Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-03-19

l'apai Lapok nemrégen a parlamentben heteken át folyt vita azon eredménnyel záródott be, hogy nem a drágaság leküzdésére, hanem a fix fizetéseknek a drágaság színvonaláig leendő emelésére kell minden törekvésnek irányulnia. Városi tisztviselőink a városok nagy nemzeti hivatásának felismerésében, a felpezsdült városi életnek közművelődési, gazdasági, közegészségügyi és szociális nagy innukájábau teremtő, szervező és adininistráló tevékenységükkel a nemzeti és állami élet gerincévé emelték a városokai és mégis az Ígéret földjén eddig igazán nem kaptak egyebet, mint ígéretet, holott nem kértek és nem vártak mást, csak — kenyeret. Az állami tisztviselők létszámát az előző kormány — amint az most ismét be van igazolva — nem kevesebb, mint .'14.000 fővel szaporították és az is bel van igazolva, hogy ezek az államnak[ nem munkás alkalmazottai, hanem állami hivatallal megajándékozott, munka nélküli egyénei, akik jutalmul kapják azt az összeget, amely a városokat illette volna meg. A városok országos képviselőin áll most már, hogy ez a csorba kiköszörültessék sa városi tisztviselők a régi üres Ígéretek helyett tisztességes megélhetéshez jussanak. Az ipartejlesztés reformjához. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter amióta a kereskedelmi minisztériumot átvette, folyton hangoztatja, hogy az iparfejlesztési akció eredményeivel egyáltalán nincsen megelégedve és azt egészen uj alapokra akarja fektetni. Az erre vonatkozó előmunkálatok már elkészültek a kereskedelmi minisztériumiján és a részletek megbeszélésére a miniszter értekezletre hivta össze a kereskedelmi és iparkamarák elnökeit és titkárait. Az összehívó körrendelet körvonalozza a miniszter terveit is. Ezek a tervek két dologban csúcsosodnak ki. Elsősorban a miniszter maga akarja meghatározni, hogy kerületenként melyiparágak érdemlik meg a támogatást Ezért a kereskedelmi és iparkamarákra hárulna az a felad t, hogy saját kerületük életrevaló iparágait tanulmányozzák. Másodsorban ugyancsak a kereskedelmi és iparkamarák leiadata volna nyilvántartani azokat az iparosokat, akik a kérdéses iparág tejlesztésére elég értelmi és anyagi garanciát nyújtanak. Ebből az alkalomból újra felvetődik az a mindig aktuális és nemzeti fejlődésünkre legnagyobb jelentőségű kérdés, helyes-e az iparfejlesztés jelenlegi módja és milyen irányban szorulna reformra az állami iparfejlesztő politika. E kérdés túlságosan komplikált ; sokkal inkább beleny ülik a társadalom életfunkcióiba, semhogy azt kiragadva a gazdasági problémák ko- plexiiméből, egyoldalii megvilágítás mellett röviden le lehetne tárgyalni, meg lehetne oldani. Mint a legtöbb gazdasági reformot, ezt is csak kísérleti alapon lehet tanulmányozni. A mull példái, más nemzetek, más korszakok tapasztalatai : hasznavehetetlenek ; a hazai iparfejlesztésnek a hazai talajból kell fakadnia, a magyar nép faji, vérmérsékleti tulajdonságaihoz kell alkalmazkodnia, s közben nem szabad megfeledkeznie arról, hogy odaát a nyugaton egy évszázadok óta iparos-nemzet fölényes versenye mereszti felénk fojtogató öklét. Idegen példák nem applikálhatok a jelenlegi hazai viszonyokat, politikai és társadalmi okok más-más módszert, sőt talán más ütemet tesznek indokolttá, egy azonban kétségtelen : az iparfejlesztés erős