Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-03-20

mindenkor nagytudásu, tekintélyes férfiak birták Pápa város mandátumát, de a városok anyagi helyzetével, sajnos, nem i<*eu foglalkoztak s ij;v ;tzok törekc* o r»s, véseit kellően nem is támogatták, nem is támogathatták, mert. speciális, helyi viszonyaikat nem ismerték. Kell, szükséges tehát, hogy városunkat, de minden magyar várost olyan egyén képviseljen, aki városának minden ügyes-bajos dolgát ismeri, fejlődésével, vagy a fejlődését gátló körülményekkel tisztában van, mert csak az ilyen egyénektől várható, hogy alkalomadtán a város érdekeit felsőbb helyen, a törvényhozásban minden erejével, legjobb tudásával fogja megvédeni. Minden városnak vannak kiváló férfiúi. Nekünk is vannak. Hol van malmost az megírva, hogy a helyi kiválóságok bármelyikét mellőzve, esetleg Dlyan egyénre bizzuk városunk sorsát, akit városunk falai köziitl csak akkor láthatunk, ha programmbeszédet mond és amikor a megválasztását megköszöni? Mondhaljuk, ez a leghelytelenebb, legkárosabb várospolitika. Igy haladni, kulturl'ejlődésünket remélni nem lehet. Alkalmas egyént kell keresnünk és benne kell bíznunk, igéretét kell vitrinünk, hogy első sorban a város érdekeit fogja szolgálni, a parlamentben támogatni, akkor majd haladunk, városunk anyagi helyzetén javíthatunk, de ha csupán a hangzatos nevekre vadászunk, nem hogy csak nem fejlődünk, de Ugy elmaradunk, hogy a másképpen, a reálisabban gondolkodó városokat évtizedek múlva sem birjuk megközelíteni. Gondolkozzuuk és cselekedjünk! A társadalom feladata. E helyen nincs jogunkban politizálni. Az azonban nem politizálás, hanem csupán a töttéuelmi igazság megállapítása, ha minden bővebb fejtegetés nélkül egyszerűen arra utalunk, hogy négy századnak szomorú tapasztalatai szerint az egész nagy mindenségben nincs ádázabb, konokabb, engesztelhetetlenebb, kártékonyabb ellenségünk, mint az osztrák. Amikor tehát keserves filléreinket az osztrák ipari és árucikkekért adjuk ki, akkor a legnagyobb ostobaságot követjük el. mert józan eszű ember a halálos ellenségét nem gazdagítja. A kérdés társadalmi és közgazdasági oldalát tekintve, mindenki tisztában lehet *zzal, hogy ami pénzt az osztrák ipar és kereskedelem helyett, a magyar ipar és kereskedelem istápolására fordítunk, azt jóformáit egyik zsebünkből a másikba tesszük. Mert ha a magyar iparos és kereskedő anyagilag gyarapodik, azzal tulajdonképeii az ország közvagyona növekszik s a közjólét emelkedik. Hiszen az iparos és kereskedő itthon költi el a munkájúért ós árucikkeiért bevett pénzt, az a pénz tehát közöttünk mára I és a hazai közforgalmat emeli, k'ein hizlalunk idegeneket és ellenségeket a magunk zsírján, hanem a saját javunkat, a magunk vérbőségét szaporítjuk, a nemzeti erőforrásokat gyarapítjuk. Hasztalan kényszeritik akkor reánk erőszakosan az úgynevezett gazdasági közösséget, ] amely különben csak annyiból közösség, hogy | az osztrák piócák testünkre tapadnak és bőségesen lakmároznak a vérünkből. Hasztalan tagadják meg a váinsorompok felállítását hazánk és Ausztria határán, ha minden magyar ember a saját háza küszöbén állítja fel a vúmsjrompót és azon nem bocsát be a hazába semmiféle osztrák ipari vagy kereskedelmi cikket. Nem áltatjuk magunkat és teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy 'Minek a kivitele nem könnyű téladat. Mert uz osztrák ipari és kereskedelmi cikkeknek régi, állandó piaca van itt, amelyhez különösen a kereskedőket erös kötelék fűzi. Ez a kötelék főleg a hitelnyújtásban áll és abban a lekötötts igben, hogy az eddigi hiteleidből származó