Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-08-01
Mindezekre való tekintettel, mint feuntebb is már proponálni bátrak voltunk, helyesen tennék a városok, így Pápa városa is. ba jövő évi költségvetésük tárgyalását, ameddig csak lehetséges, elodáznák, meri ez által az adózó polgárokat nagyon sok helyütt, tán éppen nálunk is falmenthetnénk bizonyos százalék pótadó fizetése alól. A városi tisztviselők Bzetésrendezési Ügyéről meg nem is szólunk, mert liiBZen az is egv égető szükséget képez, mely szintén esak akkor lesz elintézhető, ha az a bizonyos lassúsággal járó állami segítség megérkezik, bár nem egy helyen már rendezték a tisztviselők fizetéséi az államsegélytől teljesen függetlenül és pedig elég nagy pótadó emeléssel, de a mi tisztviselőink, ha marj eddig tűrtek, vártak és nélkülöztek, bi-| Zonyára Várni fognak még addig, amig a város tényleg a birtokába jut annak a segítségnek csufoll pár ezer koronának, amely jelen nagyságában nem más, mint alamizsna csak. A vasút. A törvényhozás tavaly .">. a, kereskedelmi kormány 1 vasul építésre adott engedelmet, A magyar kir. államvasutak hálózatán szükséges és • kel éven belül végzendő építkezési beniháaáiokra H 1908. XXI. törvónyoikk 110,200.000 koronát, f>rga'lli: e»/kózók beszerzésére es töls/.e i elesekre pedig92,890.000 koronát engedélyezett a törvény* hozás. Ezek a rendelkeséaek kiegészítik az 1907. évi J'J. törvény-cikknek r leikezeseit, amelyek 90,0!K).(XHI koronát engedélyeztek a magyar kir. államvasutak beruházásaira, ugy, hogy a magyar vasúti forgalmi részvénytársaságtól megvett ."117ö drb teherkocsi vételárával, vagyis 11,692.920 K 60 lillánvl együtt 4év alatt több mint 300,000400 koronát fordítottunk a a agyar kir államvasutak beruházásának jiótlasára. Amihez még hozzászámíthatjuk azt. a I2,H06.000 koronát, amelyet az állami vasgyárak kibővítésére és fölszerelésének kiegészítésére engedélyezett az líKKS. évi .'íl. l.-i ikk. Kz a nagy összeg .< azonbau esak I bogy az dicseret akar li'iini. Ila az édes anyja eloft mondjak, hogy szép, az boldogaa mosolyog, de haag -.ni mondj.i, „dehogy szép, nem >/,.p esak jó legyen, ai • 15 dolog.* A gyermek pedig mindig gondolkodik a h-illottakoii, azt mondjak szép, de a mama azt akarja, hogy ö ue tudja, mert ellene mond. pedig ő is hiszi, látatott a mosolygásáról. Vájjon miért nem jó ezt neki tudni? A mit t'tkoluak, ar. érdekli legjobban. Belenéz a tükörbe, de ha rajta kapják, megszólítják érte, „ugyan bizony, talán azt hiszed szép vagy'.' M'lyen csúnya a hiúság!" Most már epén nem érti az egész dolgot. A tükörbe uézui nem illik, azt mar tudja, de hogy miért, azt alig érti. <) bizonyosan igen szép, de azt akarják, hogv maga ne tudja, mért tiltják a tükörbe nézést. Azután, hogy szép-égét fokozza, mert azt tudja, hogy az valami jó dolog, a legtöbb fiatal leánnyá! elkezd affektálni, magát nem látva azt hiszi, hogy mindez igen jól állhat, amit igv arcával produkál. A homlok, a száj ég szemöldök mind kimozdul eredeti természetességéből éa tönkre teszi az a re természetes szépségét, korai és oda nem illő i.ün-ot von a homlokra, a száj n, •• * a szem kimérten mozog jobbra, balra, keresi a hatást az emlek arcán ; hiszi, bogy szép, pedig ha látná magat tökölben, megdöbbenne a félszegségén maga is. Az anya figyelmeztetését nem veszi komolyan, a/ in.ii ugy szokott, kákán is bogot lát, idegen nem mondhatja meg; sót a leányoa mamák nem is hánlegeslegsflrgőeebb szükségletek kiegészítéséi'. ígtéget es annak legalább még két—WM •• nl » Ukségei ahhoz, hogy • folytou növekedő H»r> lomhoz képest némileg tűrhető állapotokat leintsenek. Tudjuk, hogy súlyos