Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-03-27

gondolatokat s szórja nívóinkba il s/->'rotfl fényes magvait, hogy az kiviruljon s írnyas lombjai alatt érvényesülhessen Krisztus urunk szentséges tanítása: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. A nőnevelésről. A nöemencipáoió kérdése felett pörösködtek az emberek, aztán az ügy megoldat latiul tolódott félre — jobb igökre. Elcsöndesedtek vele. Legalab itt liálunk nem sok hallatszik róla. líajoiigói vannak pedig szép száuiint!, de kicsinylőt, sőt ellenségei jóval többen. Közismert, hogy semmi sem nehuzebb, mint uj utakra terelni a gondolkodást, uj életmód, uj társadalmi berendezések előnyei iránt reményt és hitet kelteni az emberekbe: a feladat mégis ez marad, Az eszme hirdetői nem faradnak el ebben i nagy munkában s mindig megtalálják a hangot, mely az elmét tűnődésre birja ós az emberiség legigazabb érdekeinek felismerésére birja, rávezeti. Ha lassan, ha nehzen is. ujabb •és ujabb területeket hódítanak el, ujabb él ujabb oszlopokat döntenek ki a hagyományok alól, napról-napra szerezvén uj híveket, uj küzdőket az eszme szamára. Az eszme fehérarcú harcosainak leik -s, kis csoportja tüzelő szóval proklamálja a nyugtalan és ferde közviszonyok által lázba sodort élet követelményeit. Törvénnyé válnak hajdan a ma még talán lecsépült, kétségbevont, de a felismerésre már megérett igazságok. A mit a mult embere meg nem ért, a mi ellen gyűlöletet és rosszalást. táplál, az az uj kor embere előtt ige, mely bár ködös, de gyönyörteljes sejtelmek raját veri életre a lelkében. A kényszer miatt örök megalkuvásban élő nő, az erkölcseiben niegtiprott. bénává nyomorított anyaállat felszabadításáról, anyagi és egyéni függetlenségéről már nem lehet félvállról beszélni. Mert a társadalom mai lét viszony i<i között « házasság nem egyébb, mint a szerelem orostitulálása, melyben a leány, s gyönge, magával tehetetlen testét kéuytelen odaadni annak, ki a kenyérért való marakodásban erösebb másoknál. Jellemző az a fásultság, az a beteges köSöny, mellyel a magasabb ideálokkal szemben a lelkek el vannak telve. A társadalom minden Tetegében játszódnak le ilyen tragédiák, a szeakkor a női ideál típusával gyakrabban találkozhatunk az életben. Irodoluni, művészet, nemzetek egész kultlírája újjáalakul a sikeres uöueveios nyomán s a mi eddig csak a szenvedő szivek ábrándja vol»: uj erkölcsök támadnak s az érdek lánca alól felszabadított szerelem egy lélekben ténköltebb emberiséggel fogja benépesíteni a világot. Náray AurélSzínház. Amint, azt már lapunk mull számában jeleztük. Szalkay Lajos színtársulatával e hó 19-óü megkezdette előadásainak sorozatát. Az elmúlt sziliházi hétről, sajnos, most is csak azt mondhatjuk, amit az előző szezonok első hetéről kellett mondanunk, hogy közönségünk nem látogatta a színházat oly mérték hon, mint ahogy azt az előadástik megérdemelték volna. No de az már szokása a mi közönségünknek, hogy a színházi életet az első pillanatban nem tudja megszokni, hanem ha már belemelegedett, akkor aztán van is köszönet benne, mert el merjük mondani, hogy színtársulat még nem részesült nálunk olyan közönyben, mint pl. Zalaegerszegen az ősz folyamán. Az előadásokról általában estik jót mondhatunk s eddigi impressziónk az, hogy ha a beállott sziuiszesótl alatt ak..d valami kifogásolni valónk, az a legnagyobb valószínűség szerint a darab rovására esik, mert erők és összjáték tekintetében Szalkay társulatától elismeréssel nyilatkozhatunk. Mi mindenesetre azt szeretnők, ha a közönség es a társulat meg lenne egymással elégedve. Részletes tudósi tásnnkat az alábbiakban adjuk: Szombat és vasárnap. Előadásaink sorozatát e hó 19-én a Trenk bj:.