Pápai Lapok. 39. évfolyam, 1912
1912-05-05
Dr. LÖVY LÁSZLÓNÉ. Városunk társadalmi életének egyik legkiválóbb tagja hunyt el dr. Lővy Lászlóué szül. "Wittmann Teréz úrasszonyban, aki szerdán déléi, tt 10 Órakor örökre lezárta éí<-nk. beszédes szemeit. Azon ritkM és nagy tehetségű asszonyok közé tartozott a boldogult, akik nagy szellemi intelligenciát leereszkedő kedvességgel, előkelő gondolkodási házias munkássággal, szivjóságot erely ességgei. bőkezűséget okos takarékossággal társadalmi tinóin modort, előadó ügyességgel, szervezőképességet lelkes önzetlenséggel egyesítenek magukban. Az izr. nőegylet mint egész fiatal asszonyt 29 évvel ezeiótt \alasztutta elnökévé és íisgv tehetségeivel «z egy esületet, melynek akkor egész vagyona löt) Irt. volt, városunk legelső jótékony egyesületeinek sorsba emelte. Fáradhatatlan volt haláláig az egyleti dolgok intézésében, jótékonycélu mulatságok rendezésében. A közönség adakozó kedvének tokozására évről-évre uj meglepetéseket eszelt ki és ha szegényei vagyonának szaporításáról volt szó. bátran szembeszállott az akadályokkal. Maga járt elől iniudig a legjobb példával, elégedett sőt büszke csak akkor volt, ha önzetlen fáradozását anyagi siker koronázta. Csak a helybeli szegényeket óhajtotta jobb sorba emelni, ezekéri mindenkit csatasorba tudott állítani. Minden szegényt személyesen ismert és iparkodott mindegyikét j érdeme szerint segélyezni. Tekintélye nagy voll a nők között, szava döntő, mert tudták róla, hogy csak jót akar; szeretetreméltósága, ieköte- i lezö modora miatt nagyon szerették és akolj megjelent, nagy tiszelettel fogadták Hosszú szenvedés utáu csendeset: hunyt el végtelen gyászba borítva leijét dr. Lővy László közismert orvost és minden igaz ügyért lelkesedő,' tekintélyes városi képviselőt, és nagyszámú rokonságát. Temetése pénteken délután 4 órakor óriási részvét mellett ment végbe. A halottas háznál Megjelent városunk legelőkelőbb közönsége mellett a szegények egész serege, hogy örök nyugalmat kérjen a Mindenhatótól egyik legnagyobb jótevőjének. A temetés még külsőségekben is oly rendkívüli volt, hogy nem hisszük, hogy városunkban még egy BŐ temetésén ily embertömeg lett volua. Ott volt, városunk előkelősége, úgyszintén majdnem minden egyesület testületileg és a szegények sokasága, hogy kikísérjék a szegények jóltevöjét utolsó útjára. Az általános részvét megnyilatkozása bizonyára enyhíti azok fájdalmát, kiket a haláleset oly mélyeu megszomorított és gyászba borított. VEGYES BT — Városi közgyűlés. Jövő kedden dél-j után rendkívüli közgyűlése lesz városunk képviselőtestületének. A tárgysorozatnak a legfontosabb pontja a vágóhíd építése, melyre a beérkezett ajánlatok alapjáu a tanács Geiriuger Károlyt (épités 120 003 K.) és a Schlickgyárat (felszerelés 34 130 K.) hozza javaslatba. A tárgysorozat többi pontja az irhásutcai Cinoa beboltozása, a Zárda utca rendezéséből és az Erzsébet liget bövitéseböl származó néhány lényegtelen ügy. — Dr. Teli Anasztáz. A bencés fögimn. igazgatója ápr. 27-én ünnepelte névünuepét. Ez alkalomból számos tisztelőin és rendtagokon kn ül télkereste az ünnepeltet, a kath. kör 12 tagu küldöttsége is, melynek nevében Varga Rezső társelnök valóságos szóuoklatszámba menő tartalmas beszédet mondott, melyre Teli dr. meghatottan válaszolt. — Igazgatói értekezlet. A győri tanketülethez tattozó középiskolák igazgatói ápr. 23. és 24-én Kőszegen tartották értekezletüket. Városunkból Faragó János és Dr. Teli Anasztáz tögimn. igazgatók vettek azou részt. — Újítás. Az állami anyakönyvi hivatalok ezentúl iskolai beiratás céljaira szükséges születési adatokat tartalmazó tanúsítványokat teljesen díjtalanul szolgáltatnak ki. Természetes, hogy ezen okiratszámba menő iratokat más mint a fenti célra nem használhatok, s csak a jelzett célra dij- és béiyegnientesek. Az újítást a szülők bizonyára örömmel veszik tudomásul. — Mehesztanfoyamok. 