kormányakciót, céltudatos, körültekintő és igen alapos munkát tesz szükségessé, mely minden pártpolitikai irányzattól menten bizonyos állandósággal, előre megrajzolt tervezet alapján egyengesse az iiidustrializálódás útját. Fontos továbbá, hogy az iparfejlesztésben társadalom és állam vállvetve dolgozzanak. Volna végre még egy- hatalmas tényezője a magyar iparfejlesztésnek : a magyar pénzintézetek A pénzügyi politika ezer és ezer szállal érintkezik az iparrejlesztés kérdéseivel. A hitelnyújtás, a liiiauszálás ügyletei létfeltételei lehetnek a sikeres iparosodásnak. A tökekoncentráció korában a pénzintézetek jóakaró, méltányos és sok tekintetben altruisztikus felfogásától, politikájától függ a magyar iparfejlesztés akciójának 'a sikere. Ugy vélem, hogy mikor az iparfejlesztés nagy kérdéseinek tárgyalásánál a kormány megtalálta az érintkezést a félhivatalos s az élettel szorosabb kapcsolatban álló kereskedelmi és iparkamarákkal, ez a lépés máris nexust teremtett az ipari érdekeltség és a kereskedelmi miniszteri unt között. Ez a nexus fejlesztendő és ápolandó lenne, hiszen a személyes érintkezés sok hasznos újításnak lehet a rugója. De ez csak az első lépés! Ha az iparfejlesztés ügyét be akarjuk vinni a köztudatba, ha uevelöleg akarunk hatni azoknak a közérzeteknek a vezetőségére, melyek ina úgyszólván passive szemlélik a kormány munkáját, még tovább kell mennünk és bele kell vonnunk e kérdés tárgyalásába városainkat, községeinket, sőt — last not least — pénzügyi köreink táborkarát is. MENDE-MONDAK. Jó mondások, örök igazságok. Az unalom a rosszak rossza. Ennek a bűnnek nincs mentsége sohasem. Csodálatos, hogy az emberek milyen kerülő utakon mondanak rólunk a hátunk mögött olyan dolgokat, amelyek az utolsó betűig igazak. Óvakodjál attól az asszonytól, aki az igazi életkorát bevallja. Attól az asszonytól, aki ezt bevallja, kitelik, hogy mindent megmond nekünk. Az élet könyve igy kezdődik: férfi és nő egy kertben Az utolsó fejezet c.iine: kinyilatkoztatások. Az asszony, akit a férje elhanyagol, maga is kezdi elhanyagolni magát. Vagy pedig nagyszerű kalapokat vesz, amely eket egy más asszonynak a férje lizet ki. Mennyi ostobaságot beszélnek a házasságról! Az ember egyszerűen minden növel boldog, mindaddig, aniig nem szereti. A férjek nem tudják feleségeik jó tulajdonságait méltányolni. Ezért az asszonyoknak másokhoz kell fordulni. Hogy az ember a legjobb társaságba bejusson, ahoz manapság az embereket vagy meg kell vendégelnie, vagy mulattatnia, vagy megbotránkoztatnia. Ez elég hozzá. Micsoda zajt ütnek a hűséggel! A szerelem terén a hűség csak fiziológiai kérdés. A hűség itt semmi esetre sem függ saját akaratunktól A fiatal emberek szeretnének hivek lenni és nem azok, az öregek szeretnének hűtlenek lenni és nem tudnak — többet nem érdemes erről a dologról mondani. naiv lányaága csak ugy sugárzott belőle. Kis rövid hibáról meg ugy beszéli, mint valami hibás játékszerről, melyet neki dédelgetni, szeretni kell. Erről és egy kis sánta verébről érdekes történetet mondott el, egyszerű, gyerekes apróságot. — Tizenöt éves \ oltani — így kezdte — mikor nővéremet — ki két évvel idősebb — elvitték az első tánevigalomra. Engem otthon hagytak egy kis szürke veréb társaságábau. A veréb ugy került hozzánk, hogy udvarunkon, velünk egy házban lakó kamasz fogta. Lenyeste