részében sem aknázzák ki ugy az embert mint nálunk, szép Magyarországon. A kizsákmányolásban valóságos versengés folyik a telhetetlenek között. A lakás uzsora vígan tobzódik. Miután elsősorban a fővárosban emelkedik beláthatatlan magasságra minden dolognak az ára, természetesen, hogy a középpontból szétágazódik ez az ország megannyi részébe s ugy megszületik az egyetemleges általános drágaság. A közönség hiába jajveszékel, hasztalan siránkozik és kapálódzik kézzellábbal ilyen brutalitások ellen, az illetékes körök vajmi keveset törődnek és ha törődnek is, vajmi keveset tesznek — talán nem is tehetnek többet — a nép feltétlen jogos és méltányos panasza kielégi tésére. A hiba tulajdonképpen a nálunk örökösen széthúzódó semmiben össze nem tartó, egyöntetűen eljárni nem tudó társadalomban van, mely egyideig sopánkodik s azután belenyugszik a változhatatlanba. Ilyen körülmények között uem csoda ha vérszemet kapnak a dúsgazdag gyárosok, nagyiparosok és ház

;nrak és minden nagyobb lelkifurdalás nélkül akkor és annyira, amikor és amenynyire nekik jól esik. A nagyközönségnek a millió és millió, állampolgárnak kell sztrájkolnia az ilyen indokolatlan és sérelmes emelések ellen; ki lehet a dúsgazdag embereket is éheztetni, mint legutóbb a malommunkások sztrájkjánál is láttuk, mely a munkások győzelmével végződött. A jómódú munkaadók beadták a derekúeszteudö kérték már, hogy menjen, vigye a sereget. Szeréinségbeii dúlnak megint a rettenetes Androiiik görögjei. Mán ily uram felkötötte a szablyát és úgyszólván repült 16.000 vitézével a Duza vize mentén. Mire h ért, mar olt siránkozott, ott esküdött bosszút a görög annál a test halomnál, melyet ket éve ö épített esküszegö véreik testéből. Vad öröm fogta el ar. ellenség láttára. Az összecsapás előtti éjszakán csak ugy folyt u bor :'. magyar táborban. Sző.tak a sipok. sírtak a hegedűk, recsegtek a t..b. i . szilaj táncot jártak a bajnokok. Temetés lesz holnap. Hajnalra ítéletnapra virradnak . . . Repültek a kopjak, piros vér buggyant ki a nyilak hegyén, recsegtek a trombiták, toporzékoltak a paripák, jobbra-balra i'últck a vitézek. Mánlly Dénes megtalálta akit keresett. Ott állottak s/emtől-szembeu az apu meg a rabló az aranyos selyem tábor mellett. — Add ide a lányom! — ordított Mánfl'y a csatazajt t ulhsrsogva. Andloiiik nem értette bár a nyelvét, megértette mégis. Meg közelebb ugrott a sátorhoz, és onnan v.tgdaiódziitl két kézre fogott i.

II d ,a111. l.antTy csak védte magát. Nem merte lentin a'rablót, mert kitől kérje akkor leányát. Hantolta a csapásait és egyre azt ordította: a leányom! A leányom! . . . Jobb karjából már szivárgott a mente alól a vére.