Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-05-21

ro8, amely úgyszólván jövedelmezőségi alapok hijáu létezik, viszont ott, ahol van bérbeadható alap, (városi kövezetváin, községi fogyasztási adó, helybér, vásárpénz, hidvám stb.) ott oly jó és befolyásos kezek között nyugszik a bérlet, hogy abból nagyobb jövödelmet kiszorítani majdnem lehetetlen. De van gondja rá a bérlőnek, lw>gy még nagyobb bórajánlat esetén is az övé maradjon a jól jövedelmező alap. Ilyenre mindig akad ürügy, amely ürügy a határozathozatalnál „indokká" válik. A tárgyalás során pedig „méltánylást érdemlő körülményekének hivják s a jogcímet „szerzett érdemek méltánylásával" adják meg. Abból az alkalomból, hogy a székesfőváros saját házi kezelésébe vette a hirdetésügyet s minden emberi számítás szerint kitűnő eredményeket fog vele elérni, íhacsak nem kezelik majd a dolgot „hivatalosan", hanem érvényre engedik jutni a kommerciális hozzátudást, amely különösen idegravitáló idegen érdekek idevonását kell, hogy kultiválja) nem véljük fölöslegesnek ezt a dolgot, a vidéki városok figyelmébe ajánlani. Sehol annyi szabad tér, hirdetési alkalmatosság és ami a fő: szükség a reklámra, mint épen a vidéken. Nézzük meg Németország, Franciaország városait! Ott decentralizált kereskedelmi élet él s ha van valikinek valamije, amit értékesíteni akar, nem a centrumban : a lövárosban adja hírül, mint itt nálunk, íavval a naiv hiedelemmel, hogy majd csak meglátja a vidék, ha felrándul Pestre!) hanem kimegy a hirdetni és mondanivalójával oda, ahol érvényesülni szándékozik. Mi lenne már most, ha a mi vidéki városaink, mint olyanok, mint város és vállalkozó vennék kézbe a plakát hirdetésügyet? Ma még kiszámíthatatlan, mily anyagi haszna lehetne ebből a városoknak, de hozzátudó kezelés, egyöntetű hirdetési mód, amely az ország valamennyi városában, mint mindenütt egyenlő magyar hirdetési tábla ós oszlop léteznék, nagy jövővel biztat. Ezt akár bérbeadhatnák országos vállalkozónak, de az alapfeltétel mégis az leune, hogy közös akarattal, közös érdekből, egyenlő elvekkel állapitanók meg a keresztülvitel módja. Ugy tudom, hogy a városok évenkénti nagygyűlésén jókézbe kerülne az ügy, ha Zalaegerszeg egykori derék polgármestere, Várhidy polgártárs, az agilis szervező tanulmányozná, hogy kész tervezetet adjon a városok kiküldöttei elé! Félretéve a városi, nem kis anyagi érdeket, ma még mondhatom, hogy maga az ipar és kereskedelem sem tudja kellőkép mérlegelni mily értéket jelentene az ö számára, ha rendszeres és módszeres hirdetési lehetőség állana szolgálatára a vidéken ! De, amit minden alkalommal hangsúlyozok, számítani kell a mi zsenge ipari és kereskedelmi alapozásunkkal s különbséget kellene tenni a hazai ós az idegen reklám között Jó lenne tehát, ha a belügyminisztérium is belenézne a dologba,] hogy szabályrendeletileg rendeztessék minden,] felruháztatván a hirdető érdek szempontjából szükséges garanciákkal ! VEGYES HÍREK. — A gyermeknap eredménye. A mult vasárnap tartott gyermeknap gyűjtése mindössze 133 koronát eredményezett, tehát az idei anyagi eredmény jóval alatta maradt az elözö évieknek. Ennek azonban nem az az oka, hogy megcsappant az érdeklődés, sem az, hogy az emberek lelkéből kiveszett volna az elhagyott, gyermekek iránti könyörületes érzés, hanem az igazi ok a szegénység. Pénztelenség mellett, pedig még az a buzgó tevékenység sem képes fényes anyagi eredményt fölmutatni, amilyen agilis tevékenységet a gyermeknap rendezője, dr. Weltner Sándor városi orvos kifejtett. Sőt még az urnáknál levő hölgyek szépsége sem bírt azzal a varázserővel, hogy a semmiből pénzt tudott volna teremteni. A gyűjtésben resztvettek: Peutz Eliz, Tüske Erzsike, Szilágyi Józsefné, Sült Józsefné, Tar