adósságokat ki kell űzetni, ha a kereskedők uz osztrákokkal megszakítjuk, másrészt pedig uj hitt lek utuii kell nézni. Hogy ez a kereskedőknek nem kényelmes az bizonyos. Am ha a magyar társadalom kimondja — és ehhez az elhatározáshoz komolyan és erélyesen ragaszkodik is — hogy csupán hazai ipartermékeket és árucikkeket vásárid; amit pedig itthon i előállítani nem lehet, azokat vámkülföl Írói: Néj met. Francia,- és Angolországból, vagy Belgi, umból kívánja beszereztetni, a kereskedők ' kénytelenek lesznek ehez a követeléshez alkalj mazkodiii és aránylag nem is kerül nagy meg. erőltetésükbe, mert a vámkülföldön ép ugy megtalálják a hitelt nii.it Ausztriábau s valószinüleg 1 — uzsora nélkül. Az megtörténhetik, hogy a mesterségesen elsatuyitott magyar ipar uz árakban egyelőre nem képes kiállani a versenyt az általuk immár felhizlalt osztrák gyáriparral, de ez nem baj. annyi áldozatkészségei kell mindnyájunkban lenni, hogy a kitűzött célért: az osztrák gazdasági járom alól való fölszabadulásort némi anyagi vesztességet is elszenvedjünk. Még ha drágább is a hazai ipartermék, akkor is azt kell vásárolnunk, mert busásan megtérül a külünibözet abban, hogy a pénzünk nem vándorol idegen földre, ahonnét csak uzsorára kapjuk vissza, hanem itthon marad. Es ha bekövetkezik uz az eset, hogy az osztrák piactól való elzárkózásunk miatt egyelőre nélkülöznünk kell a lukszus cikkeket, mivel azokat otthon még nem képesek olyan minőségben előállítani, mint Ausztriábau. akkor se riadjunk vissza egy kis nélkülözéstől a jobb ós szebb jövendőért s jusson eszünkbe, hogy hatvan esztendővel ezelőtt, anyáink és nagyanyáink inkább az itthon készült, úgynevezett „kékfestő" ruhában jártak, apáink és nagyapáink pedig megelégedtek a kevésbé mutatós, de annál tartósabb posztóval, csakhogy pénzüket ne adják oda az osztrákoknak. Hej, hu Kosuth Lajos csak néhány esztendeig lejleszthette volna a gyönyörűen indult védegyletet, hova jutott volna azóta a magyar I ipar és kereskedelem?! De nem késő most sem ha annyi esztendő múlva most valósítjuk meg nagyszabású gondolatát, mely bizton elvezet bennünket a boldogulás és anyagi jólét útjára. Ezt a célt szolgálja a Magyar Védő Egye! sülét és az annak kebelében alukult ifjúsági liga, i Sorompó, mely már eddig is lelkes buzgulomiimid ott szomorkodott a virágos ablak előttt, senki sem birt hatui a kis japáni asszouyra, ugy tetszett, mintha a térjen kívül más férfit meg sem lát, más j senki szivét nem érdekelheti. Pedig társasagában | a legelső gavallérok küzdöttek kegyeiért, a legszebb j párisi világfitól elkezdve, egészen andaluzia legsötétebb szemű s legvakmerőbb Don Jüanjáig. Senki sem dicsekedhetett még a legcsekélyebb sikerrel sem, még csak avval sem, hogy a társas ebédek alkalmából kétszer egymástitáu a jobboldalán ülhetett volna, mert az is minden uap más és más udvariénak jutott osztályrészül. A férfiak már fel is adtak minden reményt, hogy a japáni mimózát meghódíthassák, de azért épen olyan tüzesen, kitartóan s fáradhatatlanul udvaroltak, mint azo i a napon, mikor a bemutatkozás történt. Dr. Cavaischi osendes nyugodtsággal mosolygott a i••!.