pénzkérdéssé] :uuk izemben 'és hogy annak megoldása nem kormány jóakaratán malik, reméljük azonban, így a kormány folyton figyelemmel fogj* kísérni t a nagy kérdést és áldozatok árán is szünetiöl orvosolni fogj* • naponkint mindinkább tehetőbbekké váló bajokat, mind a szemelv, nd az áruszállítás terén : megfogja szüntetni folytonos késéseket az áruszállításnál, a póttáriilo folytonot hirdetéaét, a számtalan bal•let. amelyek rengeteg ember- és pénzáliloza'ba rttlnek és végül megfogja szüntetni a vonaton ilgálatol teljesítőknek még mindig nem orvot overworkingját, a baleseteknek az egyik fölokát. A befektetéaeknek és az üzleti kiadásoknak levételekkel arányban nem álló növekedése a reakedelmi kormányt ana indította, hogy a gyár kir. államvasutak mind személy dijs/.abá. mind gyors és teheráruk szállításának dijibását felemelni készül. A kereskedő-világnak •n nehéz a helyzet,» ezzel a lölemeléssel szemben magyar kir. államvasutak kimutatása szerint leri fölöslege a kiadások folytonos növekedés,; vetkeztében évről-évre csökken (1906-bai P7 millió korona fölösleg, 1907-beu NS!) mii. 1906-ban körülbelül 70,000000 korona., agy, gv a két és fél miliárl koronát meghaladt fektetési tőke kamat szükséglet.* 115 éa fél miikorona nem telik ki belőle és tetemes kiészitésre szorul az állani egyeli bevételeiből körülmények közt Iegikusnak és méltányosk latszik. li"gy azok járuljanak a nagyobi ikságlet fedezéséhez, akik • vasút előnyeit íí 'esik, t i. az utazó és szállító közönség. YiHit azonban kétségtelen, bogy a szállítás inegigjtása iparunkat és kereskedelmünket érzényeli fogjs sújtani és nem vigaszunk az, hogv osztrák éis porosz díjszabás nagyjában neu •sébb. nin.t amilyen S magyar díjszabás lesz : osztrák és a porosz ipar inkább bírja el i igább szállítást, mint a zsenge és fejlődésijei 6 magyar ipar, amelyet minden drágítás léttételeiben támad meg. A rendesnél uagvobl itossággal bírnak ebben az esetben, ha a kor íny minden irányban a legkisebb réstletekif jedö. helyesség és általános jelleg tekintetébe) télien megbízhatéi információkkal látatnék e ., ha a más leánya nein ügyes, ez emberi gvarlóság törődik a szülők és jó rokonon kivül eg\ fiata ny félszegségén, sokan mulatnak rajta. Ezért jő a tükör, ha látná magát sokat, min ii alkalommal az a fiatal leány, maga is éezr mié hibáit és i'mkéiit leszokna, a tükör jó szol latot tehetne. Nincs fárasztóbb látvány, egy természetessé bői kivetkezett affektált arcnál. Hogy a lükörbi rés nem káros u serdülő leányra nézve, en a ma in életéből szolgálhatnék példával. Falun, szórakozás nélkül, dolog között nöten , ha időm engedte, nézhettem a tükörbe, aineny it akartam, nem tellek rám hangos megjegyzése t az utcán, hogy szép vagyok, mint ez városoi ikása az aszfalton járó gavalléroknak, esakhog' igukra vonjak a serdülő leányka figyelmét. Anváii dig határozott, szánakozó hangon uiontlta, bog' leányai nem szépek ; ezt én el is hittem éa az tudtam, hogy az nem valami jó dol.ig, ha ma vám is búsul érte ; épen ez vitt engem leginkábi tükör elé, ahol aztán tanulmányoztam az arcoma alakomat. Milyen is hát a szép? Épen ellenkezője annak lilyen én vagyok ! Tehát a magas karcsú alak fehér arcszín, a keskeny arcvonal, a vékonya r stb már ezen nem lehet segíteni j de nini, mi síi haragosan nézek s a szám vége lefelé görbül a szemöldökömet feljebb húzom s a számút nyá lahh kifejezésre tanitom, igazítom, mintha szcbl mék, van tehát olyan szépség, ami épen tőlüní gg, ezt tauulinányozui fngom, ne szerezzek anyám az érdekelt, ipari és kereskedelmi körük részéről, különösen abból a célból, hogy oly viszonylatokban és oly