Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-09-19
— A kalapács. Zempléni Árpádnak Nádasdy-jutalinat nyert, legújabb elbeszélő költeménye a napokban megjelent * egv koronáért kapható a szerzőnél, Hudapest. IV. ker., Hást) a utca 11 száin alatt. Az érdekes uj kültöi alkotásról rövid kivonatban közöljük a Magyar Tudományos Akadémia bírálatát, mellyel a Nádasdyjutalmat e műnek Ítélte: „A Nádssdy-pályázatra •JC) elbeszélő költemény érkezén. F.zek közül a bíráló bizottság legkiválóbbnak és a pályadíjra méltónak A kalapács cimüt | Edda jeligével, ítélte, amely két eddai ének nyomán készült, de az északi mytliost összekapcsolja a finn-ugor ösi világgal a ezzel mintegy hazai vonatkozást is ád a tárgynak, melyet különben is szabadon alakit át, a személyeket és a viszonyokat is megváltoztatja. A nibelungi sorokban mesteri technikával irt vers öntudatos művészettel, biztos, gyorsütemű menetben mondja el a meséjét, amelynek meg tudja adui a luythikus színezetet, amellett az emberi indulatokat is jól rajzolja. Hangja tele vau verve-vel. Osszhaugos szép költemény s oly érdekes olvasmány, hogy az ember nem szívesen szakítja léibe . . Az Kiniilaió vásárlásnál a SCOTT venni. Helyik jobb? Egyszerű csakaniájolajnál minden esetben jobb a SCOTT-1, Je Emulsió. Jobb, mert könynyen emészthető és enuéltogva gyorsabb és erőteljesebb a hatása. Jobb azért is, mert asivaefn reeejk ba ások, a kik csukamájolajat uinl.oitú ize miatt visszautasítják. Csakis tiszta és niagaafoktl lototení (norvégorasági} c-ukamájolaj használata engedtetik meg a SCOTT-feie EMULSIO ZyM^ZZ^r. t-znésére; mert csak ez a kórjuk f'urvil.nilie legtáplálóbb a világon. A SCOTT feie EMUISIÓ a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 f. Kapható minden gyógytárban. A levegő urai. líheimsben nagyszerű versenyek folytak a különböző ren<lszerii repülőgépekkel. Amiről még nem is •foaoljgo' kételkedéssel beszéltek, ime azt az emberi tudomány niPgvalósitcitta. Egyes és kettős alnpu repülőgéppel, azaz mouoplauiial is, biplánnal is httxamosabb ideig, órákon át tudták szeldelni a levegőt, vagyis Hleriotnak a calaisi csatornán at\a,h> rejiülése csak merész kísérlet immár, de a m«stlttlí le|)Ülesl ere llilili\e mew.i- le, il i mtllja. Ugyanakkor Zeppelin ballonja is megjárta az ut'rtt a Bodan-tótóJ Berlinig, ütkoibed baleset érte ugyan, da visszatérőben huszonkét óráig tartó úttal egyfolytában ment állomáshelyére. A különböző rendszerek hasznavelwt ősege áa oéls/.eiübb volta fölött lehet helye a vitának gyakorlati szempontból; de nngy igazságtalanság es elfogultáig el nem ismerni Zeppelinnel is a sikerét, annál inkább, mert egyszerre: több ember hordásával a repülőgépek munkájánál sokkal hosszabban tartó és> körülményesebb intmkilt végzett, nagyobb levegő akadályokon győzedelmeskedett. Mind a két rendszernek próbatete HZ««mberr tudomány és találékonyság szédületes •eredményei mutatta be. • — A Zenélfr HajrynrorMag közkedvelt zongora és hegedű zeiiemiitoly i'iirat inost megjeleÉj;] ( .ll füaete újra a legjobb áa legkedveltebb gelltjdonjAMat közli és [tedig T. HatiblieT KároW .Myjjtf.oju^ ki'-igi'lt.d" m.igy.ir d.iít, 11. M«|k«e rf^JjkAÍ-iűJab.m- mazurkát. Ül. IKt-o, V