Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-11-19

nyos tekintetben egyedül álló egyéniségnek ki­domboritását. rutinozott toll rajzolta, elevenséget pedig az a melegség adott a munkának, mellyel azt előadta. Gerstl Leóné városunk zenei kapacitásai közt elsőrangú helyen áll. Lisztet interpretálni kemény dió, Gerstlné azonban annyira mestere a zongorának, bogy látszólag játszi könnyedség­gel tördeli egymásra a még oly kemény diókat is. A csipkefouás finomságával oldja meg a szédí­tően gyors egymásutánban rakásra halmozott kü­lönböző zenefigurákat, nem felejtve ki azokból egy szálat sem. Ezen a hangversenyen pedig, mintha saját, magát kellelt volna felülmúlnia, a virtuozi­tás legmagasabb lokára hágott és pazar fénysuga­rakban ragyogtatta szinte utolérhetetlennek tűnő teknikáját Kiss Vilma viszont, az estély rendezője, az egész programmból a legháiii kulanabb részt vá­lasztotta, — a kísérete!. Szerényen félre akart vonulni. Azonban mindhiába. Lisztdalokat. Lisit­szólókat zongorán kisérni, ez nem kiséret, az s talajdonképeni művészet. A lekuikaí nehézsége­ket is felülmúlja az itt kifejtendő megfeszített figyelem, az óriási méretekben is gondosan ki­dolgozandó dinamikai pontosság, a i-^hasonlato­sabb árnyalatoknak is élénk megkülönböztetése Egy szivárványnál sok-izo. os,,,,; többsziuU hang­festés ez, mely hoz Dem elég a teknikai készség oda müérzék, finoman distingválni tudó forma­is-niere* kell, de még ezek is kifogástalan csiszolt­ságban. Kis József, városunk e. jefes zenepedagógusa a kitűnő songora tanár és zongoramű vész társa körében az, a mi a katonaságnál „Die schv/erí Cavallerie." Rén<'h<-ze-Jik a feladat a erői produkálni. A treuiolók viharszerflen dühöt lg . ik a széles hangiatok mindenI elnémító hangári-lat­tal zugnak és az ogész játékban oly eio nyilvá­nul meg, melynél csak a vérfagyasztó biztossal és az a csodalatos 'tyugodtség nagyobb, mellyé kerülve minden pó:.t és feltűnést — akár e^ mozdulatlan márványizoboi játszik. Liszt XII rapszódiáját sokan, kik szerotoek maguknak tetsző, legui. eljátsszák, igen, di> csak a feló', az o!s<'> a könnyebbik f.-lét, inig a másik, a nehezebb réc, egyszerűét! el lesz sikkasztva. Kis nem jed .nejt a második lásztöl, só; itt dudorodik ki művészet* a kellő nagyságban. Gáty Zoltán az estét egy szokatlan stilusu hegedfis sá in m al is gazdsgi'Otta. Li"zt hegedű­kompozíciói, niert netn sok >au, meg rémuehezek, ritkán kerülnek bemutatásra. Ez a mutatványszáiii azonban éppen elég volt arra, hogy ujra meg­bizonyosodjunk arról, mit mar régen tudtunk, nyos, hogv Hildák bácsi kicsi, görbe alakja tijahhati ugy kinyílt, mint egy pudlihicska s egy ízben meg­történt az a különös eset is, hogy a szolgára ráii­pakodott : — Szamár! A ininis/leriiiinliaii persze ezeken a dolgokon csak mosolyogtak. Azonban egy napon még elfelej­tettek mosolyogni is. Egv reggel, amikor Hudák bácsi villamoson éppen a minisztériumba igyekezett, a leszállásnál egv katonatiszt lálépelt a Hudák bácsi hibára. Es Hudák bácsi ugy rendreutasította az ügyetlen ka­tonatisztet, aki mellesleg huszár is volt és bárom fejjel magasabb Hudák bácsinál, hogy az egész vil­lamos oda volt a csodálkozástól. Persze iiévjegyeseic következett s az utláire-t alig lehetett elsimítani, mert Hudák bácsi mindenáron vért akart inni Ez az affáire sokáig mint legenda járt szájról­szájra a minisztériumban, voltak, akik hitték, vol­tak, akik nem hitték. Hanem a kételkedőket is meggyőzte aztán SS a hir, amit egy miniszteri fogalmazó hozott a mi­nisstcritiuihii. Ez a fogalmaié, aki ismerős volt a Budák bácsi családi viszonyaival, egy icipoti azt újságolta, hogy Hudák bácsi ellen válókeresi it adott be a felesége. A válókeleset címe ar. volt, hogy Hudák bácsi