Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911
1911-01-22
Pipái 1ÍMI. január 22. tettek soha sincsenek enyhítő küriilménynek tekintve, si'it ellenkezőleg súlyosbító körülménnyel bírnak a büntetés kiszabásánál. Ilyen intézkedések nálunk is szükségesek, ha oda Akarunk Natiií, hogy népünket a zülléstől megmentsük s a magyarban lmssá ós vérré változott, de könnyen elfajulható nemes erkölcsöket a jövő'neinzedék számára megmentsük. A vasárnap, ha az áhítat számára meg nem menthető, akkor adjunk neki kárpótlást a tudás segítségével. Világosítsuk fel a népet, hogy ösmerje meg a földet, melyen lakik, ösmerje meg a saját törvényeit, szóval ösmerje meg saját Önmagát Ha a nép fölvilágosodott lesz, ha tudatában lesz annak, hogy a testet és a szellemi energiát az alkohol élvezése teljesen megőrli,népesedési statisztikánk is sokkal kedvezőbb eredményeket fog feltüntetni. Mert nem elszomorító jelensége, hogy pl. legutóbb, csak néhány nappal ezelőtt, Nagybecskereken egyszerre 16 •ember életét vette el az alkohol? Ha egy kis körutazást teszünk vasár- és ünnepnapokon a mi pálinkáméréseink körül, magunk is elszomorodva tapasztalnék, hogy városunkban is számosan hódolnak a pálinka nemes (!) élvezetének. Olyanok, akik kenyér és meleg étel helyett is pálinkát isznak. Hatóságunk nemes és dicséretes munkát végezne, ha az alkohol élvezésére, illetve a pálinka mérés korlátozására szabályrendeletet alkotna, még akkor is, ha az állam, - mint akinek ebből bevételi csökkenése lenne — ezt a •szabályzatot jóvá nem hagyná, legalább lássák meg odafönn, hogy nagyon itt van az ideje, hogy az alkohol élvezetének korlátozását maga a nép kívánja, maga az emberiség szorgalmazza. A női munka. Azért még nem kell okvetlenül feministának lennie valakinek, hogy • női innnka s női képességek elismerése s a férfiúi munkával való egyenrangúsága mellett kardoskodjék. Sokszor a nő nem azokban leli legerősebb támaszát és védelmét, akik legesküdtebh ellenségei minden olyas nöi mozgalomnak, mely majmolva a külföldet, de nélkülözve annak feltételeit, olyan jogokért indul a társadalmi harcba, amely jogok elérése nem a ma szükségessége, hanem valamely beláthatatlan messzi időnek valószinü elkövetkezése. Ha mi aktuálisnak tartjuk mai cikkünkben a női munkát vezéreszméül fogadni s arról elmélkedni, vájjon csakugyan elértük már azt a kulturális magaslatot, amelyen a nő mint egyenrangú küzdötárs a férfi oldala mellett vívja meg naponta a létért való küzdelem nehéz harcát, akkor bi/.onyára örömmel üdvözölhetjük a kereskedelmi miniszter azon uj javaslatát, mely a nöi munka idejének törvényszerinti korlátozását rendeli el. Ha az élet küzdelmeibe belefásult férfitársadalom nem tekinti jószeinmel az uj küzdötárs j porondra lépését, ha bizonyos is az, hogy az ujabb vetélkedés esetleg u férfi munka árának leszállítását vonhatja is maga után, mégis be kell végre látnunk annak szükségességét, hogy a női inunk i szerepét a modern társadalomból immár kiküszöbölni a lehetetlenséggel határos s hogy annak ug}' kulturális, mint társadalmi értékével s erejével számolnunk kell. S ha mértékét tudták szabni a szakszervezetek a férfi munka idejének, ha megtudták állapítani, hogy mennyi az a maximális munkaidő, melyet a férfi fizikum, annak megrongálása nélkül elbir, akkor nem szabad elfeledkeznünk a