Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-11-13

1'ilpMÍ lilipoli 1 í*l0. november ÍM. den olyan kicsinyes intézkedést. meijTj a nagy dolgok, különösei) egy város felvirágzásának lehet a kerékkötője. Ma inogtörtéut ez a hizalmatlanság Altensteiiinel. holnap inegtörténik mással s maradunk ott. ahol már ina sem volna szabiul lennünk: az elmaradt, a gyermekkorukat élő városok sorában. Közmüveinkről. — Hévész Arnold v. mérnök. — VI. Utca nyitások, szabályozások. Városunk történelmi múltja megmagyarázza — főképp a Belvárosban észlelhető és a mai kor igényeinek meg nem felelő és eszthetikai érzékünket sértő — azon állapotokat; miket utcáink külső szűk és kanyargós volta tár elénk. Ugyanis városunk vár város volt, melynek szivét a vár: a jelenlegi már átalakított Esterházy kastély képezte. A kanyargós ós szúk utcák azért kellettek az örökös fegyverviselés közepette, mert az ellenségnek a széles sorokban való gyors felvonulását és oda jutását a várhoz evvel tudták megakadályozni. A később épült külvárosoknak már hasonlíthatatlanul szélesebb és egyenesebb utcái vannak. Elődeink ezen helyzete rójja ránk azt a gyakran észlelhető kétségtelenül súlyos terhet, mely az utcáknak és tereknek lehetőleg egyenessé tételével és uj utcák nyitásával ránk nehezedik. A „modern" jelzőre igényt tartó ós fejlődni akaró városunknak azonban ezen terhek viselése elöl meghátrálni nem lehet és nem szabad. Figyelembe véve a város életműködésének, a forgalomnak és közlekedésnek irányát, meg kell adnunk a lehetőséget és módját annak, hogy ezt szükséges és egészséges mederbe terelve uj és szükséges közlekedési utak nyitásával egyrészt szabályozzuk és szépítsük varosunkat, másrészt pedig az építkezések eszközlésével fejlesszük iparunkat. Kézenfekvő dolog, hogy miudezek anyagi áldozatokba kerülnek. Azonban az is bizonyos, hogy nem ötletszerűen, hanem előre megállapított terv ós progriiiiiin alapján kell végrehajtani az ilyen utcanyi-j fásokat és akkor a városra magán a munkán kivül semmi, vagy igen csekély teher háramlik csak. Nem akarok íekriminálui és ezen téren a multak hibáit. felsorolni, azonban még sem mellőzhetem a Kossuth- és .Zrínyiut.-.ák megnyitásának felemlít eset. í A város rendezése és szabályozása nagyon fontos dolog egészségügyi és iparfejlesztési, tehát nemzetgazdasági szempont ból. Éppen azért nevetségesen kicsiny azon ösz- i szeg, melyet képviselőtestületünk évről-évre a! költségvetés keretébe állit. S hogy egyáltalán ilyen címen terhet vesz, magára, bár alig számbaveheiöt, ez is dr. Löwy László városi képviselő urunk köszönhető. Valamint azonban a rendez* tlensége nem egyedül a jelen nemzedék hibája, éppen ugy nem szabad a jóvátétellel, a rendezéssel velejáró terheket egyedül a mi, a jelenlegi nemzedék vállaira rakni. Egyenesen elkedvetlenítő hatást tapasztalok a képviselőtestület tagjainál mindannyiszor, valahányszor ilyen ügyben áldozatot kell hoznunk. Tényleg a város életét figyelembe véve, me1 lyet öröknek szeretünk mondani, a rendezgetésnak ezen módja egyenesen perhorreskálandó. Teremtenünk kell egy olyan alapot, melynek kamatai az előre megállapított tervszerű rendezéseknek kiadásait, évenkint vagy bizonyos ciklusonként fedezik. Igy elérjük azt, hogy utcáinkat és tereinket minden nagyobb megterheltetés nélkül rendezhetjük ós szabályozhatjuk és ezen terhek viselését áthárítjuk a jövő