i AlBftrt .AJJBK'ÍI" g\ónvörü kab.iie szánna a Honboámiéfe kabaré mflaorából. Szinte rffaiidékszáinb'; mi jutányosan jut a zeneértő közönség • Zelö Magyarország mind" . egyes számáhoi, mert nyi pénzért, 12 K évi aló*fizetésért külön kiisban osak 2-3 kottát kapna, itt mintegy FJU rabot kap az előfizető a nevesebb hazai és It'öldi zeneszerzők legszebb müveiből. Félévi fizetés fj K. Ezért kap az előfizető 11 füzetet karácsonykor egy 4ö-öU oldal terjedelmű gyöjrü karácsonyi zenealbuinot. Előfizetni a most yó XVI. évioly am második féléiére, valamint j előző évfolyamokra is a Zenélő Magyarország lökner Ede; zenemükiadoliivatalában Hudapebt, II. József-körut 11 íz. Az eddig megjelent ) régebbi füzeteinkből különféle összeálliO, ílO-ilü zenooldal terjedelmű mutatványtüze;et adtunk ki. Ilyen füzet S-K) K bolti áru lemüvet tartalmaz s füzetenként fjU fillérjével ztuk forgalomba. Ezekről részletes prospektust, y egyéb zenemüvekről árjegyzéket kívánatra (yen és bérmentve; niutatviiiytüzeteket pedig fillér levélbélyeg beküldése ellenében küld a nélö Magyarország kiadóhivatala. Hudapest, II., Józsel-kőrus 11 sz. — Dr. Cook, az ésaki sark felfedezője. nt nekünk jelentik, eme rendkívüli utazásán üjtött gazdag tudományos auyag rendezésén Igozik. Nagy feltűnést keltett, hogy dr. Cook ároli vidéken, „a fold csúcspontján nem talált ' lényt, még nagyitóüveg alatt, sem. Tehát az '.menyi hely ott keresendő, ahol a legkisebb i lények utján a betegségek terjedése lehetetiség. Máskép áll nálunk a dolog, ahol a szájig maga valóságos tészke oly baktériumoknak. •Ivek egészségünkre annyira ártalmasak. Csak fogaknak gondos tisztifása jó tisztítószerrel, a lyen pl. a Kalodont, óvhat meg bennünket a kteriuuiokat tartalmazó szájüreg által okozható tegsegek kellemetlen következményeitől. — A főváros legelső fogorvosi íntete, mely aa ismert szakember, dr. Hatizfalvy ván tanár u mütótogaszat es müfogászat szakvosának vezetése alatt áll. Hudapest, Károly rut ,'{ szám alá e célra berendezett, helyiségekbe lyaetetett át. Ezen az országban páratlan, dikt Amerikából hozatott felszereléssel és gépek1 berendezett inézet mar több. mint 1UO,UOO gl>etegséget, vagy foghiányt látott el sikeresen, villamos átszürödtetési mód segítségével teljéit fájdalmatlanul. Az intézet élén alló kiváló •zeto telügyelete és közreműködése teljes gauciát nyújt az ott eszközölt togoperációk és íifog pótlások sik»-r> ért, melyért a vallás- éa izoktatásügyi miniszter elismerése is kitüntette, nnek dacára árai mérsékeltek. Minden lelviláisitás díjtalan. Az intézet felszerelése olyan, >gy vidékiek fél naji alatt megkaphatják báriueinü togpótlásaikat. levelekre az intézet azond válaszol. — Kein-ólmos foglalkozás, nagy kere>t mindenkinek. A mai nehéz megélhetési szouyok közt is nagy és biztos napikei-s-t re hétnek szert azok, akik kötőgépen dolgozni annak, amely a 1-ekönnyebbeu kezelhető. A i neves cég a Magva: Styria K-•:-'-gépgyár Huipest. Csengeri-utea ól g. minden érdeklődőnek •szsoggel megküldi aijegyzékét, melyben egy tal a tanítási utasítás is bennfoglaltat ik. E kögép különösen alkalmas leányiskolák részére, ert a növendékeket nemcsak a harisnyák, haMII az összes kötött aruk