mellettünk munkálkodó s küzködö nöi munkásokról sem s különösen nem arról, hogy a nőnek a munka mellett még más hivatást is kell társadalmunkban betöltenie, amely hivatással a társadalom továbbfejlődése, életképessége egyenes arányban áll s amely hivatás mennél jobb betöltése a társadalom s mindnyájunk elsőrendű érdeke. A térfimurikások különböző szervezkedéseikkel megtudták óvni minden* [kor jogaikat, érdekeiket. A női munkások érdeI keit megvédeui pedig egyenesen a társadulom I kötelessége, mely ezzel tartozik ellenszolgáltatást I teljesíteni azért a szent, azért a nélkülözhetetlen missióért, melyet minden nőnek be kell töltenie, az anyaság tiszta kötelméért. S ezért üdvözöljük örömmel a kereskedelmi miniszter uj törvényjavaslatát, mellyel a női munkaidő normális szabályozását rendeli el Ha a nőt túlzott munkával kitárasztjuk, ha elvesszük tőle annak lehetőségét, hogy a munka után a természetnyujtotta hivatását is betölthesse, akkor así utódok korcsokként jelentkeznek s a népességi statisztika szoinoru számokkal igazolja az antifeministák ama elvét, hogy a nőt anyának s nem munkásnak teremtette a természet. Ha védelmi szabályokkal azonban határt szabunk annak a munkának, melyet a nő gyengébb fizikumával annak károsodása nélkül elvégezhet, akkor a nö mindkét hivatását teljes mértékben betöltheti s kiveheti részét abból a küzdelemből, melynek segélyével embertársának segítségére akar sietni s amellyel gyermekeinek jövendőjét még jobban biztosithatja. Ha ügyelünk arra, hogy csakis a hozzáértők számítása szerinti idő teljék el a munkával, a többi pedig a szórakozás s pihenésnek legyen szánva, akkor mi tettünk elsőrendű szolgálatot a feminizmusnak s mi segítjük elő azt, hogy a nö munkálkodása mellett tulajdonképeni hivatását is betölthesse „Just miHieit!" mondja a francia közmondás, az aranyközéput s mindenki megtalálja boldogulását. Ha a kellő mérték, a határ betartatik, senki annak kárát nem vallhatja. A nöi munkaidőnek törvény által való korlátozását éppen a női munka megbecsülésére szolgál, mert ezzel elsősorban törvényes elismertetését, másodsorban törvényes védelmét látjuk mindannak, melyekért az igazi feminizmusnak tulajdonképpen küzdenie kellene. A szédelgő kiállítások és azok képviselői ellen. Az Országos Magyar Kiállítási Központ körlevelet intézett a hazai ipari-, kereskedelmi és gazdasági egyesületekhez, melyben állást foglal a szédelgő kiállítások és azok képviselői ellen. K közérdekű tájékoztató lényege a következő: Az utóbbi időben számos panasz érkezett hozzánk a külföldi kiállítási ügynökök elleu, a kik ismeretlen jellegű és célú külföldi kiállítások szamára kiállítókat gyűjtenek és a tájékozatlan termelőket, főleg iparosokat és gazdákat, a kik jóhiszeinüleg engednek a csábításoknak, lépre is vezetnek, az áldozatokat jól megsarcolják és enuek ellenében teljesen értéktelen diplomákat es érmeket küldenek nekik. Az érintett ügynökök eljárása igen ravasz és elövigyázó. Mindig oly városból rajzanak ki, a melyben tényleg vannak komolyabb kiállítások. Harmadéve London, tavaly Brüsszel, a legtöbbször Paris a kiindulási pontjuk, de az idén már Turin ós Róma számára is dolgoznak, a hol tudvalevőleg nagy nemzetközi kiállítások is készülnek. Tau ugy képzelte, hogy a hatos nagyon is gazdag munkadíj és ki akarta egyenlíteni a külömbaéget