ö eil ti'. '.) f-lvonásos operettel tirták Willer teit ki a fiuszirozás eiől, hanem egy bátorító pillantással elfogadta a il.tt- r. A fiatal emb<T rögtön elvesztette a fejét. Meglehetős ügyetlenül kiszalajtotta a száján a banális siót: — Nem engedné meg nagyságos asszonyom, hogv segítségére legyek és a lakásáig elvigyem ezt a kis eenmngotf — Hát hozza, ha nem restclli — felelte bájos mosollyal Kardosáé. — Különben ugy se messze kell fáradnia, m<-rt itt lakom közel a Szentkirályiutcában. — Oh, milyen boldoggá lesz, — kezdte az áradozást a gavallér. — No, ha olyan nagy gyönyörűség ez magának, hat akkor jöjjön, még vásárlók egyettnást. Bementek még 2-3 boltba s mire kijutottak a Kerepesi-utra, a fiatal embernek már mind a két keze tele volt csomagokkal. Beszélni azonban nem volt módjában, mert a fürge asszonyka oly gyors iramban futott keresztül a süru tömeg között, hogy a t igabau lépést sem tudott vele tartani. Kardosáé utközben bemeut még egy divatárus boltba s hamarjában ott is hecsoinagoltatott valamit egy termetes dobozba s azt is hű kísérője karjai közé tette. A fiatal ember már savanyu képet vágott a mulatsághoz, de mit volt mit tenni, nem utasíthatta vissza a dobozt. Jieiignált arccal ballagott tehát a pajkos asszonyka után, be a Szentkirályi-utoa egyik nagyobi) bérházába. Beszélgetést azonban meg most se kezdhetett, mert Kardosné oly szaporán szökdécselt fel a lépcsőn, hogy 2-3 fokkal mindig előbb járt. Végre elérkeztek a lakás ajtajához. A szép asszony csöngetésére megnyílt az előszoba ajtaja. — No kedves barátom — mondta itt nyájasan az asszony — rakja esdi le azokat a csomagokat ide az asztalra. Igy ni. Nagyon szépeit köszönöm a szívességét. Ezt a csekélységet pedig fogja fáradozásáért. S érzel két darab husz fillérest nyomott az ámuló gavallér kezébe. — De nagyságos asszonyom, — hebegte sápadtan az elképedi fiatal ember - az Isten szerelméért, .'iát mit gond.il ? . . . — Ugy — kacagott a csintalan asszony — ez a pár krajcár magának kevés ugy-e? l'ersze igazsága van. De nincs nálam több aprópénz. Hanem várjon nsak itt egy pillanatig, mindjárt kiküldőm az uramat, az majd kifizeti magát. Ezzel belibbent a szobaajtón. A fiatal ember pedig hajadonfővel hativalthomlok rohant le a lépcsőn. A szobaleány alig tudta utolérni az utcán, hogy átadja neki az ott felejtett — kalapot. A mátkatál. — A magyar nép szokásaiból. — Közli: Jakabházy Istvánná. Anyáin gyakran beszél el gyermekkori emlékeiből egyet-mást, ami bizony régen volt ezelőtt 70 évvel, mikor 10 éves veit, most, amikor kihaló félben van minden népies szokás, nem lesz érdektelen felemlíteni belőle egyet, mivel épen a húsvéti ünnepekhez fűződik, mert húsvéti szokás volt, mint most is van: — az öntözés. A mátkatál küldése volt az. a mi abból állott, hogy egy t.