Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-10-24

tfrivuhtás termék* és mint ilyen is, ha versenyre kelne kortársaival — az elsó dijat nyerné el. De az előadás se volt valami kiváló. Szerep nem tudás minden esetben uagy hiba, legnagyobb azoubau akkor, midüu a bohózatoknál szokásos gyors fordulatok miatta uem sülnek el. Közön­aég se igen volt. Bizonyára neszét vették az ujdouság tartalmának. Mindezek dacára azoubau megemlitjük Ladanji fess voltát, Kiss Cecil és Fekete pompás alakitását, nemkülönben Töm­bömé niiudig kifogástalan játékát. Csatlakozik e táborhoz Marosi, Déri és Bátori. Még Kovács és Verő, valamint Alapi érdemelnek említést. Péntek. A János vitéz-zel Pápán ma már nem ér­demes vitézkedni. Meglátszott a mai előadáson. HIVATALOS ROVAT. Hirdetmény. Pápa r. t. város polgármestere közzéteszi, hogy a képviselőtestület f. évi október hó LS-an tartott r. kívüli közgyűlésében 156 sz. határozatával kimondotta, hogy az] állami óvoda céljaira Horváth István ós gyer­mekei Csatorna utcai házat 0400 K-ért megve­szi s ezen területen 87887 K költséggel az áll. óvodát felépiti, az építési költséget és vételárt h l U*» mellett a papai takarékpénztártól veszi fel. lót> sz. határozatával a legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1910- évi névjegyzékét megal lapította. 1Ó7 sz. határozatával kimondotta, hogy a Matkovich féle telek üres részén az iparos és kereskedelmi tauonciskola számára egy emeletes épületet emel Ó4Ö79 K 72 f. költséggel, az épí­tési költséget a pápai takarékpénztártól veszi tel ő 1 t % mellett. 158 sz. határozatával kimondotta, hogy a varosházát 4000 K költséggel akkép alakítja at, hogy a pénztár a számvevőség és fogy. adó pénztár helyére jusson, a számvevőség pedig a pénztár helyére, a tógy. adókezelöség számára pedig a városházán kivül béreltessék irodahe­lyiség. lő'J sz. határozatával a Matkovieh-féle ház­ban .'{ szobát és mellékhelyiségeket özv. Matko­vich Pálnéuak ». évi november 1-tol tiOO K évi bérért bérbeadta. 100 sz. határozatával a Matkovich féle ház­ban 2 szobát konyhát s mellékhelyiségeket 440 K évi bérért adta bérbe Koller Jánosnak 3 évre. ltjl sz. határozatával a fogadók, szállodák, vendéglők, kávéházak és kávémérésekröl alkotott szabályrendelet tervezetét szab. r. erejére emelte. !<i_'. sz. határozatával a Sör utcai bérházba 3 szobát és mellékhelyiségeket évi 730 K bérért adott bérbe Haueli Oszkárnak. Iti3 sz. határozatával kilátásba helyezte Stepanek Józsefnek a pápai illetőségűek közé leendő felvételét. !•>} sz. határozatával Horváth Sándor ille­tőséget megtagadta. Ezen határozatok azzal tétetnek közzé, hogy ellenük a ielebbezés alulirt naptól számitva ló nap alatt bárki által beadható a polgármesteri hivatalnál. Pápa, 1909. október 24. Mészáros Károly, polgármester. VEGYES HÍREK. — Polgármesterek kongresszusa. A rendezett tanácsú városok országos egyesület? ma vasárnap tartja Budapesten, az egyesület Baross utcai helyiségében igazgató választmányi ülését Hétfőn ós kedden vagyis e hó 2ő—2H-án pedig a magyar városok országos kongresszusá­nak állandó választmánya tartja üléseit, tigyau­sak Budapesten, a központi városház I. emeleti üléstermében. A gyűléseken részt vesz Mészáros Károly városunk polgármestere is, a ki e célból tegnap délelőtt Budapestre utazott. — Gyász. Mély részvétet keltett város­szerte Koritschoner Iván ügyvédjelöltnek, Korit­schoner Lipót dr., helybeli tekintélyes ügyvéd fiának e hó 18-án, életének 23-ik évében törtónt csendes elhalálozása. A szép tehetségű fiatalem­bert pályája kezdetén, amikor tanulmányai gyü­mölcsét kellett volna élveznie, ragadta magához a halál. Az elhunytat nem csak mint törekvő szorgalmas, jogászifjuságunk