Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-12-05
— Szeretetvendégseg. A pápai ref. len. vegyesülőt, miut már említettük, mult, vasárnap a ret. fögimn. kom iktusi helyiségében szeretetveudógseget tartott mely közénekkel vette kezdetét majd Kiss József esp -lelkész imát mondott, inig Thury Etele theol. tanár biblia magyarázatot tartott. A jelenvolt. aagyeaárnu éa előkelő közönség •épp oly ájtatossággal fogadta az egyházi szempontból Mattabb Írtakat magyarázatot és imát' mint amily elvezett. 1 ballgajta és gyönyörködött a következő művészi produkciókban. Zajos és lelkes taps fogadta Kis Vilma remek zongorajátékát, a melyhez egyébbként a közönség és Kiss Vilma már szokva vaunak, dr. Kapossy Lucián magas irodalmi nivóu álló felolvasása szintén az -est egyik fénypontja volt. Kíváncsi érdeklődés nyilvánult Németh Gizella tanítónő jelölt énekszáma iránt. Már biztos lellépése és kedves megjelenése is elolegpzte azt a sikert, amiben ez estén része volt. Olasz müdalokat énekelt olyan kedves, lebilincselő hangon, hogy az ember szinte u lagúnák városába, a citrom és narancs örök szép országába képzelte magát. Hangja szép •caeng.-sü katlanáé női hang, amellyel maris szépen tud bánni, mely kellő iskolázás után igazi kinccsé fog válni. A két miidallal uem is elégedett meg a frenetikus tapsviharral tüntető lelkes közönség, hanem több ráadást kellett énekelnie, mely szintén fair saget fi tapssal lett jutalmazva, amelynek egy rész Kiss József zenetanárt is illeti, aki az étiekhez m diszkrét zongorakiséretet szolgáltatta. A programúi utolsó előtti száma Kovács Józset sikerült komoly szavalata volt, mig az est. záradékát Rupprecht Andor gordonka) és Kiss István zongora zeneszama képezte, akik a Normából adtak elö egy részletet, szép készültséggel. Az est. amelyen az egyesület tagjai párolgó Urnát szolgáltak lel, tói tizenkét órakor ért véget. — Bucsu a zárdában Jövő szerdán. Boldogasszony szeplőtelen togautatása ünnepén a papai irg. nővérek kápolnájában bucsu van. A bucsu alkalmával a Maria kongregációk is tartanak ünnepélyt tagfelvétellel egybekötve. — A Szentiloiiaiiutézet kápolnája is a Boldogasszony szepi. fog. tiszteletére vau saentelve, miután azouban a kápolnát, már évtizedek óta nem használják istentiszteletekre, ott bucsut sem tartanak. — Akik nagy családból származnak. A mult bet folyamán halt no-g varosunkban !!• k Jakabné, Beck Zsigmond tekintélyes nagykereskedő édesanyja 92 éves korában. A köztisztelet nek örvendett matróna mindenik hátramaradottja elmondhatja magáról, bog» nagy családból szár mázott, mert. Beck .lakaiménak S élő gyermeke, 42 unokája és SB dédunokája maradt, ami ebben az pgyke rendszeres világban a legritkább esetek közé sorozható. — Himen. Sándor Pál. a ref. főgimnázium rokonszenves fiatal tanára mult hó 29-én esküdött örök hűséget Sylvester butuskának Kettegen .Erdély, mely alkalommal a fiatal házaspárt, városunkból is igen sok távirati üdvözlésben részesítették. — Jótékony nőegylet ma vasárnap délután választmányi ülést tart a város házán melyre a választmány tagjait es uton is meghívja az elnökség, — Népkonyhában felügyelnek. Héttőn dr. í'sehszombathy Lászlótié, üyurátz Linus, kedden Csizmadia Lajosno. Hannos Zolua, szerdán Dalmadi (iézáné, Hajnóczky Margit, csütörtökön özv. Dluriék Lászlótié, Hanauer Vilma, pénteken Eaa Mibályné, Horváth Mici, szombaton Faragó Jánosué. Haupt Mici. vasárnap dr. Fehér Dezsőm-. Kende Piroska. — A vasútállomásunk kibővítése, mint azt a kereskedelemügyi miniszter legutóbbi leiratában tudatja, már • jövő 1910. *? tavaszán megkezdik, azonban a város azon kérelmét, hogy a vasúti pályatest áthidaltassék, kellő indok hiányában teljesíthetőnek nem találta. — A Perutzgyári slkaltnásottak önképzőköre f. hó ü-én, vasárnap d. u. fél ti órakor tartja előadó ülését a volt Jókai-kör ludviségben a következő miisorral, l.l A tum Várady Antaltól szavalja: Marton Kristóf. 