Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-09-11

Azonban nein ez a/., amiről írni akarunk. A méhrajok, a modern szerkezetű kasok mellett volt valami, ami a nem méhész figyelmét is fel­kötötte : t. i. a kész cikk a méz. Csodás tiszta­ságit átlátszó krisiályszinü méz, amilyen csak a mi ákászosaiuk mentén terem, amilyent sem a virágos Krajna, sem Stiria nem tud produkálni. A nélnet s az osztrák méhészek őszintén meg­csudálták, a mi méhes* wink büszkén mutattak rá szorgalmas állatkáik termékére, mert ez a cikk olyan specialitása, mint a Rajna-menti utóérhe­tetleu boquet-ju lizling, melyért kincseket fizet az idegen. Igen, ott kincseket fizet, az idegen, de váj­jon a mi specialitásainkért, elismerésen kivül há­rainlik-e egyébb baszcn a termelő méhészre ? Bi­zony édes-kevés. Mert ezek a kiállítók — lega­lább legnagyobb részt nem terrneluek export­piacra. Vagy nem termelnek eleget, hogy — a külföldi forgalmakhoz képest — nagy kvantu­mok állanának az exportőr rendelkezésére. Ezek az itt kiállított méz-próbák többnyire egy-egy termelő passziójának a gyümölcse, specialitás, melyet, magának termel, nem pedig a piacnak. Volt a kiállítók közt egy jóképű vidéki asszony, aki váltig magyarázta egyik ismerősé­nek az értékesítés nehézségeit. „Higyje el kérem, — igy mondta — ilyenkor megismerjük az üzlet­ember baját. Mennyi veszödsógembe kerül, mig ezt az egy-két üveget eladom, pedig tiszta, jó mézet kínálok." S könnyen elképzelhető, hogy annak a kis termésnek az értékesítésére, melyet néhány kaptára szolgáltak, nem törik magukat, a kereskedők. Pedig a mézértékesitésnek helyes szervezése nagy haszon volna erre az országra. Nehéz ez­resek folyhatnának be hozzánk olyan cikkért, melynek termeléséhez sem befektetés sem fizikai munka nem kell, sok kis embernek az égből pottyana a kötényébe az a pénz, a mit helye­sen vezetett termelés és észszerűen organizált értékesítés mellett nyerhetnénk a külföldtől. Mert a termelés megélénkitöje az értékesí­tés. Nem fogok termelni, ha nem tudom értéke­kesiteni a cikkemet. A piac elsőrangú fontos­ságú a termelőre s az értékesítő éppen olyan fontos láncszem a közgazdaságban, akár a ter­melő. A méhészet termékeinek értékesítésénél külömbséget kell tenni a nagybirtokos urodalom és a kis ember terményének eladása között. Az előbbi, ha kellő mennyiségben termeli a cikket, esetleg maga keresheti fel a vevőt bár a kocka­zat olkerülése végett inkább a vállalkozó keres­kedőnek adja át termését. A kis ember már nagyobb nehézségekkel küzd. Mindenek előtt keveset termel. Kezelései hiányosak. Nem rendelkezik a szükséges keres­kedelmi ismeretek fölött, hogy akárcsak a közeli piacra vigye áruját. Pedig éppen a kis ember­nek áldás a méhészet. Hiszen jó évben 100 #-át nyeri a befektetett tökének és úgyszólván teljesen ingyen A kis emberek, ha piacra s különösen ha kivitelre akarnak dolgozni, legjobb, ha termelő szövetkezetekbe tömörülnek. Nem az értékesítés céljából, mert erre a szövetkezet tul nehézkes alakulat s rendesen nincsen kereskedö­feje, hanem az egyenlő kvalitás a tiszta, racio­nális kezelés, az ízléses csomagolás, egyszóval a termeivény jó és csinos kiállítása érdekében. Ez lenne az egyetlen módja az olyan mező­gazdasági cikkek kivitelének, mint a milyen a méz. S az ilyen cikkek k:vitele még nagy mér­tékben lehetne fokozható. Ausztriában ezidösze­riut (1908.) mindössze 1.247.000 korona értékű mézet exportálunk, mialatt importunk Ausztriá­ból 92ezer koronát képvisel. Aránylag még sok­kal inkább fokozhatnók Németországba irányuló kivitelünket. Igy 1908-ban Németország 1.415.000 