Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-07-23

legtöbb órája az osztályában. Nem akarjuk fel­tenni, bogy tiszta véletlen ez; ennek bizonyára meg van a maga értelme. Vezető szerep jut a testvérintézetek között, nz ál!, polg. leányiskolá­nak ama cimeu. hogy a jövő tanévben megkísérli az egyhuzamban való tanítást, vagyis reggel 8 órától déli I óráig, hogy könnyítsen a messzebb lakó növendékek helyzetén Beszámol az értesítő a kéziuiunkatanlólyam­ról is, melynek eziiléii J(j növendéke volt. Az értesítő végén közölt statisztikai ada­tokból megállapítjuk, hogy a magántanulók és aj kézi munka tanfolyamosok beszámításával, szóval U12 növendéknek éppen a fele izraelita vallású, egy negyede r. katholikus s a másik negyede protestáns vallású. ~~ VEGYES JEL — Az uj pályaudvar. Neniosak idegenek-i nek, de nekünk pápaiaknak is feltűnik és meg­tetszik a pápai vasúti állomás uj indóháza, a mint az hatalmas méreteiből napról-napra mindinkább kibontakozik. Az Erzsébetváros, kivált a mahol­nap teljesen kiépülő pompás Esterhásy-Ut feje­delmi koronájává tűnik s egykor büszkesége lesz középületeinknek. Miután a város felé tekintő homlokzata s illetve homlokzatának közepe már csaknem készen áll s csak a külső díszítése vau hátra, kíváncsian várjuk, hogy a homlokzat köze­pén levő nagy üres karikába vájjon mit fognak tenni? Tán szárnyaskereket gipszből? Vagy az építés évszámát ? Talán az állomás elnevezését ? , Szerény véleményünk szerint oda semmi más nem dukálna inkább, mint egy hatalmas éjjel is világító villamos óra, mely természetesen mindig ponto- j san járna. Papán, hol annyi vonat jön, megy, j annyi iskola, annyi hivatal van, ahol tehát sok embernek érdeke tudni a pontos időt, ugyancsak kellene egy megbízható óra s annak felállítására 1 itt most a leg«zebb alkalom. Jóformán költségbe , se kerülnie. Hát nincsen igazunk? — Személyi hírek. Sarudy Ottó, dévai áll. tanitóképzöintézeti igazgató, ki pápai tanár korában egyideig lapunk szerkesztője is volt. né- | hány napi tartózkodásra Pápára érkezett. — Ber­kovics Imre káplán, az uj csurgói hittanár hol­nap távozik végleg Pápáról. Ugyancsak holnap érkezik meg Papára utóda, zádorhegyi Czigány Gyula. — A tanfolyamosok. Kedden kezdődött meg a pápai földinivesiskolábau a gazdasági tan- j folyam, melyet 20 nagyrészt dunántúli tanító hall­gat, kiknek névsorát mult számunkban közöltük. A képezdében folyó méhészeti tanfolyamot jövő csütörtökön fejezik be. — Iskola Pálhazán. Mint értesülünk, Pál­háza pusztán az uradalom kath jellegű népisko­lát szándékozik állítani sz ottani tanköteles gyer­mekek számára. Ha a terv mielébb megvalósul, akkor a Bánóosy-majorban levő ideiglenes köz­ségi iskolát beszünteti a város, annál is inkább, inert miután ideiglenes jellegű volt az iskola, ál­lamsegélyt uem kaphatott s igy az iskola fenn­tartása nagy teher volt. a városra. — Selyemfonógyar Papán. Tekintettel « városunkban és vidékén mindinkább növekvő selyemteiiyésztésre a tanács alkalomszerűnek ta­lálta, hogy Pápán selyemfonógyar létesüljön. Ez ügyben az országos selyemtenyésztési felügyelő­höz kérelem ment s most érdekkel várjuk, mit mond hozza a kormány képviselője. — Ingyen padok Dr. Hoffner Sándor tiszti ügy esz már megkötötte a szerződést Szepessy Sándornéval az ingyen padok dolgában, melyről nemrég bővebben referáltunk. A szerződés juvá­llH"V.'ls vécéit ,-l,.bb :l közirv ii!