2. Xépdalegyveleg éuekli: az önképzőkör vegyeskara. ;{.j Szabaielöadást tart Veltner Sárnl r dr. 4.) Éuekkettös. Előadják Takó Teréz és Lengyel Lajos, kiséri: Kecskés Lajos. ,">.) „A bek\áitélyuzás" irta Herceg Feienc, előadja: Hegy Terez. Helyárak: f. hely 40 fillér, II hely 20 fillér, íiemtagoknak. — A Magyarországi Munkások Rokkant 68 Nyugdíj egylete pápai fiókjának választmánya ina, vasárnap d. u. -1 órakor a városházán ülést tart, melyre a választmány tagjait az elnökség ezúton is meghívja. — Halálos baleset a vasúton. Mult szerdán délelőtt 10 óra táján a vasúti siuek Takácsi felé vezető átjáróján egy tolató mozdony által sebes mozgásba lökött vasúti teherkocsi elgázolta és megölte Varga Pál pápai napszámost, ki sógorával és aunak nejével két sertést hajtott az urdombi szőlőhegyből a városba. A sorompó ugyan le volt zárva, de az egyik sertés a veszedelmes pillanatban a sorompó alatt a siuek felé szaladt; Varga tartva attól, hogy a közeledő kocsi a sertést elgázolja, beléje kapaszkodott, de a sertés magával rántotta a szerencsétlen embert. A kocsikereke halántékon találta az .">0 év körüli férfit és agyalapi törést okozva nyomban megölte. A sertést is kettévágta a kocsikerék. A szerencsétlenül járt napszámost a kórházba szállították és felboncolták. — VamdijemelÓS. A város fejlődése folytán a városnak az útfenntartás címén tnindiiagyobb terhoi vannak. Foglalkoznak azzal a tervvel, hogy a vámdijakat aranyosait emelik. Mintául a győri vámdijszabáhzat tog szolgálni. — A közmunka leszámolása. Érdekes adatokat közölhetünk a város községi közmunka 1908. évi leszámolásáról. Kivetettek 491.3 kézi és ö07 igásuapszám. Ebből leszolgáltatott 2 kézi és 209 igásuapszám. Közmunkamegváltás címén befolyt 0487 K 60 f.. leíratott, mint behajthatatlan 120ö kézi és 18 igás napszám. — A Város Számlái. A napokban több számlát fizetett, ki a város. Igy a magyar aszfalt r.-t.-nak 1.'!;];{ K 72 f.-t, Koritschotier Vilmos és nejének iaz Arpád-utoai telekért. 2214 K-t, a wieni Kohleii-Iiidustrie-Vereiiiuek szénért 990 K-t, Uaduay Károly bpesti szétikereskedönek Oőö K-t. Cz. Horváth Istvánnak a Cinca-árok kistéri befoltozásáért 7SÖ K-t stb. stb. — Üzleti változások. A mult héten Szölösi Béla női kalap-, játék*, diszmü- és kosárárukkal való kereskedésre iparigazolváuyt nyert, ellenben özv. Nagy Józsefné, ki hajóhinta üzletét és Mayer Mór. ki fa és szénkereskedését beszüntette, az iparosok ás kereskedők lajstromából töröltetett. — A közös iskolaföldek. A közös iskolaföldek után befolyt 1909. évi haszonbért, 849 K-t a v. tanács a 4 hitközségnek a tankötelesek arányában kiutalta, nevezetesen kap a r. k. hitközség :M K. 29 f.-t. aa izr. 118 K 70 f.-t, a ref. 101 K S4 f.-t, az ev. hitközség M K 1 fillért. — Egy fővárosi ceg jubileuma. Kert.sz Pál térti és női divatáru üzlete Budapest. Rákóczi itt 40 sz. alatt mely egy ik látványossága a lövárosnak, most jubilál a .