áiat megraktak piros tojással, a közepébe tettek egy üveg bort, az üveg nyakára piros vagy nemzeti szinü szalaggal rákötöttek egy tarka öltözetű babát ; az volt a dinné Ulyan háztól küldték, ahol házasulandó iljtl volt és olyan házhoz vitték, ahol férjhez adó leány volt. Ez nem volt elmátkásodás, hanem csak puhatolás arra nézve, hogy a legényt elfogadná-e a leány férjének. Szóval amolyan szerelmi vallomás féle volt. A mátkatalat el kellett fogadni, mert az ellenkező nagy sértés volt és mikor visszavitték, a tálat megtöltötték annyi fehér nyers tojással, ahány piros tojás volt benne, az üveget pedig vízzel, vagy pirosra lestett lével töltötték meg, amibe a tojást testették, a babát, azonban levették és ők is küldtek vele valakinek mátkatalat. Ha volt egy kisebb leányuk, elküldték olyan házhoz, hol t:a volt és ezen mulattak aztán, mert ea csak tréfa volt, nem jött komoly számba, ritkább eset volt, hogy leányos háztól küldjenek házasulandó ifjak házához. A mátkatalat valami serdülő itju vitte el, esetleg más valaki a fiatalság közül a következő üzenettel: „szív küldi szivet, szívnek szívesen; sziv vegye szivet szívtől szívesen. H« nem veszi a sziv a szivet szívtől szívesen, verje meg az Isten a szivét szívért szívesen." Banális üzenet, de népies és igaz volt. A mátkatál tehát visszakerült az üveggel együtt a küldőhöz, de a baba folyton vándorolt, mig utóbb valahol ott maradt, sokszor egy ezüst húszast, vagy tízest adtak a tálba. A húszas a mi jelenlelem és az érdek borzalmas harcában, me'yben véreik a sok sziv. leányaink, testvéreink szivei, kik itt élnek közöttünk, sokszor megvetve minket es önmagukat is. Vájjon hány ember tudja, hogy a nő lealacsonyitására mi mindent követett el nz önző férfiönkény, mely ősi, jogtalan Uralmát a nő felett ineg ma, a szabadság eszméinek forró századában is fenn akarja tartani?! A térjhesmettés körüli elkeseredett tülekedés, az anyagi jólétnek a legrettentőbb megalkuvásokkal járó konok balványozása, a külső dísznek, fényűzésnek mindenek telé emelt előszeretete : ez a mai leány eletnevelóse. Erről beszél a család, a világ. A szerelem, mint legfőbb alapja a nőiesség érvényesülésésének ós mint legesentebb cél, mely által jelentőséget, nimbuszt, nyer, csak esetlégként jöhet számításba. A Isgtevélyebb szerepet az érdek játsza mindig és mindenütt. A asegényaorsu leány válogatás nélvül veti ki a hálóját minden férfiam, ki öt feeségid venni némi hajlandóságot mutat. Csókát, testét és lelkét adja oda, csak eltogadható illása és keresete legyen. A fej csóváiás itt nem sokat segít, mert ez i valóságban még százszorta szomorúbb és vigasztalanabb képet nyújt. De ne kotorjuk fel azt a sok bűzt és piszcot, melyen ez a társadalom rég idők óta kéjéigA tényállás nagyon egyszerű. A női erkölcs étfeltételei a mai társadalom életéből teljességgel hiányzanak, sőt ez az élet legsikerültebb nühelve a prostitúciónak és az erkölcstelenséglek. Nem zárkózhatunk el tehát annak beistneese elol. hogy a nő hely zete gyökeres változást tiván. valamint azt is el kell ismernünk, hogy a lőnek a férfiúval való egyonjogositása minden éren a legégetőbb társadalmi szükség és a végső neutóniegoldas. Uj nevelés: kenyér kell a nőnek, hogy iillllaga felett rendelkezhessék, hogy a je.'.iejiét éjleszthesse. Arra pedig, hogy maga teremthesse neg a jövőjét, szüksége van az anyagi függeteuségre, illetve arra, hogy a saját munkája tUati aló megélhetésre mód adassék neki. Szabad, űggetlen emberré kell nevelni a not, aki felett 11:111 uralkodik más, csak saját szive s kinek óp igy lehessenek eszményei, mint a férfinak ós