uagyratörö tagját ismertük, de ismertük mas oldalról is. A korpus­juris mellett szelideu pengette a lantot, is, mint a Múzsák kegyeltje s melankolikus, édes bús dalait „Katona Iván" név alatt irta s ideális, liliom lelkének első termékei lapunkban láttak legelsőben napvilágot, amelynek majdnem a leg­utóbbi időkig poéta munkatársa volt. Témáját leginkább az elmúlás, a borongó ösz képezte s ez telelt meg leginkább lelkivilágáuak, mert hi­szen érezte is talán, hogy a levelek hullásával az ö íiuom lelke is elhagyja mulandó porhüve­lyét. Emléke azonban élni fog borongó dalaiban, amelynek első ápolója lapunk volt. Korai halá­láról a mélyen sújtott család, amelynek úgyszól­ván szemefénye volt, az alábbi gyászjelentést adta ki: „Dr. Koritschoner Lipót és neje, vala­mint gyermekeik: Margit, Dezső ós Ilike, az egész gyászoló rokonság nevében is. kifejezhet­lenül súlyos fájdalomtól megtört bánatos szívvel jelentik forrón szeretett, ideális lelkű, drága jo tiuk. illetve testvérük Koritschoner Iván ügyvéd­jelöltnek f. évi október 18-ik napján este léi 12 órakor 23 éves korában bekövetkezett csendes elhunytát. A boldogultunk földi maradványai október 20-ik napján délután fél 4 órakor fognak a gyászoló család lakásáról |Jókai Mór utca 2tj sz. az izraelita sirkerthu kísértetni és örök nyu­galomra helyeztetni. Pápa, 1909. október 19. Áldott legyen drága emlékezete!" Elhunyta al­kalmával a papai jogasz ifjúság is lerótta ke­gyeletét, amennyiben szeretett barátjuk elhtiuy­tárói kttlöu gyászjelentést adott ki. Temetése e hó 20-án, délután fél négy órakor volt óriási részvét mellett. A gyászoló közönség között ott voit i többek között dr. Visontai Soma fővárosi ügyvéd és orsz. képviselő, aki az elhunytnak nagybátyja ós még számos vidéki előkelőség, akik megjelenésükkel a család tájdalmát óhaj­tották enyhíteni. A temetőben Schor Armin polg. tiuiskolai igazgató tartott megható, kony (akasztó beszedet, amely után a korau elhunyt ifjú tete­mét lebocsátották a tőidbe, örök pihenő helyére. A mely.-:, sújtott család mérhetetlen fájdalmát enyhítse uémileg a mi őszinte részvétünk is. — Halálozás. Városunk egyik tekintélyes kereskedője dölt ki « hó 18-áu az élők sorából. Keguly Nándor, volt posztó es kalapkereskedó rövid szenvedés után 84 éves korában elhunyt. A megboldogult egyike volt a Pápai Takarék­pénztár r. t. megalapítójának. Kezdettől fogva mint igazgatósági tag. később mint felügyelő­bizottsági tag, jelenleg pedig mint. a felügyelő­bizottság elnöke elévülhetetlen érdemeket szer­zett az hitélet lejlodóse körül. Kihunytáról a Papai Takarékpénztár is külön gyászjelentést adott ki. Hült tetemét e hó 20-án délután 4 órakor helyezték örök nyugalomra a kálváriái temetőben, a város közönségének általános rész­véte mellett. — A pápateszeri jubileum. Gróf Es­terházy Pál. Lov György fenyőfői pagonyerdé­szének 50 éves szolgálati jubileumát, magyar főúrhoz méltóan ünnepelte meg. Az előre meg­állapított program szerint az egész urodalmi tisztikar, élükön Báró Buschmann lokormáuy­zóval és Jákói Qáaa urodalmi igazgatóval kora r, 'KÍÍ*l jelentek meg az ünnepelt fenyőfői laká­sait, hogy Pápateszérre kisérjék. Az ünneplő kö­zönség Fenyőfőn a jubiláns működési helyén is hallgatott szt. misét, melyet Maár János szűcsi lelkész végzett. Ezután megindult a diszes ko­csisor Teszérre. Tiz órakor mozsárdurrogás és harangzugás mellett robogott gróf Esterházy Pál négyestogata a pápateszeri fiatalság vágtató bandériumától kísérve a feldíszített templom előtti diadalkapu elé, hol fehérruhás leánykák sorfala élén a papság fogadta mint a templom patrouusát. A hálaadó ünnepélyes misét Gers'.er Ignác pápateszeri plébános mondotta, Alasz Mik­lós