és elé 1. t-llll Termokémiai telep- Nemsokára egy ér­dekes beadvány kerül a városi képviselőtestület elé. Laugráf Zsigmond és Szobi Manó a napok­ban ugyanis azzal a kérelemmel fordultak a vá­roshoz, hogy Pápán termokémiai telepre, adjon engedélyt s unnak 00 évre való kizárólagos jogot biztosítson. A beadvány szerint e telep az összes állati hullákat feldolgozza s így azokat nem kell elásni. — Repülések a varos felett. Kevés em­ber volt tanúja mull héten annak a csodának, melyet a levegő meghódításának nevezünk. F. hó 19-én, szerdán délután háromnegyed 5 órakor ugyanis repülőgép járt. a város felett, melynek jok nézője akadt. Mintegy 200 méi er magasság­ban lebegett teleltünk a huszadik század legna­gyobb vívmánya s két szabályos kör leírása után rltünt szemünk elöl. Hogy azonban biplán, erop­.iii vagy monoplán volt-e a repülőgép, azt a magasság miatt kivenni nem lehetett. Csütörtö­kön este 7 és 8 óra között egy másik repülő-1 gép jelent meg a város felett, mely északkeleti lányban szelte a levegőt. A szabadban tartóz­kodók tehát láthattak ket huszadik századbeli [kamat, akik úrrá lettek a levegő fölött. - Megszűnt a kömüves-sztrájk. Meg­ívugvással vettük a hin. hogy pápai épitöinuu­vások hónapokon át tartott sztrájkja a mult hét ,-égén megszűnt miután a munkaadók a mun­kások követelését teljes egészében elfogadták és' i kollektiv szerződést aláirtak. Mint halljuk, az] építőmunkások héttőn már minden irányban meg­kezdik a munkát. — A motoros eke. A tél folyamán mái airt adtunk Fodor Ferencnek, Fodor István rendörbiztos fiának motoros-eke találmányáról, melyre a szabadalmi hivatal is pátenst adott. Most arról értesültünk, hogy Fodor Ferenc mo­oros ekéje Zalaegerszegen, Lusker János gépész műhelyében készül el ez év szeptember havában, melyhez a szükséges pénzsegélyt Nagy Pál pusz­taszent tamási nagybirtokos adja. Ugy halljuk, Hogy az uj motoros-eke gyártására Zalaegersze­gen gyár alakul, mely azonban Pápa városát il­etué meg első sorban, ha Pápa városa nein vi­ieltetuék olyan közönnyel minden olyan dolog iránt, mely nagyon ritkán ugyan, de inueu indul »1 világkörüli útjára, hogy dicsőséget szerezzen ennek az alvó, nemtörődöm városnak. — Felhívás. Tisztelettel fölkérem Pápa vá­ros ni. t. közönségét, hogy amennyiben a hely­beli ref. főgimnáziumba járó tamiloknak szállási, esetleg ellátást akarnak adui, de eddig még nincs engedélyük rá, szándékukat akár személyesen, akár egy levelezőlapon augusztus 10-ig jelentsék be a tögimii. igazgatói irodában. Pápa, HM 1. jul. 22- Faragó János ref. fögimn. igazgató. — Huszáraink gazdasági oktatása. A helybeli m. kir. földmivesiskola tanári kara a tél folyamán a pápai 7-ik honvédhuszar ezred legény­sége részére gazdasági előadásokat tartott. Mint­hogy e gazdasági előadásuk a legénység jövőjére nagy fontossággal bírnak, Lóskay Gábor altábor­nagy, a székesfehérvári V. honvédkerületi parancs­nokság vezetője meleg hangú átiratban köszönte meg a tanári kainak ezen magasztos és hazafias célt szolgáló önzetlen munkálkodást. Veterán tanítók. Béb község öreg tanítója, Weiland György, buzgó negyvenévi szolgálat után a napokban nyugdíjba ment. Nyugdíjért tolyimodott továbbá Tulipán János dióspusztai tanitó is, ki pláne már 42 ev ig műkö­dött a tanítói pályán. A környéken még Usurgay Lajos és Horváth János, a pápát eszéri ós lovász­patoiiai tanitók idősebbek s ha ezek is nyugdíjba kívánkoznak, Pápán és vidékén csupa uj erőkre lesz bízva az ifjúság nevelése. — Iparigazolvány. Weisz Ignác a gabo­naügynöki ipar önálló üzésére iparígazolváuyt nyeri. Pados János kömivesiparát beszüntette. — Próbaelőadás. A m. kir. loldmivelés­ügvi miniszter rendeletére f. hó 15 és Hí au a helybeli lu. kir. töldmiv esiskolállál a kirendelt, bizottság előtt 5 gazdasági gyakornok próbaelö­adást