Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909

1909-08-29

— TÜZesetOk. Tűzoltóinknak mult vasár­nap meleg napjuk volt. araennyiben 4 órán belül 3 helyre kellett a tüz elfojtása végett kivonul­niuk. Délben az Alsóvárosban jelezték a tüzet. A Verböczy-utoában egy kis szalmakazal gyuladt ki állítólag az azon vidéken elhelyezett állami gyermekek gondatlansága iolytán kigyuladt. A tUzet azonb.au a gyorsan megjelent tűzoltóság rövid idö alatt lokalizálta. — Délután 3 órakor Mezőlakról sürgönyileg kérték tűzoltóink kivonu­lását. A tűzoltóság 3 óra után egy fecskendő és egy szerkocsival vonult ki Mezőlakra, hol azon­ban már csak a tüz továbbterjedését akadályoz­hatták meg, ezt is csak nehezen, miután az egész faluban alig lehetett vizhez jutni s igy a nagy szélben igazán csak a Gondviselésnek köszönhető, hogy nagyobb veszély nem történt, beégett 3 lakóház, 5 pajta a már betakaróit terméssel és 8-10 szalmakazal. A tüz keletkezésének okát még nem tudják. — A 3-ik tüzet d. u. 3 óra 30 perc­kor jelezték az Alasz korcsmánál. Itt a wtca igts prirtim - Äori ar.::i.;t ;us uWufa.; Egészségügy11eg megvizsgálva. Bizonyítvány Beea 1H87. július '.I. nélkülözhetetlen fogrtisztitó-szer. A száj kiöhlitéae csupán fog-vagy aziijvizzel nem elégséges a fogak liszlitására. A fog­IIUHOII képződő ártulmasanyagok egyedül esak a kellemes szájizt terjes/.iö ,, háloiloilt" fog­tiszt itószer által távolítható el. Minden kul­tura'lláuiliau hsawosnak biaoavult. dapest, VI., Váei-körut 39. Tehát gazdáink biza­lommal fordulhatnak e 20 év óta fennálló inté­zethez, ahol a péuzkölcsönügy folyamatba téte­lére vonatkozó felvilágosítást — lapunkra való hivatkozás esetében — készséggel és díjtalanul megadják. — Csemege Újság. Nincsen az országban fűszer, csemege, gyarmatáru, déligyümölcskeres­kedö, kávés, veudéglös, fogyasztási és élelmezési szövetkezet, söt háztartás sem, kinek ue volna érdeke azonnal megtudni mindazokat az állandó eseményeket, melyek e szakmában hétről-hétre előfordulnak. A szept. 11 én Lenkei Zsigmond szerkesztésében meginduló Csemege Újság hü ta­nácsadója lesz mindenkinek, hol szerezze be jól és olcsón az összes élelmiszereket, hogyan ónzze meg azokat, hogyan szállítsa az árut stb. Minden élelmezési kérdésről kiineröten, szakszerűen, ta­nulságosan tájékoztat ez a hézagpótló szakújság, melynek már az első száma szenzációs tartalmit lesz. A szakma összes művelőinek nélkülözhetet­len lesz ez a lap. Előfizetési ára újévig 3 kor. — Egy fiu internátus ismertetése. A pa ason v ^ ros ijg et j f asor kertjeire néző „villa" épületben, felhalmozott széna gyulladt k. eddig még isme-! ^..^ , EGSZEBB HE , FEKUIK JJ. Jauűs } C ime: Budapest, VIII., Sándor-tér 4. retleu okból. A tűzoltóság megfeszített munka- ,- c i . LI u i i. vn r> • I jánnk köszönhető csak, hogy a tüz a dühöngő szélben nem terjedt tovább. — Borászati kongresszus. Versec város közönsége szept hó 19. és 20-áu borvásárral és borkiállítással egybekötött országos borászati kon­gresszust rendez Versecen, amelyre városunkat is meghívta a végrehajtó bizottság. A szöllömi­velés terén nyert ujabb tapasztalatok és az ed-1 digi felújítási munkálatok tanulságai mindenesetre nagy érdekkel birnak ugy a kereskedelemre, mint egyéb gazdasági agakra » tekintve, hogy a bo­rászati kongresszus sikere általános hazafias érdek, kívánatos volna, hogy azon városunk is képvisel­tesse inagát. — Nyilvános köszönet. A pápai önk. tűzoltótestület aug. 20-án tartott nyári mulatsága alkalmával a következők voltak szívesek felülfi­zet.ni: Gróf Wallis Gyuláné őméltósága P. Ko­vácsi i 40 kor., dr. Uváry Ferenc, Bülitz Ferenc 10-10 K, Kovács Antal. Sári Lajos, Pethö József, Gál János, Singer M. ós Fiai 5-5 K, Schulz Clot­hár, dr. Keude Adám 4-4 K, Faa Mihály, Jenöfy Ferenc | Veszprém, 3-3 K, Neumann Ferenc, Piat­sek Gyula, Pakróez Kalináii. Tarr Gyula. Kondor Ferenc, dr. Csoknyay János. dr. Benkö Károly i Veszprém Horváth Józsetuó. Kiss Lajos, Hiud­ler József, N. N. Noszlop, itj. Edelényi József, Botka Jenő, Steiner Terus |Devecserj, Stern Ernő, Berkes Ágost, Nagygyöry Barna. Halász Mihály 2-2 K, dr. Tóth Béla (Devecser) 1.75 K, Bősze Mihály 120 K, Körmendy lléla, Mészáros Ká­roly, Kovács József. Víz Ferenc, Dienstmatiu