ugodi, Maár János szűcsi plébánosok és Gré­ber Gyula pápateszeri káplán segédletével. Mise végén Gerstner Ignác uóháuy szóval üdvözölte a grófot, mint patronust s megható szavakat intézett a jubilánshoz. Ezek után az ünneplő közöuség átment a plébániára, hol Gerstner Ig­nác összes hívei előtt megköszönte a gróf azon lejedeimi ajándékát, mellyel a pápateszeri plé­bánia híveit megajándékozta, a midőn a plébá­niaiak javítása alkalmával minden nemű költsé­get viselve sok-sok 1000 korona terhet vett le a hivek válláról. Gróf Esterházy Pál néhány szóval felelt s buzdította a plébánia udvarát el­lepő népet, hogy legyeitek hűek vallásukhoz, királyukhoz, hazájukhoz és ue feledkezzenek meg az Esterházy névről sem egészeu. Ezután a volt bérlői lakban gyűltek össze az ünneplő ven.légek, hol mint Esterházy Pál gróf vendégei részt vettek a jubiláns tiszteletére adott lakomán. Az első toaaztot gróf Esterházy Pál mondotta a jubilánsra, utáuua Gerstuer a grófra, Alasz a grófuéra, Jákói a jubiláns nejére, Galauib a dal szerinti „szeretet rózsájára" 4 , melyet gróf Ester­házy Pál ünnepéllyel és az azon való megjele­néssel oly szépen kifejezett, ürítették poharukat. A tisztikar Fenyőfőn egy diszes ezüst szivardo­bozt, a gróf egy gyönyörű ébeufaállványou álló ezüst szarvast adott az ünnepély emlékére a jubilánsnak. Az ünnep, lakomát követő pohara­zás az esti órákig húzódozott. — Gyáss. Szokoly lgnátz rendőrkapitány és családja ismét, rövid idöu belül már harmad­szor, mély gyászba öltözött. Hosszantartó, lassan pusztító betegség, a félelmetes tudővész kioltotta a család szemefényéuek, a szellemi és testi ki­válóságokban gazdag és óvakbeu uagyou fiatal Gizella lányuk életét. Már hetek, sőt hónapok óta, mi Jón a család megszámlálhatatlan ismerősei és tisztelői tudomást szereztek a bájos fiatal hölgy menthetetienségéröl, csendes részvéttel viseltettek a családtagoknak a külsőségekben is nyilvánuló búskomor lehangoltsága iránt; és most, noha nem váratlanul értesültek a kataszt­rófa bekövetkeztéről, fokozódó részvét nyilvánul meg a gyászba borult család iránt. A temetés ma délután négy órakor lesz. A gyászesetröl vettük a következő gyászjelentést : „Kisvárdai Szokoly Ignác és neje felsöszopori Szily Ilonor, valamint gyermekeik Viktor. Sári és Margit az összes rokonság, u. m: nagynénjei, nagybátyjai és uuokatestvérei uevebéu is a legmélyebb fáj­dalom súlyától megtört szívvel jelentik, hogy forrón szeretett leáuyuk, illetve testvérük kis­várdai Szokoly Gizi f. évi október hó 22-éu reggel ó órakor, életének 22-ik évében, a ha­lotti szentségek ájtatos felvétele és hosszú, gyötrő szenvedés után lelkét visszaadta a teremtőjének. A boldogultunk földi maradványa f. hó 24-én d. u. 4 órakor fognak (• Huuyady János utca 3. sa. házból) a róm. kath. hitvallás szertartásai szerint a kálvária melletti sirkertben örök nyu­galomra helyeztetni. Lelki üdveért az engesztelő szt. mise áldozat f. hó 2ö-én d. e. 9 órak' t a plébániai templomban lesz a Mindenható Isten­nek bemutatva. Pápa. 1909. október 22. Adj uram örök nyugadaliuat ueki I" — A dalárda A kath. kör dalárdája ezen­túl minden ked len és pénteken este egynegyed 7 órakor tartja próbáit a beiicésgimiiáziutn tor­natermében. Svärdström Valborg. A Hajnócky Árpád által november 2-án rendezendő hangver­seny, melyen tudvalevőleg Svärdström Valborg svéd énekesnő cs Taruay Alajos, budapesti zon­goraművész szerepelnek, — fényesen fog sike­rűin. Csak 1-2 három ós négy koronás jegy van még eladó. A műsort legközelebb ismertetjük. — Építési engedély, (iáty Zoltán Ittak, zenetanár bastya-utcai házában átalukito építke­zésre engedélyt nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents