Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-12-03

szállításánál márrég időktől fogviríapasztáljuk. ' A kereskedelmi éí iparkamaráknak kellene állást logi.dov^ós ezen bajok orvoslását sürgetni s ha 'az anketten leimet ült eszmét megvalósítjuk reményünk lehet arra. hogy a mi kereskedelmünk és iparunk is arra polcra emelkedik, a mit az méltán megérdemel. c—s. A szivekhez. Irta: Rákosi fenő Az első szóra, az első kiáltásra szárnyra nőtt a legszebb gondolatnak: a. beteg gyermekről való gondoskodás gondolatának. Szárnyra nőtt és a gondolat szárnyát csattogtatva berepülte a haza téréit és ahol megcsapott egy szivei, a sziv kinyílt s befogadta a gondolatot. És B munka egyet lépett s nagyot lépett..Varázsütésre tetté vált a száüdék és ma már nem kezdeni, hanem csak folytatni kell a dicső művet, amelv a tavalyi esztendőnek egy históriai tény évé leve. Hiszen mentő révet építettünk az élet, a szenvedés tengerén tehetetlenül vergődő lelkeknek. A gyermekvilág a nemzet életének a forrása. Amily bőven fakad, amily zavartalanul folyik, amily épen csörgedez: abban a mértékben vetődik fenj', öröm. remény arra az útra. amelyen a nemzet a maga jövőjének tilkai télé vándorol. A nemzet ereje, a nemzet hatalma, a nemzet dicsősége lélekzik a bölcsőkben, szólal meg a gyer* mekszobák vidám zajában és dobog fel a gyermekek szivében. A gyerniekvilá-1 gon kel] a nemzet szemének pihennie.' A kályha loslelvan egy-egy izzó széndarab Iniilott sisteregve alá, az. ablakok meg-megzördültek, a bútorok toppantak itt-ott egvet. Az egész szoba feléledt. Hallani akart. Ar asszony is kinyitotta a szemeit. Ki a t-iti lassan, bátortalanul szólalt meg. — Te magad sem titkolni) magad előtt. Mások előtt igen. Hogy iie|legyenek itt sokan. De te tmloil. Ks igy én is megmondhatom, amit akarok. Mielőtt Nem ttnlta végigiuondani. amit kezdett. Várt egy kicsit. Azután utasba fogott. — Emlékezz vissza mégegyszer a mi jó életünkre. Ugy-e vigyáztam rád, vezettelek társaaágba . . . Megint nem iml.lt. mit tuoinlani Valami szorongó érzés nyomta, préselte össze a mellét. Félt azoktól ti nehezen visszafojtott, erőtlenül elhagyott kérdésektől. — Vigyáztam rád mondta mégegyszer — és szerettelek. Hát te fzerettél-e? Szaladt ki száján az első keidéi Az. asszonv lecsukta a szemeit és ugy felelte gyönge hangon: — Szerettem . . . A férfi nem hallotta. — Kn nem bántottalak soha kérdésekkel . . . Eszébe jutott. — C.-ak egyeaer. Igei, egyszer. Az. asszony t ágra nyitót t szemeiben valami határ .zatlan előreérzés látszott. A férfiból must kitört a lérj. — Egyeaer kérdeztelek. Csak egyszer. Ks te még akkor egyszer sem feleltél. Most utoljára kérden mégegyecer, mi van abban a kis medaillonban, unit a melleden viselsz? Az asszony a baldokiiik esókönyösségével, akik Jniert a maga jövőjének a képét szemléli benne. , Jusson eszetekbe a Krisztusi mondás: Bocsássátok hozzám a kisdedeket, mert övék n menveknek országa. ;

A Nemzet pedig, Krisztus szavával ezt mondja: Jertek velem a kisdedekhez, mert ők az éli Menyországom. Ks nem a bofílog gyermekről van a szó. amikor én a Ti szivetek ajtaján zörgetek. Néni á gazdag vagy jómódu ! emberek gyermekeiről, akikéri a szülék Iképesek mindarra, az áldozatra, amely szeretetüknek megfelel; nem is az ép és - egészséges gyermekekhez hívlak ezúttal benneteket, akiknek vidám zaja, csengő nevetése a világ legdicsőbb és legédesebb muzsikba; hanem viszlek benneteket a szegénység és a betegség tanyáira, ahol ez á leglelketlenebb zsarnokpár a gyermekvilágot fojtogatja. Letörli nedves kezére! arca szép színét; ujjával megérint vén szemét, elveszi ragyogását; irtóztatÓTszájj'ival ellujja örökre kicsi ajakáról a mosolyt. Akinek a szive e gondolatokra össze netn facsarodik, aki még nem látott boldogtalan szülőt, ki beteg gyermekén nemcsak segíteni nem. de nem tud szenvedésein csak enyhíteni is; aki nem látott kisded koporsót, amelyet szegénységgel szövetkezett betegség ácsolt; aki nem látott tehetetlenül vergődő anyai szivet megszakadni, nein látott gondban kimerült atyát bomlott elmével vagy megrontott erkölccsel; aki a szenvedések szenvedését, a kínok kínját, a gyötrelmek gyötrelmét a nyomorb.au pusztuló gyernieksereget nem látta: az ám zárja el beszédem elül a szivét. De aki Krisztus örökét, a gyermeket szereti, a maga gyermeke boldogságáért abban hálás, tudjak, hogy tőlük mar semmit sem lehet elvenni, felelte: — K^y A lérli szinti'öntudatlanul kérdezte: — Kinek az. arcképe ? Nagy szünet volt. A férfi remélte azt, hogj az asszony meg fogja mondani az igazat, remélő azt, hogy hazudni lóg. De az asszony felelt: — Egy aickép. A férfi mégegyszer kérdezett: — Kiaek nz arcképe? Az. asszony most már nem felelt semmit. Semmit sem akart mondani. Erezte, hogv őt mar büntetés nem érh"ti. S mégegyszer utoljára megcsókolni az arcképeta A férfi látta. Hagyta. Mikor azután az aszszony «Ivette az. ajkától, közelebb lépett és meg. logt» a láncot : — Meg fogom tudni, kinek a képe van benne Azután rántott egyet a láncon. A vékony arany lánc belenvomődott a húsba. Es egv haik reccsenéssel kettérepedt. A férfi csak a medaülout látta Idegesen kaparta. Végre felnyitotta: Egy arckép volt benne. borotvált arcú, mélyszemü fiatalember képi volt. egy hajcsomó belelógott a szemébe és a szrm< nézet' messzire. A férfi szinte ugy érezte, hogy keresztül aé