4 fóldmivelésügyi miniszter Gödöllőn május elejétől július végéij; összesen 4 tizennyolc-napos méhészeti tanfolyamot rendez töldniivesek számára. A tanfolyam nemcsak teljesen ingyenes, hanem a jelentkezők illetve a télvettek teljesen ingyenes ellátásban is részesítettnek, söta vasúti dij szóval útiköltség is meg lesz térítve, Bővebb felvilágosítást nyerhetni a városházán a jegyzői irodában. Az első tanfolyam inár megkezdődött, a második május 21 -éu kezdődik — Nem lesz második polgári fiaiskola A városi iskolaszék meghányta vetette a tanács megbízáséból azt a tervet, hogy Pápán áll., vagyaik segél vzett polgári fiúiskola létesüljön. Tekintettel arrs. hogy az izr. polgári fiúiskola amúgy is bővül ét tel lesz szerelve a legnaodelniebb pedagógiai követelmények szerint, az iskoláznék egyelőre nem látja szükségesnek egy második fiúiskola (elállítását. A tanács e vélemény alapján, miután a város ugy sincs oly helyzetben, hogy kulturális célokra ujabban is nagyobb befektetéseket eszközöljön, az ügyet ad : cta lette. — A« uj menetrend. Május i-tv.l az államvasutaknál llj menetrend lépett életbe. Pápa állomást ílletoieo név e/.etesebb változás alig vall. csak néhány vonatnál van eoy-két percnyi külömbözel Nagyobb eltérés van a Varsány-télé elinduló delutálli vonat indulási idejében, mely most ö óra 39 pere a volt 4 óra 50 perc helyett, [gy a Győr felől jövő gyorsvonalhoz kap a báuhidaí csatlakozási, A téli Menetrend asouban a jövőben nagyobb változásoknak lesz kitéve. Fgy pl. a szombathely i üzlet vezetőség a báuhidaí vonalon tervezett újítások tervét már közölte is Pápa város tanácsévá'i mely véleményezés véget t kiadta nz Omke pápai fiókjának. — Mijusi ájtatosságok. április 30-ától kezdve május végéig naponkint d. u. Ti éirakor májusi ájtato-ságok tartatnak a zald,(kápolnában. Vasai- és ünnepnapon azonban, miután ilyenkor a hivők sokkal számosabban óhajtanak részt venni ez istentiszteletben, az á jtsl osságot, az Aunakápoluáhau tarják. — Évzáró vizsgák az áll. képzőben. A pápai áll. tauitóképzöbeii a vizsgálatok már a jövő héten kezdődnek a l \ . osztály magántanulóival. Május 13-ától lesznek az írásbeli vizsgálatok és osztály képesítők, május 2S-án képesítő írásbeli, jun. 3-5. az alsóbb osztály ok vizsgái, 7-én hittan vizsgák, 0-én évzáró ünnep. |4-L> osztály képesítők 17-éu képesítő vizsgálat a hittanból és káuiorságból, 18-20-ig képesítő vizsgálatok a többi tárgyakból. Cukros Pápa. F. hó 12-én — vasárnap — nagy élénkség fog uralkodni városunk főbb utcáin és terein. Szép asszonyok és leányok fognak »ürögui-torogui s mindegyik egy csinosan feldíszített kosárkából lmom cukorkát fog kínálni a járókelő közönségnek. E napon ugyani a József kir. herceg szanatórium egyesület pápai liókja nz épi'.euto második népszanatórhun javára ciihorkanapot rendé/., mikor is városunk hölgyei selyem papírba burkolt és Auguszta főhercegasszonynak, mint a szanatórium egyesület védőjének háromféle: magyar, r icoo és lovagló ruhás arcképével ellátott < ierbeand-féle ohocoiade < ukorkákat lógnak árusítani darabonkiut csekély 20 fillérért. A cukorkavásárt Tar Gyuláné urno, a pápai fiók'duöke rendezi. Az árusításban résztvevő hölgyei névsorát a jövő számban fogjuk közölni. Kedvezőtlen idő esetén a vásár el lesz halasztva. ! — Eljegyzés. Németh Lajos Gelldömölk-1 rol eljegyezte Hegedűs Rózát Franciavágásról.! — Héteves találkozó. Velluer Annus, a Kis Tivadar-cég könyvelője ós iskolatársai, kik lOOö-ben végezték a helvbeii