Gyuláné, Gyurátz Linuska, Hanauer Büzsike, Galamb Laura, Geiger Edith, Hanauer Mici, Deli Berta, Kiss Vilma, Gerstl Leóné, Fischer Gyuláné, Eibenschütz Etelka, dr. Fehér Dezsöné és Baráth Mariska, akiknek nemes fáradozása nem szorul külön dicséretre. — Oyámpénztári számadások. A városi árvaszók folyó hó 17-éu délután a városháza nagytermében teljes ülést tartott, mely alkalommal a mult évi gyámpénztári számadások tárgyalásával foglalkozott. A számadást helyesnek találván, azt a kiskornak és gondnokoltak követelésének 5 millió 590.092 K 69 • fillérben millió 700-486 K 19 fillérben vagyonának 109.703 K 50 fillérben történt megállapításával a közgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Javasolta egyúttal, hogy a tartalékalap 5031 K 81 fillért tevő saját kamatjövedelme, továbbá a kezelési jutalók, őrzési dij és kezeiési felesleg óimén befolyt, 2972 K 46 fillér fele része a tartalékalap gyarapítására fordittassék. A számadásokat 15 napos közszemlére tették ki s azután terjesztik a közgyűlés elé. a fedezetnek 5 8 a tartalékalap — Zavar egy temetésen- Mult számunkban megemlékeztünk Wikker János temetéséről, amelyen az építőmunkások, azáltal, hogy dalárdájuk énekbe kapott, zavart okoztak. Erről a dologról ugy a helyi lapok, mint fővárosi újságok is, többek között a „Népszava" is merően ellentétes tudósítások alapján megemlékeztek. Lapunk a mult alkalommal a legilletékesebb helyről kapta a tudósítást és most, hogy az esetről különféle hirek terjedtek, direkte megkértük Szentgyörgyi Sándor karnagyot, mi a véleméuye a „Mórt oly borús" kezdetű ének felöl és hogyan áll annak a bizonyos 100 koronának az esete? Szentgyörgyi készséggel adott felvilágosítást, még pedig a következőkben : „A „Mórt oly borús" kezdetű gyászdalt, noha nem éppen katholikus egyházi dal, kath. temetéseknél el szabad énekelni, de csak a kántornak, vagy vezetésével a dalárdának s végül engedelmével másnak is. Engedély nélkül — nemcsak ezt, nem, hanem a „Circumdederunt me"-t sem, pedig ez tisztán kath., hozzá még liturgikus ének. Wikker temetésén nem az volt a baj, hogy a kömivesdalárda mit énekelt, hanein az, hogy egyáltalában énekelt — engedély nélkül. Szeretném azt a másfelekezetü kántort látni, aki megtűrné, hogy temetéseknél, ha ö már elvégezte az elvégezni valókat, bárki — engedély nélkül belekapjon tetszésszerinti zsoltárba, vagy gyászdalba. A 100 K esete pedig ugy áll, mint megírták a mult számban. Óvadéknak kértem én s nem a pap. Tehát nem stólának, hanem óvadéknak arra, hogy a nyerendő engedéllyel nem fognak visszaélni. De ha nem óvadéknak, hanem stólának kértem volna, mert dijlavelem azerint minden énekkaros temetés után minden énekes után 3-3 K-t, azonkívül 20 K-t szedhetek. Nem tudom hányan vannak a dalárdisták, de csak 90an legyenek, hát 110 korona a stóla. Különben, ha magamnak tartottam volna meg a kért 100 koronát, nem én volnék Magyarországon az első kántor, ki egy temetés után 100 K stólát kapott." Eddig Szentgyörgyi nyilatkozata Itt emiitjük meg, hogy a hivatalos eljárás folyamatba tétetett — Áldozó csütörtök. Krisztus menybemenetelón^k emlékünnepén, áldozó csütörtökön 0 órakor a plébániatemplom körül körmenet lesz. Délután 3 órakor ünnepi vecsernye, melyet az áll. tanítóképző felsőbb osztályainak kath. növendékei végeznek. Az első áldozás ünnepe jövő vasárnap lesz. — Bucsu Marcaltön. Ma, Nepomnki szent Jáhos utáni vasárnap Marcaltön bucsu lesz. Ugy vonaton, mint kocsin Pápáról egész népvándorlás lószen Marcaltöre, ha jó lesz az időjárás. rolt neki, de ő mindig halálos elfogódottsággal utasította vissza kísértéseit. Arcába «ökött a vér. Elmegyek hozzá — gondolta és inig ideges reszketéssel hozzáfogott az öltözködéshez mini világosabb lett u