nemzedékekre is, akik tulajdonképpen hasznát veszik a mi intézkedéseinknek és élvezik azok áldásait. Ezen célra 500.000 koronát vélek felvenni, amely összeg kamataiból még az idehozandó gyárakat is többé-kevésbé szubvencionálni lehetne, ami szintén elengedhetlen kelléke fejlődésünknek és nemzetgazdászati szempontból: vagyouosodásunknak. VII. Városi téglagyár. Mint előbb emiitettem, fejlődésünknek egyik fökelléke az utcák rendezésével velejáró építkezések. A városnak meg kell adni a módot és el kell követni mindent arra, hogy minél több uj épület emeltessék s hogy a Belvárosnak mennél városiasabb jellege legyen, vagyis a sok régi rozoga viskó helyett emeletes bérházak keletkezzenek. Mert kétségtelen tény, hogy városunk inkább terjeszkedik, mint fejlődik. Aki figyelemmel kiséri a városok területi fejlődését., az nem fog megütközni rajta, söt ő is természetesnek fogja találni azt. hogy a területi fejlődés nálunk is. mint mindenütt, a város szervezetének ütőere körül, a vasút körül történik. Véletlen szerencsétlenség csak az nálunk, h 'gv vasúti állomásunkat annak idején nem a város magas fekvésű déli részén, hanem az alacsony íekvésü északi részén építették. Azonban ezen keletkezett városrészt csak mint külvárost szabad tekintenünk és minden erőnkkel a belváros fejlesztésére kell törekednünk. Ezt kétféle módon érhetjük el, elsősorban az építkezési kedvet kell felébresztenünk azáltal, hogy ugyanolyan adókedvezményben részesüljön az építtető a város részéről, mint, amilyenben részesül az állam részéről. Evvel nemcsak hogy nem csökkentjük adó bevételeinket, hanem uj adóala^-okat teremtünk azáltal, ha kimondjuk, hogy mindenki, aki emeletes házat épít, 15 éven át csak a jelenlegi arányban fizesse pótadóját, míg az emeleti részek után és a földszint utáni adókülönbözetet csak 15 év után legyen köteles fizetni. Második mód, mellyel elősegíthetnénk az építkezési kedvet, az lenne, ha olcsó építkezési anyagot tudnánk az építtetők rendelkezésére bocsájtani. Lgyszólván nincsen hazánkban olyan agyaggal rendelkező város, söt község, melynek ne lenne saját téglagyára. Nekünk agyagunk van elég, de téglagyárunk nincseu. Sehol a környékünkön, még ahol a városnak magának nincsen is téglagyára (mint Szombathely, Győr stb.j nem oly magas a tégla és cserép ára, mint nálunk. Ha a város maga termelne és árusítana téglát, ugy minimális haszonnal beérné és olcsó építési anyagot juttathatna a közönségnek. Előttünk fekszik egy teljesen kidolgozott terv, költségvetés és ajánlat erre vonatkozólag, mely szerint egy évenként két millió darabot termelő téglagyár felépítése a városnak báróchegyi j közvetlen az ut melletti telken (»0.000 koronába | kerülne. Ha még hozzáadom ezen szükséglethez a megvásárlandó tiz holdnj i agyagterületnek mint egy 10-15 ezer korona beszerzési értékét ós a a politika. Le-leszállt oda, mint a kőszál, sas a rétre. Ugy vélte, hogy a magyar irónak öröklött jussa viin a politika IOZ. A fatális Krumply Nándor pedig mégis csak sokat foglalkoztatta. Ez a semmiházi elvitatja az írótól a politikus hivatottságát. Mikszáth boszankodik ezen és talán észre sem veszi, bogy éppen az ő hoszusági ad némi jelentőséget Kruraplyéknak. Az in'i ma a politikában dísznövény, mint Treneséuben a szőlőtő, — sóhajtja. Mikor kerül össze megint az irodalom és a politika? „Majd hu magyar lélek lesz az irodalomban és idealizmus a politikában!" 