Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-04-10
— A keszthelyi dalosünnep. Mint értesülünk, a Keszthelyen f. é. július 10. és H-én tartandó dalüuiiepen, • Dunántúli Dalosszövetség •ez idei versenyén részt fog venni a papai kath. kör dalárdája is. Elismeréssel adózunk a lelkes dalfiaknak nemes elhatározásukért és kívánjuk, hogy fáradozásaikat siker koronázza. Felvetjük a kérdést, nem volna-e célszerű arra törekedni, hogy 2 év múlva 1012-ben a dalosok Papán versenyezzenek ? A Dalosszövetség közgyűlése, melyet most tartanak majd Keszthelyen, bizonyára szívesen veszi a pápaiak meghívását. Természetesen meg kellene kérdezni elébb a városi tanácsot, különösen pedig gróf Esterházy Pált, hajlandók volnának-e a dalosversenyra jövök tor-adására és megvendégelésére nézve oly áldozatra, mint a minőt Keszthely városa és gróf Festetich Tasziló hoztak. Annyi bizonyos, hogy városunk mostoha dalügyét egy csapásra kiemelné a kátyúból és többet érne, mint megannyi újságcikk. A jelen évben tartandó verseny a Dalosszövetség 0-ik ünnepsége, ha a 10-ik nálunk folyna le, már jubileumi voltánál fogva is bizonyosan hatványozott érdeklődés kisérné n veisenvt, ami Pápára minden tekintetben csak előnyös lehet. Tessék megvitatni! — Elengedett tandij. Jeles, illetve jó és tűrheti) előmenetelükre és jó viseletükre való tekintetből a v. tanács Kovács István szobafestő-, Kulcsár István cserepe*-, Szab.. Imre es Németh László kömivestaiiotieok tandij és tanszerköltségét elengedte. — Tamtógyülés. A pápa«csoti esp. ker. tanitókörének választmánya e ho tí-án Pápán ülést tartott, melyen elökészitette a tavaszi közgyűlést. A közgyűlést május 12-én tartják Dgodbati. — Tanitói állasokra pályázat. A pápai r. k. hitközség elnöksége május 1-jére pályázatot hirdet egy tanitói és egy tanítón6] állásra. A tanítónői állásra tudtunkkal mar vau komoly jelölt, amennyiben Somogyi Anna ezt, az állást már ideiglenesen betöltötte. Annál nagyobb harc lészen a tanítói állás körül, mert arra már eddig is sok pályázó akadt, kik közül sokan pápai születésűek. Leginkább említik Pados Antal borszörcsöki és Bodó László bnkouybéli tanítót. Ittenilifjük meg, hogy az áll. tanítóképző igazgatója tekintettel arra, hogy a betöltendő állásokat úgyis csak szeptember elején kell elfoglalniuk a megválasztottaknak, megkereste a hitközségi elnököt, hogy a pályázat határidejét július elejére tolja ki, hogy a most kikerülő tiatal oki. tanítóknak is módjukban legyen pályázhatni. Az elnök teljesítette a kérelmet. — Uj rend » biróságnál. Április elsején kezdetét fstts az uj rend a hivatalos órák tekintetében. Most. reggel s. .'.rátol délután :{ óráig tart a hivatalos óra. — Fizetésképtelenség A bécsi hitelezők védöegyesülete közölni szokta azokat a fizetésképtelenségeket, melyekről értesül. A legutóbbi lajstromban többek között, ott állanak Szántó Károly Pápa és iij. Streit. Sámuel Veszpréin. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Szula«sik Imre nagyiginándi adóhivatali gyakornokot a devecseri adóhivatalhoz adótisztté nevezte ki — Épitési engedély. Bokor Károly nj földszintes lakóházra épitési engedélyt nyert Tartozik azonban — a tervtől eltéróleg — szépészeti szempontból a ház homlokzatára négyablakot csináltatni. — A varosmaloili Emlékezetes még a városraalom ügye. Miután a képviselőt est ülel ft malomnak házilag leendő javíttatását rendelte el, a tanács a vizfogás idejére megfogja csináltatni. A mérnököt újra felhívta, hogy a tervet és költségvetést S nap alatt mutassa be. — Országos vásár. Folyó hó 5-én igen élénk országos vásár volt városunkban, melyre felhajtatott 