lelkében az öntudat, hogy ebben a pillanatban mást nem tehet és jobb, nemesebb külóiuh fog lenni mint a többi. Kocsit hozatott, hogy elhajtasson ehhez a vén emberhez aki földbérlő vo'.t a szomszédos határban. Ment a nagy feláldozásra; a kocsi pedig vitte virágos szántóföldeken, illatos réteken és mig fehér akácok illata csapta meg az arcát, szerelmes lovagjára gondolt és bár szive dohogott erősen valami kimondhatatlan boldogság szállotta meg a lelkét. * * * Együtt ült a hadbíróság a kaszárnya ungy hatablakos szobájában amelyen becsillogott a napsugár. Szürke verebek fürödtek az utca porában, az eresz alól behnngzott R fecske csiosergés. Ott volt az ezredes hadbiró, összes piroaképü ur. A kapitányos és a főhadnagy, kissé komorak voltak, elfogódottá tette őket a gondolat, hogy egy rokonszenves fiatal tiszttársuk fölött kell Ítéletet hozniok. A védői tisztet Maiorosi főhadnagy végezte. Kényei tlenni feszengett a helyén, arca vörös volt mint a főtt rák, homlokát összeráncolta és latható igyekezettel de kevés tudással fogott hozzá könnyelmű barátjának védelmébe. Az elnök csöngetett: — Treunfelsy Pá! hadnagy! Belépett a hadnagy. Egv pillanatig kísérteties csend támadt, hogy a légy döngését is meg lehetett volna hallnni. Sudár termetén megfeszült az egyen|ruha, amely ugy lehet utoljára volt most rajta. Hidegen, de halálos sápadtsággal felelt a hozzáintézett kérdésekre. — Hadnagy ur hova fordította azt a hatszáz forintot, amelyei az ezredpénztárnak nem tudott elszámolni ? — Elvesztettem. Az ezredes fürkészőleg nézett egy pillanatig az arcába. — Hol vesztette el? Nem tudom. Elvesztettéin ismételte a hadoagy kissé ostobán és arcára piros rózsákat festett az izgatottság. Zavartat) állott néhány pillanatig. Majorosi főhadnagy idegesen csóválta a fejét, nem volt megelégedve védence viselkedésével. Az ezredes halkan néhány szót váltott a mollette ülő kapitánnyal. Látható izgatottsággal tárgyaltak. Most hirtelen felállott, az asztalról egy csomó bankjegyet emelt fel. Hatsáz forint volt éppen. Egy fillérrel sem több sem kevesebb. Hadnagy ur! Ezt a pénzt Jázmin kisasszony szolgáltatta iit a hadbiröságnnk. Azt állítja, hogy a hadnagy ur nála vesztette el ezt az összeget mikor látogatóban volt. Kiejtette a tárcájából. O megtalálta. Lehetséges hogy igy történt? feleljen! A hadnagy arca vérpirosra gyulladt. Lélekzete elakadt. Le volt bocsrfjtva előtte az aranyhíd, amelyen elmenekülhet. Halálos csend támadt. Hallgatott. Ajkát összeszorította és mintha minden figyelme odaterjedt volna, hogy odalenn az uton haladó teherkocsi nyikorgását jobban kivel Az ezredes jóakaratukig ismételte a kérdést. Hadnagy ur! A kisasszonynál vesztette el a pénzt? Feleljen. Most magához tért. Mereven a szemébe nézett az elnöknek. Nem ezredes ur! Én ezt a pénzt nem a kisasszonynál vesztettem el. A bíróság tagjai értelmetlenül bámultak össze. A védő dühösen ugrott fel a helyéről. Tisztelt uraim. A hadnagy ur beszámíthatatlan állapotban van. Ebből a nyilatkozatából is láthatják uraim ! * * Nem Ítélték el a hadnagyot csodálatosképpen de le kellett mondania a rangjáról. A távirdafőnök, az utolsó pillanatban megküldte a hiányzó összeget. Elhatározta, hogy uj életet kezd az eddig megvetett és ki nem próbált polgári pályán. Késő este hagyta e! a várost. Egyedül Mvjorosi hadnagy kisérte ki az állomásig. — Látod Majorosi monda a hadnagy, mig sötét, butavirág szin szemei megteltek könnyel, nekem már végem ! Dehát én inkább föláldozom magamat, semhogy kompromitáljnm a kisasszonyt. Majorosi élénken tiltakozott. Éppen azzal kompromitáltad, hogy feláldoztad magad. Ezzel elváltak. Ks a hadnagy mig a vasúton utazott az egész idő alatt arra gondolt, hogy a főhadnagy Majorosinak, még sincsen igazn.