Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-11-19

XXXVIII. évfolyam. Pápa, 1911. november 19. 47. szám. PÁPAI LAPOK Pápa varos hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. M e g j ejr«***i k in i TI rl e n v a • á r n a p. , i': S/írJ^^B ét kiadóhivatal: Goldberif Gyvíla papirk&reskedése, ]<7>-tér gít-ik azam. fürdetéseket egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal. A szerkesztésért felel/ls laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Kl/iHzettWk é* lűrdetéiii dijak a lap kiadóhivatalához kiildeiidfik. A lap ára : egész évre 12 kor., félévre 6 k., Jiepynlérre 3 k Nyilt-tér soronként 40 llllér. — Rir.ves s/Am ara 30 flll. Az elrontott gyomról i otaalal'i teljesen i eiitllieliozza. Ki«- uve-n 40fillér. Ntgy üveg 60fiil. vidékén minden gyógyszertárban ós jobb Tüszerüzletben. ion Reggelizés előtt félpohár Schmidhauer-féle Használata vaiod. aldis gyomorbajosoknak, szekszorulasban szenvedőknek. Kapható ZPápa, és Még egy kis muzsika. No az igaz, hogy háládatlan mesterség az az újságírás. Előre tudja az ember, hogy rá se hederítetlek a cikkre és mégis kénytelen megírni a köz és az igazság kedvéért. Szerencsére nem a mi lapunk az egyetlen, mely évről-évre, különösen igy ősszel megereszt egy-egy cikket, mellyel először is kéztördelve panaszolja lel ama bajokat, mikben városunk zenei világa csak ugy nyög, aztán pedig néhány buzdító szóval ajánlja valami zeneegyiel, valami dalárda és más aféle muzsikába intézménynek a létesítését. Evről-évte visszatérünk a régi. alaposan elesépt ir témára, — aztán akár csak Mackó ő kegyelmessége, ölbevetett kezekkel átalnaszuk a hosszú telet, hogy a nyáron arra ébredjünk', ez évben se történt e téren semmi, megvolt megint itt vagy ott a dalverseny s ez vagy annak a hozzánk képest falu dalárdája, ilyen vagy olyan dijat nyert, Pápának meg még csak a neve sem szerepelt. Igazán kell, hogy szégyenpír szökjék arcunkba, mikor egy oly indolenciát kell leszögeznünk, milyennel a dalárdák és általában a zenei ügyek iránt tanúsít a mi hires városunk értelmes polgársága. Fel nem s/álló repülőgépek, a lófuttatások és más efóle dolgok valóságos lázas állapotba eitik népünket, (megérjük, hogy a kávéházi mozik mellett még a színházi mozi is tog tudni reuzálni) de hogy valamitéle zene vagy dalegyletre idejét és pénzét, vagy éppen zene tehetségét áldozná, arról sző sincs. Nem ringatjuk magunkat egy cseppet sem abban nz illúzióban, hogy no most erre aztán már csakugyan megalakítják a zeneegyletet is, a dalárdát is; megmondottuk előre, hogy nem várunk e soroktól eredményt, de igazán büszkék lehetnénk, ha azáltal csak némi szolgálatot tehettünk az ügynek, hogy állandóan felszínen tartottuk s ezzel csak egy kis lépéssel is közelebb vittük a megvalósuláshoz. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha eddig meg voltunk nélküle, ezután is csak meg leszünk. Igenis nem leszünk meg nélküle. Legalább is nem azok leszünk, aminek látszHtii akarunk. Hit aztán vájjon n.i eimen akarunk a Dunántúl Athénje lenni, vagj pláne, ha már azok va/ym-i . »-»:•> >V maradni. Talán a közkönyvtár, a muzenm révén? Hol vannak ezek? Zenekultúra révén? Hát az merre van ? Megittuk mar mult számunkban, hogy szépséghiba Pápa városán egy zeneegyiel hiánya. Hangoztatjuk ezl újra és kibővítjük véleményünket azzal, hogy egy városi dalárda létesítése ia okvetlenül szükséges, hogy a szépséghibát eltüntessük. Hát valóban nem akad ebben a városban 30 lelkes férfi, kit a magyar dal, ez isteni zengemény szolgálatába lehetne terelni? dóformán mindenekelőtt csak egy kellene. Egy lelkes férfin, ki tekintélyével, állásával, vagyonával, ügyszeretetével és buzgólkodásával megragadná a szervezés gyeplőit és célba hajtaná ezt a nemes tervet. Mert ne tessék hinni, hogy karmoster kell elsősorban, aki a dalárdistákat összetoborozza. A karmester az utolsó ember, az csak akkor következik, mikor már a dalárdisták megvannak. Arról akarunk még végül szólani, hogy roppant szegénységi bizonyitváuyt állit ki magáról az, ki e sorok felett mosolyogva napirendre tér, de meg arról, hogy minden lernosolygás dacára újra ós újra fel fogjuk emelni szavunkat zenekultúránk fejlesztése érdekében, mert szent a meggyőződésünk, hogy nemes ügyet propagálunk. Hogy nem sokat lendítünk a dolgon cikkeinkkel, ezért vessenek magukra azok, kiknek részvétiehségén múlik a sdver. Egyébként hi.ssók ellenatgumentumokkal megcáfolni állításainkat! Állunk elébe! TÁRC