elkészítésére könnyes eg lehet tanítani és gy hasznos keresetre kirpezni. Sok pénzt takaríthat meg az, kiiiek bármiféle künyvnyoimlai multakra szüksége vau. legyeit az a leggvszeriibb névjegy, vagy a legkompli általíb küii.vviiyiimilai munka, ha Gold »erg Gyula nyonxlalulaplonoshoz fordti v.umlai munkáival, mert knnyvnynin ája ;i legmodernebb villanyerőre bereu ezotl uj gépekkel m modern hetükké •II felszerelt* Ilii ií|jgl a logkényrsebl mnkák gyoMti és olcsón fetoxámitvi — Ami jól Ízlik, a* a szervezetnek renlesen hasznosabb, minta visszatetsző dolgok, küjuösen gyógyszerek. A „Soott-téle Kmulsio" tel»tlenül jó izü, könnyen emészthető összeállítása csukamáj-olajnak, melyet gyermekek is elószeetettel vesznek. Kapható a gyógyszertárakban. M. kir. anyakönyvi hivatal. StMltittk : Szeptember 11. Csűri Jánus napsz. ós neje Túku siizsunna Ha: Lajea ájf. h. ev. Szc<pteiiitier 12. llencz József kanász és aaje Hu»áth Anna leánya : Mária á|{. hitv. ar. — Aucziuauii Jónvf kőmives és neje Dulgos Ilunu leánya: Huna római ath. Szeptember 14. Hulla József uiáv. munkás ós neje is Mária tia : János r. k. Mfifhnlltih: Szeptember 10. Hői.: Mái... r. k. 1 hónapos, bóliirnt. Szeptember 11. Vurga Keieuc r. k. ginm. tanuló 17 rea, szivbaj. - - Martun Ferenc r. kath. 14 hónapos, bélurut. Hiaptamber 13. Csillag (jizella r. k. 2 ó»o«, agyháryalob. - Vida Oyorgy fuhlmiveló róni. kath. 90 óTes, elggulás. Szeptember 14. Schejber Imre izr. I hónapus, tüilü— Nagy István r. k. I! bónapus, bólhurut. Szuptember 10. Schnittag Iniréné született : kiirti Enaébet r. k. 7:t éves, gutaütés. — Kovács Uszló r. k« hónapus gyermokaszálv. p Uton ipa praktikus. - &ör;d a&sziiál&t utic sélküiözhetlea. | r i KgéNzségiigyilei; megvizsgálva. Bizonyítvány: Kéc* 1H87. július 3. nélk ii I ö/.hetet I m *'- —ea fo=rtisztitó-szer_ A száj kiöblítése csupán fog- vagy szájvízzel nem elégséges a fogak tisztítására. A fog-; húson képződ.; ártalma-anyaguk egyedül eeftk a kellemes szájízt terjesztő „halmion! • • fogiis/.titőszer állal távolítható el. Mimién kair ^ (uráliamban haszuosimk ttizonviilt. KIVONAT l'apa tarosának gabonaár jcírjzökönj véből. WO'J. tztfttmbtr 17-én. Kin-// Ami Ii„z 1 K. 25.40 K. 26,— K. 24 >0 UiiZH .... 1 17.4(1 , 17— „ lfi.sü Ar/nt .... £ 14 — - IS.NO . 1*90 Bal £ 15.40 . 15.* Htlü h'ttKoricn • 12 * 17.4U P 17tL' , 17.Hu iijoHyn . § H.tJO „ 3.40 ••> » —• •V .„,( .... m 9 . a/m/fft .... et 440 r tf» A hazugnak csak az a szándéka, hogy minket szórakoztasson, elragadjon, mulattasou. Ilyeutormáu ö az igazi alapja a polgári társadalomnak. .... Aki odáig birja vinni, hogy a saját életét mint néző figyelje meg, uz megmenekült az,,elet szenvedéseitől. • • • Az. állítólagos népvezérek maguk is kénytelenek a tömeget követni. Csak az tör utat aa steneknek, aki egymagában sir és jajgat • a V»(Ionban. ' ' Társadalmi összeköttetések: ez szükséges rossz. Aki uem tudta az asszonyokat megnyerni magának, annak nem virítanak sikerek. Akikhez az asszonyok nem csatlakoznak, nem is szarait. A azegény ember tragédiája abban áll, hogy magából i:akk e h-gjel-ntákte I •;,azönine t ig adást tudja IlVáltiili. A'i agy gaztett, a na tett pompája kizárólag a gazdagoknak van fö tartva.