1 rajta. Nem tudta, kié az arckép, nein tudott lóit semmit. Es ledobta a képet a lánccal egyfltt és rátiport és azután öklözni, ütni, ütni kezdte az asz szunyt és verte, ütötte . . . hogy itali, ételt és orvosságot kíván nyújtani az r'hagyottak és elesettek ártatlan gyermekeinek; aki hó akar menni a boldog sziv, a nyugodt elme ós a békés lelkiismeret földi paradicsomába; aki szereti gyermekét, Istenét és az álmát, melyben testi és lelki ereje megújul: az jöjjön, az tárja ki szive kapuját szózatom előtt és áldozzon az oltáron, melyet papokként nemzetünk legszebb, legdicsőbb, legnemesebb asszonyai és legtiszteletreméltóbb, leglönkeltelib, érzésben, gondolatban és cselekedetben legfényesebb férfiai vesznek körül. Az áldozati tüz meg van gyújtva, a láng ég, füstje égnek száll: hozza el ki-ki azt a basáb lát, amelytől a legtisztább, legideálisabb oltár tüze messze világító máglyatüzzé lesz; abban égjen el ezrek nyomora, százezrek gondja, milliók elhagyottsága. Es a Nemzet szeretete gyermekei iránt, hite Önmagában és reménye jövőjében szálljon égre a füsttel, mely az Istennek kedves áldozati oszlopként emelkedik a magasba. A magyar közigazgatás. A magyar kő/igazgatás most egy hét óta megint szőnyegre knüil. Még pedig két kapcsolatban. Az egyik nz országházban történt, ahol a költségvetés alkalmából az államosítás mellett, és ellen törtek lándzsát, a másik kapcsolat Munkács és Nagyvárad. Az i lobbi eset ma még csak elméleti vitatkozás tárgya lehet, de az utóbbihoz, a munkácsi és nagyváradi botrányhoz, már gyakorlati következtetéseket is tűzhetünk. A közigazgatás jó vagy rossz, aszerint, amint a rend, a jogbiztonság és a gazdasági élet minden aga megtalálja benne garanciái' és istápolóját. Az H közigazgatási rendszer tehát a legjobb ás legkívánatosabb, amely leginkább nyújt biztosítékot a közrend feutartására, t polgárok taabnd* ságára. j >gaik érvényesülésére, egészségük tentartására es gazdasági érdekeik védelmére. A régi rendi világban mar v<d' a jelentőség.', a hivatása és a funkciója. Ma a jogegyenlőség és modern gazdasági élet követelményeihez kell alkalmazkodnia s elvégezni a rábízott teendőket hozzáértéssel, pártatlansággal és a legszigorúbb ellenőrzés mellett. A régi jó táblabírák korszaka letűnt. Abban a korszakban a közigazgatási tisztviselő ura volt a népnek, ina a közt szolgaija. Akkor disz vagy családi érdek volt a megyei szolgálat, ma komoly munka éí élethivatás. Ks főfeladata mindenképen az adniinis/ttálas és nem a politika. Akik a varmegye autonómiájában elsősorban és mindenekfölött a közjogi és alkotmányos szempontokat nézik, akik a megyében még mindig az alkotmány bástyáját, látják, egy fikciónak áldozzák fel a lényeget; feláldozzak a normális funk« ciót, az igazi szükségleteket egy kivételes eshetőség miau. A magy.tr közigazgatásnak meg kell szűnnie európai specialitásnak lenni. Ha azt a funkciót, amelv hivatva vau. a mai rendszer mellett nem tudja teljesíteni, akkor a rendszerben van u hiba és a rendszeren kell változtatni. De fentartani egy hibásn-tk. meg nem felelőnek felismert rendszert csak azért, mert bizonyos politikai erő látszatát kelti, sem ésszerű, sem okos nemzeti politikának nem mondható. A munkácsi és nagy váradi eset, meg a régebbi és valószínűleg ezután is következendő esetek mind azt mutatják, hogy a közigazgatás még ma is abban u tévhitben vnn, hogy neki politizálnia kell és ha politikája helyes, akkor egyét) dolgokkal a közönség nem törődik. Az árral úszni