Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-10-24
Pannonhalmi kirárdulás. Alig hangzott el előttünk az öröraliir, ..megyünk kirándulásra" — máris számlálgattuk a napokat, amelyek attól elválasztottak bennünket. Végre elérkezett a nagy nap, amelyen iskolánk 4.'j növendéke tél tizkor az áll. polgári leányiskola épületéből kiindult az állomásra, honnan tél 11 órakor robogott ki a báuhidai vonat velünk. Pannonhalma tele. Több állomás után Varsányban körülbelül fél óráig késtünk. Az ut vidám beszélgetés és éneklés mellett telt el, mig végre örvendezve pillantottuk meg az, előtűnő kolostort és örömünknek hangos felkiáltásokkal adtunk kifejezést. Végre megérkeztiiuk Szentinárton községbe és gvalog ind oltunk a Koiostoi- tele vezető, lassan emelkedő liegyi utón a zárdához. A kolostor homlokzatán már messziről lekötötte figyelmünket egy moaaik-kép, kettős e.soportozattal, mely azt örökiti meg, mikor Szent-István megalakítja a pannonhalmi Benedekrend zárdáját és amikor Ferenc király II. Józsefnek a aard&t megszűntétől rendelete után, ismét visszaállítja azt. A kolostor előtt annak alperjele, töt. Mórocz Emílián ur fogadott bennünket. Az első. a mi szemünkbe tűnt a templom előtti téren, Asztrik apátnak a milleniumi esztendőben felállított gyönyörű bronz szobra, a koronát tartva egy vánkoaon. Ezután a templomot néztük meg, hol részletes magyarázatát hallottuk az őskeresztény felé a vendéglőhöz, hol megérkezve, vidáman, zeneszó mellett költöttük el megrendelt ozsonnáukat. Alig végeztünk, már itt volt az idö a viszszaiudulásra. Este volt, mire az állomásra értünk, honnan visszatekintettünk a kivilágított kolostorra, melynek ablakai, mint megannyi csillagok világítottak az éjszakába. Buctat intettünk a kedves községnek és a kolostornak, melyben egy kellemes délutánt töltöttünk el. (Ii. I.) SZÍNHÁZ. Színi évadunk végű felé közeledünk. Az őszi idény tudvalevően szept 18-án vette kezdetét [ét október végén lejár. Még egy hét és megcsinálhatjuk az évad teljes képét, melynek vázlata, egyes alakjai kezdenek már kibontakozni. Az egyik a színpártolás örvendetes jelensége, a másik az újdonságok tisztes száma, a harmadik az előadások sikere stb. A lefolyt hétnek (okt. 16-től 22-ig számítva) volt azonban egy sajnálatos eseménye: két uj egyfelvonásos operett szinrehozatala, oly ocsmány dolgok bemutatása, melyért az igazgatót minden templomok építési módjának, melyeknek egyik j illet, csak elismerés nem. Ellenben kiemléke épen ez a templom, hétszeri leégés után j magasló esemény volt Kovács Lajos jufalomjátéka, mely A bíboros színmű hatalmas arányainak keretében folyt le. A színház látogatottsága e héten sem hagyott maga után semmi kívánni valót. Részletes beszámolónk ez: Szombat. átépítve, góth és román stílben. Ezután az országszerte híres könyvtárt néztük, melynek körülbelül löS.000 könyv van, kezdve a legrégibb íróktól a legujabbakig Ez a könyvtár fölülmúlta képzeletünket oszlop díszítésével. Az aisó helyiségből lépcső vezetett tél n képtatba, itt a zárdának több tervrajzát, és sok szép képet láttunk, közöttük Tenniertől és Ticiáutél egyetegyet. Majd r. tvgiségtárt tekintettük meg. hol sok az ókori emlék. Ezután az ezredeves emlékhez mentünk, melynek tetőzetét nemzeti tárgyú falfestmények fedik. Ebbe a helyiségbe terveztek először Asztrik apái szobrát i». Kzittán a kriptát is megtekintettük, melyben az elhunytak helyet fekete táblák jelzik fölirattal. A halottak nyugvó helyét elhagyva, felsiettünk ismét a szabadba