szárnyait, lábára madzagot kötött s ugy kínozta. Lágy szivem van s látva ezt, addig könyörögtem atyámnak, inig elvette tőle. Az volt a célom, hogy addig nevelem, inig újra kinőnek szárnyai s akkor összes barátnőim jelenlétében visszaadom szabadságát! Röviden a veréb hozzánk került, de egyik lábára biccentett. Kokoulelkek találkozását láttam ebben es meg jobban megszerettem. Anyai gyöngédséggel becéztem, ápoltam, mig teljesen megszelídült. Hívásomra jött, csiripelt, kezemből evett, ivott, szóval ugy összebarátkoztunk, hogy valóságos kis pajtásommá vált. Hát szénen otthon maradtunk. Másnap nővérein annyit beszélt a tánccstélyről, frakkos fiatal emberekről, rózsaarcu irigykedő lányokról, hogy alig vártam a legközelebbi alkalmat, mindezekről személyesen meggyőződhetni. Az alkalom nem késett soká. Addig kértem, rimánkodtam, mig végre beleegyezlek szülőim. Bár atyám aiomoruan mondta: — De kis láuyum, mit fogsz ott csinálni, hiw-n nem táncolhatsz *.' — Sebaj, majd nézni fogom ! Imagukkal vittek. A '•-i.l"-.'i fény, a kábító zene a a forgó, ringó párok elkápráztatták szememet. Szivem ugy dobogott. Képzeletben velük repültem « éreztem, mint száradnak ki ajkaim a belső láztól, mely véremet fölkorbácsolta, ereimet a szétpattanásig feszitette. Majd leszédültem a sarokban álló falinelletti karszékről. Egyszerre csak elém áll egy HÍ inára fésült, bosszú hórihorgas szőke fin, kissé rattesolva ni 'inll a : — Szabad kérnem egy turra. — lioesassoti meg urain, soha nem táuoolok, csak nézni jöttem. — De ez a „keringő'- kisasszony a „keringók" királya. Ezt Strausz irta, erre még a féllábú koldus is táiioolhnt, hát még Ou, ki az élet maga. Először történt életembeD, bogy testi fogyatkozásom miatt röstelkedtem és halkan, mintha bünt követtem volna, esdekeltem. — Ne kívánja ... ne kínozzon . . . nem táncolhatok . . . — 1'•• én addig nem távozom, míg a tánctermet egyszer körül nem lejtjük. Aztán gondolja meg, a barátaim előtt nevetségessé válnék. Dk nélkül kosarat nein (ogadhatok el. Ismételve kérem! — Hát tudja meg, bogy éti, én . . . sánta vagyok. Es megmutattam azt a lábat, mely a szék alá volt húzva s ortopé cipőben díszelgett. A liatal »mber meghökkent és gyors hajlougással eltűnt barátai között. Utána néztem s megbotránkozva láttam, amint nevetgélve elmondja azoknak legújabb kalandjait, mert mindnyájan felém fordultak azzal a bizonyos csodálkozó szánalommal, mint hu csak azt mondták volna : — Minek hozzák ide az ilyet'.' Magamba fujtottam a keserűséget és tovább néztem a táncoló párokat, szivem elfacsarodott és eszembe jutott az én szegény kis sánta verebem, ki must otthon guk*ol egyedül, elhagyottan és nem tudja, bogy úrnője mennyire bánja, miért nem maradt mellette? Hajnalra vetődtünk haza. Szótlanul bukdácsoltam a szoba küszöbén át ágyamig. Az rtgy karfáján csiripelve fogadott kis verebein. Ledobtam magánírói a tubát és szürke, sánta társamat kezembe véve, a párnák közé temettem magam és sírva, zokogva csókolva tollába búgtam : — Nem hagylak többé magadra. A mi helyünk csak itthon van. Milyen jó volna örökké aludni, soha fel nem ébredni. Nem tudtam mi lelt, de ar elbeszélés óta oly nyugtalan vagyok. Akarva, nem akarva mindig a kis lányra goudolok. Es ami leginkább aggaszt, ugy vettem észre, hogy folytonos együttlétünk — legbutább goudolatban túllépi a barátság, a kollcgiálitáa