Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-01-23

1910. január 23. ráuai Lapuk 3. zés nélkül menjen tovább, hát felszól a csere­peshez : — Hallja barátom, maga nem jól rakja azo­kat a cserepeket. — Hát aztán init ért az ur aboz? — szól a cserepes, nem tudván, hogy az illető egy ópi­tész. — Hiszen maga csak laikus! Tetszett az építésznek, hogy öt a cserepes laikusnak szólítja, de kíváncsi is volt, hogy tud­ja-e a szó igazi értelmét? Felszól tehát ismét a magasba: — Aztán tudja-e barátom, mi az a „lai­kus?" — Tudom hát, feleié a cserepes: „marha." Eddig van Ha Báródi urnák jobban tetszik a „marha" helyett a cserepes szájába ezt az <> általa citált szót is adhatjuk : ^szatnúr*. II.) A „marhádról jut eszünkbe egy másik anekdota Ujházy Edéről és egy töpincérröl. — Közismert dolog, hogy Ujházy mesternek leg­kedvesebb szavajárása a: ..marha". Egy főpincér, akit szintén ilyen megszólí­tással tisztelt meg a mester — beperelte. A büntető* járásbíróságnál kérdi a mester a birót: — Tényleg sértés az, ha én egy főpincér­nek azt mondom, hogy „marha"?! — Persze hogy sértés — feleli a biró. — Hát az kérem sértés-e, ha egy marhá­nak azt mondom, hogy: főpincér?! — Aboz joga van — mondja a ltiró. Erre a mester felteszi a kalapját, majd meg­emelve a panaszos főpincér előtt így szól: • Alázatos szolgája főpincér ur! At notatn : Báródi ur vajgyár ügye. fAlaMtolgaja Báródi ur! u Ezzel be is fejeztük volna mondani valón­kat Báródi urnái;, aki bf;. alatt irt egy rémre* gényt. a létesítendő vajgyárról, ha nem akarnánk az üggyel komolyan is foglalkozni. Azt. irtuk ugyanis, hogy Báródi Géza ur cikke csak tigv bög a tudatlanságtól. Ez alatt természetesen tat értve, hogy az illető cikkíró ur, aki „bg." betűk alá rejtette magát — s sej­telmünk sem lehetett, hogy ki az illető — tel­jesen járatlan ss ügyben, — nem szakértő s így tudatlan is: a frőg IZOf igazán csak a _bg" be­kérem a Ináét Kopáeay Eadrs köt és váltó Hg? véd «r rés/ére. — Da kérlek . . . Hát ... én ... én nem értem. — Pedig a dolog igen egyszerű. Lányodat csak er a szerercsés einher teheti boldoggá. Uk szeietik egymást. — De . . . de . . . hát . . . hogy is — Jtt nines habozni való. A leányod boldog­ságáról van S7Ó. < Ik szeretik egymást. Kopáosy nr, az én leendő jogtanácsosom majd gondoskodni fog róla, hogy a horslialmi birtokom a kastéllyal együtt, melyet tőlem megvettél . . . — Ki.? — Iliit nem emlékszel? — (Ks nagyot ráu­tott a báró liakkja'n. — Hja. ugy, na persze, a horslialmi birtok. — Igen, a leányod nevére Írassék mint ho­zománya . . . A gróf hirtelen eltávozott, magukra hagyva a két elképedt férfit. Egv ahliikniélyedéshe húzódott, és onnan nézte mint ragTOg fól sugár fényben a bárókisasszonv sil­padt arca, a két térti közlésére. Ar. a szép sápadt arc! . . . Az ő őszének utolsó sugara . . . * * Kitekintett SI ablakon . . . Odakint a Iní hullott, nagy fehér foszlányok­ban . . . ('scuideseu borult rá az uteríra. Az ősz szem fedele. Ks agy érezte, hogy az <"> boldog sugara ia ráborult egy puha, fehér, halotti sieinfedél . . . tükre rali hivatkozással szöjátékképen eresztet­tük ki tollúnk alól, de hogy a megjegyzésünk helyes és jogos volt, azt már nagyrészt beigazolta és bebizonyította Győri Gyula tanár ur, aki szin­tén válaszolt bg urnák. A nagyközönség tájékoztatására még csak e S3' e t jegyzünk meg. Báródi ur félt bennünket, hogy megdrágul a tej. fiz nem áll: 1. mert már épen elég drága, 