szállítmányokat illetőleg alkalmaztassék a díjtételek felemelése, amelyet az államra nézve legnagyobb jövedelmezőség mellett sem sértik az ipar és kereskedelem érdekeit. Az ily általános kihalási s különösen az elöielalliatúan a reformáció in pejus jellegével biró újításoknál fájlaljuk leginkább • kereskedelmi értékkópviseletnek tulságOl széttagoltságát. Ily esel ékben az Sgyes kamarák és kereskedelmi egyesülések állal összegyűjtőit anyag együttes feldolgozása alapján adott egységes vélemény a legkisebb részletek* ben is annyira domináló hatással volna, hogy kész lehetetlenség lenne előle elzárkózni. Urs/.ágOZ, a hivatásbeliek minden egyes tagját annyira közelről érintő kérdésekben mellékes az egyes testületek nagyobb vagy kisebb mértékben való érvényesülése, Egyedül fontos a hazai kereskedőiéin és ipar általános érdeke. Egy esztendő megmentése. Ma mindenkit talán a politika érdekel legjobban. Érdekesebbnél érdekesebb politikai események kergetik egymást, hol összedől egy remény, hol meg felépül, de hogy mi lesz holnap : senki sem tudja. Banniképeii is zajong körülöttünk minden, időszerű egy olyan tervvel foglalkozni, amely most, került felszínre és az utánunk következő nemzedékre vonatkozik. Foglalkozzunk kissé a jövendő nemzedékkel is. dolgozzunk ne csak az azonnali szükségletekért : a mai napért, Kgy fővárosi iskolaszék elnökéhez egy felterjesztés érkezett, amelynek az a tartalmú, hogy mentsünk meg egy esztendőt gyermekeink életéből. Most ért, \ éget az iskolaév és tehát most idöszeiü erről beszélni. Az az év. amelynek meg* mentéséről SZÓ vau, • zsenge gyermekek jatékévc. Az iskolakötelezettség jelenleg a hatodik életévnél kezdődik. Az a pedagógus, aki ezt a felterjesztést tette, azt állítja, hogy ebben a rohanó korban, amikor a sietségtől és az életküzdelemtol mindenki veszedelmesen ideges, a gyermek a hatodik életévében még teljesen fejletlen. Testileg, lelkileg SZ. Nagyon is szüksége van még egy esztendei játékra, mozgási a, fejlődésre. Ez esztendő alatt annyira kifejlődik, hogy az élet küzdelmeivel szemben jobban megerősödik. Kezdődjék tehát a tanulási kötelezettség a hetedik esz'endonél. Inak szomorúságot azzal, hogy csiuiva vagyok. Akkoi még pedig nem hallottam azt, hogv egy szinész megszólított valakit, „miért vágsz olvan areot" „amilyen van olyat vágok" felelt amaz, „nem igaz, inert olyan van, amilyet vágsz." Azt felelte :á az első és volt valami igaza. Ha gyakran látjuk magunkat tükörben, összehasonlítjuk másokkal magunkat emlékezetből és igyekezni fogunk inasoktól eltanulni a csinos magatartást, próbálgatjuk, hogy egyenesek és mégis hajlékonyak ügyes mozdulatnak lehessünk stb. ligy tudom, bogy a nevelőintézetek is országszerte tiltják a növendékeknek a tükörbe nézegetést; csupán reggel az öltözés alatt vau megengedve mintha napközben nem is leuue szükség a hibás toilette megigazitására; ha később rajta kapják a növendéket, hogy tükörbe nézett, mentegeti magát szó nélküli kérdésünkre, elég ha rátekintünk, hogy a rossz fogát nézte meg, vagy valami esett a szemébe. — Hát maga primadonna akar leírni? Így szokta némely tanítónő megszólítani a tükörbe néző leánykát; mintha bizony baj lenne, ha némi külső ügyességben versenyezhetne egy primadonnával, akik igen kedvesek és ügyesek. .Sokszor gondoltam, nem ártana a nevelőintézetek, folyosóira, hálótermeibe, torna és zongoraterj mekbe sok nagy tükröt tétetni szemben is egymásI ""lt hogy látuák a leánykák, milyen mt az ügyetlen arcjáték (grimasz) lomha járás, karok lóhálasa, a lábak nehézkes emelése, görbe hát és nyak, a fejnek mindeu lépésre való bóliutgatása és rezgése, járás