Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-12-25

1900. december i'.'). fápal Lapok 3. kik Ben Blowert még korábbi utazásokból isméitek H kiket a kalan<los életű, vén matróz, egyénisége érdekeli, lementek tehát a géphelyiségbe. Ar utasokat főleg az. a lehetőnél; vonzotta, hogy talán megnyílik Ben Blower szája s elmond egyet vagy keitőt mozgalmas életének eseményeiből, melyekről legendák keringtek a Missisippi mentén. Az idegen finom szivarokat hozatott s a hajószakácsnál megrendelt egy négy fogásos vacsorát Lafitteve! és Madeitával. Izelitőnek a hajósnliauo pompás sherryt hordott körül. — Még jó — kezdte az idegen, mikor a kazán mellett egy lócán elhelyezkedtek — hogy itt északon estem a vizbe. 11a[a mi texasi mocsaraink valamelyikébe pottyantam volna, niu-t mar alligátorok lakmároznának a lahaiuszáraból. — Hm, ön tehát texasi — kérdezte Ben s eközben ugy tekintett az. idegenre, mintha ez állítás valódiságában a ieguagyobb liléitekben kételkednék. — A ruházata igaz, hogy délies, de a kiejtése és arcának szabása után inkább ysnkeeoek gondoltam volna. Az idegent kissé kellemetlenül látszott érin teni ez a inegji gyzés. Mindazonáltal nevetve töltött az odanyújtott poharakba s igv szólt: —- A látszat gyakran csal, öregein. En délen születtem s egész eletemben nem voltam az. északi államokban. Kz a legeled utam telteié a Mi.sisipin s kendnek köszönhetem, III egyáltalán meglátom a yankei'k szép hazáját. Nos hát, hurrá • megmentő m ! A poharak összecsendültek s háromszoros hurrá remegtette meg a General Grand kazánházának páncélozott des/kafalait. — Ti- Ben — szólt iimst .lack, a vöröshaju kcntiiekii matróz, aki az öreg jókedvet felhasznál va. meg akarta oldani • a jel vét — ha jól emlékezem, te már hoztál ki egyszer egy embert itt Naehez közelében a Missisippiből. — Legutoljára mult ősszel húztam ki egy-t — felelt Ben. — Talán olvastatok az újságban. A dolog akkor nagy pori Vtrl fel, mert akkor egy eikksis/töt és gyilkolt haliisztnm ki a folyamból, aki a sheriff elöl a hajóról a vizbe ugrott s úszva akart menekülni. Azóta még mindig szárítgatják őkelmét a ami-1< MI isi fog hasban, — Ám jő, hat elmondom — szólt Ben s a poharak meg egyszer körüljártak, hogy azután egészen üresen kerüljenek vissza a hirtelenében a lóca elé ráncigált asztal lapjára — Akkorjabau — kezdte Ben Blower általáKisovics még meg is köszönte az enyhe büntetést, sőt kezet is akart érte csókolni Maroslynak, de a rend könyörtelen szolgája elhurcolta. * * * A gázlángok reszkető fénye árasztotta el uz egész varost. Az embelek lázas sietséggel rohantak haza félé. Valamennyi kisebb-nagyobb csomagot vitt magúval. Egyik-másik kirakatban vakiló fényben ragyogott egy-egy karácsonyfa. I'e már nem bámulta őket senki, mindenki a saját otthonába sietett, isupár. egy ember. Kisovics (tábor lassít, szomorúan lehorgasztott fővel hazafelé. — a Védgát-utcában levő nyomorúságos pincelakásába. Csak az ajtó előtt vette magát észre s szólnom szótlansággal nyitott a szobába. Az apró. féiig mezítelen gyerekek örömrivalgva, ujongva ugrottak az apjuk elé: — l'apa! Édesapa . . . I Itt volt a kii Jézuska ! S az asztalon szép, nagy karácsonyfa áhott, telistele cukorkákkal és egyebekkel, alatta pedig néhány hatalmas frissen sült fehér kalács, egy papírdobozban pedig egyéb élelmiszer. Kisovics azt hitte, álmodik és csak akkor értett meg mindent, amikor felesége egy aranyszélű papírlapot nyújtott oda neki, amelyen ez állt: „Marossy Gyula, a szigorú rendőrkapitány." És Kisovicsuak két nagy könnycsepp gördült alá viaszsárga arcán, melyek a ragyogó karácsonyfa fényében ugy csillogtak, mint harmatcseppek a fakadó virág kelyhen. nos figyelem közben — még | Miuesottáu voltam matróz. Hej, az volt ám a hajó! Két hatalmas, hófehér kéménye ugy meredt a levegőbe, mint két templomtorony, két fedélzete mindig tele volt a legelegánsabb, leguriasabb utasokkal. A kajüt utasok közt volt egy bizonyos mr. ellop a s végül oka lett szegéuy apám öngyilkosságának — hogy ez a Grün Sámuel Amerikába scőkött s a lopott pénzzel nyolc évvel ezelőtt uj bankházat nyitott San-Louisban. ahol most .San Greennév alatt mint közbecsülésuck örvendő milliomos él. Láthatja, hogy mindent tudok s hogy most neu» San Green, egy new-orleansi dúsgazdag bankár, | menekül el előlem, akiről, noha sohasem beszéltein vele, tudtam, hogy i Néhány percnyi csend következett, azután ki, mert üzleti ügyekben gyakran megtette a Mi-'Green hangját hallottam. Halkan, kissé rokedten nesottán az utat New-Urleans *és Sau-Louis közt. . | ezúttal németül beszélt, amit azonban megértetEz a mr. San Green cseppet sem rokonszenves em- tem, mert tudok németül. her. Sápadt, már ősszel vegyes vőrős szakállal köritett arcában két Kicsiny, ravasz, nyugtalanul villogó szem égett. Ha valaki hosszabban nézte, nk— De hát mit akar tulajdonkép tőlem, Bleier ur? — Semmi egyebet — volt a válasz — mint kor szemiiielláthalőlag nyugtalanná lett s igyekezett , azt a kétszázezer máikat, melyet ön ellopott aiyumfélrevonului. Szóval egészen az olyan ember benyomását keltette, akinek rejteni valója én nyugtalan lelkiismerete van. Azonfelül ugy öltözködött, mint a hirtelen és váratlanul meggazdagodott emberek szoktak : rikitőan és feltűnően. Mellénye gombján ujjnyi vastag aranyláncot viselt s minden ujján volt két-három gyürü. A gazdagságáról és üzleti szerencséjéről me»ék jártak szájről-szájra s annyi bizonyos, hogy New Or'eanshan az övé volt a legszebb fejedelmi pompával berendezett palota. Mr. Green a hajón rendszerint elkerülte a többi utas társaságát s vagy kajütjében tartózkodott, vagy pedig a fedélzeten keresett magának egy félreeső zugot. Különös egyébiránt, bogy Green, mint később hallottam. New-ürleansbaii gyakran és szívesen megfordult nagyobb társasagokban i< s csak a hajon vagy vonaton, a'iol idegenektől kellett tartania, bujt el ezek elöl. mintha attól tartana, hogy egyszer csak találkozik valakivé], akivel találkoznia nem taattfasas, Hajónk tehát förtelmes időben indult el N'\iOrleassből s a rossz idő csak nem akart alábbhagyni. Woodv illőnél egy fiatal, rokonszenves utas szállt a hajóra, aki miután podgyászát a megváltott kajüthe elhelyezte, nyomban bement a ta'rsalgótererembe s elvegyült a többi utas közé, mintha valakit keresne. Fáradozása sikertelen lehetett, mert csakhamar megjelent az, étteresabaa, majd a játék teremben, sőt egyszer köiuljárta mind a két néptelen fedélzetet is Azután vis-\i\onult s aznap többé nem láttam. A rákövetkező nap ugyanabban a szürke egylorinaságbaii telt el. Az idő rútabb volt. mint valaha s BS utasok a társalgőtcremhen zenével és olvasással igyekeztek o i ti /.ni az. unalmat. Délután a ledelzcten megjelent mr. Green, de a szakadó <sö elöl csakhamar újra visszavonult kajüljébe. Este azonban történt valami, ami kíváncsiságomat a legnagyobb mértékbeu felkeltette s ami kiindulópontja lett a rákövetkező eseményeknek Szolgalatban voltam s a kapitáuy parancsára a fedélzeten kellett tartózkodnom, ami a hatalmas szélviharban, mely időközöukint még egy-egy hideg záporzuhanyt is hozott, nem volt kellemes munkásság. A fedélzeten teljes sötétség volt s csak alattam csillogtak a kivilágított apró hajóahlakok. Ac volt a dolgom, hogy erős láinparetlektor segítségével a megáradt folyam vizét kémleljem s ha a foUamban úszkáló hatalmas fatörzsek közül egyik, másik talán veszedelmes