ég amennyiben lö esztendeje annak, hogy üzlet ét alapította. Ez alkalomból pazar kiállítású katalógust adott. ki. melyet mindenkinek ingyen küld, ki ez iránt egy levelczó-lapon hozzá fordul. — Szigorú rendelet. A kormány szigorú rendeletet, adott ki a kártékony hernyók, v.rt.tü és darazsak irtása tárgyában. Az ali>pán telhivasára a járási töbiró utasította a csendörörsöket, hogy a rendelet foganatosítását szigorúan ellenőrizzék, ugyancsak nn.st jelentek meg az alispánnak a gümökór elleni védekezés és az 1910 évi útadó kivetési munkálatokra vonatkozó körrendeletei is. loiilanl Nyers Bast Chine Skót Selyem és ..Heimelierg" •elvem 1 K. IIa f. lelj.l.I., bérmentve e> vámmentesen. Minta |...staf.ir.fultával. Megrendelések bármely nyelven inléicudők : an Seidentabrikt. Henneberg ia Zürich. — Útlevél nélkül. A briiek-királyliidai határrendőrség nov. 2ö., illetve 20-áu Vajda Lajos vanyohti ós Joó József nyögéri illetőségű kivándorlókat útlevél hiánya cimén letartóztatta, 6 napi elzárásra és tjü K bírságra Ítélte és végül visszatoloncoltál t.i. — Elcsípett betörő. Csak ö koronát tudott lopni november 7-én Kalmár Imre | Bali; nevű gecsei lakos Szálai Mibályné szül. Török Julia, gecsei lakus kárára. Miután azonban ezt a károsult szőlőhegyi lakásából az ablak betörése és a résen való behatolás által követte el, a veszprémi k. ügyészség, a hová feljelentették, drágán fogja vele megfizettetni. — Templomavatás. A gyimóti ág. hitv. ev. gyülekezet uj templomát és iskoláját ma, dec. ő-én avatják tel a szokásos ünnepségek keretébeu. — A borfogyasztó közönség figyelmébe. Pápa város fogyasztási adóhivatal kezelösége által felhívatnak mindazon adóköteles felek kik borfogyasztási illetve borital dójukra az 1910 évre kiegyezni óhajtauak anuak megkötése végett 1909 december 6-tól kezdve legkésőbb éa bezárólag ugyancsak f. óv december 2ö-ig délelőtt 9-12 óráig és dóiuláu ;l-ö óráig a fenti liivatalnál jelentkezni annál is inkább ol ue mulasszák, mert ezeti időn tul egyezségek uem köthetők. Blum Miksa hivatal lönök. — A kövezetvam és helypénsfizetésre kiegyezni óhajtók figyelmébe. Pápa város kövezetvám és helypénz jövedék kezelösége által felhívatnak mindazon nagybirtokosok és bórlök, kik | fogataikra az 1910 évre évi általányra kiegyezni óhajtanak annak megkötése végett az 1909 december hó ti-tól kezdve legkésőbb és bezárólag ugyancsak december hó 2-i-ig délelőtt 9-12 óráig és délutáu 8-5 óráig a fenti hivatalnál jelentkezni annál is inkább el v.e mulasszák, mert ezen időu tul egyezségek uem köthetők. Blum Miksa hivataltönök. Kanyaró után a legkomolyabb betegséguek biztosan elejét veszi a SCOTT-féle KML'I.SIO. Az egészség gyors visszaszerzése meglepi mindazokat, a kik először tesznek kísérletet a SCOTT-féle EMULSIÓ-val. A SCoTT-téle Emuisió csakis annak köszönheti nagy hírnevét, hogy összes alkatrészeiben fenntartja legnagyobb fokú tisztaságát. Nagyon megfelelő az elkényeztetett ínynek és a meggyengült emésztésnek. A SCOTT-féle Emulsió a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. Kapható minden gyógytárban. éj Kmulsió vásár lásánál B SCOTT féle módszer védje gyét — a lialiszlkérjiik ügyelőmbe venni. — Az elet kellemes8egeihez rendesen nem számítják a gyógyszereket, a „Scott-téle Einulsíó"-t azonban mégis csak oda kellene besorozni, ha tekintetbe vesszük, hogy mennyi bánatot és könnyet tüntet el a gyermekszobából A »Scott-teli Emulsió" nemcsak gyógyít mindent, amiuek gyógyítására a csukamájolaj képes, hanem még többet és emellett a visszatetsző iztöl ós szagtól teljesen menten, mely a gyermekeknek oly gyakran kellemet len percek és zavarokat okoz. A „Scott-féle Emulsió" kapható a gyógyszertárakban. — „Anna Créme" használata által bőre ütle és bársony simává lesz kapható Németh Dezső ..Anna" gyógyszertárában Pápán. Ara 70 fillér.