Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-03-14

XXXVI. évfolyam. Pápa, 1909. március 14. 11. szám. PAPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség ét kiadóhivatal. Goldberg Gyula papirkercskedése, Kő-tér Ü.'l-ik szám. Hirdetéseket egyezség szerint fölvesz a kiadóhivatal. Főmunkatárs: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. ' A lap ára: egész évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre I k | Nyilt-tér soronként 40 fillér. — RgTSS szám ára 30 tili Nemzeti ünnep. Miképen a vallásnak, agy a nemzeti hitnek is vannak ünnepei. A magyar nép nemzeti ünnepet ül meg március 15-én. A szabadság, a magyar nemzet megújhodásának ünnepét jelenti a negyvennyolcas korszak eme történelmileg nevezetes napja. Azonban | mi ünneplésünk még nem a valódi, az igazi szabadság vívmányának megünneplése, messze vagyunk még, nagyon távol állunk attól a szabadságtól, melyért a magyar nemzet annyi véres áldozatot tudott hozni. Reméljük bár. sőt tudjuk, hogy nehéz küzdelmeket kell még erőnkkel kifejteni, hogy a szabadságnak ama hajnalát érhessük el, amely a nemzetnek virulását. boldogságát, iga? egyenlőségét és testvériségét hozza el. Mi hiszünk a jövőben s hisszük, hogy nemzetünk egységes akaratát keresztül viszi, ha még olyan áldozatot is kell hoznia. Nem voltunk gyáva nemzet sohasem. A harc tüzében mindenkor kitartó bátorságot fejtettünk ki s nem mondható rovásunk ni semmi abból, ami esetleg veszteséget is jelentene ezeréves történelmünkben. Valahányszor tavaszodik s beköszönt a március. lelkünkben egy különös érzés nyilatkozik meg, amely szinte indítana bennünket egy ujabb harcba, mintha a március egyén sem volna, mint a négy évszak forradalmi hava. Lelkesedünk a múltnak dicső emlékén és ahhoz az emlékhez fííz bennünket hazafiságunknak igazi szeretete. Most is március mai időszakában, mintha Petőfi lánglelkü szavai hangzanék föl s mintha dörgő hangon kiáltanád „Talpra magyar" s mi indulni akarnánk, mert harcra készen vagyunk mindenkor a magyar nemzet, régen óhajtott szabadságáért. S mintha mindannyian egyakarattal azt akarnok megmutatni, hogy Kossuth Lajos regimentje nem fogyott el. hanem mindnyájan elakarunk menni s megvívni azt a harcot, mely diadallal végződne. Pedig jönni fog egy idő, a mikor igen is lehullanak rólunk a bilincsek s nem görnyedünk a szolgaság járma alatt. Jönni kell annak az időnek, amikor független és szabad nemzet leszünk s felfogunk szabadulni Ausztria gyámsága alól. Él bennünk a foradalmi érzés, csak várjuk a jelszót, melyre forradalmi érzésünk ki fog töt Dl s a sokfejű sár kányt fejlődésünk útjából lefogjuk tiporni. Nem maradhatunk el a többi müveit nemzetek haladásától, nekünk is a korral kell haladnunk s mindenkor a müveit és szabad államokkal fenn kell. hogy tartsuk a párhuzamot. Nem késtünk még. De ha távolabb is lennénk más nemzetek haladásától, ugy vagyunk abban a biztos tudatban, hogy mihelyt gazdasági önállóságunk meglesz elfogjuk érni azokat a nemzeteket s ott leszünk a fejlődésnek azon magaslatán, melyről nemzeti dicsőségüuk elismerését veszi tudomásul minden nemzet. De ám ünnepeljünk ma. Legyen együtt a magyar nemzet apraja, nagyja. Ifja és véne. A mai napon, március 15-én nyilvánuljon nieg a közérzés, a forradalmi szellem igazi érzése. Álljuk körül a szabadságharc mártírjainak emlékeit * s tüntessünk ünneplésünkkel, hogy kifejezhessük érzelmeinket nyíltan. Ünnepeljük meg a szabadság harcosainak emlékét e napon, hiszen példát cselekvéseikről meríthetünk, mely példával fogunk elől járni abban a harcban, melyben küzdelmünk nemzetünk önállóságáért lug folyni. Még szabad lesz az ország s szabad lesz a nemzet. A szelek elfogják még j hozzánk sodorni a forradalmat, elvagyunk rá készülve, nem habozunk s a mint őseink, ugy mi is megfogjuk vivni a harcot ellenségeinkkel. Ez a harc diadallal fog végződni s ekkor fogja nemzetünk nemzedéke az igazi szabadság ünnepét ülni a mult felett. A márciusi szellő lüvalma bizony nem kerüli ki az alkalmat, annak az ideje elérkezik s mi készen leszünk, amint készen TARCÄ» jí lélekhiditó.'