Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911
1911-04-09
4. Pipái Lapok 1911. április 9. elég kellemes zenét in H darabhoz, melyben Kovács H.tiiuH, Horiss Bianka és 4 férfi játszik nagyobb szerepet. Hátori, Iváufi, Nyiko* és Héketi valamennyien szépen állták meg helyüket ugy ének, mint játék, mint peilig tánc dolgában. Az Kdes öregein Fali zenéjét, dicséri. Itt csak kárOtt szereplő vau Iváufi. Lónyay és Fábián. F. Iiániin művész azonban éppen elegendő a rövid és egyébként semmit mondó operett eljátszásához. Közönség ez estén alig volt. Szerda. Délután üres ház előtt ment A kis lord. Készben a hideg időjárás miatt, másrészt azon-! bau a húsvéti vakáció beáilta miatt ia kath. ta-j nulók szeiitgyakotiatot végeztek i alig volt valaki a szinházban. Ifjúsági előadásnak volt szánva, de a szülők ugylátszik többre becsülik gyermekeik egészséget, semhogy ily időben hideg szinhalba engedjék őket. Már már azt hittük, hogy elmarad az előadás. Mégis belekaptak. Sándor Julia. Boríts Bianka, Sárközy a hölgyek sorában, Kovács, Vértes, Hátori, Iváufi a férfiak közül kiváltak a játékban. Este a Cigáiiyszereleni-et játszották immár negyedszer e heten. Íjat mit mondjunk róla?! A cigányt ismét Erckövi adta. mint mindig, I pompásan. Kiváló jelenetei it darabnak, mint a Cserna vizéből való mentés a szentjános bogarak röpködésével, a kis babák játéka, a pezsgős jelenet ezúttal is megtették a hatásukat a pub-I likumra. melyből ez estére is igen sokan jöttek el. Zenekar, énekkar pompásan működött s a karmester megérdemli elismerés Unket, Iváufi a táncok betanításában tanúsított sok leleményességet, a miért i ha már a sziulapon nem azért szekták is kiírni, hogy ö a tánctanító, hogy megdicsérhessük i szintén neki is gratulálunk. Gsiitörtök. Bizony több közönséget érdemelt, volna BirÓ Lajos színmüve, a Sárga liliom, mint a hányan voltak. Hiszen nem volt éppen üres a ház, hanem Iliikor ugy is oly ritkán jutunk színműhöz, még ritkábban jo színműhöz, akkor még ha elme sejtjük is, hogy éjiéiig tart az előadás, nagyobb érdeklődést kellene tanúsítanunk színmüvek iránt. Sárga liliom elnevezést Sándor J. társulatunk e jeles drámai hősnője nyerte, ki mint az orvos Dóryi húga a nyegle nagyherceg (Nyikos) szerelmi ostromlásának áldozatul esik. b'euiitöen hosszú, három felvonásban ez a téma annyira ki vau dolgozva, hogy a színmüveket kedvelő hallgatók vagy nézők, alaposan detektálhatták magukat idegrázó jelenetekben. A nevezetteken kivül. kik közül Sándor Juliska igazán remekelt és sok tapsban részesült, még Kadnay Iváufi. Kickövi, Bay, de különösen Kovács és Vértes igyekeztek szépet nyújtani. Boris és Sárközy a hölgyeket képviselték sok tetszést osztva. VEGYES HÍREK. Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f, évi április 11-éti délután 8 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő: 1. Városi tanács javasolja, hogy az adókivető bizottságba a rendes es póttagok beválasztassauak. 2. Vármegye törvényhatósági bizottsága jóváhagyta a város szervezeti szabályzatát a főorvos állásra vonatkozólag módosítva. 3. Nagy Sándor v. képviselő indítványozza, hogy az országos állatvásártór déli része takarttló helyül a kisgazdáknak engedtessék át. 4. Moravek Lipót és neje házának kisajátítása ügyében hozott törvényhatósági bizottsági határozat raegtelehbezo.se. — Szinügyi-bizottsági ülés. A város szinttgyi bizottsága t. hó 4-én tartott ülésében tárgyalta Szalkay Lajos színigazgató kérvényét, melyben a városi színháznak részére 3 évre való kiadását kérte. A szinügyi-bizottság teljesítette Szalkay kórelmét s számára a színházat ,'{ évre áteugedte. Ennek ellenében azonban köteles Szalkay minden szezonban teljes társulatát s a teljes honvédzenekart magával hozni, társulatának névsorát minden év június 1-éig bemutatni s a színügyi bizottság óhajait a szerződtetéseknél figyelembe venni, végül köteles a 3 év