és a zárda kertjének bejáratanai széttekintve az elénk tárul" szép vidéken, elénekeltük a himnuszt. Ezzel vettünk bucsut a szép helytől és szives vezetőinktől, akik velünk több mint 1 órát' kívánatosabb igyekezettel használtak ki az egy. eltöltöttek. Ezután gyors menetben indultunk le- j mást nyomon követő, nem is két-, hanem határozottan egyértelmű mondásokat, mozdulatokat meg arefintoritásokat. Sajnálni lehet csak, hogy az a sok vidéki, ki csak olykor-olykoí jut, színházba, épp akkor volt jelen, mikor ilyen minösithetlau ocsmánysággal álltunk szemben. De ez ínég nem minden. Mintha összeházositották volna őket, méltó párja volt a „Cigány-ország". Közös vonásuk nemcsak abban rejlik, hogy Mérei fordította mindkettőt, hanem abban is, hogy egy cséppel sem tisztességesebb az egyik a másiknál. A szereplőkről egyebekben mit mondjunk? Leírjuk Ladányit Eva kosztümben? Vagy Daniit grizett imitációjában? Ej, hagyjuk . . . Vasárnap. A délutáni „Szerelmi keringő" operett egykét fülbemászó zeneszámával, közepes hatással, a szokott délutáni felületes játék mellett csak lepergett. Este aztán a tegnapi siker méltó betetőzésére újra felvonult Cigányország, meg a Vera Violetta. Azt. mondta az egyik — gondolom — vidéki ref. pap, színházból jövet társának ; „No már engem többet színházba be nem visz hat ökör se." Hétfő. Fellélegzünk. A sasfiók, a maga gyönyörű jeleneteivel, az egy csapásra népszerűvé vált Verő Jankával elfeledteti velünk az előző napok ratságát. Mint borult, zivataros időjárás után a derült napfény, fényesen világított a színmű csillogó szépsége. Már negyedik előadása volt ez a Sastióknak. még tán legjobb valamennyi között. Telt ház, pótszék, nagy siker, viharos taps. kihívás . . . Kedd. Fall Leo egyike a jelen legjobb operettzeneszerzötnek. Az elvált asszony cimü 3 felv. operettje, melyet kedden újították fel színpadunkon és melyben téllépett a mi ritkán látott Szalkay igazgatónk is. Az elvált asszony sem ment a pikantériától. Sőt, felveheti a versenyt Meg ott van fönn, az udvari páholyban a levegő Napóleonja, de az árbocon már ismét lobog a piros zászló. Majd par pere múlva Blériot lejön a páholyból és ismét a gépre Iii. Egy gépész, aki j tet, világrészt fedezett fel. Blériot padig az 6 lángkö».vetlen a/, aeroplán mellett all, kezével egyszer | elméje révén egy olyan csodagépet teremtett és Mindenre van műkltejeaéa. tiyorstollu író adott pillanatban egy-kettÖrc megtalálja a helyes} frivolitás dolgában akármelyik ujabbkori táráé val. mégis szívesen kouoedáljuk, hogy van benne élvezhető rész is. A zenéje különösen kedves. JÓ előadás volt, telt haz előtt, potszékekkel. Igen szépen énekelt az este Ladányi .titkárne, oimsserepj és Marosi (ügyvéd). Jó alakítást mutatott be Szalkay igazgató após' meg Bátori kalauz. De meg voltunk elégedve minden szelepjével; Pa.\y. Kis Cecil, meg természetesen a kedves megjelenésű Bihari, továbbá a férfigárda oszlopai: Déri. Kovács, Vértes, Böszörményi mind megálita a helyét. Szerda. Ifjúsági előadás volt délután. A sasfiók, immár ötödször, ismét telt padsorok előtt került amelv inogott a Kolombus Kristófok felfedezései I színre. Verő Janka ez alkalommal is felülmúlta eltörpülnek s korszakuk bezáródik. Mert hiszen | önmagát. A haias itjusag nem győzte elég.; Kolombus egy már évezredek óta meglevő terüle-, tapsolni. Este jutalomjáték volt. Kovács Lajos, a zezest Nos. hát megvalljuk, nekünk soká kellett gondolkodni azon. minő szót használjunk a Vera Violetta-nek elnevezett operettre, melyet az „újdonság" meg az _,itt először" hangzatos cégére alatt az itt időző dunántúli ev. ref. lelkészek legnagyobb megbotránkozására bemutattak. Végre rájöttünk a helyes kifejezésre : ocsmányság. Elpirulni >•/. esten csak az nem tudott, ki már nem tud - elpirulni. Aztán meg. a mi kedves színészeink, nemre való tekintet nélkül, készségesen kaptak az alkalmon és jobb ügy re megbillenti a kétlapátu csavart, aztán elugrik előle A motor zakatolni, Diéfgeeea kattogni kezd s a gép, mint egy nagy fehér liba nekifut a töves mesének, eleinte gyors tipegéssel, kenőbb simán s a másik pillanatban a gép létraszerü hátsórésze ismét felhajlik a magasba, mint előzőleg, aztán az aeroplán, •int egy kifeszített szárnyú sas, méltóságteljesen lelsiklik a levegőbe. A több százezernyi Közönség extázisba jön, inegmamorosodik, éljenez, tapsoi, tombol, ordít az elragadtatástői, Blériot pedig röpül, nyugodt előkelőséggel, biztosan, félelinetlenül. Majdnem lehetetlenség leírni azt a sokféle játékváltozatot, amit Blériot, a röpülő emberek ki adott a világnak, amely az. embert madarak módjára a levegőben járni segíti. S valahányszor elmeUedek ennek a világcsodának a goudolatábn, 'mindannyiszor föléled emlékemben az a kép. amikor ez a nagy feltaláló nem meri elfogadni a feléje nyújtott felséges kezet, mivel az övé kormos és mászatna, pedig nagyobbnak, a/, ünneplésre méltóbbnak tartom mindenkor a piszkos, kérges tenyerű Bleriotoikat, mint a puha, bársonyos kezű felaégeket. De föléled ar. emlékemben az a másik kép is — amit szintén jó lesz megjegyezni magunknak. — hogy mielőtt fölszállott volna az ö büszke masinájára, megcsókolta a kis feszületet, amelyet felerálya a levegőben végez. A legszebb; a legesodásabb ] sége nyújtott át neki éa azzal kezdte meg légi ut mégia akkor volt. amidőn a 40 méternyi magasságból meredek lejtűbeo szökik le a föld felé, alig félméternyire van a talajtól a a távoiból ugy rémlik, mintha lecsapott volna a tömeg közé, a következő pillanatban pedig a gép megint felszökik kétszer olyan magasra. Az örömmámorban uazó nép pedg ujongva, magánkívül dobálja ég felé a kalapját, üdvözölve a huszadik század legnagyobb e> ódáját' ját : isten, »egits ! Es segitette, miáltal a világtörtéuelum fordulóponthoz jutott a örökre emlékezetessé tette előttünk azt a napot, amikor Magyarország szelideu kék levegőjét először szelte az emberi lángelme egyik legnagzobb remeke, — a rópülögép. népszerű jellemszmész a „Bíboros" cimü szminűeet választotta jutalomjatekául. Nagy tehetsége, tudása szépen érvényesül ebben a színműben, annak a címszerepében. Az anyjával való jelenet, a 3 felvonás végén Strozzival való jelenet és az egész 4 felvonás a bíborostól kitüuö alakítást kivannak és Kovács a csaknem telt haz nem kis élvezetére ennek alaposan megtelelt,. De voltak méltó partnerei is. Így Déri i^Strozzn meg Tömbömé lauyja továbbá Verő (Filibertaj ts Alapi a bíboros öccse. Jók voltak meg Bátori kalmár; Marosi harangozó) s különösen Kis '„szenátort. Még Fekete Irén (társalkodónő; meg Vértes tapát» érdemelnek említést, de meg kell még említeni azt is, hogy a negyedik felvonás elején az udvari hölgyek előírás ellenére nevetve jöttek a színpadra — a legszomorúbb pillanatban; hisz ok is gyászruhában voltak. Ezek között kitűnt Kis Tusi. Csütörtök. „A nők kedvence" oly bohózat és oly újdonság, melynek meséjét az olvasóközönség iráuti tiszteletből nem ismertetjük. Elég. ha célzuuk arra, hogy az ujabb irány szülöttje, a modern