áll. polg. leányiskolát. Q folyó tanév végével találkozóra jönnek össze. Jelentkezni június 1-Vig lehet Velluer Annusnál — V Mátz István. Az öregtemplom sekrestyése volt. Ezt az állást mos hat éve örökölte az apjától, ki évtizedeken át szolgálta az egyházat. Recsületes. jólelkű, csendes természetű ember volt az öreg is. fia is. Alig 4it éves korában érte ufói a halál, mely néhány hónappal ezelőtt, váratlanul ragadta el nejét, s igy íl gyermeke teljesen áiváu siratja szüleit.Temetése mult hétfőn délután folyt le óriási részvét mellett. Mátz József r. k. igazgatótanitó az elhunytban édes testvéröcsét gyászolja. Ny. b — Körmenet. Ma reggel S órakor a plébániatemplomból körmenet indul a kálváriatemploinba, a hol prédikáció és nagy mise lesz a pénteken volt ünnep, Kereszt feltalálása emlékére E szerint a plébániatemplomban csak a deák mise és a 11 órai mise lesz megtartva, Antal Kornél találmánya. Nem nagy kaliberű, de a maga nemében elmés és gazdaságilag hasznos találmányra adott szabadalmat Antal Kornélnak. Dr. Antal Géza városunk orsz. képviselője fiának a m kir. szabadalmi hivatal. A találmány egy széukénegezö szurony, amelynek vége kicserélhető. A most használatban levő széukénegezö szuronyok ugyanis olyanok, hogyha elkopnak, többé használni nem lehet, és az egész szurony helyett másikat kell alkalmazni. Az Antal Kornél-féle szurony pedig olyan, hogyha elkopott, nem kell az egész szuronyt ujjal pótolni, hanem a szurony elkopott hegyét egyszerűen lecsavarják s helyette ujat alkalmaznak. A találmány tehát bármilyen kicsinynek látszik is, a szőlőgazdaságban mégis nagy fontossággal bir, mert sok fölösleges kiadástól inenti meg a szöllösgazdákat. A tiatal feltalálónak gratulálunk ezen hasznos találmányához s reméljük, hogy a Szabadalmi Közlöny hasábjain még többször is fogunk nevével találkozni. — Szociális kurzus. Mult szombaton és vasárnap folyt le Pápán a már betekkel ezelőtt hirdetett társadalmi kurzus, melyet a keresztény munkásegyesület rendezett a fővárosi központ támogatásával keresztény szociális alapon. A hires népszónokok közül dr. Giesweiu Sándor, dr. Lakatos, dr. Baráuszky, dr. Ernszt. Huszár Károly, Székelv János és a nagy szónoki tehetséggel rendelkező Buitykay páter beszeltek ugy a Griffben, mint a Főterén tartott népgyűlésen. Pápai ismerőseink közül Czigány Gyula. Zsiljwy Sándor és Káuzli Gyula (csatári plébános} is szerepeltek, mig a templomban Flóri Oszkár beucéstanár prédikált keresztény szociális eszmékkel kapcsolatos vallássi témáról. Az ünnepi misét, Kriszt, Jenő esperes plébános celebrálta segédlettel s mise alatt többek között a r. kath. tanítónőképző növendékei énekeltek az oratóriumból. Mondanunk sem kell. hogy a gyűléseket a nép ezrei alkották, ezek sorában azonban igen sok volt az intelligens elem is, kik mindannyian figyelemmel hallgatták a neves szónokok érdekes fejtegetéseit. A rendezőség ügyességének tutiható be. hogy minden rendzavarás nélkül zajlottak le a gyűlések, melyekre városunk környékéről is igen számosan jöttek bt). Igy többek között Csaplár Antal pápas.damoni plébános elhozta csaknem az összes férfiakat falujából. A nagyszabású és kitűnően sikerült társadalmi kurzus rendezéséből és méltóságos lefolytatásából a legnagyobb munka Czigány Gyula káplánnak jutott, ki az elnöksége alatt működő keresztény munkás egyesület élén igazán sokat fáradozott. — Színházi heti műsor. V asárnap d. u. Az ember tragédiája, este Szép Heléna. Hétfőn Leányvásár i leszállított helyárakkal). Kedden Frankfurtiak, ujdonsági Dóri Béla jutalomjátéka. Szerdán Szulamith. Csütörtökön Éve boszorkány újdonság.. Pénteken Ártatlan Zsuzsi, Káldor Dezső jutaloinjátóka. Szombaton Koldus gróf.