leforgása alatt a színpadra 4-5 teljes berendezést készíttetni. Ha e feltételek bármelyikét Szalkay nem teljesítené, a sziuügy i-bizottság az engedélyt megvonhatja s a színházat, más jelentkezőnek adhatja ki. Az j Országos Szinészegyesület kérelme folytán megI engedte Szalkay Lajos színigazgatónak, hogy a 'színházban az l'Jll. őszi szezontól kezdve a páholyok Után 10 f., a földszint első ü sora és az I erkélyszék után 4 f.. a többi helyek utáu pedig J '2 f nyugdij-pótdijat szedhet. Végül a Körmendy Béla távozásával megüresedett, tagságra megválasztotta még dr. Adorján Gyulát s ezzel a gyű-, lés véget ért. — Ref. főiskolai tornaünnepély. Kalt I vasárnap este folyt le a ref. főgimnázium torna- | ünnepsége a sportkedvelő közönség tömött széksorai előtt. Mielőtt az ünnepség program tnszerintt lefolyásáról beszámolnánk, általánosan el kell ismernünk, hogy tanintézeteink hasonló színvonalon álió és magasabb képzést tanúsító torna- I ünnepséget még nem igen produkáltak. Az ai nagy siker, a mellyel ez uz ünnepség végződött, természetesen elsősorban Kovács Lajos Jenő, kitűnően képzett tornatanárnak az érdeme, aki ez estén megmutatta, hogy kevés idő alatt is lehet jelentős sikerekhez jutni, ha azt kellő szakértelemmel és lankadatlan ambícióval készítjük elő. A tíz számból alló programra minden egyes részét oly lelkesedéssel végezték a résztvevő növendékek, hogy valóban gyönyörűség volt nézni. A gyakorlatok preciz lelolyását a feltűnő fegyelmezettségen kivid még az is eléggé jellemzi, hogy majd mindegyike úgyszólván vezénylés nélkül történt, mert a vezénylést az illetők a kísérő zenében kapták, mely újszerűségével is megkapta a közönség figyelmét. De volt alkalmunk látni egy olyan tornagyakorlatot is, amelyet Magyarországon még nem honosítottak meg: a támla-gyakorlatot, melyet a HL A. és B, osztályok mintacsapata mutatott be olyan tökéletes-} seggel, mintha valamennyit egy szál dróton rángatták volna. Mint legszebb mutatványt a kor-' látversenyt és mint legtélelraesebbet a gyürüraagasugrást kell kiemelnünk, amelyeknél szebbet tökéletesebbet talán csak a fővárosi torna-klubokban láthattunk volna. A verseny alkalmával, amelyen Németh István theol. akad. tanár elnökölt a versenybírói tisztet Fürst Sándor sport egyesületi elnök. Kovács Kálmán honvédhuszár százados és Kovács Lajos Jenő tornatanár töltötték be. Az egyéni vesenyekeu 16 versenyző vett részt, amelyekben a győztesek ezek voltak: Korlát, gyürü-magasugrással összekötve I. Erdős Mátyás 24"5 pont; II. Hegedűs Sándor és Bertalan Sándcr 24-24 pont: III. Szabó Sándor és Fülöp László 23"5-23'5 pont; IV. Vikár (időn és Lendvay Gyula 23-23 pont. Magasugrás. I. Vikár Ödön 170 cm: II. Nagy Sándor, Erdős Mátyás és Saáry Lajos 165-105 cm. A verseny befejezése után, melyhez a zenekari kíséretet Gáty István zenetanár vezetése mellett a főiskola zenekara szolgáltatta. Németh István elnök meleg szavakban mondott köszönetet Kovács Lajos Jenő tornatanárnak, valamint a közönségnek is, mely ezt a valóban szép ünnepélyt jelenlétével megtisztelte. Ugy látja, hogy a testedzés mai szép eredményével uj szellem költözött be a főiskola tornatermébe s reményének adott kifejezést, hogy a jelenlegi nagy siker az ifjúság ambícióját csak fokozni fogja s biztos benne, hogy az ifjúság a legközelebbi tornaünnepély alkalmával a közönséget még nagyobb mértékben fogja gyönyörködtetni. A közönség ugy Németh István elnököt és Kovács Lajos Jenő tornatanárt valamint a versenyző ifjúságot, lelkesen megéljenezte s ezzel a szép ünnepség véget ért. Az ünnepély alkalmával felülfizettek: dr. Antal Géza, dr. Saáry Lajos 10-10 K, dr. Baranyay Ferenc 5 K, Faa Mihály 4 K, dr. Cseh-Szombathy László, Kristótfy Gyula, főtiszt. Németh István 3'50-3'50 K,S dr. Adorján (iyula 3 K, Fejes Zsigmond. Kis Tivadar, dr. Kende Ádám, dr. Lakos Béla. Mannheim Ármin, Schor Ármin, Ungar Manó, Lux Lajos 