a munka és fizetség között, mert az egész uton jól tartott beszélgetéssel. A vásárcsarnoktól a lukasomig megrajzolta nekem egy budapesti gyermeknek a képét . . . — A hatos tíz krajcár! igy kezdte — hogyan •adja majd meg? — Mihelyt leteszed a konyhám asztalára a virágokat, megkapod. — Helyes. De krajcárokban, vagy pedig mint egész hatos? — Ahogy te akarod. — Hát akkor krajcárokban. így biztosabb. — Miért? — Hatossal mit kezdjek? Ha boltba megyek, hogy fölváltsam, biztosra veszik, hogy loptam. Mert eok pénz ám ! — tette hozzá boldog fontoskodással. — Sohse volt még ennyi pénzed? — Egyetlen egyszer, — óvatosan körülnézett és suttogva folytatta: — Akkor, mikor egy ur forintot váltott a gyümölcsös kofánál és elejtette az aprópénzt, amit visszakapott . . . Messzire gurult . . . Egypár darab épen a lábam elé esett . . . gyorsan ráléptem. Négy darabot filléres maradt meg nekem. A liliszter morál megmozdult bennem és szemrehányást tettem neki: — Ugyan hát uem szégyenled magad, hogy megtartottad? hiszen nem volt a tied. Valami gúnyos láng lobogott a nyolc, éves fin szemében és szinte fölénycsen vágott vissza: — Hogy ne lett volna az enyém, mikor a jó szerencse adta ! — S mit. csináltál azzal a sok pénzel'' — Hál először is jó napol csináltam magamnak. Megittam két kupica pálinkát ... A cimboráim, akik már idősebbek, azt mondták, hogy az valami nagyon jó . . . Nem mondhatnám. Égette a torkomat. — Aztán? — Elhzittam két szultán cigarettát. Köhögtem tőle és egy kicsit émelygett a gyomrom. De két fin akivel találkoztam irigykedve nézett rám. — Maradt még tizenkét krajcárod. — Az volt csak az igazi mulatság, ami ezután következett. A villamosra ültem. — Minek? — Hát csak ! Sohasem mentem még villamoson, ha csak nem ugy, hogy fölkapaszkodtam hátul. Egypárszor meg is vertek érte. Most azonban föls/.áltam. A kalauz aki jól <smert, le akart kergetni, de éu csak ennyit mondtam neki : Hallja maga úrral van dolga 1 Adjon egy átszálló jegyet. A két krajcárt pedig ami visszajár tartsa meg borravalónak. — Volt még két krajcárod mit csináltál vele? — Annak furcsa a törtéuete. Almát akurtain venni a kis húgomnak, aki még sohasem evett almát. Szép szőke haja vau, nem olyan miut az enyém és kék a szeme. Nagyon szeretem. — Megvetted az almát? — Nem én! Ahogy a végállomásra értünk a kalauz lelökött a kocsiról és megtépázott, de a borravalót nem adta vissza. Kióltöttem rá a nyelvemel, ekkor rendőrt szóllitott és megkergetett. Nem ért utol. Akkor aztán megláttam két fiút aki péuzhe játszott néztem ŐK6t egy ideig, végre éu is beállani. Elnyerték a pénzemet. Tudom, hogy megcsaltak, do nem mertem szólni mert erősebbek voltak. Ha nagy leszek majd éu is csalok. Libegett a fáradságtól és éu elvettem tőle két cserepet, hogy könnyítsék a terhén. Biztattam hogy igy hamarább érünk haza. Nem akarta ideadni. — Ohó! hogy azt mondja u fizetségnél, hogy maga vitte! — szóllot ravaszkodó szemhunyoigatássul. — Inkább leülök egy kicsit. — Voltál már becsukva? — kérdeztem. — Egyszer. — S miért? Vállat vont. — Egy uruak ki'opták a zsebéből a bugyelárisát, én ott állottam a közelben és a rcudőr engem fogott el. Pedig láttam az igazi tolvajt. — Miért nem szóltál hát? Csudálkozva nézett rajtam végig, mintha a méltatlankodás érzete izgatná, nyersen odavágta: — Ohó esak nem leszek tán besúgó?