A." RIP VAN WINKLE. — A ,P á |i » i I. a p • k" ereileli t A r r A j a. — Irin Pakots József. Hudak Ja'tios, a segédhivatali aligazgató népszerű ember volt a miiiisztcriuitihnn. Ennek :i népszerűségnek az oka az öreg Hmlák sajátszerű egyéniségében rejlett. Mért az aiiga.gutö igen kedves. Vajszivii alázatos kin emberke volt, aki előre köszönt még az alantasainak is és a hivatalszolgát is meguraz.ta. Azt lehetne mondani, hogy Hndák háesimik, — igy kell neve/nem. — mert mindenki igy nevezte, éppen az volt az egyénisége, hogy nem volt semmi egyén/iége. Ha valamikor talán lehetett volna is nála erről beszélni, az olyan mens/" időre cselt, hogy arra bizonyosan még ö mai;a se emlékezett. Mindenesetre ez. nr. idő boldog házasságának három évtizedes korszakán kívül eshetett. K gyengéd es kíméletes körülírásból is bizonyára méltóztatnak sejfni, hogy Hildán háesi papucshős volt a legideálisabb értelemben De ne feszegeHHÜiik esnládi titkokat. A lényeges különben i- a*, hogy Hudák lia'esi nagyon népszerű ember volt. A n inisxteriiimban is, a társaséleiben is. I)e legfőképp a miniszteri bsn. Itt határozottan szerették. A kollégái, fellebhvalói, alantasai egyaránt. Már hu.sz esztendeje dolgozott a segédhivatalban. Fogalom lett. Az egész min "eriiim Hudák bécsinak szólította. Kzt nem lehel elégszer ismételni. Még a miniszter is. A miniszterek tudvalevően nagyon sűrűn változnak a minisztériumban. Jönnek és mennek nz uj kormányokkal, Ha uj miniszter, jött s a sretc^lvset bemutatkozott, őcxcelleuciájiínak feltétlenül , •ikadt a szeme a Hudak bácsi kiesi, igénytelen,] kopott, semmi alakján. Ks megkérdezte nz államtitkártól : — Ki az a furcsa bácsi? Bácsi! Önkénytelenül ig igy mondta. az illamtitkár ezl telelte: — Hudák bácsi, a segédhivatali ali.' ' A legközelebbi alkalommal aztán, mikor i niniszternek dolga akadt a segédhivatal ali<_ gaióával, őexcellenciája igy szólitotta n tiszteieirenu ilignzgntól : — Hudák bácsi ! Már ez olyan természetes volt. Hlisz esztendeje dolgozott Hudák bácsi a se ;édliivntaihau s ez a lm-/ év rá nézve minden i.e.•ezeteselili mozzanat nélkül folyt le A bliszonegyelik esztendőben aztán különös esemény történt. Y t iz eseményt lehetne nagy szerencsének i.' nevezni •s ha Hudak bácsi ellene a kártyához, hat hizonvosuu valami vonatkozást is találhatna a huszonegyes szám és e szerencse közt. Mert az történt, hogy . . . De bocsánat, ezt a nagy eseményt nem lehet csak igy, röviden előadni. Ott kezdődött a dolog, hogy » miaisatei o. CICI.íja Karlsbadha ment három heti kúrára. A miniszter ugyanis gyomorbajos volt s Karlsbad már beletartozott a nyári kormányzati program. .Ja'ül. Egv hete már, hogv őexcellenciája lelkiismeretes pontossággal ék a kúrájának, amikor a lapok megírták, hogy Karlsbadba érkezett egy osztták niniszter is, aki pedig :

gen nevezetes tértin volt. Az osztrák kegyelmes :ra: szinten gyomorbnj kilozta, nini arra a tényre eng d következtetni, hogy • politika nagyon elrontja az emberek gyomrát. Az osztrák miniszter véletlenül szakmabeli kollégája volt a magyar miniszternek s ebből kifov.'lag a két kegyelmes urnák az, a szerencsés ötlete in eb, hogv ők kölcsönösen megtárgyalják a táruk körébe eső közös ügyeket. Ez az ötlet azt eredményezte, hogy ti mairvar niniszter távirati uton fordult a minisztériumához, lizonyos fon' >s akták sürgő'' elküldését kérvén. A ninis/.ler 4 . lelkeséee ugy Sit, hogy az aktái at 1 titkár hozza el. A titkár ii/inlau s/.al idságOn ,-olt. Egyáltalán a fél miniszt-i .111.1 s/.d.ad-.igon rnlt.