2. mert a gyáros nem akarja, de nem is tudja használni a 1(5-18 filléres tejet, mert akkor 1 év alatt a vagyonát elfizetheti. Neki tehát ol­csóbb — szövetkezeti áron eladott — 8-10-12 filléres tejet kel*l, lehet és szabad csak használni, hogy megélhessen és haszonnal dolgozhassék. Már most mi következik ebből? Először is az. hogy azon kistermelök vagy kicsinyben eladó nagyobb termelök nem fogják a város kedvéért a laostani Hi-18 fillér helyett 1U-12 fillérért odaadni a tejet, másodszor pedig a gyáros ezt nem teheti meg, hanem a távolabbi környékről, olyan községekből szerzi be szükség­letét, ahol most is csak 8*10-12 fillért kapnak a termelők a szövetkezettől s ahonnan eddig sem, ezután sem tudták és fogják a pápai piacra be­hozni a tejet, mert kicsinyben nem bírná ki a szállítás költségeit : evidens és el nem vitázha­tatlan tény tehát, hogy az eddigi termelőink ez­után is nekünk fogják szivesebben — mert drá­gábban értékesitik — a tejet eladni és nem a gyárosnak. Legvégül pedig megemlítjük, hogy a gyá­ros is szívesen ad és adhat, lefölözötten teljes tejet nekünk Hi-lS filléréit házhoz szállítva, mert ö beszerzi 10-12 fillérért és minden manipuláció nélkül kap érte 16*18 fillért, tehát átlag 4 fillér hasznot literenkint. Pápán kell átiag és naponként 5000 liter, tehát ha mind az 5000 litert ö adná is el, akkor is anélkül, hogy felemelné a tej mai elég magas árát, naponként tisztán 2!X) korona basám ma­radna meg, ami azt. hiszem elég szép pénz! Amit, tehát Báródi ur megirt és hallott, azt rosszul, tehát tudatlanul irta meg és rosszul hal­lotta. Ezért, tehát tie Vegye olyan nagyon lelkére a ..tudatlan" jelzőt, már csak szert sem. mert un sem haragszunk B .szamár" jelzőért. Szilágyi Dezsőről beszélik ugyanis, ha va­lakinek meg akarta mondani, hogy az illetőt sza­márnak tartja I mégse sértődjék meg. azt szokta mondani: — Hallja barátom, olyan két szamár, mint maga meg éti nincs több. Amint, fentebb látja, tisztelt, Pollák iBáródii QÓM ur. az önnek oly nagyon fájó hir Írójától cikkére vonatkozólag meg kapta a kellő felvilá­gosító választ és ezzel fájdalmai felett napirendre is térhetnénk, de mert tűzokádó kedvében láván, a Pápai Lapokat kedveskedett „nyomdatermék­eimmel fölékesíteni, ha ha nem veszi tőlünk POSai néven, a magunk részéről is mondunk hozzá va­lamit. Igen rörvidek leszünk. Klsö sorban ki kall jelatttanünk, hogy epés­ke.lo rosszindulatával egy cseppet sem sértett meg bennünket, mert a mondottakat csak az eset ben vettük volna sértésnek — és tán gondolko dóba is ejtett volna bennünket — ha azokat má valaki, nem pedig Pollák Maródii Géza mondja Hogy a Pápai Lapok talán elte valamikor „nyom datermék"-korát, lehetséges; de ez osak az ö ide jében lehetett. De, hogy ina valamivel magasabl színvonalon áll. mint Báródi Géza boldogult ide jében, azt mindenki tudja rólunk, csupán azol az igen kevesek — a bürótligcziik nem Azoknál csak jó memóriájuk vau, mert semmiképp sen tudják elfeledni azt a jó közmondást, hogy : „min den ember magáról szokott másokat megítélni.' Azt hisszük, tudja mit jelent ? Mert ha nem tudná bizonyára nem merte volna minden lelkiismere nélkül ha nála szokott a/, ilyesmi vendégszere pelni az „igen fájós, nagyon féltett pontot" le lénk hajigálni, amivel ö birhatott ugyan annak idején, de mi nem ismerjük. Az ilyesmit csak azok mondhatják rólunk, akik pimaszkodni akarnak velünk. Ezt. pedig, ments Isten, hogy föltegyük Báródi