* l ti k-eiyveinből Távol, egy délvidéki szigeten Jfju szívű, ŐSZ hajú idegen Szegődölt hozzám társul. JC/'s osteriánk. árnyas ferraszán €lbeszé/geténk estebéd után JI világ folyásárul. — Jjucsuzom, — mondám egy szép estelen jf honváyy már erőt vett lelkemen, Jnáu/olr holnap reggel. öreg barátom fogta poharát, Jsfen veled — szólt — köszöntsd szép hazád Jievemben szei etettél. — JI ^árpátokat, a J)unát, Tiszát, Jtz egyenes föld nyilt szivü fiát, JI délibábos rónát. JI dus Iralászu fekete rögöt, — Jffelyet annyi pirOs vér öntözött, — S a sirva zengő nótát . . . JI multat, a gyászost, hősit, nagyot, S — tavasz lesz éppen — köszöntsd a napot. Március dicső napjátI •) Mutató a szerző legközelebb megjelenő uj küuyvéből Jtíikor megzendült az isteni lant, Talpra allitá dala a magyart S feltámadt a szabadság . . . J(ocintoftunk. — Szenjébe könny szöleött . . . — Te jártál — kérdem — a népem {özeit, JI J)una-Tisza táján? Jfogy igy meghódította lelkedet, S könnybe borulni látom szemedet Dicsőségén és gyászán . . . — hallgattad méla nótáink szavát, Jfépem örömét, népem bánatát JYÍikor vigadva sirta? /lem — felelt ő — nem volta nj soha ott Csak egy verses könyvet olvasgatok; f'elöfi Sándor irtai Lampórth Géz». Xll-u.zlo.te— A .Pápai I. a |> .. I," e r o d e t i tárcája.— Irta : Longhy A István. Katii, s piktor, egy csudásan szép, kuraőszi délután, valahol ott künn csatangolt a cigánysorhau. Nejte mek, különös éa izgató impres/.ink járták át a lelkét és itt, a cigánygettó nyugtalan, zsibongó élete élénk hasonlatossággal Imntogatta előtte a mult emlékeit. Világos és meleg délután volt, a nap sütött s ar. alacsony, görhe és füstös-falu cigányviskriknt széles sárga naplóitok világították, melyek szint éa I szennyet bizarr harmóniába olvasztottak össze. Az utak itt keskenyek és tisztátlanok voltak. Az ajtóK előtt, melyek egyenesen a szobákba nyiltak, ráncos olajbarna képű cigányasszonyok gubbasztottak és pipáztak. A viskók belseje)síi, a sötét, apró ablakos szobákból a nyitott ajtókon keresztül cimbalom, vagy hegedű-akkordok verődtek ki és vinnyogó, zavaros ének-melódiák, melyek a zenehnngokat kisérték. Valahol veszekedtek is. A hangok összeakadtak, egy bekavarod lak, és mintha esak elzárva lettek volna, — tompa, búgó visszhaugba törve, csak ott kavarodtak a düledező falakkal határolt sáros utcák között. lláthot megbámultak. A purdék, a legények, a pipázó öregasszonyok idegen és gyanús tekintet tel vizsgáltuk in i ruháját, s a sötét, villogó cigáuyszemek tolakodó kíváncsisággal kapaszkodtak Katii gondolkodó arcába. Katii szórakozottau, gondolkodva sétált A szinek fölött; a csodás, eleven, lármás élet fölött merengett, mely látszólag kii hun alva, kiemelkedve a szürke, megszokott városi hangulatból, valami más, friss, uj képekben mutatkozott előtte. . . . Egy leány jött vele szembe. Egy rongyoa fiatal cigányleány. Lusta, imbolygó léptekkel jött, s ahogy Rath mellett elhaladt, nagy, sötéten csillogó szemeivel kacéran belekacagot a piktor arcába Kath megrezzent. Valakire hasonlított a leány a talán csak dacból, — megösmerésével már rég behegedt emléksebeket akart fölstaggatni. Megfordult, a a leány után ment. Majdnem egyszerre értek egy piszkoa-söldre meszelt kunyhóhoz, melynek ajtajánál a leány megállt és bevárta a piktort.