nagyon rabiátiis. bogy Gáty Zoltán ha másban nem, hát a hegedü­játék terén meg éppen nem ismer nehézséget. Nincs az a mesterkélt fekvésváltozás, rafiuirozott ujj rakás, mellyel sikeresen meg ne birkózna. Szántszándékkal hagytam a végére a fővá­rosi művésznőt. Fem udvariatlanságból, inkább rideg számításból. Basilides kisasszonynak szán­tam a még fennmaradó babérleveleket, melyek a koszorufonás alkalmából még kosaramban marad­tak. Ha még volt volna valami hiány a mi házi­nagyjeiuk szereplése körül, akkor is mindent el­felejtettünk és megbocsájtoüunk volna. — Hasi lides kisasszony egy megfizethetetlen élvezete nyújtott mesés hanginüvészetével. Hamarjábai mit csudáljak ? Hangja szépségét, terjedelmét, ere jét? Vagy a lágyságát, tisztaságát? A szövegki ejtést, külső megjelenést? Mindaz, mit, felsorol tam, meg még sok más jeles tulajdonság hatványo zottiui vau meg e művésznőben, ki bizonyán értékelhetetlen kincse lesz a Népoperának. Szebb ind szebb, nehezebbnél nehezebb Lisztdalok hang •ottak cl bájos ajkairól, hogy még azok is, kike KA c ÓZÓ Uehéa zene kifárasztott, szembeötli gyönyörűséggel szívták magukba a mesés hang hullámokat, É* ha minden programinszámot kö Vette is a taps, a művésznő énekszámai valósa gos extázisba hozták a hallgatóságot, mely neu nyugodott addig, míg a művésznő, félrelökve i művészi hangversenyek elavult korlátait. — rá adást nem adott. I^y íolyt le a pi'tpai Liszt-Ünnepély. Büszkeség tölti el szivemet, hogy igy tör tént. He nyájas olvasóink tudnák mennyi gondo okozott ez HZ ünnepély a rendezőknek, kik Doh hetekkel ezelőtt kezdettek készülődni, az utois* napokban se tudták, bogy megtarthatják-es hang verseuyt, — akkor bizonyára örveudesuéuek ve lem együtt s büszkeség vonulna be az ö sziiökb is. Mert bizony örök szégyenfoltja maradt voln Páp.i varosának, hu ennek \Í ünnepélynek el kei lett volna maradnia. Mist pedig ujra meghajtom a rendezők egyúttal s szereplők eiöti. az elismerés zászlaját Nfniei. kegyeleten ugyt'.rf'í áll.Uáit szolgálat áb.i melyért ellenszolgáltatásul bírják azt u meleg e.r •zést. a rninö a kötelesség'e'j. s->..\«n felüli dolgol yagi haszon iránti reménynek te^es kizárásé val való; elvégzése után száll a keblekbe. ißt. .S'.;. A Makkos-ügy taryyalása. November hó 10 és 17-én tárgyalta a vesz prémi esküdtbíróság Makkos Vendelnek bűnügyét A tárgyalást Náray-Szab > Elek törvén} széki el nők vezette, aki mellett szavazóbirákként Beöthy Gábor és Horváth Zoltán működtek. A vádat • aszek János képviselte, i>:'g a védelmet, híva­Iból dr. Spitzer József ügyvéd látta el. A vád olvasóink ele: méretes, mert hiszet: nz esemény megtörtén'ckor iizt teljes egészéber közreadtuk, most csak a tárgyalás lefolyását é; •*- kl'"-»j|ö.lőttek alapján V *t Ítéletet adjuk le, .......k->s a lárgy.iias egész 'obama alatt ci­nikus viselkedést, tanusit itt, léire akarván vezetni a felette ítélkező bírósagot akkor, mikor most il elméjében megháborodottnak tétette magát, da­ára annak, hogy az or os 'ak/rtök beszáuiitha­l oak mondották. Azonban szerencsére az ügyes Vezetés hatása alatt teljesen megtört annyira, bogy as előre való megt intoltságot is rá lehetett 1 , vitani. ennek alapján a legsúlyosabb bttn­,..t.'--si..i sújtani. Igazán idegrázkódiatö volt ,iz a jelem utóikor a szere.icsétlen Geisztné a biró­sá e' megjelent és a szemébe vágta Makkos­nak a rideg valóságot íz általa előadott hazug­ságokkal szemben. De megható volt az is, tuikoi i iserenotétlen végei ért Kovács Imre édesapjs elkeseredett gy t.'h-maoiuíl l üfCnosztevön akut támadni és hoss/uját kitölt.,n Mn.d»zen i ilsó momentumok már nagyon befolyásolták >i> Ítélethozatalt és előre latható volt az, ll igy M il kos n< ' kerüli el azt, amit méltán megérdemeli A tárgj 10 órakor nyert befejez.'