2980 'Irli. szarvasmarha, ebből eladatott 148S drb. Ló é csikó felhajtatott 1613 drb. melyből eladatott 364 dfb. A folyó ho 4»-áu megtartott sertés vásárra felhajtottak 1040 drb. sertést, melyből 003 drbot adtak el. — Fegyelmi vizsgálat. A folduúvelésügyi ni. kir. miniszter Tury Nagy János pápai tvh. állatorvos ellen elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, melynek tartamára állásától felfüggesztette. A vármegye közigazgatási bizottsága a vizsgálat lefolytatásával a un, tiszti ügyészt bízta meg, a felfüggesztett állstorVOt teendőinek ellátását pedig Kaszás Eleunr állatorvos gyakornokra bízta. — Elutasított felebbezes Varjú János és társai a márc 20-i ipartestületi közgyűlésen indítványt nyújtottak be. melyet azonban miután I alapszabály szeriut kellő időben be nem adták, nem engedett az elnök tárgyalás alá. Varjú és' (társai a tanácsot, mint elsőfokú iparhatóságot i a közgyűlés határozatainak megsemmisítésére | kérték. A tanács, miután a közgyűlés lefolyása jellen törvényszerű kifogást, nem emelhetett, a i felebbezést elutasította. — Pintér Gyula uyudijügye. A pápai j r. kath. hitközség jelenleg legidősebb tanítója; | Pintér (rytila. betegen fekszik egy budapesti j | szanatóriumban. Nemrég ment fel Budapestre,! ! ezt megelőzőleg azonban már két hónapon át i szabadságon volt Most, hogy gyomorbaja és idegessége nem akar javulni, o maga is. kartársai és hozzátartozói is jónak látták a nyugdíjaztatást kérni. Igen ám, csakhogy Pintér szolgálati éveinek jó része arra az időre esik, midőn mi..t a beteg Orbáu tanító segédje vezette a felsővárosi iskolát és igy nyugdíj évei. ha ezeket be nem számítják, nem tesznek ki annyit, hogy a megélhetésre elegendő nyugdíj összeget kapjon. Végre is kérvénnyel fordult, a miniszterhez I e kérvényt Dr. Antal (iéza, városunk egyik képviselőjelöltje támogatta az illetékes osztályfőnél, Klauzál min. tanácsosnál. Értesüléseink szerint a nyugdijösszeg megállapítasanal be fogjak számítani Orbáu mellett töltött éveit is és igy mar semmi akadály sincs nyugdijbavouulásáuak. — Lóverseny Papán. A vármegyei Agarász és Lovas Egyesület t. hó 'J4-én Pápán lóversenyt rendez, amelynek \TIl-ik pontja a „Mezei gazdák versenye" lesz. Az első dij 150 kor., a második 100 kor., a harmadik 50 kor lesz. Ezen versenyre a mezei gazdák figyelmét felhívjuk mi is. — Becsületes megtaláló Takács Ernő Ugodi csendőr őrsvezető a műit hetekben elveszítette Il-od oszt. ezüst vitézségi érmét a faluban. Ezt Horváth Péter ugodi lakos megtalálta ! de kézhez nem adta ahelyett az érmet megrongálta s értékesíteni akarta. A becsületes megtalálót a bíróság lógja megtanítani arra. hogy ki mit talál, azt be kell jelenteni. — Színházi heti műsor. Vasárnap délután Drótostót, operetté, este Sziliészvér (.perelte. Hétfőn Luxemburg grófja operetté, leszállított helvárakkal. Kedden Kis hörcsög. Bátori Béla jiitaloiujátéka. Szerdán délután Sári biró népszínmű, este Szentgalleni kaland operetté. Csütörtökön Masamód. Fenteken leszállított helyárakkal Kuruzsló, szmiuü. Szombaton Tilos a csók, operetté. — A t. hölgyeknek a legkedveltebb arcszépitö, mely joggal mondható páratlannak, kétségtelenül a hires Földes-féle Margit-Oréme mely valóban meghódította a világ hölgyközönségét. Síit, urak is használják, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátalanságát, szeplot. pattanást, miteszert stb. gyorsan és biztosan eltávolít, az arcot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arcbőr, hanem a nyak. váll és kéz fehérítésére, liuoniitására is használják. Nagy tégely 2, 'kicsi i K minden gyógysssrtárban. Postán