1 "tolsó előszavában, melyet a tavalyi Almanach elé irt, bemutat egy öreg urat, aki megcsömörlötte az örökös politikát és ki akar vándorolni az országból. — És melyik országra gondol? (— kérdi a kivándorlótól az iró ) — Nem tudom még. Éppen ebben Dem vagyok elhatározva. Olyan országot szeretnék . . . — Ahol enyhébb az éghajlat, — szóltam közbe. Szomorúan mosolygott. — Egy olyan országot, — szólt, — ahol ínég mesélnek az emberek. Nem Mikszáth nagy és végső honvágya ez az irodalom után ? Talán megérezte, hogy a politika fogja megö'ni (a halálos fáradtságot választási körútjáról bottal haza) és az irodalom lógja halhatatlanná tenni. Az emlékműnek, mely őrizni togja az ő nevét, egyik köve lesz ez a könyv. A magyar közönség régóta megszokta már, hogy Mikszáth-AltnauachDak nevezze, ezentúl cimébeu is viselni fogja az első szerkesztőjének nevét, mint a Maréohal-Niel-rózsa egy híres katonáét viseli. Egyébként pedig az marad a Mikszáth-Almanach, arai a régi Almanach volt és aminek az első t-zerkesztője szánta: a főthi szőlő, ahol minden ősszel egyszer összetalálkozik egy csapat iró, egy kis ország, ahol még mesélnek az emberek. Herczeg Ferenc. Miért öltem meg. — A .Pápai Lapok" eredeti tárcája. — Irta: Tímár Balázs. . . . Nem azért öltcin meg, mintha féltettem volna. A vizsgálóbíró tauuságot tehet, hogy soha egyetlen egyszer se hozakodtam elö, ezzel az utszéli mentségével a megcsalt férjeknek. Az ügyvédemre híztam a szónoklata s amikor az esküdtszék felmentő ítéletét olvastam csöppet sem nyugtalanított lelkiismeretem. Valljuk meg őszintén: cudar teremtés volt az én feleségem. Soha bánatnál egyebet nem szerzett azoknak, ak'K szerettek és az igazság az, hogy az éu cselekedetemhez semmi köze a féltékenységnek s fegyveremet uem irányította semmiféle magahittség. llázasságuuk elején féltettem egy kicsit. Férji miigahittségera pedig ... Eh ! Nem is érdemes róla beszélni, hisz annyira megalázkodtam oldala mellett. Hogy miért öltem hát meg? . . . Azok, akik hosszasan éltek ilyeu teremtés oldala mellett azok nyomban megértenek. Szelíd, jóindulatú ember vagyok én. Utálom az erőszakosságot, mint ahogy a porcelán-gyűjtő irtózik a törött userép-csörreuésétől. Kerülöm a pörlekedést, durva szóra, szinte udvariassan felelek a a világért meg nem ütnék valakit. Hogy poltron volnék ? Szó sincs róla. Helyt az én szivein. Sokat utaztam. Kis ázeiáhan a motoros kocsin nem egyszer forgott veszedelemben a nyakam — mondhatom, nem borzongtam. Ami pedig az ütést illeti, nem attól félek, hogy engem ütnek meg, de éppen ütni utálok. Ilyen békén lévén a természetem feleségem persze azt sütött? ki, hogy gyáva vagyok. Hasztalan magyarázgattam neki karakteremet: nem tágított. Ha olajba főzöm, ott is csak azt ismételte volna: te gyáva. A mi azt illeti nem sokat törődöm a mások véleményével, de hogy a Baját feleségem igy vélekedjék rólam, az boszantott. Házasságunk elején boszantott s később amikor már lemondtam az önbecsülésről még jobban izgatott. Az együttélés csak aimáliukább elmérgesiti az ijesmit. Külömheu ia nincs az a kinai hóhér, aki csekély eszközökkel irgalmatlanabból tudná kínozni az embert, mint a gonosz feleség. As éu feleségein e női faj minden gyarlósága együtt volt: kicsinyes, duzzogó, ingerkedő -• a mieroda művészettel értett a megalázó célozgatásokhoz ! Egész szótára volt az olyan kétértelmű kife-