tartott. A bizottság tagjai voltak: Dub­ravszky Róbert miniszteri tanácsos, elnök, Fe­renczy Károly komáromi, Tar Gyula pápai föld­mivesiskolai igazgatók. Pali Sándor békéscsabai gazdasági szaktanár és Illés Lajos pápai gazda­sági s. tanár. Próbaelőadás! tartottak: Bandiaa Gyula algyógyi, Horváth Aladár szilágysomlyói, Kapitány Géza iiagyszentniiklósi. Kutas János komáromi és Kovács Sándor pápai földuiivesis­kolai gazdasági gyakornokok. — Mezőgazdasági tanfolyam. A pápai m. kir. foldmivesiskoláuál f. hó 18-án nyílt meg a néptanítók részére rendezett 4 hetes mezőgaz­dasági tanfolyam, melyre a télvett 24 tanító kö­zül eddig 20 jelentkezett. A tanfolyam költségeit a töldmivelésügyi miniszter viseli s mindegyik tanító 10Ü koronái, kap költségei fedezésére. Azon­kívül a három legjobban vizsgázó közül az első 100, a másik kettő 50*50 korona jutalombau ré­szesül. — Szerencsétlenségek. F hó 17-én d. u. Galambos János lovászpatonai lakos a gözekéröl amelyet vezetett, lebukott. Az esése olyan sze­rencsétlenül történt, hogy az eke agyon nyomta. — Folyó hó 20-áu d. u. Kovács József dákai lakos urasági cseléd, a takarmányt szállító sze­kérről bukott le. A kerék nem ment keresztül rajta ugyan, de agyon szorította. Mindkét sze­rencsétlen családot hagyott hátra. — Villamosapas. F. hó 8-án déli fél 1 órakor Bakoiiytaiuási községben Nyári Ferenc pajtájába a villám belecsapott, mitől az tüzet fogott. A pajta szomszédságában elégett a szom­széd Horváth János lakóháza s még más takar­mány téléje. A kár 3ő00 koronára tehető, aminek egy része a biztosításból megtérül. — A városi mérnökök munkakörük meg­állapítása és a tanácsban való helyfoglalásuk ügyé­ben országos mozgalmat indítottak és megtelelő memorandummal járultak a kormány, az ország­gyűlés és a törvényhatóságok elé. A mérnökök munkakörét már sok helyen ez szerint is szabá­lyozták. A nagykőrösi szabályzatot lapunk leg­közelebbi számában be is fogjuk mutatni. — Hirdetmény. Pápa r. t. város polgár­mesteri hivatala közhírré teszi, hogy az ipar­hatósági megbízottak választására jogosult válasz­tók névjegyzéke 1911 július hó 28-tól julias 81-ig a városi löjegyzöi irodába közszemlére van ki­téve, a hivatalos órák alatt ott betekinthető s ellene az észrevétel 1911 november hó 10-ig a városi tanácshoz benyújtható. Pápán 1011 július 20-án, polgármester. — Kávéház megnyitás. Ha a Hungária szálloda telé megyünk, azt láthatjuk, hogy az uj bérlő teljesen uj köntösbe öltöztette a inai mo­dern viszonyoknak nieglelelöleg ugy a kávéházat, valamint a szállodát is. Igazán örömmel vehetjük tudomásul bérlő eme elhatározását, mert Pápa város közönsége nélkülözte mind a mai napig azt, amit a sokkal kisebb és kevesebb intelligen­ciájú varosok már rég idők óta rendelkeznek. Ki kell jelentenünk azt e helyen is, hogy az uj bérlő költséget nem kímélő elhatározása elismerésre méltó, amelyre a válasz Papa város közönségé­nek csak egy lehet, hogy eme uj vállalkozásában a lehető legmelegebben támogatja. Mint értesü­lünk, n héten lógjak ünnepélyesen megnyitni Fü­redi zenekarának közreműködése mellett, hogy mely napon, azt tálragaszokon tudatják. — Elhalasztott mulatság. Mult vasár­napra volt tervezve az Tpai os ifjak önképző egy­letének a nyári táncvigalma. ezt azonban a dél­utáni nagy záporeső elmosta s ezért ma tartják meg a Polgári Kör kerthelyieégében. CUKOR gyümölcs bef őzéshe z legolcsóbban előnyös beszerzés folytán ' Villa,rx3rerőre 'berendezett kávépörkölő és iti.ikőrlője megtekintésére felhívjuk a nagyközönség ^z^zznz^znz figyelmét, ^zzzzi^z^zz:

Next

/
Thumbnails
Contents