küldi Outori Földes Kelemen gyógyszerész, Aradon. — Feldolgozott hátralek. A v. pénztári hivatalban a különböző szeuiélyváltozások, de a szűk helyiség miatt es nagymérvű munkahétralék halmozódott fel. A tanács megbizásából Sáretz Ede v. napidíjas hivatalos óráinak megtorlásával, kellő szakértelemmel és szorgalommal 0 hét alatt feldolgozta a hátralékot, miért is a tanács JIK) K jutalomban részcsitette, 2 K 70 f. napidiját pedig ló f-rel felemelte. Úgyszintén Horváth Kálmán napidíját is ló f-rel emelte a tanács. A .Zenélő Magyarország - • magyar családok közkedvelt zeiiemutolyóiiaiának 404-ik füzete jelent meg imént és tartalmazza a következő zeueiiiüujdonságokat: I. Alabiett S. ,,A csalogány 1 ciinü mŰdalt, magyar és német szöveggel, II. Heidlberg Albert ,.I.a SsttsUSS" ,.Valse Leuté'-.ját. Minden egyes füzete hasonló gazdag tartalommal jelenik meg s benne a legmodernebb t közkedvelt zeneműujdonságok, ugy, hogy a .Zenélő Magyarország" előfizetői, a legjobb ós legújabb seneműnjdonságokluű lesznek ellátva. Unt egyébként tizszeres pénzért nem tudnak a lrága külön kiadásokban beszerezni. Havonta két hasonló gazdag tartalmú tüzet jelenik meg i tüzet (60 zeneoldallab egy negyedévben 3 korona előfizetésért, melyben a hazai és legnevesebb külföldi zeneszerzők minden válfaja szemeuszeiett legjobb szerzeményeit kapja az előfizető. Az eddig megjelent 403 tüzet, folyton kapható < ezen füzetek tartalom mutató jegyzékét — ugy bármily zenemüvek bevásárlását célzó zenemű jegyzékeket minden érdeklődőnek bérmentve küld meg a ..Zenélő Magyarország" (Klökner Edei zeneinükiadóhivafala, Budapest, VIII. József körút 11. I b^^^^^SSS^^^^GJOBB — „Anna Creme" használata által bőre üde és bársonysimává lesz kapható Németh Dczsö ,,Anna 1- gyógyszertárában Pápán. AVA 70 fillér. KIVONAT l'apa varosának gabonaár-jeg) znköti) véből. I9W. ápriii* 8-áti. Jé Kőz*)i 1 AUii Hmm .... = K. 20.40 K. 26.20 K. 20.— Uw .... 3 . 16.20 | 16 — „ 1580 Arm, .... & „ 1320 „ 13.-í„ 12.80 Z.,b 4 - 14.20 , 14.-, „ 13.80 Kmmrim 13.- . 1280 „ 1240 Bm-mmmt . . . § .. 3.40 , 3.20 • —.— ímmm . . " -. 7 50 , 6.— j „ —• — Zsapp .... „ l.tiO - 440 „ — •— 222/1010 vsz. Árverési hirdetmény. Alulirott kiküldött bir. végrehajtő ezennel közhírré tesr.i, hogy a pápai kir. járásbíróság 1 'J10. fyj Sp. 1 40 sz. végzésével Deutsch Miksa, Friedländer es tsa, Flaiidorler lg., Zcihenfroszt Ferenc, (Jessler Siegfried, Biseur. Kamill és Netileld Béla leiperesek részére 10U K, 151» K, 66 K, 14. r > K 50 f, 200 K, 40 K, M8 K S4 tili, tőkeköveteles s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytál! alperestől lefoglalt és 2465 kor. ;*)0 f. becsült ingóságokra a pápai kir. járásbíróság 1910. V. 134. sz. végzésével az árverés elrendeltet vén. annak a korábbi vagy felültóghiltatók követelése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán Pápán, Itakóe/.i-uteza és üzletében Fiitér leendő megtartása határidőül 1910. évi április hó 15. napjának délután :t órája kitüzetett. amikor a birőilag lefoglait biitorok és kávéházi italok s egyébb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsánui alól is elfognak adatni felhívatnak mindazok, kik ar. elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéséhez jogot tartanak, hogy amenynyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna s ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt. kiküldöttnél Írásban, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdet menynek a biróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól wámtttaiih. Kelt l'ápin, l'.'lt). évi április hó ö-án. Asztalos Sándor kir. bir. végrehajtó.