2-2 K, Faragó dános, Fehér Sándor, Győri Gyula, dr. Körös Endre, Lantner János l'50-l'öO K, Németh Sándor, Neupor Miklós iTap'dcafö), Süle Gábor 50-50 tili. Hajnóczky Árpád 3 kötet könyvet, melyekért a főiskolai tornakor vezetősége hálás köszönetét nyilvánítja. — Tornaszakfelügyelöi látogatás Papán. Folyó hó ö-töl 7 ig tartotta latogitásait dr. Tuba Adolf egyetemi m. tanár miniszteri toruaszakfelügyelö, a helybeli rel. fogiinnázii.mbau, ahol az egészségi viszonyokat, az egészségtan tanítását, főleg pedig a testi nevelés fejlettségét, vezetését, módszereinek helyes alkalmazását s más ezzel kapcsolatos dolgokat vizsgált igen körültekintő részletességgel meg. A látottak és tapasztaltak felett a legmelegebb elismerését fejezte ki. A látogatást igen kedélyes bankett fejezte ste, ahol dr. Antal Géza orsz. képviselő, Németh István egyh. ker. főjegyző, dr. Tuba Adolf miniszteri kiküldött. Faragó János fögimn. igazgató ós dr. Kapossy Lucián szólottak több ízben töl. - A legújabb felfedezés. Ne tessék valami világraszóló felfedezésre gondolni, inert sem az északi sarkról, sem egy eddig még nem látott üstökösről, hanem csak egy városi bizottságról van szó, melyet, egyik városi képviselő fedezett, fel az 11)09. évi közgyűlési jegyzőkönyvben. Ennek a felfedezésnek azért van nagy jelentősége, mert ez a bizottság a megalakítása óta talán egyetlen egyszer sem működött, pedig ha megmondjuk, hogy a húsárakat megállapító bizottságról van szó. a közönség maga fogja bizonyítani, hogy a lefolyt, két. esztendő alatt akadt, volna dolga elég. De mentségül fölhozzuk, hogy tán a bizottság tagjai sem tudták vagy tudják, hogy ők egy fontos bizottság tagjai. Es ezért, kár is volt felfedezni. — A főorvosi állas mint értesültünk, nemsokára be fog töltetni. Városunk polgármestere ugyanis fölterjesztést intézett a vármegye alispánjához, ahol a választás megtartását f. évi május hó 0, 10 vagy 11 napját hozta javaslatba. — A pápai Leányegylet ma vasárnap délután 5 órakor rendezi előadó ülését a következő műsorral: 1. Hess A. Kornevilli harangok, zongorán négykézre előadják Klein Gizi és Klein Jolán. 2. Felolvasás, tartja Bokor József. 3. Beranger. Isten veled, szavalja Haduay János színtársulatunk tagja. 4. Richard Oszkár. Concertino, Hegedűn előadja Egresics János, zongorán kiséri Klein Gizi. — Szinházi hetiműsor. Hétfőn Cigányszerelem. Zóna. Kedden Arlesi leány Szerdán 1 sinei et len táncos. Csütörtökön Sárga liliom. Zóna. Pénteken és szombaton szünet. — A főorvos helyettese. Dr. Steiner József városi főorvos nyugalomba vonulása óta dr. Weltner Sándor v. orvos látja el a főorvosi teendőket — még pedig díjtalanul. Miután a főorvosi állás végleges betöltésére a szervezeti szabályrendelet módositásáuak a késedelmezése végett mostanában nem kerülhetett a sor, az orvos pedig 3 hónapig tartozik díjtalanul ellátni a főorvos teendőit, a tanács április 1-étöl folyóvá tette dr. Weltuer Sándor részére a főorvosi járandóságokat a drágasági pótlékkal együtt. — A jéggyár zárószámadása. Pápa város tulajdonát kópezó jéggyárunknak rault évi száraadása 2100 K 53 f. mínusszal zárult. Miután tehát a bevétel a kiadásokat nem fedezték, a tanács azt fogja javasolni a képviselőtestületnek, hogy a hiányt, melyet a közvágóhíd pénztára sem képes fedezni, a pénztárniaradvány terhére a közpéuztárból utalja ki. Egyben 1000 korona előleget is fog kérni a tanács s végül felemeli a jég árát a folyó évre. Megbízta a tanács a főszám vevőt, hogy hirdetmény utján közölje a jégfogyasztókkal, hogy a jég ipkint 4 K 40 f., tömböukiut 55 f., féltömböukint 28 t. lesz ezentúl, egyben felkivandóknak tartja a jégfogyasztókat, hogy április 20-ig jelentsék be a fogyasztási adó kezelöségénél, naponkint mennyi jégre vau szükségük, miután a jéggyártást csak a szükséges arányban foganatosítják. A gépész a villanytelepeu nyer alkalmazást, hol az ottani gépészeket