úrról, mert meg vagyunk győződve az ö nemes jóindulatá­ról és makulátlan szeretetéről, amellyel lapunk iránt kegyesen viseltetni méltóztatik. Ne haragudjék hát édes Báródi ur, mert ha ön lapunkra haragszik, akkor mi, bizony Isten, kiejtjük kezünkből a tollat és fájdalmunkban a fűbe harapunk Ezt pedig egy csöpp kedvünk sincs megtenni, mert menni hiszen csak megyünk utána, ha utja „előre", nem pedig a „legelőre" vezet . . . Amint tehát látni méltóztatik igeu tisztelt Báródi ur, förmedvényét nem vettük komolyan és agyvelejének ilyen kisüléseit a jövőben sem ! fogjuk komolyan venni. Es ezzel egyszer és mindenkorra: Jó napot! A vöröskereszt egylet hang­versenye. Mult heti számunkban röviden megemlékez­tünk már a vöröskereszt egylet e hó 15-én a Gritt-szálloda nagytermében tartott, hangverse­nyéről. Mielőtt részletes tudósításunkat megkez­denök, nem mulaszthatjuk e!, hogy meg ne em­lékezzünk a vöröskereszt egylet agilis vezetősé­géről, mely a hangversenyt oly páratlanul sike­rültté varázsolta, amelyhez hasonlót az idei far­sangon még senki sem produkált. Az az előkelő, díszes közönség, mely a vén Grift hangverseny­termét zsúfolásig megtöltötte, sokáig nem fogja tudni feledni azt az élvezetes és mtivészi szem­pontból magas színvonalon álló estélyt, melyet a vöröskereszt egylet ez alkalommal produkált. Az estélyt teszült, figyelem közepette Galamb Laura nyitotta meg Erdélyi Zoltánnak egy erre az alkalomra irt Prológjával, melyet Galamb Laura oly keresetlen, egyszerű, minden gondola­tot érvényre juttató átérzéssel szavalt, hogy egy cseppet sem csodálkozhatunk, amikor a közönség zugé) tapsviharban adott tetszésének méltó kife­jezést. Gáthy Zoltán mesteri vezetése mellett egy ponipasau összeválogatott vegyeskar énekelt ez­után néhány magyar dalt. Erről szintén a legna­gyobb elismerés hangján szólhatunk, melynek egyik része a női kar több képzett, énekesét és az egész férfikar, másik része pedig Gáthyt, a kitűnő vezető mestert illeti. Az elragadtatás-szülte tapsorkán leesillapultával helyi zenehuivészetünk két ismert tagja. Gerstl Leone és Vizkeleti Kiss Vilma ültek a zongorához. A Tanhauser Operából egy gyönyörű, de igen nehéz részt játszottak, nagy zenei tudásukat ismételten csillogtatva. Még • legnehezebb részekkel is játszva bántak el a felfogásuk eredetisége is méltán ragadta viharos tapsra a zeneértő közönséget. Ezt követte dr. Antal Géza ref. theol. akad. tanár felolvasása, mely a hangverseny egyik legnagyobb fénypontja Volt. Antal < tézát ritkán lehet látnunk a felolvasó asztalnál, de ha mar ott vau, olyat produkál, a mire nem egy vidéki város bármely előkelő egye­sülete, de a főváros akármely irodalmi köre is a legnagyobb elismeréssel adózna. Josef Viktor Schädel „Eckehnrd"-]ából olvasott fel saját mes­teri fordításában néhány gyönyörű részletet s igazán jól esett hallanunk a komoly s amellett mindenki figyelmét lebilincselő, tudományos ér­tékű felolvasást, amelybe mindenki nagy lelki gyönyörűséget talált. A megállapított programmtól eltérően ia szünet elmaradván Balogh Dezső IV. é. tanító jelölt adott elő ezután tárr-gatóti pár kurucnótát dicséretreméltó miivészi igyekezettel, melynek kapcsán legyen szabad főbb erőre és elevenségre buzdítani a különben tehetséges kezdőt. Ezután Gelber Jenő hegedűművész és zeneszerző lépett a leinpadfS, s ezúttal a klassiktis darabokat mel­lőzve, kizárólag magyer darabokat kezdett, ját-

Next

/
Thumbnails
Contents