Márka értékű mézet importált, mely összegben Magyaroszág csupán 19.700 koronával részese­dett! Olaszország méz exportja ugyanekkor 111.000 márkát képvisel, Chile 410.000, Cuba 296.000, Mexiko 121-000 az amerikai Unió pedig 254.000 márkát. Hasonló a helyzet a viasz értékesítését ille­tőleg. Ezidöszerint (1908.) összeskivitelüuk 690 000 korona értéket képvisel, melyből 330 000 korona ériékü áru Romániába, 275.UOO korona értékű pedig Ausztriába veszi útját. Németország im­portja egy cikkben 4.928.000 márkára rag s eb­ben Magyarország és Ausztria csupán 52.000 márkával részesedik. Mézünk kivitelét nagyban elősegíti annak gyönyörű és kiváló kvalitása, melynek folytán e cikkünkkel esetleg magasabb árak mellett is versenyezhetnénk a tengerentúli provenienciákkal. Hogy eddig nem sikesült komolyan tért logial­uunk, annak részben termelésünk, részben érté­kesítésünk szervezetlensége volt az oka. A fent említett termelő szövetkezetek lehe­tővé tennék a kivitelképes cikknek nagyobb és egyenlő mennyiségbe í való előállítását, ha pe­dig ilyen jó és versenyképes cikk kellő menuyi­iii..ti. ahol a pokol összes vízióit végig kell szen­vednem, minden kinok közt legnagyobb az a féle­lem, mely miattad gyötör. A leány kísérletet tett, de a lázas kifukadá­sokkal szemben nem juthatott egyetlen szóhoz is. Kezeit könyörgésre kulcsolta volna egybe, de szét szakította utolsó erejével ac a jéghideg, merev kéz ott a csuklói körül. Csupán égő szemeiben csdek­lett a szomorú tüz, amellyel kérlelhette a beteget. Az pedig folytatta töredezett hangon, elfúló kap­kodással : — Megcsalsz s azt hiszed, nem látom. Pedig tudok mindent. Reménykedsz, hogy meghalok. Örülsz, hogy a csontváz elpusztul innen . . . Egyet­len csókoddal üdvözíthetnél, de megtagadod tőlem. Tudom as okát is. Félsz, hogy ajkadon az ajkam­mal kiszívom a lelkedet. Félsz, hogy a testet sor­vasztó kórt átleheli ajkam a véredbe és kell jön­nöd velem. Azt mondod szeretsz és mégis félsz, hogy velem kell jönnöd? Hát maradj! . . . Maradj, de reszkess. A szemfödél nem elég sötét, hogy el­takarjon tőlem. Látni fogom a fold alól is piruló arcodat és jaj neked, ha szived egyetlen dobbaná­sával megcsalsz eugem, A kisértetek nem aluszuak. A nyugtalan lélek haza jár a föld alól . . . Resz­kess. Szavait erős köhögés roham szakította félbe. Roncsolt testét monoton ismétlődéssel rázta meg a tüdőbetegek hangtalan, szakgatott, gyilkos köhögése. A roham egyre nőtt s mire ápolója felé nyújtotta a esillapitó nzert, már elöntötte fehér nyugágyát babxó, meleg vére. . . . Hajnalodott . . . Halvány, bágyadt fény derengett a szobiban. Odakünn az ablak alatt madár csicsergett a fa­ágon. Valahonnan harangszót hozott a szél. Lassút, mélát, szomorút . . . És a fiatal leány ott virrasztott a hettg ifjú mellett. Aoélos karjai fáradtan hullottak ölelje. Azok a liliom vállak meggörnyedtek. De a szemeit ott tartotta folyton a betegen. Hitte, hogy annak nyu­galmát őrzi vele. Hitte, hogy uralkodik annak ál­mai felett . . . És jól hitte . . . Oh, a szeretett lény hatalma mérhetetlen a szerető sziv felett. A beteg felnyitotta szemeit. Ajkán tanéit mo­soly jelent meg. Ajkán volt valami az üdvözültek megdicsőült öröméből. A leány elfojtott lélegzettel hajolt föléje. Sze­meiből kisugárzott mélységes részvéte, Igaz, testvéri szeretete. Es megszólalt a beteg. Lágyan, enyhült han­gon, csendesen: — Linda, én édes mindenségem. Én . . . el­megyek ! A leány megrázkódott. Ajkai szóra rándultak, de a fiu nem engedte. — Hagyj beszélnem. Az idő rövid. Okosan kell felhasználni. Jer közelebb . . . Vedd kezeidbe a kezemet . . . Igy . . . Utoljára . . . Jobban szo­rítsd meg . . . Oly jól esik ez nekem ... Es most, Melinda, hívd be Zoltánt, a testvéremet . . . A leány ijedten nézett rá, mint a megriasztott ségben van jelen, a kereskedő szerepe is hálás és jövedulniezó lehet. Mert, mint említettük, a termelő szövetke­zeteknek éppen olyan nagy szükségük vau a kereskedőre, aki gyakorlati tudásaival, helyi ig. mereteivel, piaci összeköttetéseivel állandó és jó fizető fogyasztót keres cikkeinek, mint a keres­kedőnek a jól, megbízhatóan és nagy mennyi­ségben szállító termelőre. A termelő szövetkezet a kereskedő- export­őr utasításainak megfelelően termel, az illető fo­gyasztó a kereslet után, a kereskedő pedig — tudván, hogy konkurens cikk bevezetéséről van szó — tökéjót sem fogja sajnálni bele vinni a kalkulátióval, konjunktúrákkal hadakozó nemzet­közi versenybe. A termelő szövetkezet és a kereskedő nem ellenségek, hanem szövetségesek a termelő szö­vetkezet ilyen formán nem az ütköző, hanem az érintkező pont, termelő és közvetítő között. VEGYES HÍREK. "Lateiner József kitüntetése. Megem­lékeztünk már róla, hogy a király dr. Steiner József városi főorvost a közegészségügy terén szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József­rend lovagkeresztjével tüntette ki. A lovagkereszt ünnepélyes átadása e hó 7-én délelőtt 11 órakor ment végbe a városháza nagytermében. Mészáros Károly polgármester a nagy számban jelen volt ünneplő közönség előtt lelkes és hangulatos szép beszédet intézett a kitüntetett főorvoshoz, aki 33 éve szolgálja lankadatlan szorgalommal és pon­tos lelkiismeretességgel Pápa város közegészség­Ugyét. Az érdemkereszt átadása után dr. Steiner József köszönetet mondott a kitüntetésért és kérte a polgármestert, hogy ezt a köszönetét a legfel­sőbb helyre is eljuttatni szíveskedjék. Az ünnep­lők között ott láttuk dr. Antal Gábor református püspököt is, aki Steiner Józsefet szintén meleg szavakkal üdvözölte. — Népfelkelő szemlék. Városunkban a folyó évi népfölkelósi szemlék október hó 20-án fognak megtartartatni, miért is a népfelkelési já­rás parancsnoksága városunk hatóságát felkérte, hogy a szükséges tudni valókat minél nagyobb terjedelemben hozza nyilvánosságra és a felhívás­hoz szükséges intézkedéseket idejekorán tegye meg. A szemlék ez-idén is a szokott helyen, a Korona-vendéglőben tartatnak meg. i őzike. A beteg siettette. — Menj, Linda . . . Siess . . . A leány nem mert ellenkezni. Kisietett a szo­bából s kis idő múlva ketten léptek be. A beteg melléből hosszú lélegzet szakadt fel, amint igy együtt látta őket. Olyan volt ez az em­berpár, mint két oliinpusi isten . . . Az ágyhoz értek. A férfi, az erős, a hatalmas, oda borult az összetört testre. — Atilla, én édes testvérem, kívánsz valamit tőlem ? A beteg ember magához vonta az erősét. Te­kintetével annak szemeibe mélyedt, hogy azokon keresztül behatolhassou a lelkébe. Abba a lélekbe, amelyre e pillanatban reá hagyni készült földi üd­vösségét . . . Aztán ránézett a leányra hoss/.an, bánatosan. És egymáséiba tette kezeiket. — Szeressétek egymást . . . Nagyon szeressé­tek . . . S az eljegyzett mátkapár, kinek legédesebb álma vált valóra e percben, kinek most nyittatott meg az éden, oda borult az áldó kézre és zokogott szivsrakadva, zokogott keservesen . . . Csak a beteg nyugodott meg. Lelkében szét­simultak a háborgó hullámok. Ugy feküdt ott, mint a csendes lemondás s az isteni megnyugovás élő képe. Testi, lelki fájdalmaktól megfinomult vonásait fenséges nyugalom ülte meg s arca a numidiai már­vány tompa színében fénylett . . .

Next

/
Thumbnails
Contents