Pápai Lapok. 36. évfolyam, 1909
1909-07-11
kelő utcai botrány: es ne kívánja, hogy én álljak talpra, inert maga találja inajil a levét meginni. De A Petőfi azobor visszamenjdórgi: — Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk ! — Azt esak rám kell biziii atyafi, mordult lel a rendőr és az élöszobrot lepiszkálta talapzatáról. Megkezdődött az inkvizíció: — Hogy hívják? — Petőfi Sándor. — Foglalkozása? — Író. András bácsinak világosság kezdett derengeni koponyájában. Eszébe jutott a görög templom előtti szobor ott a Duna partján. — Debis/.en tegye bolondja az Öregapját! Petöti az irnok elesett Konigraetzuél. ilars a dutyiba ! Hiába magyarázott tovább az élöszobor. És hiába kínálta meg a rendőrt "áj krajcárral. Vesztére. A rendőr zsebre vágta a pénzt és mint bűnjelet a feljelentéséhez csatolta, mely megvesztegetésről és hamis esküről szólott, mert a géplakatos megesküdött, hogy nem „lesz rab u . A végtárgyaláson a vádlott laka'os lemondással logadti a két heti fogházról szóló enyhe Ítéletet. — Megnyugszom, inert magam is belátóin, bogy keveset találtam adni, mondotta az őszinte meggyőződés hangján. KRÓNIKA. Ilyenkor, elején a nyárnak. Az emberek nyaralni járnak: Szeniélvi hirek rovatában ..... 1 Látod leginkább ime. nyár van. X. - Mond a hir, — a nyárra Kiutazott a birtokára. Ks V. — szól a rovat — Marieubádba iatogat. Z. ur - es ilyen van nem egy — Kj araim lllavara megy. Ki most szállok vonatra, rólam, N'etu szé»l hasonló röpke szólam. A holmimat szép csendes-n IL igy meg ne tudja senkis.-ui. Bőröndbe tűzönt s lassan, s/.épen. Egy vén hordár kiaérntéban, Bakón gunnyasztó k"iirlis átkos! — Kiballagok a pályaháshös. Fütty ent a göi ii s utam Napstitte fáj tele sídian. — Atyám! Miért akarod, bogy boldogtalan legyei; anyain? Hisz nein I sül téged! — Ilonkám ! Lányon. ! És a megtört ember leroskadt a gyeimeke előtt. V. A tervvel hamar készen voltak mindnyájul). Gogola ur nem ismert tréfát semmiben. V maga vette a kezébe egész dolgot, a titlet, Ilonkáét es elsősorban a báróét. — Hadd rakodjanak Mg! He ha Flóra nem barik benne s ha nem Íratja lá a Lankás-majort, jól teszi, a vagvon mind a lányé, annak az éiröksege. Mit is gazdálkodjék a leendő urával, ha nem bír megférni vele! Ismerem azt ar. ass/.nuyt. (Myan erkölcse van, amely el nem viselheti annak a korhelynek a gondolkodását. Mert nem kell hinni az ilyen gyors megtérésnek ! Persze elkábította a leánya szépsége, megtörte a vetek súlya, amikor saját vere dobott rá követ. Ez mind esak gyöngeség . . . Nem bi/.oiu az. allhatatos-iigaban . . . Ar. ilyen alkoholista és kártyajátékot a pillanatnyi benyomás embere . . . Beteg ember, akit kúrába kell venni. Majd én leszek aa orvosa . . . Csak jöjjön ide mellém ... a konyakgyu ha . • • Adok ueki jó loglulkozast, jó fizetést . . . Még embert esimilhatok beiole, ha lehet. tiogola ur csöppet sem reménykedett, hogy terve meg is valósul. Ezt azonnal lattá, amikor vasárnap es hariiiadnnp baró Uinghof elolt is kifejtette Merre kígyóznak a sniek, Nincs köze hozzá len kinek, Hogy hol fogok pihenni, Ne is kérdezze senki. Járatlan reugetegb. Hová utatlaii ut vezet, A halálnál is oaöndesebben, Pihenni nékem élvezet. Magamban járni, kelni, Es senkire sem lelni. Embert se látni, hir se kapni, Egész világtól elszakadni, Csak csüggni édes álmon: Ez az én nyaralásom. Fcnö. CSAK N üK Az elátkozott tiszt. — Indiai történet — Irta: 0. A. Wels. 4 A gyilkos szekrény. Megérkezésem nagy örömet keltett, bajtárim között. De csak rövid ideig tartózkodtam köspontban, Simlában. a mint a határról hir> tt, hogy ujabb ellenségei törzsek tűnnek tél. :y csapattal engem is elküldöttek e törzsei, Bgfekeaáaen es én c kiküldetésnek isinte ör> indtem. íjra katona voltam, vakmerő bátor nek fegyver van a tizében és nem gondol ki rteties átkokra, hanem t egy vérrel véd és öl. Klei halál ura voltam a kis táborban éa nein i mdoltam • varasaié átkára. Egy nap eb x'irseiui elfogtak a határon va. mi menekülő törzsfőnök • s mivel ellenkezett ;y golyóval átküldték "s.