•• i • 111•• i. erőlködésén, amint mindnyájan egészen nyíltan, európai szokás szerint, a férj szemeláttára igyekeztek elrabolni tőle legdrágább kincsét. (') nyugodtan szemlélte a küzdelmet, mert bizonyos volt felesége hűségében s abban, hogy mi következik akkor, ha azt megszegne Mindenki tudta, hogy dr. Cavaisohi rettenetes \agyon felett rendelkezik. Talán még s bankot is aprópénzzel tudta volna kifizetni s épen azért a játék, noha azt elég szenvedélyesen űzte, mi befolyást -'in gyakorolt rá abban a tekintetben, mint ahogy az a többieket érdekelni szokta. Mindazonáltal éstrevehetőleg állandóan s amellett nagy öszezeget veastett ugy a rotillet, mint a treote-qtiarenta asztalainál. A legkiilönféle konbináeiőkkal próbálkozott, de mindig nsak veastett tfa egyre ossk vesztett. Ismerősei tréfálkozva mondották, hogy mindez esak asért történik igy, mert a felesége igen szereti őt. Dr. Cavaischi pedig jólesöeu hallgatta ezt a dicséretet, mely neki minden földi kincsnél ezerszerte többet ért. Béggel a japáni mindig korábbau kelt fel s hamarébb voit a játéktermekben, mint u felesége. Az ott azuuyadt habos párnái között s napsugaras álmokat szót távoli hazájáról, a napsütötte virágos kertekről, a lampionos házakról s azokról a magasabb emberi lényekről, kiknek nem az a legfőbb igyekezetük, miképeii foszthatuák meg legjobb barátjukat, azt, akivel mindennap együtt vannak, kinek társaságát élvezik, — legféltettebb kincsétől, hanem ahol mindenki dolgozik, küzd, hogy egy szebb jövendő eljövetelét kikényszerítsék. Ilyenkor dr. Cuvaisehi teljesen a külóuféle szisztémák ezer és ezer fortélyaival pióbálkozott, melyekkel piciny feleségét untatni nem akarta. Sehogy sem ment a dolog. A japáni egymásután váltotta lel a csekkeket, melyek mind jóhangzásu francia frankokra szólottak. A legkitartóbban, a legszenvedélycsehben az összes versenyzők között don Alvarez delas l'.-ngas csapta a szelet a kis mimózának. A délszak minden forróságát, a spanyol vér minden lüktető bevét vitte bele a küzdelembe. Lehetetlen volt, hogy még a japáni asszony is ellenállhatott volna ennek az ostromnak. S csakugyan a társaság egy szép napon arra ébredt, hogy a spanyol nemes bizonyos diadalmas tekintettel oés többi vetélytársaira • a kis japán asszony bizonyoa elfogult, álmodozó pillantásokat vet a délceg, gyönyörű termetű spanyolra. Mindenki as irigység s harag pillantását levélte feléje a a sok háttérbe szorult udvsrló abbim a percben megérezte a scerenoséaebb vetélytárs gyö selmét. Csak dr Cavaischi nem vett észre semmit. Nyugodt biztonsággal szorongatta az asztal ulatt felesége kezét s esak mosolygott, csendesen mosolygott a sok bók felett mit uz udvarlók nem sajnáltak a kis asszonykára pazarolni. Egyedül volt dr. Cavaischi a játékteremiien. Felesége szokás szerint még a szállodában aludta ur igazuk a ai.it Ijegslább ő ugy hitte. S ime ma üldözte öt a szerencse. Amelyik kombinációt esak j kipróbálta, az bevágott. Már .. .sodizben pénzért kellett mennie a bankárnak. Kétszer fosztotta ki azt az asztalt szereinrsés operációival. — Ugy látszik már nem szereti annyira a felesége — szólt mellette gróf Cavallieri, feleségének egyik udvarlója. — Honnan gondolja ezt — kérdezte kissé elborult tekintettel a japáni. — Mert minden kombinációja ilyen gyönyörüeu beválik - szólott a gróf. Dr. Cavaischi e perotöl kezdve idegeskedni kezdett. A kombinációkban hibákat esinált, de ennek dacara csak ugy ömlött feléje a sok Louiidor, hogy már egy égési kis begyet képezett az előtte. Hirtelen abba hagyta a játékot S nála szokatlan sietséggel hagyta el a kaszinó helyiségét. Valami sötét gyanú fészkelődött a szivébe. Az atuójába ült « sietett a szállodába. Pillanat alatt lakosztálya előtt termett. Fülét óvatosan az ajtóhoz nyomta a mig arc.it a szégyen pírja öntötte el e férfiatlan cselekedet közepette, belülről halk kacagások, elnyomott nevetések hangját hallhatta. Megismerte a hangot . . . Felesége aranyos kacaj it, egy bársonyos bariton kisérte. A spanyol | grand kaeaja volt aa. A folyosó nyitott (ablakain keresztül a rózsák