An­tal, Kerbolt Alajos, Viucze János, Horváth Ist­ván, Bauer Ferenc, Ferein-zy Antalné. Legény József, Molnár Péter, Gztipor Horváth István, Lukács Dezső l-l K, Dénes <>yörgy 00 f, Zabó Gábor, Baranyay Kálmán 50-50 fillér. Fogadják mindezen jóltevöiiik. valamint mimlazok. kik más irányban voltak szívesek támogatásukkal segítsé­günkre lenni, a leghálásabb köszönetünket. A tűzoltó testület parancsnoksága. — Hány nyelven beszelnek az embe­rek? Balbi geográfus most számításokat végzett ezen a téren és megállapította, hogy a földön 800 különböző nyelven beszélnek. Ebből a vén Európára csak 53 jut. Afrikában 114, Ázsiában 123, Amerikábaa 417 és Dél-Amerika meg Hiu­dosztán kösött 117 nyelven beszélnek. Ebez jön még tömérdek nyelvjárás. Egy nyelvész a világ összes dialektusainak mennyiségét 3004-re tette, viszont Balbi több mint 5000-et számlált össze. — Egy anomália megszüntetése Tud­valevő, hogy egyik pápai laptársunkat. dacara a négy pápai nyomdának, Celldömölkön nyomják. Ez az anomália ugy látszik nemsokára meg fog szűnni, inert a Kath. Kör választmánya, mint a laptulajdonos kör intézőbizottsága minap tartott ülésében elvben kimondotta, hogy a szerződés felmondandó és a helybeli nyomdátulajdonosok ajánlatai között annak idején a legelőnyösebb el­fogadandó. hírneves fiu internátusa, Budapest, VII. Danija nich-utca 30. Különös előnye ezen internátus­nak, hogy közelében több középiskola vau. A növendékek mindig állandó telügyelet és ellen­őrzés alatt vaunak. Szaktanárok minden tantárgy­ból a növendékeknek leckéiket megmagyarázzák, kikérdezik s nekik szabad idejük hasznos fölhasz­nálására útmutatást adnak. Az interuátusbau ezen­kívül a növendékek francia, angol és német nyelv­ben, továbbá zeuébeu, rajzbau és testesben nyer­nek kiképeztetést. A tulajdonos kiváló paedago­gus, ki 20 éven át löuri ég előkelő családok gyerinekeiuek nevelését a legjobb sikerrel vezette. Bővebb értesítést ad és prospektust küld az igaz­gatóság — Pénzbőség a külföldi pénzpiacokon. A külföldről olyan hirek érkeznek, hogy a tőzs­déken hihetetlenül olcsón jelzik a pénzt, tehát pénzbőség van. Sajnos, hazánkban nem olyan rózsásak az állapotok. Egeszén bizouyog, hogy gazdáink zsebében pénzbőség nem óul, sót meg bizonyosabb, hogy a rossz termés folytán nyo­masztó gondokkal küzdenek. A legtöbb gazda ugy igyekszik helyzetén segíteni, hogy hosszú lejáratú, törlesztéses jelzálogkölcsönt vesz fel, a melynek alig érezhető kamatja van és ezen pénz­ből készíti elö a jövő évi gazdálkodást. Törlesz­téséé jelzálogkölcsönök gyors és előnyös lebonyo­lítására elsösendü forrás az Ingatlan és Jelzálog Forgalmi Intézet 'tulajdonos Gurró Ferenc Bu­KIVONAT Pápa varosának gnhniiHár-jegj zökönj téböl. l'JOít. oayNaafM -7-in. .ló Közéj) K. 20.40 A/M,! Huta .... S K. 27 70 Közéj) K. 20.40 K. 20 — Hasa . . • • 1 „ 17.80 • 17.40 • 17.20 Arpu .... /.ah & .14 40 a 14.20 > 14.­Arpu .... /.ah í „ 14.30 . 14.10 , 14­Knkorica . * „ 17.00 , 17.40 • 17— Burgonya . § .. 3.80 , 3.08 . 8.— s • Széna .... - „ 9 — , 3.08 . 8.— * 5 — • *<>l'l' .... - 4.— „ 3.50 A R C S A -gv ó gy {ürdo ======== ^^ ==== (Vasmegyében.) i -ÍI. majyai Fraazciis'cad.) Speciális női és szivgyógyfürdö. Hidtgvizgyógyintézet. Világhírű vaslapja a lranzcnshadival egyenértékű, sot a inarcn­tiailit is jóval felülmúlja és liazánkhaii a legjobb. Természetes szénsavas fürdők. Glaubersos-vasas és lith on tartalmú alka­likus sós források. Páratlan gyógyhatású : vérszegénység, csuz, hugysavas, diathezls, idegbajok, a vese. hólyag, emésztési és légzőszervek hurutot bánt .Imai ellen. Künlő orvosuk : dr. Barths Kornél, v. tanársegéd és Glük Gyula. Évad május 20-tól szep­tember 15-ig, esetleg végéig Vasul, posta, távirda és telefon-állomás Közvetlen vasúti korsi közlekedés „Tarcsa-funlő" felirattal. Villanyvilágí­tás, fenyvesek. - Kívánatra prospektus. Ügyes amerikai r % *a * ff ff gepkotono. Pápán Jókai Mór utcza 88. sz. Készít I. II. patent át­tört azsnros női és gyer­mek varrás nélküli haris­nyákat, férfi zoknit ízlé­sesen kiállítva, úgyszintén minden néven nevezendő javításukat mérsékelt áron elfogad. A n. é. közönség szíves pártfogását kéri kiváló tisztelettel Zsupán Imréné amerikai gépkötönő

Next

/
Thumbnails
Contents