-i hónába. De holmijai aosták a táborba, terméssé teeeB elfogott szol lival együtt A bagázsiábau vi'lt egy hatalma ekrény, amiről láttuk. Imgy hisonyosnn valam irópai hajótöröttnek holmija közül való, mit i •II szülöttek elrabolt ii!,. Midőn a táborban fe] akartam nyittatni ;yik emberem odarohant es könyörgött, bog' • nyúljunk hozzá. Kimondta, bogy az llfogol olgák egyike beszelte el, hogy e szekrény kin eket rejt magában s aki hozzányúl, az halotti ilik. A nagy szellem védi e szekrény kincsét ívntva elküldtem a fiat, da a laekrénnyel nes ildogoltak. Basámba állíttattam, hogy ssásnn| ajd jobban megviasgábjnk a furfang' > sávári /. elfogott szolgák eg; ike. valami ázsiai zsivány jó útra terítés okos prograiiinijaf. Az eléizékenye •tt baró kissé zavartan hallgatta a jó tanácsoké miinlenbe beleegyezett, oly mohón, olyan öröm el, bogy Gogols nr • lejét rázta. Mar kitűzték uz esküvöt . . . már közeledet lakodalom napja, már be kellett volna lepnie i írónak a konyakgyárba, amikor hirtelen eltün leikül, hogy btiesut mondott v ilna bárkinek. Tudakozódtak utána Becsben. Budapesten., hol semmi nyom. — Bizonyosan Amerikába ment! — véleke !tt Gogoláné. — Az am, hisz "tt dolgozni kellene! — vágt la Gogola ur. Csak hónapok múlva jött hir, hogy Románia in folytatja kalandos eletét. Később maga is a/ ta, hogy soha többe vissza uem jön . . . Ne vái k . . . Tekintsek hulottnak. Maga Budi vitte el a levelet Gogola urual — Atváni. most már elveszem Ilonkát, mé i törvén vielen is. 8 iia nem egyezel bele, én lob vom magam! — Ejha ! Teremtette . . . S a hidegvérű tiogola ur visszudiilt támlát ékébe, amint ott irodájában ült. — Főbe lövöd magad? Ar. én egyetlen fiai • főbe lőné magát V Katonatiszti becsületszavamra mondom ! l>e már akkor sikoltozva beroutott Qogoiáni — Megteszi! Lukács ! Megteszi! Ó én tunon i a tiszti becsületszó! Irgalmazz neki Lukács! etn tetszett nekem. A szeme rettenetes volt. Az 0 üldöző szempárom. Erős őrizetet adtam mellé, lásnap pedig útnak akartam indítani Simlába, add kötesse fel a generális, ha neki jól esik. Éfi sak sürgős esetekben tettein ezt meg. K'esö estéig időztem a magamhoz vett alanis tisztemmel a tábor szélén, élvezni a vadőrt jjelét. Válogatott őreim járták éjjelenként a táort, a géppuska állandóan készenlétben és fénylóróva] vizsgáltuk gyakran a környéket.. Ennyi ővóiutézkedés mellett pár órát. eltölöttünk a néma csendben, mit csak néha zavart aeg a fenevadak ordítása. Jó késő volt, midőn házamba tértein. Az jtot nyitva találtam, az őr leszúrva egy késszuással. Revolveremet kezembe vettem és sipoinat zájamhoz emeliem. De nem fújtam bele, mert pillanatban észrevettem, hogy az ázsiai szolga ép a szobában lévő szekrényhez. Jó. gondoltam, iá feluyitj.r, még van időm lelőni és nem kell . felnyitásával bajlódnom. Még örültem, hogy an golyénn lelőni rövidesen n gazembert. A gaz'ínber a szekrényhez lépett, valamit babrált egyik gombján áa felnyitotta a leilelet. Egy rémületes irditás hangzott és a fickó kettéhasadt, koponyával, holtan feküdt a szekrény előtt. Sípomba fújtam, az örök fáklyával jöttek, lm. g ndoltam, ez egy szövetség volt. A komlánista benne a .szekrényben! Másnapra volt izánva az ütés és nekem. Ort állítottam a szekrény mellé. Másnap reggel fegyveres katonát állítottam 1 szobába. A gombot megcsavartam és illó táróiból egy lándsaanyéllel fellöktem az ajtót. Az [eltárolt és valami furfangos gép egy acélruddal esujtott. Persze a levegőt érte most az ütése. A szekrényre egy par sor Voll vésve. Nem •rt ettem. Tolmácsunk lefordította: Aki más kincsét, leányát érinti, azt lesújtja az átok. A hideg végig futott rajtam, de nem mulattam és S szekrény lángjánál tözték legényeim a reggelit. Folytatása következik.) VEGYES HÍREI. — Városi közgyűlés. Papa r. t. város L909. évi juüus hó lö-en délután ;! érakor a városháza nagy termében képviselőtestületi közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. -Az P.MIS.-ik évi zárószámadások. J. Városi tanács javasolja, hogy Horváth István pápai lakosnak tiogola ur megint hamar készen volt a telve vei. — Katonatiszti becsületszó? No hát elég volt a katonáskodásból. Egyet mondok kettő lesz belőle! Holnap leveted a tiszti attiládat — No persze ! — sipított Gogoláné. — Nem vagy katonatiszt — tolytatta tiogola ur — és nincs becsületszó! Ha polgárember vagy, amilyen a becsületes apad, még el is veheted azt a törvénytelen kisasszonyt. Holnaptól fogva üzlettársam leszel a gyárban . . Majd hflctamtlak mindenbe. — Oh Istenem! — sivalkodott Gogoláné — Ó én szerencsétlen anya ... Az en fiam. az én dicső apám unokája. — Csitt ! ... És — végeztünk . . . * Gogoláné néhány napra rá már buzgóit mentegetőzött veudégei előtt: — Elvégre bárói vér van Ilonka ereiben. Ha jól meggondolom, büszke is lehetek a menyemre. Es ha én nem lehettem bár Uinghof Iván neje, a leánya legalább az en fiam felesége . . . Kuloua vér foly az ő ereiben . . . Hozzánk illik... Együtt maiadunk . . . tVége.l