-' HI il:. • az esküdtek visszavonultak és a gyilkosságra vo­natkozó kérdésre n igeu"-nel feleltek. Ennek alap­ján a bíróság egy rendbeli gyilkosságban, egy rendbeli gyilkosság kísérletében és egy rendbeli rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek és kö­tél általi halálra ítélte. A védő az enyhítő körülmények figyelembe nem vétele miatt sem­miségi panasszal élt. Ezekutáu a bíróság kegyelem tanáccsá ala­kult át, hogy ezen mi történt, az természetesen titok. VEGYES HÍREK. — Emlékünnepély. Adunameilóki, tiszán­tuli és dunántúli református egyházkerületek, a budapesti, debreczeui és pápai ref. főiskolák nagy jóltevöje Gebén Szabó János emlékeseiért; 1911­évi november hó 20-ikán délelőtt 11 órakor Buda­pest székesfővárosban a volt; országház gyülés­termében (\TII., Főherceg Sándor-utca 6.) emlék­ünnepélyt rendeznek a következő műsorral: J. Megnyitó b'-széd. Tartja dr. Antal Gábor dunán­túli ref. püspök, főrendiházi tag. 2. Dicsőség Isten­nek (Madáchtól.) Z.j.téj.-i ízérzetté Oláh X ároly. Vegyes karra átírta Krausz Gnsífáv. Énekli a budapesti ref. főiskola vegyes kara Krausz Gusz­táv énektanár vezetésivel '). Emlékbeszéd. Tartiu dr Antal Géza pápai főiskolai tanár, orsz. kép­viselő. 4. Hála netted örflkjóknek kutfirje. (Bányai i Lajostól.) Zenéjét szerzetté dr. Szölössy Attila. Énekli u debreonsni ref. főiskola énekkara Máciai 'Sándor énektanár vezetésével. 5- Alkalmi költe. mén;. Irta és relorvaosa dr, Lampértb G-^za, a [Petófl-tarsaság tagja. 0. Megemlékezés a székes­, tóvárjs részéről. Mondja B'i'czr T«tváu polgár­• mester. 7. VégfemL-let. (Br. Eötvös Józseftől.) 'Zcuéj.'t szerzetté dr. Bsölőesy Attda. Enekii a pápái ref. toiskola énekkara Tóth Lejos éntkta­!i>ár vezetésével. Az emlékttiuepély után dél után jl ónkor a kercpeai-fAi temetőben Greüéri Szabó János siiemléké.léi imat mond dr. Btltln.zur Dezső 'tiszántúli rof. püspök. — A Jókai-kör kOsgyfilésél és eiső hizi­estélyer november hó 2ö-én szombaton, d u. 5 órakor f >gja megtartani. A közgyűlés tárgy­sora Gyurátz Ferenc püspök eiuöti meguyító­iából — megemlékezéssel Liszt PereuorAl, — továbbá a titkári éa péuztárnoki jelentésből fog állani. A háziestély műjora: 1. Liszt: XIII. rapszódia, zongorán előadja Gáty Lenke. 2. Vö­rösmarty : Liszt Ferenchez, szavalja dr. Kőrös Endre. 3- Eötvös—Szöllösy: Végrendelet, énekli a főiskolai énekkar Tóth Lajos zenetanár veze­tésével. 4. Liszt: Közzene az Erzsébetlegendából, előadják: hegedűn Gáty Zoltán, zongorán Kis József, harmóniumon Krausz Adrienne. — Liszt-szoboralapja. A nov. 11-én Pá­pán lefolyt Lisztünuepélyröl külön cikkben szá­molunk be. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy Kiss Vilma úrhölgy, az estély rendezője, az es­télv tiszta jövedelmét, kiegészitve a pápai klasz­szikus zenét mivelö társaság zeneciklusainak eddig gyümölcsözöleg elhelyezett volt jövedelmével beküldte Budapestre a Liszt-szoboralapra. — Lelkigyakorlatok. A győri karmelita atyák nov. 20-á'ól kezdve 3 napon át lelkigyakor­latokat tartanak katholikus papok számára. Váro­sunkból és környékéről Czigánv Gyula napa* káplán és Stenger Gynla, marcaltöi plébános vesz­nek azon részt. — A kath. kör felolvasó estélyoi. Varga Rezső. kath. köri társelnök elnöklete alatt, mult szerdán népes értekezletet tartott a kör vigalmi hi,-., e t ^á-a. Az értekezleten mindenekelőtt megalla­pitol ák a téli évad est.élyeinck fix napjait, igy, rv a/, első ma lesz, a következő dec. 3-án s i„'\ tovább kéthetenkint, vasárnapokon a bencés gitntui iuni tornatermében. A következő estély itntsor.i is meg lett állapítva, inig az azután kö­•-tökön való szereplésre alkalmas és hajlandó .'•neket ugy hölgyeket, mint urakat jegyzékbe

Next

/
Thumbnails
Contents