közelségébe jutna a hajónak, erre még jókor figyehneztessem a kormányost. Egész közvetlunül a társalgóteremliől a folyosóra nyilő sjló felett alltam, mikor az ajtó hirtelen kinyílt s a kiáradó fénynél mr. Greent láttam kilépni, kit nyomon követett a Woodvillenéi hajóra szállt fiatalember. Green menekülni látszott, du a fiatalember válbira tette kezét s igy szolt: — Csak lassabbsn tinin Sámuel! Hát végre mégis rád akadtam. — Uram — szólt mr, Green — már mondtam önnek, hogy én Green vagyok, nem Grün s hogy nincs szerencsém ismerni önt! — Ohó, uram, engem nem lehet megcsalni. Én nem hiába hagytam el az óvilágot s nem hiába fordítottam három teljes évet. családom megrontójának felkutatására. Én jól tudom, hogy Grön Sámuel berlini bankár, aki társa volt apámnak, aki ez utóbbit kifosztotta minden vagyonából, mindenét tói s mellyel megszökött. Az sem miattam kell, mert én megélek a miiukám után, hanem szegény özvegy anyámnak és húgomnak, akiket nz. a pénz joggal megillet. Megint néhány másodpercnyi csend következett, mely alatt csak a gép zakatolása és a szél fütyülése hallatszott. Azután megszólalt mr. Green: — Hiszen egyezkedhetnénk, Bleier ur. Én hajlandó vagyok mindenre. De ne itt, ahol valaki esetleg hallhat bennünket. Jöjjön kissé hátrább, a haji) fara félé, ott háboríthatatlanul beszélgethetünk. A fiatalember gyanútlanul ráállt s néhány lépést tett előre. Mr. Green nyomon követte, •• :táti kétségbeesett erővel meglökte a fiatalembert. Tompa zuhanást hallottam a vízben s mire letekintettem a folyosóra, azon esak egy férfi állti mr. Green. Egy pillanatig kővé meredtem, kábultan álltam, a következő BMtaodp reben azonban már rá akartam ugrani mr. Grecnre. akt sietve leereszkedett a hajó belsejébe s kajütjébe vonult. Valami megmagyarázhatatlan előérzet azt súgta, hogy várj.ik még s egyelőre ne tegyek senwiiit. Keflektoi'ommai mindazonáltal rávilágítottam a folvamra s láttani, hogy a vi/.bedobott fiatalember gjorsan és biztoaaB úszik a part felé Tudta**, hogy a Missisippi Iparijának ez a része sűrűn betelepített terület s BO£ff minden községben van távíróállomás, sőt a part mentén vasút is halad. Erre alapit utam terveinél. Bőgtőa feiiiii-ni, in a parancsnoki hidra s jelentést tettem a kapitánynak a történtekről, elmondván neki tervemet is. melyet helyeselt. A legközelebbi állomásról telefonon beszéltem Illach Kiver község sheriftjével, mely község közeieben a gaztett történt s tudattam vele, hogy a Mmesottu másnap reggeli hét órakor Naehezben lesz. s várni fog mindaddig, mig ö és a merénylet áldozata, aki bizonyára fel fogja keresni, a fedélzetre nem jő. Masuap reggel 7 órakor csakugyan Nachez.ben voltunk A Minesotta ki volt kötve a hajóhidhoz s uz utasok nem csekéy 'bámulatára ott másfél <iráig vesztegelt. Türcliuelleukedésüket a kapitáuy avval szerelte le, hogy a gép elromlott s azt most javítják. Később feljött a kajutb.il mr. Green is, hogy a késedelem okától tudakozódjék. Egyezerre azonban hirtelen felkiáltott s megfordult, hogy visszasiessen kajütjéhe. A hajóhídon at mr. Bleier, kit előző este a Missisippibe dobott s kit halottnak hitt, tartott a hajónak, két izmos férfi kíséretében. Útját álltam Greonnek, aki látván, hogy nincs menekülés, hatalmas szökkenéssel átugrott a korláton s belevetette magát a folyamba. Kn persze utána s miután ellenkezését néhány izmos ökölcsapással megtörtem, szerelmesen fel is húztam a hajóra s átadtam mr. Bleieruek és a shcritl'uek. Mr. San Green most ül, Bleier pedig visszakapott pénzével hazautazott Berliube. * Kbben a pillanatban jelentette a hajószakács, hogy a vacsora elkészült s az egész társaság bevonult a General Grand fényesen berendezett éttermébe.